Amennyiben helyi bejelentkezés került beállításra, szükséges lehet a felhasználói jelszó bizonyos időközönkénti megváltoztatása.
A jelszó változtatás gyakoriságát, a minimálisan szükséges karakterek számát és összetételét cégünk informatikai szabályzata rögzíti, ezek a változók P1-ben fejlesztői szerkesztésű rendszerparaméterként adhatók meg. Jelszót változtathatunk akkor is, ha úgy érezzük, nincs biztonságban a jelszavunk.
Előfordulhat az is, hogy ritkán lépünk be valamelyik rendszerbe és elfelejtettük, vagy lejárt jelszavunk érvényessége esetleg zárolt lesz felhasználói fiókunk.
Jelszavunk módosítását a Nyilvántartás menü, Jelszó módosítás menüpontjában tehetjük meg.
Itt meg kell adni a jelenleg használatos, majd a választott új jelszavunkat és azt meg kell erősítenünk. A jelszavakkal szemben támasztott követelményeket cégünk informatikai szabályzata tartalmazza, P1 rendszer paraméterei ennek megfelelően kerülnek beállításra.
Elfelejtett jelszó módosítása előtt ki kell lépni P1-ből, majd újra vissza kell lépni, csak ezután engedi a rendszer generált jelszavunkat módosítani.
Előfordulhat hogy elfelejtettük jelszavunkat, vagy a legutóbbi bejelentkezésünk óta lejárt annak érvényessége.
Új jelszavunkat a Bejelentkezés képernyő Jelszó mező melletti Elfelejtett jelszó ikonra kattintva kérhetjük, e-mail címünk megadásával. A rendszer a jelszóküldés előtt megvizsgálja, hogy az általunk megadott és a felhasználó adatlapunkon rögzített e-mail címek azonosak-e, kizárólag egyezőség esetén generál új jelszót számunkra.
Így kapott jelszavunk 1 napig érvényes, módosítását a Jelszó módosításnál leírtak szerint tehetjük meg.
Fontos! Elfelejtett jelszó módosításához, az új jelszó kérést követően lépjünk ki, majd ismét lépjük be P1-be, ezután engedi csak a rendszer jelszavunkat megváltoztatni.
Többszöri, hibásan megadott felhasználónév - jelszó páros esetén a rendszer zárolhatja a felhasználói fiókunkat. Először csak néhány percre blokkol, majd újbóli sikertelen próbálkozás után véglegesen.
Az ezt követő belépési kísérleteink során hiba üzenetet kapunk, miszerint: "A megadott felhasználó név vagy jelszó érvénytelen."
A P1 rendszerben megfelelő jogosultsággal rendelkező felhasználók belépést követően a zárolást feloldhatják. Javasolt ezt a jogosultságot több felhasználónak is megadni vagy P1 Támogatók illetve Fejlesztők segítségét kell kérnünk a bejutáshoz.
A zárolást a Rendszer modul / Jogosultság / Felhasználók menüpontjából tudjuk módosítani a megfelelő jogosultságok birtokában.
A megnyíló Felhasználók listázó képernyőn láthatjuk a rendszerbe rögzített felhasználókat. A 'Zárolt' oszlop jelölőnégyzete bepipált, ha az adott felhasználói fiók zárolt.
Nyissuk meg a zárolt felhasználó adatlapját.
A Felhasználó adatlap 'Érvényes' jelölőnégyzetébe kell a pipát visszatennünk a zárolás megszüntetéséhez.
Ezt követően tudunk az érvényben levő jelszavunk használatával belépni vagy új jelszót kérni magunknak.
Figyelem! A rendszer akkor engedi a zárolt usert újra érvényessé tenni, ha az aktív felhasználók száma nem haladja meg a P1 licenc szerződésben megadott számot.
A Calltec fejlesztői és támogatói természetesen nem számítandók bele a licenc számba, az ő hozzáférésüket a hibák detektálása és javítása teszi indokolttá.
Amennyiben a zárolás feloldással meghaladnánk a licenc számot, a rendszer hibaüzenetet küld:
"Hiba!: Az aktív felhasználók száma nem lehet nagyobb mint 10! (aktuális: 15)" , azaz az érvényes felhasználók száma 15, ami magasabb, mint a licenc szerződésben meghatározott 10 fő.