*
Jó évtizede kezdődött, s ma sem igazán érte saját végét, hogy az MTA vezetése úgy ítélte és hirdette meg: nincsenek interdiszciplináris tudás(ok)-ágazatok(ok), csakis tiszta alapkutatási és alkalmazott kutatási állapotok vannak és lesznek az akadémiai kutatási szférában. Azóta e korszak még tovább soványodott: az alapkutatásokat is a haszonvétellel kecsegtető innovációra szűkítették, az akadémiai hálózatot szétzavarták és beszántották, a maradék kutatói létszám pedig a reménykedő-kitartó fiatalokra, életképtelen önérvényesítőkre vagy „ügyes” befutókra szorult össze. Az öregek nyugdíjazva, tudásuk a múlté, a fiatalok külföldre menekülnek vagy a félnyilvános-félmagán szférákba húzódnak vissza megélhetési tudóssá válni. Néhány öregecske még kapaszkodik az intézmények peremébe, de a tempó igencsak le-lesodorja őket is.
Az eseti leírás persze elfogult is, igaztalan is, múltidejű is. Ami maradt, az valóban kevés és nem a jövőről szól már, de még akad okoskodó éppen elegendő, aki kitart a hagyományos értékrend és még hagyományosabb tudásminőség, együttműködés, az innováció bűvös keretébe is beleférő érdeklődés mellett. Talán ilyen mutatkozás az is, amit a Tudománytörténeti Kötetek sorozatban megjelentetnek, egyenesen on-line kiadványként, de nyomtatva is, mégpedig közhaszonnal és közérdeklődésre szánva. E sorozat IV. kiadványa1 a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából 2019-ben rendezett konferencia anyagát tartalmazza, ebben is illeszkedik a sorozat korábbi köteteihez, az inter- és multidiszciplináris kereső szempontokhoz (mert hát mégis van ilyen is!!!), jelen esetben (mint azt hátoldali szövegében jelzi is) a hálózatokban való gondolkodás ősidők óta nyomon követhető, „akár az élővilág szerveződési szintjein, akár a társadalmi kapcsolódásokban ‒ személyes és intézményes formában ‒ a természettudományban meglévő skálafüggetlen hálózati rendszerekben”. Tehát amikor e kötetben megjelent (ha jól számolom) huszonhét írásról van szó, nemcsak folyamatok és rendszeren belüli/kívüli kölcsönhatások épülnek egymásra, hanem a társadalmi hálózatok kölcsönkapcsolatáról is az egyén és a környezet aktív együtthatásának állandóságában lehet itt tematikus előadásokkal találkozni, mintegy bizonyságképpen arra is: akaratlagosság erre meg amarra, de mégis létezik interdiszciplináris ágazat, köztes tudás és érdeklődés, együttes cél, kölcsönhatásban álló területek pedig nemcsak virultak és virulnak, de talán az „innovációnak” becézett vállalkozási szféra egyik legfőbb bázisa, háttértartománya szintén ez a tudásvilág, nem pedig a kormánypolitika által irányított bányaló-útvonal.
E kötet igényes, alapos szemlézése nem az ismertető dolga. Ez rábízva az érdeklődőre. Sőt, ami a részletesebb bóklászást semmiképpen sem pótolja, mégis szóra érdemes, az a könyv „körvonalait” és tudásterületi kapcsolathálóba illeszkedésének jelentőségét, közelebbről már a természettudományokban önmagában is rendszerszerű felépítést megerősíti, ugyanakkor ki is terjeszti a társadalmi tudások és gyakorlatok más színterei felé. Mert bár történeti-politikai korokban talán mindig is alapfeltétel volt a rendszerszerűen elképzelt jelenségek tudományos igazolási törekvése, ám ritkán került sor a vissza- és kölcsönhatások szemlézésére is. Pedig a gazdaságok hálózata, a kultúrák kapcsolata, a rokonsági rendszerek vagy a vallások, az éghajlati vagy életmódbeli legkisebb változás, a társadalomszervezet, az oktatás, az egészség rendszere, az ismeretek halmaza vagy a külső hatások elleni védekezés metodikái valójában hálózatokba szerveződnek mindig is. Ha nem föltétlenül haszonelvűen és „innovatívan”, de működésre képesen.
