Blogbejegyzés vagy változtatás – állampolitika vagy civilitás

„Bódult emberi nem, hát szabad létedre

Mért vertél zárbékót tulajdon kezedre?

Tiéd volt ez a főld, tiéd volt egészen,

Melyből most a kevély s fösvény dézmát vészen.

Mért szabtál hát határt önfiaid között;

Ládd-é már egymástól mind megkülönözött.

Az enyim, a tied mennyi lármát szűle,

Miolta a miénk nevezet elűle.

Hajdan a termő főld, míg birtokká nem vált,

Per és lárma nélkűl annyi embert táplált,

S többet: mert még akkor a had és veszettség

Mérgétől nem veszett annyi sok nemzetség.

Nem volt még koldúsa akkor a törvénynek,

Nem született senki gazdagnak, szegénynek.

Az igazságtévő határkő és halom,

A másét bántani nem hagyó tilalom

Nem adott még okot annyi sok lármára,

Mert az elégség volt mindennek határa.

Nem állott volt még ki a kevély uraság,

Hogy törvényt hallgasson tőle a szolgaság;

S rozskenyérhéjból is karácsonyja legyen,

Hogy az úr tortátát s pástétomot egyen.

Nem bírt még a király húsz, harminc milliót,

Nem csikart ki tőlük dézmát és porciót,

Melyből boldogokká tudja őket tenni,

Azaz tonkin fészket legyen miből venni.

Nem bújt el a fösvény több embertársától,

Hogy ment legyen pénze a haramiától,

Akit tán tolvajjá a tolvaj világ tett,

Mert gonosz erkőlccsel senki sem született…”

/Csokonai Vitéz Mihály: Az estve/

A líraian hangolt, szándékos kontrasztként (és persze jelenkorunkkal összevetésre alkalmas párhuzamként) itt idézett költői megoldás, melyben a harag mellett/helyett a jó (vagy jobb) lét kérdése is kulcshelyzet, függetlenül a napszállta alkalmától és helyétől, korától és fényhatásaitól, nemcsak a felvilágosult lírai világkép és polgári értékrend határozza meg. De korántsem példátlanul. Valamiképp ezt a fajta megoldást, a hangos-haragos blog-bejegyzések korában a boldogságkeresés tüneményét látom érvényesülni abban a meglehetősen praktikus, vállaltan gyakorlatias kiadványban, melyet az Artemisszió Alapítvány rakott össze 2015-ben, hogy a kor direkt és aggasztó kérdéseire választ kereső korosztályoknak, nevelőknek, szülőiknek, kortársaiknak a mindennapos kommunikáció mellett valamiféle egységes forrása is legyen. Átfogó a cím, pontosító az alcím, de a lényeg a belbecs, a tartalom, a hogyan és a mi végre…! Iskolák a változásért. Globális felelősségvállalás tantárgyi keretek között – a középiskolák 9-12. osztálya számára (Artemisszió Alapítvány, Budapest, 2015., 209 oldal). De egyfelől áll a cél, másik oldalán a bizalom, harmadik felől a gyakorlatiasság, s mintegy keretzáróként a misszió az, ami ezt a kiadványt meghatározza.

Mit s hogy? „Tankönyv” egy folyóirat hasábjain? Iskolai forrásanyag egy könyvajánló rovatban? Értelmező-közösségi gesztus egy kisebbségi értelmezési körben? Mitől „közhasznú” hír ez, mitől vállalás vagy misszió ott és akkor, ahol és amikor már az oktatás is online zajlik, a kommunikációk java többsége meg firkákon, tapadó lapocskákon, noteszlapokon, margójegyzetekben, telefon-smsekben, rövidre metszett üzenetekben zajlik, kezdve a kiskamasz-telefonozástól és zárva az Államok elnökének világhír-üzeneteiig…???

A válasz nem is rövid, de nem is kell túlbeszélni. Ahogyan Csokonai fogalmaz:

Mért szabtál hát határt önfiaid között;

Ládd-é már egymástól mind megkülönözött.

Az enyim, a tied mennyi lármát szűle,

Miolta a miénk nevezet elűle.

Hajdan a termő főld, míg birtokká nem vált,

Per és lárma nélkűl annyi embert táplált…

A válasz hát egylényegű, egyértelmű, sőt egy célú is. Globális felelősségvállalás, mindenkié, a „miénk nevezet” utolsó esélyével, a birtokká vált főd határt szabó felelőtlensége ellen…

Az egy cél amúgy pedig roppant sokféle. Ha csak azt lesem, mit csinál és mennyiféle jó céllal az Artemisszió 1998 óta, az máris leírhatatlan. De nem is kell okvetlenül leírni, közlik azt maguk is, weboldaluk állandó és aktuális egyúttal. Aki pedig gyakorlatias forrásmunkát, oktatáshoz, nevelési programhoz, a változás felelősségében osztozó társuláshoz, pedagógiai célokhoz, kulturális kapcsolatformák fejlesztéséhez (stb., stb.) keres forrásokat, itt bizony bőven talál – mégpedig ama szolgálatkész megfontolásból, hogy a kultúrát kutatni tanult és képzett antropológusok hogyan férkőznek hozzá nemcsak távoli népek „néprajzi”, vallási, életformabeli kulturális létezéséhez, de a tágabb világ és a közelebbi élethelyzetek kölcsönhatásaira is kihegyezve, a válaszlehetőségek szélesebb körére érzékenyen. E kötet szellemiségét követve, továbbfejlesztve, ingyenesen elérhetővé téve itt van például egy oktatási készlet egy átfogó pedagógiai segédanyag, ami segít bevinni a környezeti és társadalmi témákat az iskolába: https://artemisszio.blog.hu/2018/02/28/same_world_oktatasi_keszlet

