Elérhetőségek:
Folyószámla / Vevő
Folyószámla / Devizás vevő
Azoknak a tételeknek van az Egyenleg mezőjében lévő összeg piros színnel jelölve, amelyeknél a kifizetési állapot „Nem teljesített”, vagy „Részben teljesített”. Tehát az adott vevőnek tartozása van felénk.
Lehetőség van egy adott folyószámlára történő könyvelés letiltására, és a már tiltott számlák engedélyezésére. A folyamat indítása előtt a rendszer figyelmeztet, hogy valóban elakarjuk-e indítani a feldolgozást.
A Tiltott számlákra nem engedélyezett a könyvelés.
Devizás esetben a Devizanem mezőből választhatunk. Forintos esetben ez rögzítve van HUF-ra. A nettó érték, bruttó érték, Áfa összesen mezőknek megjelenik devizás módja is. A Forintos és Devizás értékek közötti átváltást a szintén megjelenő árfolyam mező szerint kiszámolja.
Az áttekintő képernyőn a vevő számlák szűréssel támogatott megtekintésére van lehetőség. Adott sor adatlapját megnyitva lehetőségünk van a részleteket megtekinteni.
Könyvelési tételek (Nyitott évek): Elérhető a Könyvelési tételek (Nyitott évek) ikonnal, a Nyilvántartás legördülő menüből illetve a CTRL+K billentyűk együttes lenyomásával. Az nyitott évekre vonatkozó vevő számlákhoz tartozó könyvelési tételek megjelenítése.
Könyvelési tételek (Összes év): Elérhető a Könyvelési tételek (Összes év) ikonnal, a Nyilvántartás legördülő menüből illetve a CTRL+SHIFT+K billentyűk együttes lenyomásával. Az összes rendszerben lévő évekre vonatkozó vevő számlákhoz tartozó könyvelési tételek megjelenítése.
Tiltás/Engedélyezés: Könyvelés letiltása vagy tiltás megszüntetése
Menesztett tételek lekérdezése: Elérhető a Folyószámla legördülő menüből és a CTRL+M billentyűk együttes lenyomásával. Listázza az átutalásra jelölt tételeket
Folyószámla: Folyószámla azonosítója.
Bizonylatszám: A számla Bizonylat száma.
Könyvelési státusz: A számla könyvelési státusza.
Partner: Számlához tartozó partner.
Fők. időszak: A vonatkozó főkönyvi időszak.
Áfa időszak: A vonatkozó Áfa időszak.
Fizetés módja: Fizetés módja.
Adószám: Partner adószáma.
Könyv.dátum: Könyvelés dátuma.
Típus: Vevői számla típusa.
Szerz.azon: Szerződés azonosító.
Áfa érv: Áfa érvényesség.
Fők.szám: Főkönyvi szám amire könyvelünk.
Nettó érték: A számla nettó értéke.
Számla kelte: A számla kelte.
Áfa fők.szám: Áfa főkönyvi száma.
Áfa összesen: Az Áfa értéke összesen.
Teljesítés: Teljesítés dátuma.
Előírás: Teljesítendő összeg.
Státusz: A számla státusza.
Bruttó érték: Számla bruttó értéke.
Fizetési határidő: Fizetési határidő.
Teljesítés: Kifizetett összeg.
Egyenleg: Fizetendő és a fizetett összeg különmbözöte.
Megjegyzés: Megjegyzés a számlához.
Nyomtatási pld: Nyomtatott példányok száma.
Tétel adatlap megtekintése: A számla egy tételének részleteinek megtekintése.
Vevő számlát sztornózni: A számla sztornója.
Pénzügyi állapot részletei: A számla pénzügyi helyzetének megtekintése.
Könyvelési tételek lekérdezése: A kapcsolódó könyvelés tételek.
Vevő számla könyvelésének módosítása: Könyvelés módosítása.
Nyomtatás: Nyomtatás.
Megtalálható az adatlapon a tételek listája továbbá az Áfa összesítő kategóriánként és típusonként.
