Egy egész korosztály emléke a megható-elgondolkodtató könyvcím Devecseri Gábor kötetén, mely egyszerűen csak leíró távolságtartással Bikasirató volt. Első mondata, felhangoló kezdete, a költő-műfordító-klasszikafilológus dramaturgiai ön-pozicionálását tükrözte: „Ami a bikaviadalokat illeti, én bikapárti vagyok…” Akkoriban már vagy három Hemingway-regényt olvastam a bikaviadalokról, s drámai volt a kontraszt a vadászpuskával fényképezkedő világhírű író és a Minotaurusz kultúrtörténetét feldolgozó bibliofil költő között. Azóta persze rájöttem, egyiküknek sincs inkább igaza, mert a világ fegyveresekből és fegyvertelenekből áll – de ami a prózairodalmat illeti, Devecseri-párti vagyok.
Egy hír és e hír értéke… Mitől függ egy hírérték? A főszerkesztő adja meg? Vagy a hangzás? A lap címei közötti rendszer? A tipográfiai megoldás? A sugallat vagy a közlés tartalma? Vagy csupán a hozzáképzelhető jelentés(ek) tere? Költői a kérdés, nincs rá egyértelmű válasz, mert mindegyik egyformán lehet érvényes, sőt sokszor ennyi szempont is. De hír-e ma még, hogy temetés van? Hír egy faluban talán…, hír egy közösségben, ahol ismerik egymást, vagy egy jeles név búcsúztatásakor, egyházi ünnepen, drámai történések nyomán. Akkor és ott, „azoknak” hír, akik értik, veszik, reflektálnak rá. De mi lesz a többiekkel? Akik nem értesültek, akik nem „érdekeltek”, nem lehetnek jelen, vagy nem is hallottak a végső búcsú eseményéről…?
Közlés-lélektani alap, hogy egy írás elején derüljön már ki, miről fog szólni. Ennek csak részben felelnék meg – de annál inkább a résztvevő szerepre világítanék rá. A jelenléten túl az érzelmi, erkölcsi, világképi, értékrendszeri közösség az, amiről írásom szól. S közelebbről nem másról, mint a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem „bezárásáról”. Másképp szólva: megleséséről, letámadásáról, kifosztásáról, likvidálásáról, fölszeleteléséről, hazaviteléről, és másik oldalon a temetésről, a tiszteletről, az odaadásról, az elfogadó jelenlétről, a szolidaritásról, a néma vagy visszafogottan értelmes szóról, a virággal kifejezett tiltakozásról.
A napi frissességéről is ismeretes HVG egy minapi cikkében idézi föl a történések utóbbi legsúlyosabb eseményeit: „Egyre nagyobb az ellenállás a hallgatók és a tanárok részéről a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) autonómiájának csorbításával szemben a kormány döntése miatt, miszerint az egyetem alapítványként működhet tovább Vidnyánszky Attila vezetése alatt. Az SZFE körül kialakult szolidaritási mozgalomhoz egyre több világhírű művész csatlakozik, Vidnyánszkyék mégsem tágítanak. Az SZFE-botrány legfrissebb fejleményeit cikksorozatunkban követheti. /…/ Kevesebb mint egy hónappal azután, hogy kiderült, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Vidnyánszky Attila által elnökölt új vezetése megszünteti az egyetem Vas utcai épületét, és vele a legendás Ódry Színpadot is, már le is szerelték az Ódry Színpad-feliratot az épület utcai homlokzatáról – közölte a Facebookon a Független Szabad Egyetem. /…/ Ódry Árpád örököse szerint a színpadot »kivégezték«, márpedig azok, »akik saját nemzetük kultúrájára törnek, hazánk ellenségei«.” /HVG, 2021. 02. 04./1
A színész, színiakadémiai tanár, rendező, egykori színigazgató Ódry Árpád nevével működő intézményt – örököse szerint – most „kivégezték. Kellett ehhez egy pandémia, egy rendkívüli helyzet, sorozatos törvénysértések, önkényes diktátumok sorozata és néhány kollaboráns, akikkel mindezt véghez lehetett vinni. Sosem ismert nevek most végre egyetemi stallumhoz jutottak, és pár igazán nagy név pedig, ki tudja miért állt abba a sorba.”2