Látható például a kötetben, hogy a Vertikális és horizontális egészségügyi szolgáltató rendszerek a hajléktalanellátásban hálózatba szerveződnek (Simek Ágnes előadásában), vagy hogy miképpen van jelen Hálózat a bányászat, kohászat és erdészet világában (Csibi Kinga témaköre), vagy A metróhálózatok térképe (Munkácsy Katalin írásában), a Hálózatosság a társadalom és humán-tudományokban (Nagy Péter Tibor alapos és hosszas áttekintésében), A hálózat, mint közvetítés és mint üzenet (Kiss Endre értelmezésével), vagy miként érvényesült A 18. század közösségi hálója: a diákemlékkönyvek (Rab Irén prezentációjaként), s hogyan működnek A bennünk rejlő hálózatok – avagy egy 17‒18. századi japán neokonfuciánus tudós gondolatai a lélekről és a testünkben keringő életerőről (Zentai Judit Éva) kérdéskörében miként lehet és kell megnevezni magát a hálózatot mint leíró fogalmat vagy viszonyrendszert, erről a kötet nyolc kisebb-nagyobb tematikus blokkja mutat föl kellő számú és gazdag változatokat.
Az első témakört (mintegy megszokott és bevált tematizáló körvonalak rajzolatával) Forrai Judit szavai előzik meg. Bevezető-előszavában hangsúlyozza, hogy a „társadalomtudományi és természettudományi rendszerekben létrejövő változások a struktúrát, így a hálózati kapcsolódásokat is megváltoztatják. Az utóbbi évtizedben kiemelkedően sokat foglalkozunk a hálózattal, mint empirikus módszerrel...” – így érdemi tematikai egységekbe tagolva könnyebben is áttekinthető a kötet, melynek „fejezetei tematikus csoportosításban széles spektrumot tárnak elénk a különböző szakterületeken végzett kutatásokról”. Ezek „a társadalmi hálózatok horizontális idősíkjaiban pl. az ókori görög emberáldozatok megítélésének hálózati formájától a 18. századi diákok közösségi hálóján át, kultúraközvetítő könyvhálózatokon keresztül” mutatják be „azt a strukturális formát, amely különböző korokban működő társadalmi tevékenységekhez hálózati formáihoz elengedhetetlenek. Külön fejezetben tárgyaljuk azokat a női hálózatokat, amelyek vallási – konkrétan a zsidó és kvéker- közösségi kötöttségben alakultak az abban lévő aktorokat, valamint a korokon átívelő női testek használatának hálózatát, úgy is, mint társadalmi konstrukciót, hálózati szerkezetben bemutatva, hogyan is működtette és működteti ma a prostitúciós ipar az országokon, földrészeken átívelő globális hálózatát. Csoportosítva megtalálható a neveléstudományi-pedagógiai, ezen belül kémiai, matematikai és nyelvoktatási hálózatok aktuális kutatásainak eredményei, valamint a kooperatív tanulás módszerének hálózati alkalmazása. A kötet további írásai vizsgálják az elméleti, a filozófiai és a humán tudományok hálózati megközelítéseit, a különböző elméletek közvetítését is, melyek egy általánosabb szemléleti rendező képet mutatnak a hálózatkutatások tükrében. Központi szerepet kapott e kötetben az orvostudomány különböző elméleti és klinikai, ezen belül a fül-orr-gége-szájszebészeti, tüdőgondozói, pszichiátriai ellátórendszerek, az orvosi speciális szervezeti hálói is, a missziók, a hajléktalan betegellátási, betegbiztonsági és minőségbiztosítási hálózatok bemutatása, valamint az orvosi és természettudományos társaságok kapcsolatainak tapadási pontjai. A különböző szakterületek specifikus működésében mégis a hálózatkutatás mint módszer úgy is mint a legkisebb közös vizsgálati módszer hozta össze a látszólag össze nem függő témákat. A kötet további írásai vizsgálják az elméleti, a filozófiai és a humán tudományok hálózati megközelítéseit, a különböző elméletek közvetítését is, melyek egy általánosabb szemléleti rendező képet mutatnak a hálózatkutatások tükrében.