Sztornózni csak akkor lehet, ha a számlára történő teljesítések összege nulla. Sztornózáskor a sztornó számla és a sztornózott számla pénzügyileg automatikusan összevezetésre kerül.
A sztornó számla adatai nagyrészt megegyeznek a sztornózandó számla adataival, kivéve:
Az összegeket, amik ellentétes előjelűek a sztornózandóhoz képest. (Tételenkénti összeg és Áfa, az összes Áfa és a végösszeg),
a folyószámlatétel azonosító az éppen soron következő megfelelő folyószámlatétel azonosító lesz,
tároljuk a sztornózott számla folyószámlatétel azonosítóját.
A következő adatokat kell megadni:
Könyvelés dátuma: A sztornó kelte (nem lehet korábbi, mint a sztornózandó bizonylaté)
Főkönyvi időszak: A könyvelés dátumához tartozó időszak (csak ha nyitott időszakról van szó)
Áfa időszak: amennyiben a számlának van Áfa tartalma
Listázza a könyvelési bizonylathoz tartozó könyvelési tételeket.
Megmutatja az adott bizonylat menesztési állapotát.
A számla eredetijének nyomtatásakor megjelenik:
az „eredeti” felirat,
az oldalszám többoldalas számla esetén
a példányszám összesen példány/kinyomtatott példány formátumban.
Újra nyomtatás esetén a kinyomtatott számlán az „Eredetivel megegyező hiteles másolat” felirat szerepel.
Minden nyomtatott vevői számla nyomtatáskori adatait tároljuk, újranyomtatáskor pedig ezt használjuk fel a másolat elkészítéséhez.
A vevő számla módosítási állapotából is el lehet érni.
Lehetőség van a bizonylat 9-es főkönyvi számokra könyvelő tételeinek korrekciójára. Ez azt jelenti, hogy a már lekönyvelt tételek mellé további 9-es főkönyvi számú rendező tételeket vihetünk fel. Mivel a művelet során a tételek összege nem változhat meg, ezért mínusz-os tétellel kell a már korábban rögzített tételekből összeget elvezetni (legfeljebb azok összegéig), és egy további tétellel egy másik 9-es főkönyvi számú tételre átkönyvelni. Az így felvitt tételek ugyanarra a számlára kerülnek, ezért a művelet csak akkor végezhető, ha azt zárás nem gátolja.
Felosztandó összeg megadása: Azt az összeget kell megadni, amit át szeretnénk könyvelni. Maximum a bizonylat nettó összege lehet, ezt automatikusan fel is kínálja a rendszer, de ez módosítható.
A módosítás gomb megnyomása után egy új tétel felvitele ablak jelenik meg, ahol a tétel adatokból csak a Megnevezés és a nettó érték szerepel. Ez utóbbi nem haladhatja meg a felosztandó összeget.
Lehetőség van a tételt egészben vagy megbontva könyvelni.
Besorolási szám: Tétel besorolási száma.
Megnevezés: Tétel elem megnevezése. Választhatjuk a tárolt szövegekből az F5 gomb lenyomásával.
Tétel sorszám: Tétel sorszáma.
Áfa típus: A kapcsolódó Áfa típusa.
Mennyiség: Tételen szereplő elem számossága.
Nettó érték: Tétel nettó értéke.
Menny. egys: Tétel elem mennyiség egysége.
Áfa érték: Tétel Áfa értéke.
Egységár: Tétel elem egységre vonatkoztatott ára.
Bruttó érték: Tétel bruttó értéke.
Összeg: Könyvelt összeg
Dev. összeg: Könyvelt devizás összeg
Jogcím: Könyvelés jogcíme
Partner / Szerződés: Kapcsolódó partner vagy szerződés
Folyószáma tétel: Folyószámla tétel
Főkönyvi szám: Főkönyvi szám
Analitika 1-9: Analitika mezők
Megjegyzés: Megjegyzés a tételhez. Választhatjuk a tárolt szövegekből az F5 gomb lenyomásával.