Írásom alapváltozata a Korunk idei szeptemberi számában jelent meg. Könnyen találnék társakra, ha azt gondolnám: egy folyóirat-cikk „rangját” megjelenési helye adja elsősorban. Ám a romániai és „anyaországi” magyar sajtóban is meglehetősen kevés olyan témakör van, amely önnön jelentőségén túl is mást és mást szimbolizál a könnyedén befogadó környezet és az ellenérzéseket tápláló társadalmi világ számára, miközben maga a tárgy nem a meghaladható kérdéskörökhöz tartozik. Trianon ez a kérdéskör, s az ellenérzések vagy rokonszenvi azonosulások formálják azt a befogadási teret, amelyben egyetlen megszólalás nemhogy nem elegendő, de talán kevesebb is, mint amennyit a tárgy megérdemel. Ezért sugallom azt: a Trianon-kiadványok hosszú sorában a békeszerződés életbe lépésének centenáriuma megér két misét is, főképp ha ennek előzménye sem közönséges kiadvány, hanem a maga nemében példátlan változat. Írásom ezért – ha nem is „másodközlés” – csak valamivel másabb, mint a már megjelent, ugyanakkor a szeptemberi szám lapolvasó szemléjének is részben beillik.
Zeidler Miklós Trianon-válogatása az Osiris Kiadó Trianon 100. kötetével párhuzamosan jelent meg, s a díszkiadás „ikerkötetének” minősített párja olyan problematikát hordoz, amit a centenáriumi év kötetei között keresve is keveset találunk. A Gyurgyák János szerkesztette két vastag Emlékező Magyarország könyv díszkiadásaként (Kosztolányi Dezső szerkesztette Vérző Magyarország mellett) megjelent történeti munka szövegvilága annyiban társítható, hogy a kort megidéző szöveghű közlés és alapos történeti forrásgondozás, melyben illő egyensúlyba kerül a forrásközlések válogatása és a kortárs gondolkodásra épülő feltáró kutatás.
Zeidler kötete ugyanis egyszerre lett a vérző és az emlékező Magyarország könyve. A díszkiadás mintegy 1400 oldalához képest ez „visszafogott szerénységgel” 958 oldal, a szándék és cél terén azonban nem másabb, hiszen forrásközlés és elemző anyag egyszerre, vagyis a „véleményirodalom” és az utókori történettudományi aspektusok itt sem maradhattak el. Ugyanakkor a monstruózus kötet a jegyzetapparátusa is tükrözi, hogy a Trianon utáni történések szakirodalma és a folyamatok összhatása nem évfordulós történés, hanem történeti folyamat, így a háború, a békeszerződés tárgyalásai és a revízió programossága nem ér véget a versailles-i döntésekkel, hanem ezek forrástartománya is elhúzódik az 1947-es párizsi békeszerződés törvénycikkének dátumáig. A Források első fejezetét (15-326. old.) még két nagyobb blokk követi: a Politikai és közéleti emlékezet (329-633. old.), valamint a Tudományos emlékezet (635-908. old.).