A nagy vonalakban tájékozódó olvasónak már egy rövid tartalomjegyzék-szemle is roppant sokféle hálózat-felfogást, kapcsolatrend-értelmezést és nagy rendszerekkel, működésmódokkal, létformákkal összefüggő hálózatosodást kínál. Ahogyan például a Könyvtár-, a kémia- és a neveléstudomány hálózatainak témakörében Czakó Kálmán a Hálózatok véletlenszerű és célorientált megváltoztatása tárgyát felmutatja, vagy Hrotkó Larissza A zsidó női vallási és társadalmi hálózatok létrehozásának okairól értekezik, Szalai György – Béres Erika – Matesz István az orvosi ellátás rendjét elemzi Működő hálózatok az orvoslásban címen, Forrai Judit A prostitúciós ipar hálózatok régi és új formái között igazít el, Horváth Balázs Zsigmond A hálózat alapú nyelvtanításban rejlő lehetőségek felé jelez oktatási irányokat, vagy Schiller Vera Az emberáldozat megítélésének változatai tájékán mutat ki értelmezési és tradicionális logikákat, abban már önmagában is elég széles spektrum ahhoz, hogy a hálózat-fogalom mibenlétéről, gazdagodásairól, változásairól teljesebb, vagy teljesebben árnyaltabb képet kapjunk, át- és kölcsönhatásaikról, a fogalom mint megismerési technika és módszer komplexitásáról empirikus benyomást is szerezzünk. A hálózat-elméletek és további alkalmazási területeik ilyetén könyvbe, konferenciává szervezése vagy hagyománykövetés, értékmentés és innováció horizontján belüli viszonyok részletrajzává formáljuk, méltó folytatása a tudománytörténeti sorozat korábbi köteteinek.
E „korábbi kötetekre” utalva (volt már, amiről a Periszkóp hasábjain írtam is) másodszor jön elő a múltra utalás. Ne legyen ez talány, alább egy közeles múltban megjelent másik kötetről szólnék, melynek aprólékos ismertetése ugyancsak meghaladna engem is, Olvasóink türelmét is…, melynek alaptémája a statisztika.2 Viszont: egy 336 oldalas konferencia-kötetnek, még inkább ha egy sorozat része is, föltétlenül megvan három előnye. Egyik, hogy szinte alig akad szakmabeli vagy szakma-környéki, aki ne találna benne kihívó, lenyűgöző, inspiráló, feldolgozandó és további megismerési tartományok felé vezető írást. Másik vitathatatlan esélye az interdiszciplináris kölcsönhatásokra épül, melyek – a konferencia szervezési céljaitól nem is idegenként – akkor is hatnak, ha minden résztvevő csak a saját előadását és még egyet olvas el belőle. A harmadik, kicsit titkolandó, de egyúttal bevallandó előnye, hogy a referáló szeme előtt annyi írás, annyi tárgykör, annyi sok megközelítés és módszertani, tematikai struktúra vonul át, hogy abból kellőképpen szinte egyetlen írásra tudna érdemben kitérni, a többi sötét rejtély maradna akkor is, ha közlésmódjukba egy picit bevilágít valami erős keresőfénnyel. Így ez a kötet is az utóbbi „rálátás” élvezője vagy áldozata lehet az alábbiakban. Átlátni és minden tartományát minden másikkal harmóniába rakni szinte képtelenség, nagyjából úgy, hogy már hozzákezdeni is vicces lenne – ezt azonban nem hívják könyvismertetőnek. Csak próbaképpen lemásoltam a tartalomjegyzéket, apró betűkkel is majdnem másfél oldal, az illendő szemle-terjedelem fele-harmada tehát. Elegáns megoldás lenne talán, s akkor egy értékelő szót sem kellene mondanom…! Csakhogy ennél sokkal több együttes kölcsönhatás, kihívó megfogalmazás, eredeti belátás, kísérleti tudás és kommunikált tartalom rejlik egyenként mindegyikben írásban is. Ehhez képest, bizony mondom, némiképp „elnagyoló” megoldás lenne annyit állítani: íme, itt van, olvassátok, mert érdekes! Talán elég is lenne ennyi. De hogy az