Képekkel, sőt képekben él az ember. Már előképeink (őseinkről, múltunkról, históriánkról, evolúciós átalakulásunkról és tegnapi létmódunkról is) legtöbbször a képekre ülnek, víziókra épülnek, jelek egyvelegére hagyatkoznak. S talán a népek messzebbi, több generációs története sem mentes ettől, a képkorszakká lett vizuális inger-tenger dacára és segítségével együtt is.
Képernyőképes élvezeteink ugyan közösek, de van egy másik, „taktilisabb”, az érzületek tapinthatóbb szféráiból megmaradt kollektív élményünk is, melyet – őszintén szólva nem eléggé gyakorian – a képeskönyvekben lelünk meg. A képtenger válogatása és a képtömegek leküzdhetetlen hullámzása sem pótolja például egy helyi fürdő-élmény közvetett hatását, a „jó meleg ölelést” az ízületek táján, a lassú és merengő pancsikolást a kölcsönzött alkalmi nyugisággal, a ráérős öltözést, a megéhezésre „jutalmul” kapott nasizást a „jó fárasztó fürdőzés” után. S ugyanezt a „nagymama-fotelban” álmodozós, emlék-öblökben úszkálós, karosszéki csevegés közben lapozgatós benyomás- és hangulat-hömpölygést kínálja az a kötet is, melyet a Sepsiszentgyörgy krónikájával hivatásos lelkesültként foglalkozó Cserey Zoltán és József Álmos történészek formáltak meg a kilencvenes évek közepén, s amely kaphatatlan szakmunkává érett azóta, antikváriumok kincsévé, elektronikus újságoldalak ékesítésének tónusává is. A szerzőpáros Sepsiszentgyörgy képes történetéről, Tusnádfürdőről és más helyi világok múltbéli tüneményeiről szóló helytörténeti, néprajzi kötetei között is méltó helyet nyert el a Fürdőélet Háromszéken című munka,i mely a magyar és román alapszöveg mellett német és angol kivonatokkal is kínálja a felfedezés örömét.
Nem meglepő, csak a rápillantás is adja már, hogy az 56 oldalnyi tájtörténeti és ismeretgyarapító tudástári szöveg mellett száz oldalnyi levelezőlap-válogatás kínálja a valódi élményt. Olykor „csupán” fényképek ezek a 19. század végi és 20. század eleji helyszínfotók, de a kor „szokásainak” megfelelően legtöbbször egyben levelezőlapok is, melyeken Előpatak rangjának és bájának, Bálványosfürdő szanatóriumi kecsességének, Kovászna Tündérvölgyének, Málnás Mária-forrásának sajátosságaival ékes balneológiai gyógy-kirándulásainak széles merítése révén egy egész nagytérség, a Háromszék kulcstelepüléseinek bejárásával adja vissza az elmúltat, a később modernizáltat, az egykorit. Uracsok és dámák méltó kalapokban, vízhordó leányok, borvízkutak, patakparti mosás, nyaralók és üzemek, pavilonok és melegfürdők, vendéglők és piacterek, sétányok és kertségek lejtenek gyógyító vizekben úszkáló mozzanatokat, zenepavilonok sejtetik a köztéri szórakozás intimizált formáit, vasútállomások, vízimalmok, szívkórház, patakvölgy és csendillák sora – ahogy élnél, vagy ahogy élned kéne olykor, ha nem lennél a mindenkori „rongyos-villa” tagja, akinek csak messziről vagy a kiszolgáló pult felől van rálátása minderre…
Kár lenne túlragozni, kecses, kedves, intim kötet ez. Olykor megbúvik a könyvespolcon más, színes, album-vastag opuszok között – elő-elővéve mégis az e benyomásod: valami elveszett, ami (ha nem is több, de) régiségével mindenképp azt idézi még, amikor ráértünk tízóraizni, rászántuk az öltözködés méltó idejét egy délutáni sétára, elszántuk magunkat a gyógyító semmittevés hithű vállalására. S még csak nem is kellett utólag szégyenkeznünk miatta, hogy megadtuk testünknek a frissülés, a gyógyulás, a lélek üdvére hangolt könnyed levegőváltozás esélyét. Képek nélkül is, visszalapozással akár vagy szemtükrön maradt múltbéli hangulattal, Háromszék áldásainak valamelyikével… A tapintható vízvilág örömével, mindenesetre.
A. Gergely András
i Cserey Zoltán – József Álmos: Fürdőélet Háromszéken. Viață balnearăîn Trei Scaune. Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy, 1995., 174 oldal