Egy lap. Egyetlen lap talán, de az címlap…! Címlap-történet, szép vastag betűs, arányos, kihívóan szembeszökő. Szinte felhívás, reklámsor, vagy tán nekrológ is valamiképpen.
Egy emléklap, emléke annak a több hónapnak, amikor valahol és valakik, valamiért és valakik ellen is nemet mondtak az elnyomó, ócska, bekebelező és eltaposó hatalomnak. Érdemesen és értelmesen tiltakozva, hangosan kiállva, racionálisan és morálisan is fenséges tónusban, hatékonyan és következetesen. Közügyben, mely közös ügy is, jelképes ügy is, magánügy is, államügy is, de főképpen az ésszerű és épeszű ellenállás, emellett pedig az állampolgári engedetlenség korrekt minimumainak mindenben megfelelő eljárásmód is. Amikor pedig közös hanggá válik a címlap-sor helyett, akkor spontán tízezres tömeget mozgósít alig egypár nap alatt. Néma felvonulókat, akik együttéreznek, fölháborodva szolidarizálnak, önnön létük érdekében kimondott tiltakozó vonulásként jelképezik a népakarat még meglévő minimumát, a hebegő megszólalás ellenében szép és dacos kiállással kiáltássá vált indulatot
Lehetne a sajtólap akár ukrán tüntetőké, amerikai fekete lázadóké, bolgár szépíróké vagy romániai magyar faluvédőké. Sokaké lehetne, és sokaké is lesz idővel. De nem, nem róluk van most szó, hanem a színház és filmművészeti egyetemistákról, a budapesti tiltakozásról, az önmagukra zárt karanténról, mely az államiság gyalázatos vírusa ellenében sárga maszkban tiltakozik a korszakos ostobaság, a gyalázatos magánhatalmi gyarmatosítás, az otromba tudásellenes hadjárat és a mindenkit mindenáron letaposni kész „innovációs menedzsment” kényuralma ellen. Az SZFE szimbóluma most már (és mostantól) a túlélni is képes tiltakozásnak, az eszélyes és méltó dacnak, az autógyújtogatás nélküli demonstrációnak. Mindennek, vagy sok mindennek, ami emberhez, diákhoz, az állampolgári ellenkezés legméltóbb örökségéhez járul hozzá a maga nemes és erős szavával. A művészetek, a tanszabadság, a kreatív tudás hangjával, a részvétel közösségével, a morális jelenlét nemes gesztusával.
Egy lap, egy címlap, egy címsor talán csupán. Másutt sok-sok oldal, fénykép, idézet, interjú, közlemény is, eltérő kormányoldali tónusban, és ami fontosabb: a „rólunk van szó!” és a „helyettünk mondják ki” elismerő tiszteletnyilvánítás visszhangjával. Hetven napon át tartották blokád alatt egyetemüket, a levegőből és a föld alól is előbúvó ócska letarolási kísérletek dacára. Barátaink lettek. Olyan barátaink, akiket ez „életiskola” gyorstalpalón ugyan és kényszerhelyzetben, de egy életre megtanított arra, mi jelent együtt lenni, együtt érezni, együtt dönteni, megvitatni, kiállni, méltónak maradni.1
Egy lap. Egy címlapnak is beillő emléklap. Egy emléknapra, amikor a színészforradalom kényszerből kapitulált. Többféle vírus nyomásának engedve, de a helyzetből a siker méltóságával távozva. Színes nap ez, sárga szájmaszkkal, a „veletek vagyunk!” és az „el a kezekkel!” jelképes tenyérrajzolatával. Egy lap, egy nap, egy címnap.
Veletek vagyunk. Még akkor is, ha már nem vagytok, már nem lehettek, vagy csak másként lehettek azok, akik voltatok és maradtok számunkra.
Egy lap. Soványra sikeredett, de méltósággal elviselt záróra egy pillanata. És feledhetetlen.
A. Gergely András
1 Illő emlékezés és rövid esemény-összefoglaló itt: https://merce.hu/2020/11/09/feladjak-az-egyetemfoglalast-az-szfe-diakjai-a-jarvany-miatt/