Elérhetőség: Alapadat modul / Partnerek / Lekérdezés
Minden cég, magánszemély, hivatal és egyéb jogi entitás, aki vagy ami számlát vagy számviteli bizonylatot adhat vagy kaphat, partnerként kell létezzen a rendszerben.
A P1 rendszer nem különböztet meg beszállító és ügyfél partnertörzset, üzleti partnereink adatait egy közös felületen kezelhetjük. A P1 az adott társasági formához (rendszerben mint partner típusok) megfelelő adatmezőket kínálja feltöltésre.
Amennyiben F1 interfész kapcsolat is létezik, az F1-ben létrehozott partner adatainak jelentős része csak F1-ből módosítható.
Partnernév alapján történő keresésről jó tudni, hogy rendszer a kis- és nagy betűket is ugyanúgy kezeli és az ékezetek között sem tesz különbséget pl.: o=ó=ö=ő=O=Ó=Ö=Ő.
Amennyiben olyan szóra, szó töredékre keresünk, ami nem feltétlenül a név elején található, a keresett szó elé írjuk % karaktert.
Pl. azon partnereket keressük, akik nevében a 'bank' szó szerepel: %bank
Saját cégünk adatainak megadására külön felület létezik.
Meglévő adat módosításához a kiválasztott partner során állva nyomjuk meg a Módosítás ikont.
A funkció kiválasztását követően megnyílik a Partner szűrőképernyő, ahol az alábbi adatok szerint tudunk szűrni:
Partnerkód: Egy sorszámot rendel a partnerhez, nem nekünk kell kitölteni, de hasznos lehet megjegyezni, hiszen az erre való hivatkozás során értéklista használata nélkül el lehet érni a partnereket.
Partner név: A partner hivatalos rövid neve cégjegyzék szerint, ami a legtöbb partnert választó felületen megjelenik.
Születési dátum: Természetes azonosító adat, a születési dátum tartomány szerinti szűrésre, magánszemélyek esetében.
Anyja neve: Természetes azonosító adat, anyja neve szerinti szűrésre magánszemélyek esetében.
Székhely: Partnerünk cégnyilvántartásban bejegyezett székhelye.
Levelezési cím: Partnerünk levelezési címe, ahova a neki küldött bizonylatokat postázzuk.
Születési hely: Természetes azonosító adat, születési hely szerinti szűrésre magánszemélyek esetében.
Születési név: Természetes azonosító adat, születési név szerinti szűrésre magánszemélyek esetében.
Megjegyzés: A partner adatlap megjegyzés mezőjében szereplő szöveg szűrésére.
Azonosító: Itt többféle, P1-ben szereplő azonosító közül választhatunk a szűréshez
Illetőség: Partnerünk illetősége, honjellege. Értékei: Belföldi, Közösségi, Egyéb - ez egyben a partner adóalanyiságát is jelöli ÁFA szempontból
Partner típus: Négyféle partnert lehet rögzíteni a rendszerben: Egyéni vállalkozó, Hivatal, Magánszemély, Társas vállalkozás. Ezek határozzák meg a partnerhez értelmezhető, illetve kötelezően kitöltendő külső azonosítókat, elérhetőségeket és a partner jellegét is.
Csoport tagság: P1-ben értelmezett csoportok, ezeket pl. a folyószámla menüben szűkítő feltételként adhatjuk meg egyes lekérdezéseknél felgyűjtéseknél. Fix értéke: Utalásból kizárt - ehhez banki menesztés funkció is kapcsolódik. A csoportba rendeléskor megadható az időintervallum, ami alatt a partner számlái utalási tiltás alatt vannak. Az egyes partner csoportokba nem automatikusan kerülnek be ügyfeleink, manuálisan kell felvenni őket az érvényességi idő kezdetének megadásával.
További mezők külön magyarázat nélkül: Ügyintéző, Telefonszám, Mobil, E-mail cím, Honlap, Fax.
A szűrést követően az ott megadott feltételeknek megfelelően a Partner listázó képernyőn megjelennek a keresett partner adatok, ahonnan a kiválasztott Partner adatlapjára léphetünk, itt további információkat találunk, illetve amennyiben engedélyezett, módosítani tudjuk azokat. A Partner listázó képernyő adatait excelbe is ki tudjuk exportálni:
Partnerkód: Egy sorszámot rendel a partnerhez, nem nekünk kell kitölteni, de hasznos lehet megjegyezni, hiszen az erre való hivatkozás során értéklista használata nélkül el lehet érni a partnereket.
Rövid név: Partnerünk rövid, keresési neve. Megadhatunk egy általunk könnyen megjegyezhető, a partnerre jellemző keresési nevet.
Adószám: Partnerünk belföldi adószáma.
Partner név: A partner hivatalos rövid neve cégjegyzék szerint, ami a legtöbb partnert választó felületen megjelenik.
Székhely: Partnerünk cégnyilvántartásban bejegyezett székhelye.
Levelezési cím: Partnerünk levelezési címe, ahova a neki küldött bizonylatokat postázzuk.
Bankszámlaszám: Partnerünk alapértelmezett bankszámla száma.
Partner típus: Négyféle partnert lehet rögzíteni a rendszerben: Egyéni vállalkozó, Hivatal, Magánszemély, Társas vállalkozás. Ezek határozzák meg a partnerhez értelmezhető, illetve kötelezően kitöltendő külső azonosítókat, elérhetőségeket és a partner jellegét is.
Adóalanyiság: Partnerünk adózás (ÁFA) szempontjából figyelembe vett illetősége, honjellege.
Adózás típusa: Partnerünk adózás (ÁFA) szempontból milyen: Normál, KATA, Nem adóalany.
ÁFA: ÁFA szempontjából partnerünk adózása: Normál, Alanyi mentes, Pénzforgalmi Áfa
Érvényes: Kétállású jelölőnégyzet, bepipálva a partner adat érvényességét, üresen annak érvénytelenségét jelöli.