A mindenütt hódító Szindbád

A Krúdy-emlékezet képi átirata

Aki láthatta, sosem feledi a klasszikusan zsírpettyek úszkálásával tálalt isteni húsleves képi illatát, a szerelemben pusztuló csodaszép mezítelen lányok hullását és szenvedelmeit, a gyötrődő-idősödő Latinovits kószálását „mindenütt”, ahol csak női kellem, szépség, elmúló boldogság tanyát ütött egykor. Részesei voltunk, hogy vágyképei sodrásában, alkalmasint a film elejét és végét tekintve valaminő végső tusában játszódik mindez, tánc a jégen, téli tavon, felvidékies kisvárosok gangjain és virágzó párkánynövényei között, a búcsúztató asszonyok „boszorkánydombján”, az orgonafújtató mellett a halálba esendőként… – mindez a Huszárik Zoltán rendezte Szindbád-film színes érzelmi szecessziójában, ami már nem is Krúdy-olvasat, hanem egyenesen átirat… Huszárik akként teszi közössé a jelenlét élményét, hogy a filmbeszéd eszközével, a képek varázslata révén bevon és nem ereszt Krúdyra hivatkozó, de saját kisfilmjeivel gazdagon megalapozott főművével. Erről is (de mindenekelőtt talán legfőképpen erről) szól a Talán mindenütt voltam. Huszárik Zoltán címen megjelent monográfia,¹ amely nem ok nélkül a Huszárik-emlékezet kulcsfontosságú dokumentumkötete, hanem filmképekkel, korabeli kritikákkal, saját írásaival, rajzaival, standfotókkal, emlékező és elemző írásokkal, interjúkkal, filmográfiával, filmszerepekkel és díjakkal kiegészítve tartalmazza mindazt, ami ha a kanonikus filmmé vált Szindbád felől olvassuk magát a könyvet is, pazar módon illusztrált teljes értékű képe az alkotói életműnek.

Huszárik már a korai, főiskolai és Balázs Béla Stúdiós kísérleti rövidfilmjei, formabontó avantgárd kifejezésmódja révén is nemzetközi sikerre érdemesült (kis- és nagyfilmjeivel is a kor legelőkelőbb fesztiváldíjait hozta el!), de tétova és megosztó hazai fogadtatása egyaránt a realizmus/szürrealizmus, hagyománytartó/progresszív, elbeszélő/ikonformáló, terapeuta/képíró, humanista/formalista dichotómiák közé szorította. Ezekről összefoglalóan csak annyi mondható: széttartó világok szecessziós dramaturgiája, a képnyelvi intenciókat a filmnyelvi gondolkodásba ágyazó vizuális közlésmódja nemcsak a látvány „anyagiságával” és mentális átírásával tett meg intermediális kezdő lépéseket, de a Krúdy-adaptáció révén (ahogyan egyébiránt a Csontváry-film esetében az ecsettel írás filmképi változatában is) olyan kivételes helyre került a magyar filmtörténetben, ahol csak válogatott kevesek járhatnak. Huszonöt éves pályája során az öt rövidfilm és két nagyjátékfilm roppant kevés is, de hatásukat tekintve (az Elégia, az A piacere vagy a játékfilmek kiváltképpen) Huszárik művészete korszakosan meghatározó, s főleg vizuálisan unikális. A kötet, melyben mindezekről igen magvas, alapos, hosszas elméleti vázlatot, interjú-szövegeket, Huszárik saját írásait és kritikai visszhangokat is megtalálunk, voltaképpen egy álcázott monográfia Gelencsér Gábortól, ekként pedig igen fundamentális is, melynek megítélésem szerint megmarad az a hatása, hogy a Krúdyt oly kivételesen képre átíró Huszárik szövegre átírt kivételes elemzése lett.

