163 Cseke Gábor: Kígyók, vízesések, törökmogyoró

Az erdélyi Sapientia magyar tudományegyetem csíkszeredai részlegén, pontosabban a mőszaki és természettudományos tanszéken hagyománnyá válik minden egyetemi év végén a szakmai terepgyakorlat. Két évvel ezelőtt a diákok, Mihály István tanár vezetésével a Retyezát nemzeti parkban töltöttek el közel két hetet, a tavaly pedig Herkulesfürdőn, a Néra-szurdok Nemzeti Parkban, illetve a Cserna völgyben és a Beusnita vízesésnél időztek tíz napot.A hagyományhoz az is hozzátartozik, hogy a nyári vizsgaszesszióban, egy estén a város nyilvánossága előtt, vetítettképes előadásban számolnak be a fiatalok elmúlt évi kalandozásaikról, élményeikről.

Tavaly is, idén is beültünk az egyetem nagy aulájába, és a hallgatókkal együtt éltük át ama tíz júliusi napot, mely 2005. július 12-21 közé esett, s amelyből hat Herkulesfürdőre és környékére jutott, négy pedig a Néra völgyére.

A valamikor nevezetes fürdőhelyen, amely valahol még őrzi a régi rómaiak - Trajánus kora - emlékeinek nyomait (egyebek mellett a Hotel Roman alatti egykori római fürdő maradványai képében, illetve a település közepén magasodó Herkules szobor formájában), az egykori virágzó idegenforgalom, fürdőélet nagyon lepusztult és a háttérbe került. A sapientiás diákok jobbára már csak a vadturizmus nyomait és megnyilvánulásait tapasztalhatták a lerobbant XIX. századi épületek szellemfalai és a kiürült, lélektelen betonkolosszusok elhagyatott tömbjei tövében: megérkeztek kocsival a nyaralók, kerítettek maguknak egy parkban, egy utcasarkon némi táborozó helyet, fölverték a sátrat, majd a szabadtéri medencék valamelyikében megmártóztak, főzőcskéztek a szabad ég alatt, no meg szemeteltek is jócskán. A fürdő vizei messze földön híresek voltak, talán nem is volt olyan ismert nyavalya, amire ne jelentett volna valamilyen gyógyírt a gazdag hévíz kínálat.

A gyógyforrások nem egyszer 35-45 Celsius fokon törnek föl a mélyből, de vannak helyek, ahol az 55-60 fokot is eléri. Mindenütt kénhidrogén szag lebeg, az a vízzel jön a felszínre, mintegy 2000 méter mélyről. Ha Verne idejében lennénk, azt is mondhatnánk, hogy a Föld központjának tájékáról, de Verne már a múlté, elméletéből annyi igaz, hogy a mélyben határozottabban melegebb van a valószínű vulkanikus tevékenység miatt. A mészkőrepedéseken mélybe szivárgó vízmennyiség így tér vissza, jelentős átalakulás után a völgybe, s alkot sok-sok szépséges mészkőbarlangot is a vidéken - számszerint több mint százat tartanak nyilván.

A szakmai gyakorlat első napján a diákok mindjárt föl is keresték a Tolvajok Barlangját, amelyben egykor csak úgy hemzsegtek a denevérek; e veszélyeztetett élőlény példányait szerették volna tanulmányozni, szerencséjükre tanyázott még ott néhány, amelyeket sikerült lefotózni.

35 diák táborozott Herkulesfürdő egyik gyógyforrásának közelében, sátrakban, köztük heten Veszprémről érkeztek, a testvérintézménytől. Az első nap eseményei közé tartozott az a kiadós zápor is, amelynek a hegyekből lezúduló áradata szabályosan eláztatta a szeredaiak táborát - két sátor időlegesen teljesen használhatatlanná vált.

Második nap az 1105 m magas Domogled-csúcs ostromára kerekedtek fel. Az út nem tűnt ki tudja milyen alpinista teljesítménynek, viszont útközben sok tanulságos dolog került a szemük elé: élőben tapasztalhatták, micsoda pusztítást okoznak az erdőben az elpszaporodó gyapjaslepkék: alig hagynak valami zöldet a fák ágain, mindent lerágnak. Megfigyelték a gyapjaslepke biológiai ellenségét is, az arany bábrablót, ami az egyetlen hatékony védekezési forma invázió esetén: nagy étvággyal pusztítja az élősködő lepke bábjait. Találtak egy ezerlábú vaspondrót is, amely 7-8 cm-re is megnő, a herkulesfürdői parkban pedig megcsodálták azt az 1864-ben ültetett mammutfenyőt (ekkor létesítették a parkot), amely ma már 150 m magas és öt összefogózkodott ember éri csak körül. Védett faként tartják nyilván, akár csak egy rendkívül szép és ritka életkorú tiszafát is.

