44 Kovács Adél: Átsétáltam Európába...

...a v a g y e g y m á s v i l á g í z e i

1998-ban van den Brock úr kijelentette volt, hogy Bulgária is lekörözte Románia uniós esélyeit, de akkorra én már beadtam vízumkérelmemet a schengeni országokra, s hihetetlenül gyorsan megkaptam. Most viszont már tudom, hogy tisztára fölöslegesen: az útlevelet csak Romániából való kilépéskor, illetve hazaérkeztemkor kérték a román határon. Miután Budapesten leszálltam a vonatról és egy H jelzésű kiskocsiba ültem, attól kezdve a kutyát se érdekelte, hogy ki miért és hová megy. Az országhatárokat úgy ismertem fel, hogy időnként tábla jelezte: Ausztria, Németország, Belgium, Franciaország, stb.

Első állomásom Köln Messé-ben volt, a nemzetközi vásárcsarnokban rendezett ORGATEC vásár volt, amelyen kétévenként jelentkeznek a világ legjobb és legnagyobb bútoripari és belépítészeti cégei, valamint a hozzátartozó háttéripar képviselői. A rendezvényről most elég annyit tudni, hogy a számtalan, több szintes kiállítócsarnokon végiglátogatni valamennyi kiállító cég pultját, 75 kilométeres gyaloglásba kerül.

Három nap kevés volt e gyönyörű városra, de igyekeztem kihasználni az időt. A legmaradandóbb élmény számomra a dóm tornyába való felkapaszkodás volt: 3 márka belépti díj és több mint 500 lépcsőfok - felért egy komoly kirándulással.

A szakmai feladatoktól szabadulva, negyednap Brüsszelbe tartok, hogy ottani újságíró barátunk vendégszeretetét élvezzük, aki érkezés után közvetlenül máris meghívott a belgiumi újságíró-társadalom egyik legfontosabb találkozójára. Azon túlmenően, hogy a rendezvény a belga publicisztika több száz művelőjét, a színe-javát begyűjtötte, ráadásul a miniszterelnök is tiszteletét tette feleségével, s valamennyien megtekintettük Victor Hugo Nyomorultak c. regényének legújabb, amerikai filmváltozatát.

Vendéglátóm természetesen nem hagyta ki programomból a leglátogatottabb turisztikai nevezetességeket sem. Kezdtük a Brüsszel drágaköveként emlegetett Grande Place-szal. A térre lépve letűnt idők elevenedtek meg, csak a mindent elözönlő sok japán turista miniatűr videokamerái és fényképezőgépei érzékeltették, hogy mégiscsak a mában járunk. A tér minden egyes része azokat a céheket idézte, melyek a teret felépítették. Legfontosabb épülete a Hotel de Ville, vagyis a városháza, ennek dísze a gyönyörű barokkdíszes házasságkötő terem, amelyben olykor régi zenei koncerteket is tartanak. Az épülettel szemközt a Maison du Roi áll, ahol a látogatók előtt kitárul a város leghíresebb lakosának mérhetetlenül gazdag, sokszínű ruhatára. Az illető nem más, mint a Manneken Pis, akit világszerte ismernek és csodálnak, olyannyira, hogy országok, városok, egyetemek, egyesületek, sportklubok ajándékoznak számára méretre szabott kosztümöket, melyeket szíves-örömest visel egy jól megszabott naptári grafikon szerint. Azok a japán turisták, akik valami módon nem tudták őt fényérzékeny filmen vagy digitálisan megörökíteni, hazavihetik a kisfiút számtalan emléktárgy képében (sörpumpa, dugóhúzó, szobrocskák stb.)

A brüsszeli szerelmesek sem maradhatnak távol az Impasse de la Fidelitétôl, amelynek végén a Manekken Pis kis barátnője oltja az őt felkereső turisták kíváncsiságát. Egy pénzérme, amelyet a Janeke Pis kútjába dobnak, minden kívánságát teljesíti az arra tévedt párnak és az örök hűség reményével kecsegtet.

Egy további szűk sétányon felfedezhető a Toone Színház, egy különleges marionett társulat, melyben a Toone család több nemzedéken át igyekszik bemutatni a belga történelmet. Régen csak brüsszeli dialektusban adták elő produkciójukat, ma már több világnyelven.

Tanulságosak voltak Brüsszelen kívüli sétáink is. A Párizsba vezető úton például, a Mons utáni vidék, közel a francia határhoz, igen gazdag történelmi relikviákban. Egy Bernisatt nevű helységben például egy tökéletes állapotban megmaradt dinoszaurusz csontvázat, találtak, amely azóta is járja a világ legnagyobb kiállításait.