A hír „értéke” itt jön elő valójában. A diktatorikus túlerővel, jogi hercehurcával, zsarolásokkal és karantén-jogszabályokkal kivitelezett diákmozgalom-letörés közben vígan megmaradtak az energiák a színház siratása helyett egy „új és hatékony struktúrába” átsumákolás képviselőiben, hogy kiüríttessék, „levédessék”, becsomagoltassák, szétszabdalják és kisajátítsák mindazt, amire ma sem lenne még merszük, ha a színinövendékek eszementen példás mozgalma, egyetemfoglalása, igazságérzete, tárgyalásképessége, zsarolásoknak ellenálló kitartása még akadály lenne. De a rendkívüli állapot meghirdetésével ugyebár minden adott, s ha adatik, akkor lesznek zsoldosai, akik bármi ellenállással szemben is megszállják, lekapcsolják, beszüntetik, megtiltják, s más további intézmény kisajátításával (például a Duna TV székházának einstandolásával, ahová az operatőri képzést kihelyezték) teljes gyarmatosításra vegyék az irányt. Nem kell ehhez messzire hajókázni, a gyarmat egyenesen itt van a ház előtt, sőt a házban, a gyarmati hadsereghez ma már elég egyetlen páncélos hadosztályparancsnok, akit kinevezünk stratégiai főnöknek, meg egy uralomra áhítozó tehetség, aki magára veszi a dicső missziót, meg néhány alkusz, akiknek kellő pénzért semmi sem drága.3 A többi csak terrorelhárítók és ügyviteli alkalmazottak kérdése, s mindjárt a leghatékonyabb egyetem lesz mindez szerte Európában…!
Mert a mai hatékonyság első számú eleme a politikai megbízhatóság, a szolgálat, a parancsvégrehajtás elve. »Vidnyánszky Attila szavai, amely szerint az SZFE eddig nem volt elég „nemzeti” és „keresztény”, túlságosan rímelnek a második világháborút megelőző kor és a Gömbös Gyula miniszterelnöksége alatt parlament politikusi szólamaira. „A mi felelősségünk az, hogy ne engedjük, hogy a tragédia megismétlődjék. Akik saját nemzetük kultúrájára törnek, tradíciókat, egyetemeket számolnak fel, modellváltás címén örökös hűbérbirtokká téve azokat, azok hazánk ellenségei«” – jegyezte meg Ódry emlékének tisztelgő örököse. Az SZFE tanárai pedig sorra lemondtak (ezreléknyi kivétellel, akik jobb jövőt remélnek a meghunyászkodásban, mint a kiállásban – vagy talán csak szerepet játszanak…?!), az új tanári gárda toborzása már heveny módon megindult… Vannak talán, s lesznek biztosan, akik szeretnék nevüket a magyar színjátszás-történet lexikonában vastagon kiemelt betűkkel látni. Számukra ilyen színház az egész világ.
Ami a színházpusztítást illeti, én színészpárti vagyok. Devecseri Gábor emlékezete biztosan nem lesz akkora könyvtárnyi, mint Hemingway vadászatainak vagy bikaviadaljainak szakirodalma. De úgy hiszem, ha már dráma, ha már színház, s ha már élet, az sem mindegy, kiért szól a harang, s miért szólhat még, ameddig szólhat, s mi marad hírértéke annak a jelnek.
Írásom csak egy szál virág, egy moderált hang a lehetetlenül kínos színháztemetésen. A kegyelet hangja s a rokonszenvvé, mely nélkül sem Hemingway, sem Devecseri, de még csak színház sem létezik. S a megértés, együttérzés, érzelmi azonosulás hangja ott, ahol a harmadik felvonás végére megtöltött puska már elhasznált díszletként lóg a falon.
A. Gergely András
2 Mintegy emlékeztetőként: beállt az elsők közé az Oscar-díjas Mephisto-film operatőre, aki mintha feledné, hogy „csak művész vagyok” szerénységgel lehet egész diktatúrát is ócskán kiszolgálni…
https://hvg.hu/360/20210203_koltai_lajos_szfe_szinhaz_es_filmmuveszeti_egyetem_tanar_mephisto