134 Kőváry László: Verespatak

A XIX. században élt (sz. 1819-megh. 1907) erdélyi tudós a lexikonok és bibliográfiák szerint: utazó, statisztikus, néprajztudós, családtörténész, régész, közgazdász, szabadságharcos, Habsburg-ellenes összeesküvő, újságíró, politikus, műemlékfelügyelő, biztosítási szakember, tankönyvszerző, irodalomtörténész, történetíró, történetfilozófus... A tordai születésű tudós főbb munkái: Székelyhonról (1842), Erdélyország statisztikája (1847), Erdély régiségei (1852), Erdély földe ritkaságai (1853), Erdély nevezetesebb családai (1854), Száz történeti regék, Történelmi adomák (1857), Viseletek és szokások (1860), Erdély történelme (I-VI. 1859-1866). Útleírásai – Orbán Balázs székelyföldi leírásai mellett – a korabeli erdélyi élet hiteles lenyomatai. Verespataki (Rosia Montana) beszámolóját, melynek érdekes rezonanciája van éppen most, a verespataki aranybányászat felfejlesztése körüli környezetvédelmi küzdelem közepette, a Téka sorozatban 1984-ben Bukarestben megjelent Tájképek utazási rajzokban c. kötetecske nyomán idézzük fel.

Bányászatunk ez ősi fészke Abrudbányához egy órára esik. Valami sajátságosan fekszik két hegykar völgyében, kis patak mellett. Körüle a kopasz hegyek oldalai mindenféle bányaszájokkal s odavezető úthálózattal vannak rakva, melyek tetején csipkézetet a rómaiaktól hagyott bányahelyek alkotnak.

A római bányászat nagyszerű maradványait a Régiségekben mondtam el.

A falu felett töltéssel fogták fel tavakba a vizet, s e víz folyását kíséri a falu menete, mint amely patakocskán a zúzdák egymást érik. E stompok csak kedd déltől szombat estig kapnak a tóból vizet, honnan a víz itt igen drága jószág. Az utas már messzire hallja a végtelen zúzdakopogást, s mire odaér, hangját pár hanggal feljebb kell hangolnia, hogy a faluban magát megértethesse. A falunak mondhatni nem utcái, csak szűk nyílásai vannak, mit terméskőből felrakott palánkok nyitnak. Épületei csinosak, sőt emeletes házakat is bír, csak kár, hogy a sziklaalap szeszélyes fordulatai miatt rendbe építeni nem lehet; gyakran egy telek lapályosítása annyiba kerül, mint maga a ház; honnan az épületek igen drágák. Piaca, melyen kétszer van vására hetenként, nemigen választott, minthogy nem vala miben válogatni. Szobáik belől csinosak, gazdag bútor s szép órákkal mindenfelé. Az előszobákban kedves bútor és ónedények s fegyverek hosszú sora. Sajátságos egy falu: sok helyt felhagyott, kiürített bányákra van épülve, főleg a régtől süllyedő állapotban levő, kiürített Gaura hegy feletti lakokat veszély fenyegeti. Merre csak az ember jár, minden arany: nem léphet egyet, hogy aranyporra ne lépnénk. Mindenütt csak aranyászat foly: itt lovak hosszú karavánai hozzák le a hegyekről a stompokhoz az aranyköveket, a stompoknál ott foglalatoskodnak nők és gyermekek, míg a férfiak ott virrasztanak a bányák setétében.

A verespataki bányászélethez semmi sem hasonlít Erdélyben. Népe magyar és oláh vegyület. [. .. ] Héten által izzad, vasárnap felveszi ünnepi öltönyét s lakomához fog. Azonban hogy e népet pár vonással jellemezzem, táncvigalmában mutatom fel.

Van Verespatak egyik hegyoldalában egy kis fenyves, s e fenyvesben egy pázsitos tisztás, melynek köre amphitheátrumszerűleg emelkedik. Ünnepei délutánján felharsan a faluban a zene, s a fiatalság kulacsokkal fegyverkezve, a zene kíséretében az említett fenyves felé indul. A zene gyönyörű visszhangja felveri a falut; a fiatalság kulacsa pedig, melyből mindent kínálnak, kit előtalálnak, felveri a kedélyeket. S néhány percre ifjú és öreg talpon van, ételt és italt lógatva kezében, vonul fel a fenyvesbe.

Egy óra múlva már be van népesedve a kör, közepén ott vannak a hangászok, s körülök 40—50 táncospár. Itt láthatni e bányásznép gazdagságát. A férfiak patyolatfejér ingben, habfehér posztónadrágban, selyemmel kivarrt bőrderékkal, ezüstsarkantyús kordován csizmával jelennek meg, míg a nők is lehető hófejér vagy selyemöltönyt hordanak. Az így öltözött táncosok koszorújában látni fogunk nagyanyákat unokáik mellett, mégpedig oly renddel, mellyel a nők évei állanak egymás után. S ha az így kiállított táncosokat a fenyvesek alá leült nők és férfiak koszorújába képzeljük: teljes fogalmunk van.

