52 Trombitás Jenő: A Duna-Dráva Nemzeti Parkban

Az öt országon (Olaszország, Ausztria, Szlovénia, Horvátország, Magyarország) áthaladó és ezzel öt nemzetet összekötő 695 km hosszú Dráva folyó az Alpokban található Dolomitokból ered. Forrása 1228 m tengerszint feletti magasságban található, az olaszországi Dobbiaco és S. Candido között. Vízgyűjtő medencéje (40.490 négyzetkilométer) hússzor kisebb a Dunáénál, amelynek ugyanakkor egyik fontos mellékfolyója is. Habár a folyó Őrtilos (ahol belép Magyarország területére) és Drávaszabolcs (ahol kilép az országból) között 165 folyókilométer, a magyarországi Dráva-szakasz ennél rövidebb, mivel rendszerint nem követi a magyar-horvát államhatár vonalát, s emiatt előfordulnak jobbparti magyar és balparti horvát területek.

A nemzeti park létrehozását néhány éves előkészítő munka előzte meg, amelyet az akkori Jugoszláviával közösen szerettek volna megalakítani, ahogy ez kiderül a magyar országgyűlés 1991. évi határozatából. Ezt a bátor tervet a délszláv háború és az ebből adódó politikai, társadalmi és gazdasági válság sajnos megakadályozta.

A nemzeti park azonban 1996-ban mégis létrejött, de csak Magyarország területén, és magába foglalja a Duna–Sió torkolat és az államhatár közötti, illetve a Dráva mente magyarországi szakaszát. Területe 49.479 ha (ebből 13.432 ha fokozottan védett), amelyből a Dráva-menti területek kiterjedése 21.251 ha, és az itt található természeti értékeket (vízkészlet, holtágak, morotvatavak, növény- és állatvilág, talajok stb.) hivatott az utókor számára – viszonylag érintetlenül – megőrizni.

A Dráva-menti szakaszon nagyon sok olyan védett és fokozottan védett faj található, amelyek közül nem egy Magyarország területén csak itt fordul elő. Az ország növénytársulásának kb. egyharmada megtalálható itt, nem is beszélve a száz védett növényfajról. Nagyon értékesek például a Zákány–Őrtilos határában levő domvidéki illír erdőségek, amelyek Magyarországon csak itt előforduló növényfajoknak biztosítanak élőhelye3-t. A tiszta vizű Drávában és mellékfolyóiban több mint ötven halfajt találunk, nem beszélve egyes ritka kérész-, tegzes- és szitakötőfajról. A zátonyok felszíne egyes madárfajok fészkelőhelye, míg a holtágak elővilágából érdemes megemlíteni a mocsári teknőst és a vidrát.

Külön említést érdemel az 1974-ben – több, már addig is védett terület egybeolvasztásával – létesült Barcsi Borókás tájvédelmi körzet, amely a belső-somogyi táj rendkívül festői képviselője. Az oktatási, természetvédelmi valamint a természetben való üdülés iránti egyre fokozódó társadalmi igény kielégítése mellett biztosítja az országban egyedülálló, nagykiterjedésű savanyú homokon előforduló borókás erdő növénytársulásának a fennmaradását. A látványosságot fokozza a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatósága tulajdonában levő racka juhnyáj, amely fontos szerepet tölt be a Borókás természetvédelmi kezelésében is.

Az itt élő rovarvilág jellegzetes képviselői a citromlepke, a nappali pávaszem, a szemes boglárlepke, illetve az imádkozó sáska és a sisakos sáska. A két utóbbi egyébként egyáltalán nem zavartatta magát, amikor kézbe vettük őket, sőt, mi több, még azt is eltűrték, hogy filmcsillagok módjára lefényképezzük őket.

Sajnos, 2000 augusztusában, emberi gondatlanság és felelőtlenség következtében a lángok martalékává vált a Borókás mintegy 20 ha-nyi területe, veszélybe került a jellegzetes borókás tájkép és az itt élő növény- és állatfajok állománya is.

Mivel 1999-ben felmerült egy új horvátországi vízierőmű építésének a terve, a magyar kormány elrendelte a Dráva térség részletes természeti és környezeti monitorizáló rendszerének a létrehozását, amely az élővilágban bekövetkező változásokat nyomon követi. A vizsgálatok igazolták, hogy a Dráva folyó és közvetlen környezete egyedülálló természeti értéket képvisel, amelynek megőrzése nemcsak Magyarország, hanem egyben Európa érdeke is.

K a l a n d o z ó