Hogy a szaktörténészeknek mit ad a kötet, nem tisztem vizsgálgatni, de olvasói nézőpontot követek, hisz az én olvasóim is ezt fogják tenni. Nyilván bizonyos forrásválogatást mindenki akár többet ismerhet is, az itt közölt dokumentumok zömét azonban csak kevesen. Zeidler esetében meghatározó egyfelől a válogatás bősége (tehát kis helyen sok anyag, egymásra rakódva is folyamat és változatok gazdag körét magába foglalva), a Háború és felbomlás, a Békekonferencia és békeszerződés, valamint a Revízió és háború fejezetek, majd a Politikai és közéleti emlékezet tárgyköre, de még karakteresebb a két utolsó fejezet, amelyek a Trianon a kortársi közbeszédben, A Rothermere-kampány, a Határokon túl, vagy a Tervek a revízióról szövegtömbökre épülnek, s Az utókor emlékezetében szövegrészei, melyekre még rakódik a záró szövegkészlet a Kortársak – tudományos igénnyel, a Napjaink történetírása és Az emlékezet históriája alcímek sora. Az utolsó rész a történelmi tudat, a külpolitikai dilemmák és a nemzeti traumákat felsorolni kész szaktudományokból áll, ebben irodalmi köztudat, kollektív képzetek, legendárium és a reflexív társadalmi válaszok köre (így például a Nemzet által homályosan – Csepeli Györgytől, vagy Glatz Ferenc, L. Nagy Zsuzsa, Gerő András, Litván György, Raffay Ernő, Ormos Mária, Romsics Ignác, Pomogáts Béla, Péter Pastor és
Ablonczy Balázs Trianon-legendák-részlet), melyeket azért érdemes így egymás után is fölidézni, mert mindezek együttes jelenléte határolja be azokat a tudományos színváltozásokat, melyeknek alapja és talpköve a sosem múló hátrányba szorultság, a kifosztottság, a közös sebesülés, vagy akár a pártprogramokba tagolt revansok köre, s a nemzeti trauma évszázados terhe. A kötet a háború végével, Románia hadba lépésével elindult antant-megállapodással kezdődik, s kiemelt része a határokon túl maradt „nemzettestek”, a „magunk revíziója”, „Erdély második trianonja” (1935–1936), a csehszlovákiai magyarság életfolyamatának szakadása. E trendek annyiban talán mégsem a történész szakmának szólnak, amennyiben (adott esetben) ismert forrásokra épülnek, egészében azonban a köztörténet-írás érdeklődési normáját, a „helyünk és sorsunk Európában” alapkérdéseit a közvélemény fókuszába helyezve tárják föl. Szerves helye van tehát a kötetnek az Osiris Nemzet és Emlékezet (Gyurgyák János és Potó János szerkesztette) sorozatcíme alatt, egyképpen beillesztve a história meghatározó momentumai közé mindazt, ami a Trianon-kérdések mögött társadalomismereti, politikatörténeti, nemzetközi diplomáciai és kollektív entitásokra kiható számos szakterület belátásaihoz, kérdéseihez kapcsolódik.
Az Előszóban Zeidler már korszakos jelentőségűnek mutatja „a magyarsággal szemben évszázadok óta gyarapodó ellenérzéseket az újonnan megszerzett hatalom féltése és a revánstól való félelem utólag is mintegy visszaigazoló” politikai dimenziókat. De „e hisztérikus állapot történelmi és társadalom-lélektani okainak feltárására elsőként a jogtudománnyal és politikaelmélettel foglalkozó Bibó István” kísérletére utal elsősorban, amennyiben „az elmélet magasából és praktikus problémamegoldás horizontjáról egyszerre vizsgálta a problémát”, azt „a végkövetkeztetést adva, hogy a közép-európai államok drámája a több évszázados területi viták újratermelődésében és megoldásában rejlik” (9. old.). Bibó megidézése nem csupán méltányos a szerkesztő részéről, de „a birtokféltés e nyers és ősi reflexei” felől a vállalható megoldás felé megtehető lépések érdemi súlybavételét is kellő hangsúllyal látja el. A térségi nacionalizmusok két háború közötti dúlásai, a hatalomban élők országuk gyors stabilizálásában érdekelt megoldásai, és a nemzetközi kooperációk futamai nem kedveztek akkoriban a méltányos kisebbségpolitikai ügyvitelnek, de a győztes szomszédok sem szándékoztak a magyar területi integritás érdekében ügyködni. Ebből (is) fakad a rövid