A zene megkezdődik. A táncosok hosszú sora figyelemmel várja az előtáncos figuráját, melynek nagyobb része lábdobogtatás, azonban nem hiányzanak a megforgatások, nem a hosszas körmenetek, melyet néha a nézők között visznek el. Ily menetek alkalmával megtörténik, hogy az előtáncos valaki borkínálását elfogadja: s itt is, mintha táncfigura lenne ez is, táncos és táncosné utánacsinálja a kulacsürítés figuráját. így foly le a tánc. A tánczene végeztével a fiak nem sokat fáradnak, hogy hölgyeiket gardedamejaikhoz visszavezessék, hanem amint a cigány ráhúzza: a fiak a közbor felé sietnek, az otthagyott leányok pedig szüleik felé iramlanak, hol sárgállnak a poharak, forognak a sütemények.

Ha este lett, az öregek hazaballagnak, az ifjak valamely házhoz vonulnak, s folytatják az idilli mulatságot, míg reájok virrad a nap, mely bányába inti őket.

Mint említem, Verespatak nem ereket hajt, aranyülepek után bányász, innen mindenfelé bányaszáj. E hegyek minden irányban aranyosak, de aranytömeg csak gyéren mutatkozik. Innen van gyakran, hogy ki ma kétségbeesve viszi utolsó cipóját a bányákba, gyakran mint dúsgazdag tér haza éhező családjához, mert egész aranycsomót talált; míg ellenben ki ma gazdag, éveken át majd mit se találva, nyomorultul hal meg. Innen van, hogy némely egy bottal jön ide, s mint dús örökös hal el. Innen az, hogy sehol sincs kevesebb becse a pénznek, életnek, mint Verespatakon.

Verespatak bányái a Kirnik, Nagy és Kis Csetátye, Lety, Igren, Orla és Gaura nevű hegyekben vannak elszórva. E bányák sziklaszemei: mezeikő-porfír, rom-porfír, szürke-kő és trachitkő. E hegyek egészen át vannak már furdalva. Nem lévén tiszta ere az aranynak, a bányáknak rendes menetök nincs; majd le-, majd felfelé csapnak, mint a remény vezérli őket. A bányatorok megy darabig egyenest, egyszer csak öblösödni kezd, majd lépcsőken, majd létrán vezet fel, majd alá; majd setét mélységből két gerendát látunk harántékosan felemelkedni: ha kérdjük, mi az, a merész vezető a gerendákra veti magát, lesuhad rajtok, s száz öl mélységből kiált fel hozzánk; s néhány perc múlva ismét látjuk mint kísértetet a mélységből felmerülni. Vannak bányák, mint az orleai bánya, mely 500 ölre van bevive. Ily be hatolnak létrákon, pallókon a verespatakiak. Ez élet regényesen borzasztó: itt van a bányászat költészete!

Fájdalom, e bányák már több évek óta igen rosszul fizetnek. S bármiként fizetnek, igen nagy zajt ütött volt közöttük bizonyos Hocheder August, állítólagosan tiroli ember megjelenése, ki 1846-ban mint tőkepénzes házak biztosa jött, s azt terjeszté el, miképp ő az egész hegyet le akarja gépekkel morzsoltatni, mint tette ezt Brazíliában. A nép ez emberben kenyere elrablóját látta, s felzúdult volt.

Mert ha szinte rosszul fizet is a nagy rész, sohasem hiányzik legalább egy, mely részvényeseit ne gazdagítsa; ilyen most Szent Samu, mely jelenleg hetenként 7—8 font aranyat ad rendesen.

Az utolsó években a kormány nagy figyelmet kezde e bányákra fordítani, saját bányáit hatalmasan ellátta; többek közt Szent Kereszt nevű bányájától hosszú vaspályát építtetett. Ekívül több nagyszerű épületeket állíttatott különböző, még meg nem kezdett vállalatokra.

...................

A bányászkodás, mint mindenütt korunkban, csákány, kalapács, vantalló, fúró s lőpor által űzetik. A hegyek külszínéről csak tárnák (Stolen) útján juthat el oda, hol a bányászat fizet. E tárnák gyakran több száz öl hosszak. Az aranyereket szabályosan hajtó bányahelyek kevés istályan indulnak be. Ellenben a többinél, mint Verespatakon látjuk, a hegyek oldalán alább és felébb mindenfelé bányaszájok tátonganak. Ott hever mindenik előtt a kőrakás, mit mint haszontalant oda kihánytak; mindenfelé látja az ember az aranykövekért felballagó lókaravánokat, vagy onnan rakadva lejteni le a stompok felé. Sajátságos élet, sokat ígérő háládatlan kenyér.