Ismeretlen Olvasót is beavassam a részkérdések részleteibe, egy tudományos konferencia valójában nem abból áll mindössze, ha sorban álló előadók (némi időtúllépéssel vagy dicső időtartással) felolvassák a szövegeiket…, hanem épp a dialógusok, viták, analízisek, egymásra hangolódó továbbgondolások, késztetések, kiterjesztések viszik tova szinte az összes textust, mégpedig a helybeli-időleges, a mindenkori-egyetemes és az olvasói-oktatói-tudásterületi inspirációk egész harmóniájában és az időben is összehangolt módon. Ettől pedig a szemlézésnek sem szabadna elszakadnia…
A helyzetet mintegy gyakorlott könnyedséggel jellemzi az inspiráló-szervező-előadó-szerkesztő-sorozatszerkesztő-kiadó Forrai Judit egyoldalasan rövid Bevezetője, aki a témaválasztás okát és dilemmáit összegzi kedvesen kihívó kontrasztos idézettel: „2017-es konferenciánkon olyan tematikát választottunk, amely ─ hűen addigi szokásainkhoz ─ összehozza egy platformra a különböző szakágazatok kutatóit, mívelőit közös gondolkodásra, /hogy/ …megtaláljuk azokat a találkozási pontokat, tudományos eredményeket, amelyek módszerükben közelebb hozzák a szakterületeket, illetve bemutatják a mérhetőségek különböző alkalmazását. Így például történeti sorok felállításának segítségével a történeti-leíró-matematikai módszereket, a jelen kötetben egyetemtörténeti, államtudományi, orvosi, baleseti, epidemiológiai, kriminológiai, nőtörténeti, városfejlődési, városi-geológiai, térfejlődési, matematikai, muzeológiai, stb. statisztika alkalmazásán keresztül. Nem feledve, hogy a statisztikai számsorok mögött egyedi emberek, sorsok, jelenségek állnak, ahogy Jung is fogalmaz: »Egy mitológia nélküli emberiség egyszerű statisztikai adat, átlag. Természettudományunk a nagy átlagokkal dolgozik, mindent átlagokra bont le, ám az igazság az, hogy az életet hús-vér emberi lények és nem számoszlopok viszik tovább«”.
A kontraszt pedig, mely a társadalomtudományok és természettudományok saját valóságait a (közmegegyezéssel valóságnak nevezett) szférák, a megfigyelt és szakszerűen leírt állapotok, az elemző közelítések, a mértékek révén súlyt és jelentőséget közvetítő feltárások, az összehasonlítások és modellezések, számszerűsítések és statisztikai adategységgé változtatások mellett az emberi momentumra helyezi a hangsúlyt, evidens módon mutatja, mire alkalmas a tudomány, mi a célja és feladata, mik a specifikus törekvései és eredményei mindezek nyomatékos összerendezése segítségével. Forrai itt nemcsak tisztelgő gesztussal él a konferenciát jelenlétével megtisztelő Csányi Vilmos Széchenyi-díjas magyar biológus, biokémikus, etológus, egyetemi tanár, akadémikus felé, hanem rögtön arra is utal, hogy példaképpen akár a viselkedéskutatásban is, de a legkülönbözőbb tudásterületeken és ezek oktatásában is miképpen érdemes látni, megtalálni, megnevezni a „közös nevezőt” vagy alkalmazási analógiákat, miközben maga a tudáságazat módszertana és nyelvezete meglehetősen speciális maradhat, mindegyiknek saját diszciplináris szabályai szerint. A válaszképpen szóló Csányi Vilmos rögtön magára a tudományfejlődés (saját kutatói pályáján is jóval több mint fél évszázados) tapasztalatára, a módszerek, eljárások, technikák, eredmények finomodására utal, de közben a modellezés fontosságának hangsúlyaival az állandó időlegességre is, mely az új nyelvek, új metodikák és új világképek eszközén át segíthet a megismerés és megértés, belátás és tájékoztatás szélesebb köreihez hozzáférkőzni, vagy a gyakorlati alkalmazásokat serkenteni.
