A cím relatív képtelenségét csak az alcím bizonytalanító tónusa csökkentheti. A cím pontatlanságát azonban a magyarázat is. Erdélyben, Ceau meseországában ezt a legkevésbé sem kell „magyarázni”, s még Kelet-Európában is elegendő az utalás arra: volt már, amikor a hang, a súgva-rejtve mondott őszinte hang nemcsak tilos és tiltott volt, de elhallgattatásra ítélt is. Ismerjük tehát a demokratikus szabadságjogok, az emberi jogok, a közlés méltóságához és a hallgatás közjogához ragaszkodni hivatott civiltársadalmi törekvéseknek azt a történelmi pillanatát, amelyben az elhallgattatás mersze már nem erő, hanem a gyengeség és korlátolt túlhatalom jele. És láttuk a Nagy Váltásban-változásban /vagy látjuk ma is bármelyik „szuperhatalom” eszköztárában/ a közgondolkodás nevében az információhoz hozzájutással szemben a hatalompolitikai eszközökhöz nyúló, a manipuláció modern bürokratikus technikáihoz alkalmazkodni képessé váló ügyrendezésnek azt a módszerét, hogy befogjuk a száját, ne mondhassa, amit gondol. Nevezzük ezt akár a kérdéstilalom korának, akár az alapjogok és alkotmányos normák totális ledúlási idejének, akár az elszabaduló kíméletlenség indító pillanatának – a lényeg nem más, mint a szabadság maradék hangjának intézményes elnyomása.
„Mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk!” – mondotta egy harsányan őszinte magyar közjogi hatalom a brüsszeli parlamentben 2018 szeptemberében. Most már csak annyit üzen ugyanő: a kormánynak semmi köze egy szabad bírói döntéshez, amelyben a közléscsatorna bejáratát eltorlaszolták, a frekvencia-engedély meghosszabbítását, a további korlátozatlan működés biztosítékait megvonták a budapesti Klubrádiótól. Egy beszélgetős-zenés közszolgálati funkciójú csatornától, ahol a betelefonáló még harsány kormánypárti troll is lehetett, a hallgatóról nem is beszélve, meg a jelentéstevőkről sem, akik mindenesetre a háttérben ültek mindig is, de szót kaphattak mindannyian. Nem kell ragozni, sem túlharsánykodni egy nekrológot, abban illő tényszerűen és visszafogott hálával gondolni arra, aki a múló időt jelképezi. Élhetett volna még, méltón és nemesen, ahogy tette. Szólhatott volna még, ha nem válik ádáz merény áldozatává. De nem tették lehetővé, hogy túlélje a közpénzből semmilyen támogatást nem élvező, éppen hallgatói által eltartott rádiónak, hogy csöndben elmotyogjon ott a sarokban. Közben azt sem gondolták végig: kiért szól az emlékezet hitelesebben: a hazug és harsány despotizmusért inkább, vagy a megértő és megismerő őszinteség tónusáért.
A Hang nekrológja tehát a szabad hang, a demokratikus közgondolkodás, a megértő és kiegyező eljárás, a beszélgetés méltóságát elismerni kész attitűd halálának nekrológja. Lehet, lényegében az utolsóé. Rokonai és üzletfelei, amilyen a Népszabadság, az Index, az ATV voltak, jobbára már eltávoztak körünkből, vagy annyira átfestették őket, hogy fölismerhetetlen tónusúvá változtak. A média mai piacán csakis egyetlen hang szólhat minden ablakba kirakott néprádióból: „a párttal, a néppel egy az utunk, jelszavunk munka és béke…!”
A békét védő munkásőrök aztán a többit már elvégzik. Üljenek bár tizenhétszeresen megfizetett hivatalban, magánjogosítványokkal kibélelt alapítványokban, hatósági piramisok csúcsán vagy a hangok végtelen óceánjának ellenőrző drónjaiban: megteszik, amit kell, amit a nép követel. S ha hangosabban követeli, akkor majd az internetet is leállítjuk, már igazán itt lenne az ideje. A „keleti nyitás” kormányzati politikájába nemcsak a keleti despotizmus módszerei, a koreai típusú elrendezés és kínai típusú átnevelés csalafintasága fér bele, de a kitartó háborúzás, a meg sem nevezett ellenséggel szembeni örök kardozás békéje és mintája is. Mert „a haza nem lehet ellenzékben!”. Márpedig ha én magam vagyok a haza, akkor én mondom meg, mi illik és mi lehetséges.
Az emlékezés méltósága ellen való a túlbeszélés kényszere. Itt ezért abba kell hagynom. A szűkebb családi kör külön kérésére ezúttal nem egyetlen szál virág az együttérzés kifejezésének metódusa, nem is kondoleáló levél. Csupán egyetlen gesztus: a búcsú óráján, péntek 17.45-kor a Facebook felszínén egy utolsó jelenlét-kattintás, egy Feltámadásig rokonszenvvel elkísérő jelzés küldése.1 Ez is csupán azokhoz szóló hang, akik még képesek és hajlandók az elnémuló szabadság talán legutolsó követét erre az útjára elkísérni.
A.G.A.
1 https://www.klubradio.hu/adasok/az-eu-nem-hagyhatja-magyarorszag-egyetlen-fuggetlen-radiojat-elnemittatni-116189 ; https://www.klubradio.hu/adasok/hadd-szoljon-online-116205