Ez elmegy olyan alapokig, mint „kik vándorolnak a világban, és miért? Mennyi egy banán valódi ára, és hogy jut el a kávé az asztalunkig? Hogyan hat a vízhez való hozzáférés az emberek életére a világ különböző pontjain? És hogyan lehet mindebből téma matek, történelem vagy földrajz órán?”

Ezek mint „háttéranyagok és iskolai feladatok három fő globális témához kapcsolódnak (migráció, klímaváltozás, környezeti igazságosság) és több korosztálynak szólnak”. Nos, ez a „korosztályiság” itt sem egyértelmű, hisz egy korcsoport (példaképpen a 9-12. évfolyamos középiskolások) még nem korosztály, de szüleikkel, környezetükkel, nagyijaikkal és tanáraikkal együtt már biztosan több korosztály is együtt…! Az Iskolák a változásért tehát nem valami elméleti zöldülés vagy ökopolitikai hegyibeszéd, hanem roppant praktikusan, a globális nevelés szellemiségét követő habitussal, rövid eligazító és kezelési útmutatóval megfogalmazott „projekt”, ahol Bevezető címen (6-10. oldal) Tarján Edina és Szántó Diana segít eljutni a tantárgyakig, melyeket a középiskolában oktatnak, s ezeken belül a környezeti, ökológiai, szemléleti, értékrendi, fogalmi, értelmezési, világszemléleti kérdésekig (Candide „lehető legjobb világaitól” a társadalmi igazságosság, erőszak, egyenlőség, alternatív világképek, női sorsok, sikeres és boldog élet, előítéletek, stb. „leckéjéig”), melyhez s mindegyikhez ajánlott szakirodalom is van, szótár is, foglalkozási vázlat, ábrák, értelmező válaszok, érvényes kérdések, megfontolandó problémák, közös dilemmák és más közösségi kihívások is. A könyv a magyar nyelv és irodalom témaköre mellett a földrajz, a biológia, a matematika, a történelem, az angol nyelvhasználat és szótári kiegészítés mellett mindig kínál nyilvánosan elérhető (leginkább internetes) forrásokat is, de feladatokat, témazáró értékelést, foglalkozási megoldásokat, felhasználható tárgyak és megoldások készleteit is ajánlgatja. Ha úgy derülne ki, hogy kizárólag „pedagógusoknak” címzett forrásmű ez, egyetlen belelapozással, oldalpárral, témakörrel találhat cáfolatot bárki arról, hogy bizony ez kollektív munka, kollektív felhasználásra, „az enyim, a tied nevezet” mellett a MIÉNK fogalmának rehabilitálására is alkalmas kézikönyv. Azaz „suliképes” kiadvány, összefogott lapokkal kihajtogatható formátumban, míves tagolással, olvasható és praktikus szövegekkel. Nemcsak lenyűgöző, de igen fénylő bizonyítéka annak is: lehet a közösért úgy tenni, hogy az méltó mód és nem kellemetlen adakozás formáját öltse, egyben felelőssé is tegyen, mentálisan is hangoljon, morálisan is elkötelezzen.

Mindez messze nem véletlen. ARTE mint klasszikus üzenet, s a MISSZIÓ mint küldetés, ha nem is csupán oktatásban, segítésben, ötletgazdálkodásban, menedzselésben, fejlesztésben, szolgáltatásban nyújt kezet, de missziójaként tekinti a vállalás morális, a túlélés közös, a felelősség globális kényszereit. Nemcsak kényszerként, de cselekvő lehetőségként is. Ahogyan egy misszió az Ember művét és kultúrájának sokféleségét szereti, tűri, támogatja, érteni és megismerni próbálja, a cselekvés művészetében pedig alkotótárs… – hát így közös a vállalás, melyet Szántó Diana, Tarján Edina és Udvarhelyi Tessza szerkesztett, s több gimnázium részvételével, seregnyi szerzővel, tantárgyi szakértővel, Karas David, Boda Judit és Gyárfás Eszter grafikussal, valamint a Global Fairness – Schools as Agents for Change projekt támogatásával készítettek el.

Éppen hat éve jelent meg. Hihetnénk, hogy „elavult” – de a globális játszmák, a létfelfogás aktualitásai, a megértés és reagálás újabb kényszerei a COVID-korszakban és utána is a közös válaszokra várnak. S mert a szakadatlan blogbejegyzés még nem cselekvés, az erős állampolitika még nem felelősség – a változtatás igényéhez a civilitásnak kell az utakat keresnie, megtalálnia, kínálnia. Civilitásnak, felvilágosult és civil kezdeményezésnek, civilizációs és közösségi célnak – hogy a „miénk nevezet” még maradhasson egy kicsit a jövő lehetősége is…

A. Gergely András