S nem mert Csányi szavai a kutató hitelével szólnak, vagy mert a fél évszázad oly sok lenne a tudomány-szféra intézménytörténetében, de éppen mert maga a tudás is intézménnyé vált, harmonikusan következik itt az első fejezet statisztikatudományi kezdetekre hivatkozó kerete. Ebben Nagy Péter Tibor a demográfiai adatok társadalom- és humántudományi elitre vonatkozó 19-21. századi részleteire tér ki, Draskóczy István a peregrinusoktól és a középkori egyetemtörténettől induló statisztikák felhasználhatóságát vezeti be mint bécsi, krakkói, városiasodási, népességföldrajzi szempontot, kiegészítve mindezt az európai tendenciák adataival, városiasodási mutatókkal és népesség-eloszlási megfigyelésekkel. Ugyanitt Kótai István az állatorvos-tudomány 230 éves oktatástörténetéből indít, a gimnáziumi-reáliskolai háttérből jövő, kizárólag férfi hallgatók, jobbára vidéki illetőségű és magyar anyanyelvű keresztény diákok többségére utalva keres ellenpontokat az ezektől eltérőkre, sőt a kategorizálásoktól vagy besorolási mutatóktól független népszámlálási adatok (1900, 1910) eltéréseire is kitérve mutatja meg az anyanyelvi és vallási specifikumok jelentőségét, az alul- vagy felülreprezentációk okait és sajátosságait, indikátorait és elemzési lehetőségeit vagy korlátait is.
A történeti statisztikák egyetemtörténeti és tudásterületi mutatói mellé mintegy kívánkozik is a járványüggyel is összefüggő orvosi statisztika története, képviselői, művelőinek köre. Gazda István a kiemelkedő kutatók (tizenhat jelesebb személyiség) körében foglalkozik itt Kőrösy József, Melly József, Antal Lajos és Mádai Lajos okfeltáró és valóságleképező orvosstatisztikai anyagaival, a 19. század közepe és a 20. század vége közötti időszak járványterjedési vagy orvosképzési tapasztalataival. Simon Katalin ugyancsak egy feledésbe merült orvos-statisztikus portréjával, Tormay (Krenmüller) Károly tudás-örökségével (és publikációs listájával) ajándékozza meg a járványtudomány története iránti érdeklődőket, ahogyan a fertőző betegségek terén a Szent László Kórház 1894-től napjainkig kitartóan vállalt epidemiológiai tevékenységéről szól érzékeny áttekintéssel.
A konferencia-kötet többszáz oldalán két nagyobb tematikus egység viszi a terjedelmi hangsúlyt, ezek egyike III. fejezet, mely a városi terek, emberek és funkciók kutatási adatmintái közötti társadalomtudományi aspektushoz is közelebb visz. A 18. századi városok (köztük is elsősorban Debrecen) büntetőbíráskodásának és kriminalitási mutatóinak levéltári irataiból kiolvasható autonómia-törekvések, rendeleti és polgári perjogi feltételek, bűneljárási folyamatok adatszerű rendezéséről Antalóczy Ildikó ad áttekintést az elítéltekkel kapcsolatos összefüggések összképével és a történeti kriminológia szakérdeklődésének megismertetésével. A városi terek demográfiai kérdései és a felekezeti (itt specifikusan Pest város zsidóságával összefüggő) mutatói Hrotkó Larissza előadásában jelennek meg, aki Moess Alfréd magyarországi zsidó demográfiai adatait (1749–1846) mutatja föl a történeti demográfia terén, majd saját kutatásainak 1852–1857 közötti változásfolyamatra érvényessé tett mutatóval folytatja elemzését egészen a 20. századi rasszista propaganda előzményeiig, a galíciai zsidóság bevándorlása miatt „vészesen nagy növekedés” ideológiájáig, „felülreprezentáltságuk és térnyerésük” mutatóiig követi a „türelmi rendelet” után százötven évvel ismét a türelmetlenség és a rasszizmus határozza meg a politikai közhangulatot – a számadatok dacára is. S bár a felekezeti vagy várospolitikai döntésekhez nem közvetlenül van kapcsolódása, a történelemtudomány gyarapodása a térinformatikai módszerekkel és a közlekedéstörténeti áttekintésekkel Frisnyák Zsuzsa