Gyertyával, csákány, kalapács, vantalló, fúróval fegyverkezve merül a sápadt bányász e bányák éjjelébe, hol lábaink alatt darabos kő, az istályok hosszú folyosóján vízcsepegés kísér: itt-ott egy felhagyott kibányászott üreg felett halad gerendákan utunk. Egyszer az istály csak tágosulni kezd, a vizes léget puskaporral saturált lég váltja fel; a vantollók kalapálása rezgetni kezdi füleinket; távolról, a bánya mélyéből világosság alaktalan sugarai kezdenek élőnkbe derengeni; fejünk felett s oldalvást elnyúló egyenetlen boltív sziklái mindinkább kezdik érctartalmaikat élőnkbe ragyogtatni; egyes kőhordók jönnek szembe velünk; a síries tanya némi életszínt kezd ölteni; a távol ködében egyes gyertyavilágok fejlenek ki, mellettök mozgó alakok; s ott vagyunk a kincskeresők izzadó homloka megett. Hol egyes aranyereket űznek, kis folyosót képzeljenek olvasóim: ott ragyog néhány gyertya, ott görbéd vagy ágaslik néhány ember, mint oldalvást vagy feje fölébe fúr, kalapáccsal ütegetvén furuját; a bányaőr ott áll hátuk megett; már mindenik kész néhány lyukkal; mindenik puskaport vesz elő, darabos bányászport, üregeit megtölti, vékony rézvesszőt alkalmaz belé, s agyaggal lefojtja; most a rézvesszőt kivonják, helyébe gyulladékonnyá gyártott vékony vezetőt illesztenek, végin ott van a tapló; már mindenik lyuk töltve, felszerelve van; a bányaőr jelt ad; minden bányász villámgyorsan gyújtáshoz lát, gyertyájával illeti a taplót, a taplók égnek, csillámlanak; a bányászok szoruló kebellel kirohannak a mívelés alatti folyosóból más távolabb üregbe; s kezdődik egy síri hallgatás. Idő múlva mintha ágyúk kezdenének mennydörögni, el-el-bődülik magokat, s mintha az egész földet meg akarnák reszkettetni; a kilövés újra meg újra mennydörög, a setét lég vonalt kezd kifelé képezni, mintha menekülni akarna; a hallgatás még kísértetesebb, csak a bányaőr számító lassú szava hangzik; számlálja az eldörgő lyukakat; s számítja, mennyi van hátra még. Hasonlít az éjjeli csatajelenetekhez. Mikor minden lyuk elsült, vagy többé sülni nem akar, a bányaőr elöl megy, kezében szövétnek, követik a bányászok, mindenik keblében óhajtás: bárcsak szabad arany szakadt volna. Megérkeznek, ott fekszik előttök a bányaüreg mintegy összeomolva; mindenfelé ragyog az érc, de arany igen ritkán. Sóhajtva néznek végig annyi reménydús, de gyakran egy fillért se hajtó munkájokan; s újra fúráshoz kezdenek, míg mások a köveket takarítják. Megesik, hogy egy-egy lyuk ellövődését be nem várhatva odasietnek, s akkor lövi el magát, s a bánya temetővé változik.

Kétségbevonhatlan, hogy sok helyes reformot hoza be bányászatunkba a kormány, mégis sok vagyon hátra. Becker tán kissé keserű, mikor azt mondja, hogy Verespatakon, kora leghíresebb bányahelyén, a rómaiak idejétől a lőpor, vantalló, bányatő és fúró behozatalán kívül majd mi újat sem mutathat fel az erdélyi bányászat.

Különösen Verespatakon tizennégy öl határ illet minden bányát, azon túl mindennek szabad kincstári engedély s az illő tized beadása mellett bányát kezdeni; következőleg gyakran megesik, hogy egy jól fizető ér szomszédjában megnyílik a bánya, mindkét szomszéd feltalálja ugyanazon ér menetét, s összedolgoznak. Gyakran a kalapácsok egymás üregébe már áthallszanak, mindenik fúr, mindenik összesiet; bekövetkezik a rémes jelenet, hogy az utolsó falrész is leszakad, mindkét fél ott áll fegyverkezve, s mi kezdődik? Egy csata élethalálra...

Az így nyert aranyérces köveket többnyire csillén (Hund) taszítják ki; egypár bányából lóval vonatják, Nagyágon éppen vasúton szállítják napfényre. Onnan a zúzdák nyilai alá kerülnek, melyek hegyi patakaink hosszába vannak felállítva, ványolók modorában; a követ itt porrá törik, e porból mosatik az arany, mit kéneső fogand össze.

(Az Erdély földe ritkaságai c. gyűjteményből, 1853.)

Egy verespataki bánya szája (korabeli rajz)

Verespataki aranyrög

Egy 2002-ben feltárt római kori településrészlet Verespatakon

Régi római bányabejárat, Orleánál

Verespatak felett az ősz

Erdei út Verespatak mellett

Verespataki templomtorony

Verespataki móc háztáj

Téli utcarészlet Verespatakon

Verespataki utcarészlet

Jellegzetes verespataki kapubolt

Verespataki ablakszem

Verespataki család – akik még maradtak

Greenpeace tiltakozás 2004-ben a verespataki történelmi-természeti környezet megőrzése érdekében. A havas tetején kibontott feliraton, románul: „Mentsétek meg Verespatakot!” * A harmadik fotótól: az egész Romániát átfogó 2004-es tiltakozó menet és szolidaritási koncert honlapjának

http://www.rosiamontana.ro/fanfest/index.htm

szabadon felhasználható képgalériájából