Néhány lelkes polgár ugyanakkor elhatározta, hogy felépít vidéken egy ókori falut, így próbálván az időn átmenteni az akkor használatos technikákat, anyagokat. Hat éven belül, a kísérleti régészetre alapozva a kis csapat felépítette a hat házból álló falut, meg egy szabadtéri múzeumot. A különböző építmények egy az egyben jelenítik meg a különböző periódusokat: két neolitikus, egy bronzkori, egy vas kori és két gall kori ház képében. Hogy a falu minél élethűbben mutassa be a korabeli realitásokat, a kezdeményezők alapos felderítő munkát végeztek, történészek és régészek segítségét felhasználva. Ugyanakkor felébresztették a környék lakóinak érdeklődését is, akik boldogan kérnek részt az ókori falu életének működtetéséből. Számos látogató próbálhatja ki a valóságban, miként öltözködött 5000 évvel ezelőtti őse, miként gyújtott tüzet, hogyan munkálta meg a vasat, füstölte a húst stb. A szokványos múzeumoktól eltérően, amelyek csak megőrzik és bemutatják a múlt fennmaradt tárgyait, az Aubechies-i kísérleti régészeti falu újrateremti eredeti eszközeivel az ókori mindennapokat. Döbbenten hallgatom a történetet: miután a csapat felépített egy ilyen ókori házat, szabályosan meggyújtotta, hogy tanulmányozhassa a maradványokat, majd összevethesse azokat az ötezer évvel azelőtti maradványokkal.

Kiderítették: az ókori falvak kisszámú családokból tevődtek össze, egy teljes család közös fedél alatt élt, a helyiséget megosztva az állatokkal is. A házak általában fából és vályogból készültek. A meleget az állatok testhőmérséklete, illetve a helyiség közepén elhelyezett kemence szolgáltatta, amely egyben az élelem elkészítésére is szolgált.

Egyik házból a másikba lépve érzékelhető az időbeni fejlődés: az épületek mind nagyobbak és tágasabbak lettek. Végül megtekinthető egy római kori templom és egy római nemesi villa korhű másolata is.

A környékbeliek szívesen odaadják e különös múzeumnak, amit földművelés közben találnak. Tizenöt évnek kellett eltelnie, hogy a kezdeményezők elfogadtassák a szakmával a múzeumfalu létét, s azóta a világ minden tájáról érkeznek a látogatók, a kíváncsiak.

Felkerestünk egy struccfarmot is, amely az Autrucherie Du Pont d“Amour nevet viselte, amelynek tulajdonosa hosszas viták után - a hivatalosságok sehogy sem tudták eldönteni, hogy állatai a szárnyasok vagy a vadak csoportjába tartoznak - szabadon nevelheti és forgalmazhatja állatait, az azokból készült termékeket.

A parkot bejárva mintegy 150 madárral találkoztunk, legfőképpen struccal, de rokonaival is: a dél-amerikai nanduval, az ausztráliai emuval és a casoarral. A tulajdonosok elmondták: e furcsa állat 55 évet él, 2-3 méter magasra nő, 120-180 kilót nyom, hallgatag és ez az egyetlen olyan madár, amelynek a lábán csak két, karmos lábujj van. Mindenki úgy tudja, hogy e madarak veszély elől a homokba rejtik fejüket, ami természetesen tévhit. Az sem igaz, hogy veszély esetén éles csőrével támad.

Minden egyes elkerített területre egy hím kerül, több nőstény társaságába. Miután a párzási időszakban megtermékenyítette a neki leginkább tetsző nőstényeket, egy 10 cm mély és 2 méter átmérőjű mélyedést ás a talajba, amelybe a nőstények rendre lerakják tojásaikat. Egy ilyen tojás súlya kb. 1,5-2 kiló. A farmon ezeket 42 napig tartják az inkubátorban, s a kikelő struccfiókák alig 60-65 dekát nyomnak, magasságuk is csak 18 cm. Az sem felel meg a valóságnak, hogy a fiókák csőrükkel bontják meg a tojásukat; igazából egy nyakizmuk végzi el ezt a feladatot, amire további életük során már nincsen szükségük.

Hat hónap elteltével a kis madarak 2-2,5 méter magasságúak lesznek és 100 kilót nyomnak! A 18 kritérium alapján kiválogatott legerősebb állatokat szaporításra megtartják, a többieket fogyasztásra feldolgozzák. A testsúlyukra kényes személyek előszeretettel fogyasztják e finom, piros színű húst, amelyben minden protein megtalálható, de egyáltalán nem zsíros. Egyetlen tojás pedig, amely mennyiségileg kb. 24 tyúktojásnak felel meg, egy egész családot képes jóllakatni. A főtt tojás két óra alatt készül el, ám ahhoz, hogy kihűljön, sokszor egy egész napot is várni kell.

Az afrikai strucc dél-amerikai unokatestvére, a nandu imádja az úszást, és a hím azért, hogy magához vonzza nőstény társát, elbűvölően hajtogatja a saját nevét: ”Nan-dou!”

Elgondoltam: a tulajdonosok számára egyáltalán nem lehet könnyű nevelni e madarakat, a számukra teljesen más, szokatlan környezetben. De hát erre vállalkoztak, ez a munkájuk értelme...

(Szerző kolozsvári vállalkozó)

K a l a n d o z ó