adatelemzési példáival is jól láthatóan formálta-formálja a gondolkodásmódokat, melyek vonalszakaszok határait, a vasúthálózat térbeli terjedését, a tér- és időbeli folyamatok ábrázolására alkalmas terjedési mutatókat a térbeniség új fogalmainak kérdésköreivel hozza összefüggésbe, tisztázva korábbi áttekintések számadatainak további jelentésességét. E mérhetőség, a csomópontok és a térképre vetíthető városföldrajzi jelenségek térbeli koncentrációs témakörét veszi elő Forrai Judit és Izsák Éva előadása, melyben a népességszám-növekedés és a városegyesítési célok nyomán kialakuló új léptékek a települési, gazdasági, közlekedési fejlődési egyenlőtlenségek, bizonyos forgalmas pontok kiemelkedésének okaival leírható változók sűrűsödését mutatják ki a szórakoztató ipar, az éjszakai mulatók hirtelen kialakuló fejlődésében, mint olyan élettudományi spektrumot, melyben a feltárás mátrixai Budapest egyik arcát egy másikkal, a társadalom mobilitási és térhasználati jellemzőivel vetik össze több vertikumban egyszerre. S mintha közvetlenül ide készült volna, Trenka Magdolna tanulmánya a jog és egyenlőség témakörével egészíti ki előbbiek kérdéskörét a statisztikai tények és az esélyegyenlőtlenség kérdésnek mutatóival: „A nők és férfiak esélyei ugyanis, nem vitásan, ma sem egyenlők. A jog és az esélyek egyenlőségnek – a nők és férfiak közötti hatalmi egyensúlynak – egyik legjobb indikátora lehet, hogy milyen esélyei, lehetőségei vannak a nőknek a társadalom felső-vezetésében”, melyre egyenesen megteremti az Imparitas Factor fogalmát, melynek elemei „egyszerre definiálják és adják oki magyarázatát a rejtett társadalmi folyamatoknak, melyek végső soron sajátos női gender akadályt jelentenek a gyengébbnek mondott nem előtt”. Esélyegyenlőtlenségi kutatómunkája szinte vonzza a blokkot záró tanulmány, Simek Ágnes problémafelvetését, mely a statisztikai adatgyűjtés és -kezelés metodikai megbízhatóságát az egészségügyi aspektusból, a szociális függésviszonyok adatok mögötti tartalmak felől közelít, hangsúlyozva az „adatok mögötti” embercsoportok és emberi értékek minden statisztikánál fontosabb vonásait: „pár fillért, vagy legalább egy mosolyt!”.
Adatok, tervezhetőségek, tapasztalatok és kísérletek a következő (IV.) fejezet tárgyköre. Molnár D. László előadása a gyermek növekedési modellek vizsgálatában mutatja be egy alul- vagy túltápláltságnak korai diagnózisához és a betegségek megelőzéséhez segítő modell alkalmasságát a hagyományos mérésekhez viszonyítva egy kevert modell alkalmazásának spektrumán, az előzetes a priori ismeretek beépítésének mintázatán keresztül. Forgács Lajos mérnökök és orvosok orvostechnika („bioengineering”) területén keresztüli vizsgálati statisztikáit jellemzi az egészségügyben (kórházakban, klinikákon, más egészségügyi intézményekben) szükséges, speciálisan erre a szakterületre kiképzett mérnökök alkalmazásának bizonyításával és az orvostechnikához értő mérnökök számának szükséges növelésével összefüggésben. Munkácsy Katalin a statisztika és a valószínűség-számítás elemeinek biológus hallgatóknak és matematika tanárszakosoknak tartott előadásai alapján emeli ki a szakmatörténetből Hatvani István munkásságát és életművének gazdagabb használhatóságát a pedagógiai, a tudósok társadalmi felelősségét közéleti szempontból fontosnak mondható tanulságokkal szolgáló elemző munka alapján. Csibi Kinga a tudományos kutatási módszerek között az Öntödei Gyűjteménybe került különleges kályhagyűjtemény közgyűjteményi és kiállítása feltáró munkáiról, az értékmentés és művészi öntöttvas-hagyaték rendezési modelljeiről szólt. Bella Tamás egyenesen a tudományos kutatások eredményeiből készült statisztikák torzítása, pontatlansága, a mintavételi