Gelencsér a Huszárik-életmű elemzésével már korábbi szaktanulmányokkal is közelebb került, mint kortárs értelmezői, de sok-sok mély belátás és konstruktív olvasati szempont mellett (melyek a filmszerkezet, a képi nyelv, az adaptációs szándék mellett a képi beszédmódok szerialitás és történetmesélési linearitás közé emelés eszközei révén) a Krúdy szándékától függetlenített movellafüzér-szerűség köztes időtereiben zajló improvizációk, fragmentumok és az ismétlődő vagy úrafelhasznált motívumok önálló egységekkénti szerepeltetése révén addig példátlan filmnyelvi univerzum kialakítására merészkedett alkotó egész életművének ívében (végső soron befejezetlenségében is) megmaradt örökségre fókuszál (97.). Ezért is emeli ki Képzelet és valóság Huszárik Zoltán filmjeiben című fejezetben a korábbi rövidfilmekre (Elégia, Capriccio, Amerigo Tot, Tisztelet az öregasszonyoknak, A piacere) épülő művészfilmek (Szindbád, Csontváry) jelentőségét a magyar (és európai) filmtörténeti kánonban. Ebben az avantgárd-kísérleti filmekben megkezdett képi stílus a montázstechnikájával és képi-közlési stílusrétegeivel olyan egységes életműbe illeszkedik, ami igen ritka még a magyar filmnyelvi közléstörténetben. De ahogyan a Krúdy-ihlette motivikus „filmnyelvtan” az archaikus paraszti világból éppúgy építkezett, mint a polgáriasult kisvárosi népművészetből, az így megformálódó nyelvi szürrealizmus elkerüli a naturalista értelmezési kísértést, s helyette a művészi képzelet kényszerei, az eszményítések magasságai és a közlésnyelvi poézis révén valaminő többszólamúság eszközévé válhat, melyben mindezek komplexitása keveredik. A kötet nem véletlenül tartalmazza olyan írások és interjúk szövegeit is, melyek korábban a Lencsó László szerkesztette Huszárik-breviáriumban megjelentek, de számos eddig ismeretlent is. Ahogyan Gelencsér írja, „Mélyebben érintik az egész film szerkezetét a cselekménnyel semmilyen összefüggésbe nem hozhatók »képfoltok«” – így mintegy bevezetést is kapunk Huszárik prózai vagy esztétikai szövegeihez, melyeket a Vele készített interjúk harmadik blokkja egészít ki a Függelékbe tett életút-vázlat, kitüntetések, filmjei és fesztiváldíjai, filmszerepei és más munkái (pl. képzőművészeti kiállításai, színházi rendezései), valamint a Róla készült filmek, emlékkiállítások, emlékezetét őrző kezdeményezések zárnak teljessé. A filmfoltok közé került képfoltok (portrék, standfotók, színes képmelléklet a Szindbád asszonyairól és leányairól) mintegy Huszárik érzékeny tónusát idézik meg, amelyek az irodalmi adaptáció mellett a képi beszéd alkalmazott modernitásait is idői keretbe ágyazva teszik átláthatóvá: a ritmus és montázs eszköze a sorozatszerűségbe táplált képzetek újrahangolásával szinte nem is a szövegszerűen visszakereshető Krúdy-szövegrészeket konstruálják újra, hanem mintegy a korszak meghatározó nagy költői neveivel, Juhász Ferenc és Nagy László költészetével rokonítható szerkezetbe simulnak bele. Ugyanakkor ez a költészet és zene kölcsönös összhatásában gazdagodó jelentés-univerzum a gondolati, filozófiai, morális absztrakciók irányában teszi megnyithatóvá a Huszárik-komponálta képtárgy-valóság és képi rögzítéstechnika (jobbára Tóth János operatőr cizellált zsenialitása) felé továbbvezető komplexitást az irodalmi adaptáció helyére kerülő filmnyelvi konstrukció felé. A Huszárikra ugyancsak jellemző irónia, az abszurd felé elhajló érzékeny hangulatvonal a komolykodó sorskérdések (halál, szerelem, erkölcs, hűség, összetartozás, lehetséges harmónia, örök értetlenség, öregedés és elmúlás, stb.) ugyancsak problematikus érzületfüzérei felé tesznek óvatos lépéseket, melyek már nem a Krúdy-hősök sorsvállalása, hanem a művészi sors (lásd Csontváry) és a lét abszurditásai irányába kanyarodnak tovább.

A kötetet méltató egyik reflexióban szerepel Huszárik saját szóhasználatával az elemző kérdésfeltevésre („Most akkor miféle művész ez a Huszárik? Korát meghaladó? Hagyományőrző? Avantgárd? Retrográd? Formabontó kísérleti filmes? Szintetizáló kánonista? Realista? Esztétizáló?”) mintegy saját válaszként előzetesen megfogalmazta: „Jó lenne újra kanonikus érvényű műveket csinálni” /…/ „Azt hiszem, ez a kor hivatott erre. Hogy végre ne csak szétszabdaljuk, hanem össze is rakjuk a fogalmakat. Minden avantgárd, minden izmus lényege, hogy a maga speciális nézőpontjából ad abszurdumig vitte a kiválasztott problémát. Most talán már a szintézis megalkotására volna szükség…”.²

Izmustól függetlenül is, ha a szintézis a cél, ott az adaptáció csupán az első eszköz. A Szindbád-kalandok követésében, töredék-pillanatainak fölidézésében alapkésztetést kínáló Krúdy-szöveg sok ponton változott, a képi megoldásokkal mégannyira, a rendezői koncepción túli operatőri, színészi játék, díszletek és jelmezek együttesén túl a korfelfogás is az időiség malmába került: Huszárik akaratlanul is időtlenné írta át a „nők bolondja”, az „örök ifjúság” reménytelen keresője, a „régi szerelmek” emlékeinek hódolója és áldozata kalandjait. S lett belőle mindannyiunk Szindbádja, az örök, a felülmúlhatatlan Latinovits- és a meghaladhatatlan Huszárik-változat.

A. Gergely András

1 Szerkesztette Pintér Judit. Gelencsér Gábor tanulmányával. DVD-melléklettel (Mohi Sándor: In memoriam Huszárik Zoltán). MMA Kiadó, Budapest, 2018, 282 oldal

2 Weiner-Sennyey Tibor 2012 A szerelem eljön a szörnyetegek közé is. https://kulturpart.hu/2012/11/05/a_szerelem_eljon_a_szornyetegek_koze_is