összegzés szándéka: „Az idegen közhatalom alá került magyar kényszerközösségnek a többségi nemzetekhez fűződő kapcsolataiban úgyszintén a szembenállás mozzanata volt a meghatározó. A határon túli magyar kisebbség zöme az ’örlő szó az idegen fában’ mentalitását követte, az az együttműködési készség pedig, amelyet jellemzően a fiatalabb korosztályokhoz tartozó, illetve baloldali meggyőződésű ’aktivisták’ és mérsékelt nemzetiek fogalmaztak meg, az érdekelt államok részéről sehol sem részesült igazán kedvező fogadtatásban” (9-10. old.). Ennek részletesebb vizsgálata mellett Zeidler nem mulasztja el azt sem jelezni, hogy a külső és belső ellentétek („államok, nemzetek, világnézetek és generációk között”) a rendszerváltó évtizedek politikai határkérdései során sem alakultak nemesebben. A „nemzetiségi osztóvonalak” egymástól eltérő normái és modelljei jelzik, hogy Trianon egy roppant vaskos kötet anyaga lehet, s kell is legyen, de „ez az állapot valószínűleg mindaddig fenn is marad, amíg az államhatároknak fokozott politikai jelentősége van, amíg a nemzeti kisebbségekkel szemben a többségi nemzet által irányított hatalom részéről diszkrimináció érvényesül, s amíg az érintett nemzetek mindegyike túl nem jut a területváltoztatásoknak vagy az ettől való rettegésnek krónikussá vált társadalom-lélektani traumáján” (11. old.). Mindezekből fakadóan – de nem tisztán a vaskos válogatás anyagának „indoklásául”, hanem ezt kiegészítendő még számos forrásmű, szempont, aspektus kerül terítékre itt, melyek érdemi értékelése mintha konstans módon nem történne meg – sem a hazai, közvéleményi, szakpolitikai, sőt szaktörténészi szempontok szerint sem, de még kevésbé az érintett országok nemzetpolitikai felelőssége terén.
Zeidler mint az ELTE oktatója és mint az MTA Történettudományi Intézetének munkatársa is számos közelítésmódot, értelmezési kísérletet tett az elmúlt években a Trianon-jelenség érdemi körüljárására.1 /A Trianon100 akadémiai kutatócsoport további kutatói ugyancsak seregnyi publikációval készültek a centenáriumi tárgykörre./ Zeidler kötete viszont kiemelt jelentőségében először 2003-ban jelent meg, akkori sikere nyomán 2008-ban újra, mígnem a 132 kiválasztott történeti forrás-szöveg „önkényes válogatás” mivolta kiegészült jegyzet-anyaggal és mutatókkal, majd a második rész 56 önálló szövegegysége és a 24 szakirodalmi forrásmunka záró blokkja együttesen kínálja a Trianon-trauma kevéssé traumatikus feldolgozásának lehetőségét, képanyaga is megmaradt, bibliográfiai tételei 2019-ig felújítva, új és komplex mivoltában pedig a történelmi szembesítések egy klasszikus forráskiadványává lett.
A nemzeti emlékezet érintett szakasza jól jelzi, hogy emlékezet-nemzetté válásunk a Trianon-kérdésben a legviláglóbb és legérzékenyebb tárgykör. Zeidler abban is közreműködik, hogy ez ne maradjon teljesen így, hogy Bibó István európai egyensúlyról és békéről megfogalmazott méltányos gondolatai életvalóságként is érvényre juthassanak… Sem nem kizárólag tőle függ, sem a korhangulatok nem kedveznek a méltányos megoldásoknak mintegy száz esztendeje – de legalább a mérhetetlenül gazdag egybegyűjtött forrásanyag azok számára is felismeréseket kínál, akiknek kisebbségvédelmi, nemzetformálási, történetkritikai meglátásai csak elnagyoltan találkoznak a hivatkozások konkrétságával. Most, ezzel a kötettel immár sokak számára nem jelent majd gondot adat- és hivatkozás-pontos válaszokat adni mindama kétkedésekre, melyek Trianon ürügyén a kis népek lehetséges békéjéről, az európai megoldásokról, a kiegyezéses tárgyalásokról vagy a partnerségi viszonyrendszerről megfogalmazódnak…
A. Gergely András
1 Egy tematikus beszélgetésben erről is szó esik, lásd https://trianon100.hu/cikk/az-azonnali-trianon-100-podcastja-zeidler-miklossal-es-zahoran-csabaval; másik tematikus munkájának ismertetését lásd itt: https://ujkor.hu/content/budapesttol-versaillesig