A mai Racoviţă Intézet körül, a diákotthonok épületei mellett volt régi Kolozsvári Botanikus Kert történetéről, a múlt évben több ízben is olvashattunk. Mikó Imre cikkéből (Brassai a Botanikus Kertben, Igazság, 1969. szeptember 20) tudjuk, hogy a kert első, közismert botanikusaihoz tartozott Brassai Sámuel és Herman Ottó.
Brassai Sámuel kezdettől, 1859-től az Erdélyi Múzeumnál dolgozott, eszerint az ő nevéhez fűződik a régi Botanikus Kert megszervezése. Ezt még az 1920-as, 30-as években is sokszor keresték fel a diákok, akik csendben akartak tanulni. Az Erdélyi Múzeumnak azonban volt egy, ma már alig ismert botanikusa és geológusa, aki Brassai Sámuel előtt is gondolt a Botanikus Kert tervszerű kifejlesztésére. Pávai Vajna Elek volt az a tudósunk, aki már az 1850-es években is gondolt az akkor még gróf Mikó Imre tulajdonában levő kertre, és azt külföldi tapasztalatai alapján szerette volna erdélyi botanikus kertté fejleszteni.
Pávai Vajna Elek életéről alig tudunk valamit, mert nem hagyott maga után nagyobb tudományos munkákat, és fiatalon halt meg, 1874. május 13-án. Ahhoz a diáksereghez tartozott, amely az 1840-es években Nagyenyeden, a Bethlen-kollégiumban, Zeyk Miklós előadásai nyomán megszerette a természettudományokat, és utazásokkal is állandóan gazdagította ismereteit, tágította látókörét. Nagyenyedi tanulmányai után Pávai Vajna Elek Selmecbányára ment, majd Bécsben, Németországban, Párizsban és Londonban képezte ki magát geológussá. Azután részt vett egy amerikai expedícióban, Brazíliában is járt és Kelet-India felé tért haza. Utazásai élményeinek még friss hatását észrevehetjük a Kolozsvári Közlöny 1857. évfolyamában megjelent cikksorozatában. Pávai Vajna ezt a cikksorozatot névtelenül közölte, és így a szerző neve rejtve maradt, illetőleg feledésbe ment. Orbán Balázs azonban tudta, hogy a Természetrajzi cikkek „érdemes szerzője", aki egész Erdély természettani ismertetésén dolgozott, nem más, mint Pávai Vajna Elek. A Székelyföld leírása borszéki fejezetében hivatkozott rá, s egészen át is vette természettani magyarázatait és legfontosabb botanikai megfigyeléseit.
A Természetrajzi cikkekben egy nagyon alapos, sokoldalúan képzett tudós mutatkozott be, aki Borszék földrajzi fekvését és természeti kincseit első ízben mutatta be tudományos felkészültséggel az olvasóknak. Borszék akkoriban már Erdély egyik legkedveltebb fürdőhelye volt, külföldiek is látogatták. A borszéki borvizet „a borvizek királynéjá"-nak nevezik, és külföldi orvosok is ajánlják betegeiknek. Borszék irodalma is elég gazdag volt már az 1850-es években, de jórészt orvosok és kirándulók, utazók írtak róla, akik vizének gyógyító hatását és a vidék szépségeit dicsérték. Nyugodtan mondhatjuk ezért, hogy Pávai Vajna Elek volt az első természettudós, aki Borszék természeti világát tudományos alapossággal leírta, és különös figyelmet szentelt a vidék faunájának, flórájának.
Borszék azonban csak kiindulási pontja Pávai Vajna Elek munkájának. Többre törekedett ennél: egész Erdély növényvilágát be akarta mutatni a hazai közönségnek és az idegeneknek. Erre vall cikksorozatának a Botanikus Kertre vonatkozó része, amely a kert kialakításával kapcsolatos első tervekre világít rá. Pávai Vajna Elek valószínűleg gróf Mikó Imrére és a későbbi múzeumi kertre gondolt, amikor a következőket írta: „Egy pár növénynek a magvát is küldöm, melyek múzeumunk kertjében lennének illő helyre elvetendők, sőt Erdély legritkább növénymagvainak rendre-rendre beküldését ezennel ígérem, hogy az utazó külföldi pillanatra áttekinthesse hazánk virányainak jellemző képviselőit. Ugyanis több külföldi füvészkertet ismerek, melyekben nagy gonddal ápolják a forróövi tengéletet, míg a honiak nevezetesebbjei hiányzanak... Előre képzelem, mely gyönyörűen veendi ki magát a múzeum kertjének felső részében kárpáti mész és homok-kőből mesterkélt sziklácskákra ültetendő törpe fenyők között a campanula carpatica-gentiana, frigidaswertica, punctata lychensis, nivalis telekia speciosa, a sexifraga és silene több ritka fajával. Hát még egy, a forrás alatt rögtönzendő kis ingoványban Erdély legszebb növénye, a pálcza kajmár más mocsariakkal mily kellemes látvány leend"
(Kolozsvári Közlöny, 1857. 78).
Pávai Vajna Elek régi stílusú mondatait ma már nehezen tudja követni az olvasó, azt azonban könnyen megértheti, hogy virágmagvakat küldött Kolozsvárra, és egy botanikus kertet akart létrehozni, amelyben a látogatók megtalálják az összes erdélyi növényeket. A pálca kajmárról azonban ma már valószínűleg a botanikusok sem tudják, hogy az mi lehet, ezért meg kell írnunk, hogy azt általában pompás kakastaréj néven ismerik (Pedicularis sceptrum carolinum).
Pávai Vajna Elek volt az első botanikusunk, aki megállapította, hogy ez a ritka növény, valamint a cserjés nyír (Betula humilis) Borszéken a Sárosban még tenyészik, de „itt is már nagyon kevés példányban". Ezt a két növényt később is a hazai ritkaságok között tartották számon a botanikusok, így Nyárády Erasmus Gyula A vizek és a vízben bővelkedő talajok növényzetéről a Hargitában című tanulmányában, mely 1929-ben a sepsiszentgyörgyi múzeum évkönyvében látott napvilágot.
Az 1850-es években Kolozsvárnak még nincs igazi botanikus kertje, de a tervek már megszülettek, és előkészítették a jövőt. Pávai Vajna Elek személyében egy világjárt tudós korszerű elgondolásai is hatottak a kert kialakítására. Munkásságának további eredményeit Kolozsvárt kell felkutatnunk.
Vita Zsigmond
Forrás: Korunk, 1970 / 5, 770. old.