161 Juhani Nagy János: Kelet-Szibériában járva

Napi sétáimon ugyanannyi utat teszek meg otthon a szomszédos falu szélső házáig, mint a Bajkál legmélyebb részén vízbe dobott kő a tó fenekéig: kis híján ezerhétszáz métert.Minden viszonylagos – gondolom Kelet-Szibériában, a föld legmélyebb tavának partján állva. Itt is van legközelebbi falu, méghozzá a talpam alatt. Burjátok lakták, mígnem egy földrengés után elnyelte a tó százhuszonöt évvel ezelőtt.

Viszonylagos a Bajkál-tó 1637 méteres mélysége is: a fenekén húzódó tektonikus (a földkéreg mozgásából kialakuló) árokban 1620 és 1940 métert egyaránt mértek már az Orosz Tudományos Akadémia Bajkált kutató intézetének munkatársai, akik évente kétezer földrengést regisztrálnak a világ legmélyebb tavában. 1959-ben például kilences erősségűt, a látogatásomat megelőző napon csak műszerekkel kimutathatót. Maga a tó is valószínűleg az erőteljes földkéregmozgások következtében jött létre; miközben körülötte a hegyek felgyűrődtek.

Földrengésekhez szokott korunkban mégsem ez a hír, hanem az, hogy a Bajkál vize mind a mai napig iható. Hűteni sem kell: nyáron is 3-10 Celsius-fokos, és soha sem melegszik fel annyira, hogy meg lehetne mártózni benne. Pedig csábítóan szép, tiszta, átlátszó, akár a finnországi állóvizek. Nem iszapos, nem mocsaras: ha bedobunk a vízbe egy világos színű tárgyat, útját harminc-negyven méter mélységig követhetjük tekintetünkkel.

A tóparti lakosok vödrökkel merik a háztartási munkához a tó vizét, ezt isszák a környék szanatóriumaiban lábadozó, utógondozásra szoruló betegek is. A távolabb élők és a víkendező irkutszkiak személygépkocsikkal, turistabuszokkal, motorkerékpáron vagy – ha nincs befagyva a tó – motorcsónakkal érkeznek. Nagyokat kortyolnak a tó vizéből, és műanyag kannákat merítenek tele, hazavitelre. Tíz Föld-lakó közül csak egy iszik tiszta vizet, és mert a Bajkálé a legtisztább, valósággal versengenek érte külföldön is: félszáz ország vásárolja.

Van miből. A világ édesvízkészletének több mint egyötöde hullámzik itt. A Bajkál-tó nagyságát úgy a legegyszerűbb elképzelnünk, hogy Budapesten autóba ülünk, München felé vesszük az irányt, s amíg meg nem érkezünk a bajor fővárosba, mindvégig e tó víztükre csillog mellettünk. Szárazabb statisztikai adatokkal, de pontosabban: a tó területe 31 ezer négyzetkilométer, ha úgy tetszik, Magyarország egyharmada, ötvenhárom Balaton. Több mint hatszáz kilométer hosszú, szemközti partjainak távolsága 23 km a legkeskenyebb, és majdnem nyolcvan kilométer a legszélesebb részen. Ember nincs, aki körbejárta volna a Bajkált, amelynek a partvonalát ha kiegyenesítenénk, kétezer- egyszáz kilométert kapnánk.

Hogyan képzeljünk el huszonhárommillió köbkilométer víztömeget? Ez több, mint amennyi a Keleti-tengerben van, vagy Észak-Amerika öt nagy tavában együttvéve. Az Amazonas, a Gangesz, a Mississippi, a Nílus, a Kongó, a Léna, a Duna, a Rajna és bolygónk többi nagy folyójának egyévi vízhozamára lenne szükség a Bajkál-tó feltöltéséhez. Háromszázharminchat folyó táplálja időtlen idők óta – kristálytiszta, sebes folyású vizek ezek, vízgyűjtő területük átnyúlik Mongóliába –, de csak egy, az Angara vezeti le a vizét. Fő táplálója a Szelenga. Ha a Bajkálba bevezető folyókat lezárnák, és azt akarnák, hogy a tó kiürüljön, háromszáz évre volna szükség.

A tó körül található hegyekben érintetlen őserdők terülnek el. A gyéren lakott övezetben cobolynak, hermelinnek, pézsmacickánynak csapdát állító prémvadászok róják a tajgát. A megtelepedett őslakosokat, akik között burjátok, evenkek, jakutok és mongolok keverednek a cári Oroszországban politikai nézeteik miatt száműzöttek ivadékaival, jól tartja a tó és környéke. A vízben kétezer fajta hal él – több, mint Európa összes tavában. Ezerötszáznál több olyan, csak erre a vidékre jellemző állat- és növényfajt tartanak számon, amely máshol nem található meg a Földön. (A bajkáli fóka édesvízben sehol máshol nem él, csak itt.)

Hol haragos, hol szelíd mélyzöldes-kékes a titkokat őrző tó tükre, amely a tenger szintje felett 455 méter magasan csillog. A végtelennek tetsző víztükör meredek partjait kétezer méteres hegyláncok koszorúja karéjozza. A szovjet időkben errefelé is voltak nagy nekibuzdulások: Bajkál–Amur vasútvonal, folyó-visszafordítás, falvakat elnyelő mesterséges tenger Bratszknál, ritkán lakott, esetleg lakatlan országrészek természeti kincseinek kiaknázása. A környezetvédelemmel mit sem törődő gigantománia túlkapásait írók igyekeztek korrigálni, emlékezzünk csak a Bajkálnál született Valentyin Raszputyin munkásságára.

Orosz mélyvízi búvárokkal ismerkedem össze. Ők segítettek Didier Noirot – Jacques Cousteau operatőre – csodálatos víz alatti felvételeinek elkészítésében. Fantasztikus képek készültek így a Bajkál-tó lenyűgöző és titokzatos víz alatti világáról. A búvárok elmesélték, mit láttak a tó fenekén:

– A víz mélye temető – állítja Maxim Taraszjugin. – Teherautók és személyautók alusszák ott örök álmukat, miután télen beszakadt alattuk a jég. Mert általában januárban befagy ez a hatalmas tó, és a téli, ötvenfokos hidegben másfél-két méteresre is megvastagszik a tiszta, átlátszó takaró. Gépkocsikon közlekednek rajta, szánokon mennek át egyik partról a másikra. Alig hihető, de igaz: az orosz–japán háború idején síneket fektettek le a tó tükrén, és tizenhét napig vonatok jártak rajta.

–Vaktában a jégre merészkedni mindig életveszélyes – teszi hozzá a másik búvár. – Gyakorta előfordul ugyanis, hogy a tó mélyéből előtörő gázoktól forró áramlatok keletkeznek, s ezek melegítik a vizet. A helyenként „csak" 60-80 cm vastag jégréteg megolvadhat, ezért igen kockázatos rajta a közlekedés.

Az UNESCO 1996-ban a világörökség részévé nyilvánította a Bajkált. A világ legnagyobb területe került fel ezzel a becses listára: a tó és körülötte – egyedülálló ökoszisztémájának köszönhetően – még 8,8 millió hektár erdő. Ha a Földünkön található tavak többségének kora harmincezer évvel mérhető, a 25 millió esztendős Bajkál kétségtelenül a matuzsálemek matuzsáleme közöttük. (Népszabadság)