A Domogled-Cserna park a második legnagyobb védett terület a Retyezát után, több mint 60 ezer hektárt fog be. A vidékre rendhagyóan jellemző balkáni éghajlat egy sor balkáni honos növény megtelepedését is elősegítette, közöttük a török mogyorót is. A nyár itt kevésbé meleg, a tél viszont éppen hogy langyos, megterem a dió, a szelíd gesztenye, a tölgyek. Szűk területen előforduló állatfajok is felbukkannak, mint a nyerges szöcske, a kárpáti skorpió, a zöld gyík, erdeire jellemző a bánáti fekete fenyő.

Találkoztak a szarvas (homoki) viperával is, amely azért igen veszélyes, mert egyszerre nagy adag mérget fecskendez áldozatába, ezért nehéz semlegesíteni.

Mihály tanár úr minden vágya az volt, hogy befogjon egy óriásfutrinkát, amely arról híres, hogy a legnagyobb futóbogár, csak nagyon nehezen mutatkozik. Ezért "vérdíjat" is tűzött ki: két üveg bort ígért annak a szerencsésnek, aki akár egyetlen példányt is felmutat. A diákok napokon át lázasan keresték a körözött delikvenst, míg végül egy hasmenéses társukra mosolygott a szerencse, aki nagy szükségében mindegyre félrekóricált a fő csapástól, s guggolás közben meglátta a gyanútlan zsákmányt. Később aztán még mások is találtak jó pár példányt, de jutalom csak az elsőért járt, amit a kis csapat jóízűen el is fogyasztott az első adandó alkalommal.

Szurdokvölgyekben haladva nagy meredekségeket kellett legyőzniük, kőfolyásokon kapaszkodtak át, lengőhidakon billegtek enyhe hányingerrel, a nagy esőzések miatt megnőtt patakok vizén keltek át közös körültekintéssel, megcsodálták a fekete fenyőt, amely a sziklarepedésekben is bátran megveti a gyökerét, lombjai ernyőszerűen, vízszintesen helyezkednek el, hogy ne legyenek kitéve az erős szélfúvásnak.A Néra Nemzeti Parkból mintegy 20 kilométert jártak be, erőltetett menetben, napi előrehaladási szakaszuk nem volt több 10 kilométernél. Itt megcsodálhatták a szurdokvölgyben található vízeséseket. Olykor feltűnt egy-egy kaszáló, kukoricatáblák, majd alagutak és barlangok váltogatták egymást. Megtáboroztak az Ördög-tó mellett, ahol azzal múlatták az időt, hogy a korábban arra járt turisták után összegyőjtötték a szanaszét dobált szemetet.

Akkor voltak jó pillanataik, amikor a meredek sziklaoldalon való le-felmászás helyett vízszintes sziklapárkány vezetett a patakvölgy fölött. Nagy örömmel érkeztek meg egy erdészházba, amely fölött pisztrángtenyészet is volt. A gondnokságtól igyekeztek beszerezni valamennyi halat, de a gazdaságot irányító idős asszonyság olyan fukar volt, hogy az alkudotton felül egy grammot sem volt hajlandó adni. Így aztán be kellett érniük 7 kiló 10 deka pisztránggal, aminek az árát az utolsó baniig behajtották rajtuk.

Hazafelé készülődve mindenütt összegyűjtötték a szemetet - ezek az akciók egyúttal környezetvédelmi leckéknek is jók voltak -, majd útközben Michiganből jött amerikai túrázókkal találkoztak. Végül, búcsúképpen találtak egy eperfát is, amelyen már jól megérett gyümölcsök mosolyogtak. Addig nem tágítottak, amíg le nem legelték az egészet.

Az idén ismét a Néra-völgyébe készülődnek, a két órán át lepergetett útiképek, amelyekből mi is kaptunk négyet, jó kedvcsinálók a jövendő túrákhoz.

2006. 06. 11.