eljárások és a módszerek megválasztásakor fellépő hibák problematikussága kérdését veti fel, megnevezve a mintavétel, a célkitűzés, a feltárt hibaforrások kiküszöbölésével pontosítható módszerek, a reprezentativitás és homogenitás kérdéseit. Kántor Sándorné Dr. Varga Tünde egy régi, a „műtudományokba” tartozó analízis historikumát eleveníti fel Nagy Károly: Elemi arithmologia, Arithmographia 1. rész (Bécs, 1835) és Bolyai Farkas Az arithmetica eleje (1830), valamint a latin nyelvű Tentamen könyveivel (1832−33). Antal Ildikó pedig az MMKM Elektrotechnikai Gyűjtemény konkrét példáin keresztül tér ki „a magyarországi villamosenergia-ipar történetéhez köthető technikatörténeti és tudományos következtetésekre, melyek egykorú nyomtatott szakirodalmi forrásokban (cégkatalógusok, korabeli statisztikai táblázatok, jelentések stb. alapján) megjelent adatok összegzéséből, elemzéséből születtek. Ezek az összeállítások nagyban segítik a muzeológusok szakmai és kutató munkáit és a „statisztikai eredmények” visszaköszönnek az egyes kiállítások tükrében is”. Példái csupán előzetesnek is érdekesek az V. blokk, a Klinikum, oktatási feladatok, statisztika tematikus összeállításánál. Itt először a perifériás arcidegi ágak területén végzett műtétek kapcsán összeállt statisztikai elemzések szerepét vizsgálja Késmárszky Róbert, Micsik Tamás és Rácz Gergely a sérülések megelőzésében, majd Schmidt Antónia és Katona József tekinti át a fej-nyaki gyulladásos folyamatokban készült statisztikai adatfelvételek jelentőségét, Katona József a gyógyszerekkel történő gyógyítás majd a gyógyszergyártás fejlődésével megszűnt régi eszköztár megmentése érdekében elvégzendő értékmentésre fókuszál, Janik Leonard pedig egy demográfiai jövőképet elemez ötven éves visszatekintéssel, a világháború utáni reprodukciós mutatók alapján és a termékenység, a fejlődés képzetének érvényessége vizsgálatával, „a népesség és a munkaerő gazdasági struktúrájában, a népességnek városi és falusi települések szerinti megoszlásában és az ezzel járó különböző jellegzetességeket tekintve, a szakképzettségi és iskolázottsági összetételben, valamint egyéb strukturális tényezők szerint. Ezek nyilvánvalóan roppant horderejű problémái a modern népességnövekedésnek, amelyeket gondosan kell tanulmányozni és értékelni. Nem kevésbé fontos az is, hogy a demográfiai ismereteket, azok jól megalapozott részét minden országban elterjesszék, hiszen a közvéleménynek legalább olyan gyorsan kell előrehaladnia a tények megismerésében, mint a humán tudományoknak, nem szabad azokhoz képest lemaradnia”.
Az adatsoros mutatók, a hagyományos feltáró módszerek és az újak, a praktikus alkalmazási metodikák e széles spektruma az itt ismertetett rövid kivonatok alapján is igazolja a felvezető hipotézist, miszerint matematikai vagy modellezési minták, régi és új adatok, összehasonlító és analizáló megoldások mind-mind együtt vezetnek a hagyomány és az értékmentés, leíró elemzés és adatbázisok alkalmazásának embercélú felhasználása felé. Ezzel is igazolva a statisztikának maradandó és változó szerepét a technika, az orvoslás és a rokon tudományterületek közötti kölcsönhatásokban.
A. Gergely András
1 Forrai Judit és Pók Andrea szerk. Hálózatok a tudományok, a technika és az orvoslás körében. Magyar Természettudományi Társulat, Budapest, 2021., 352 oldal. ISBN: 978-615-80623-8-1, a kötet innen letölthető: http://real-eod.mtak.hu/9369/
2 Forrai Judit és Pók Andrea szerk. Statisztika a tudományok, a technika és az orvoslás körében. A Magyar Természettudományi Társulat tudománytörténeti kötetei (2). Magyar Természettudományi Társulat, Budapest, 2018., 336 oldal. ISBN 978-615-80623-5-0. Letölthető innen: http://real-eod.mtak.hu/7571/