94 Vladár Tamás: Sziklatörő Afrikában

Száz éve halt meg Henry Stanley

Száz éve, 1904. május 10-én halt meg Londonban Sir Henry Morton Stanley angol-amerikai újságíró, felfedező. 1841. január 28-án született Walesben, egy John Rowland nevű férfi törvénytelen fiaként. Gyermekkorát dologházakban és távoli rokonoknál töltötte, de drámai leírása nyomoráról és betegségeiről vélhetőleg csak eleven képzeletének szüleménye. A kalandvágyó fiú 15 évesen hajósinasnak állt és kivándorolt Amerikába. New Orleansban összebarátkozott egy Henry Hope Stanley nevű kereskedővel, akinek nevét felvéve kezdett új életet. Sokat csavargott, volt katona az amerikai polgárháborúban, tengerész és újságíró a Vadnyugaton. Egy törökországi útjáról írott beszámolójára felfigyelt a New York Herald és külföldi tudósítójának szerződtette. Stanley a brit csapatokkal tartott Etiópiába, 1868-ban elsőként tudósított Magdala sziklavárának bevételéről, majd a spanyol polgárháborúból küldött jelentéseket. 1869-ben lapja a példányszám fellendítésének reményében az eltűntnek hitt David Livingstone felkutatásával bízta meg. A Viktória-vízesés akkor már világhírű felfedezője 1866-ban indult el, hogy megtalálja a Nílus forrását. Hír hosszú ideje nem érkezett róla, megszökött kísérői azt terjesztették, hogy megölték a bennszülöttek. Stanley 1871 márciusában indult el az Afrika keleti partjain fekvő Zanzibárból, egyenesen és céltudatosan hatolt előre a harcok gyötörte, szegénységben sínylődő vidéken át Livingstone utolsó ismert tartózkodási helye felé. Itt, a Tanganyika-tó partján fekvő Ujijiban talált rá 1871. november 10-én az idős és beteg utazóra, akit teherhordói magára hagytak, készletei kimerülőben voltak. Stanley angolos kimértséggel üdvözölte a rajta kívül több ezer kilométeres körzetben egyetlen fehér embert: "Ugyebár Dr. Livingstone-hoz van szerencsém?"

A két férfi között barátság alakult ki, együtt térképezték fel a tó északi részét. Stanley pár hónap múlva visszafordult, a partvidéken gondoskodva arról, hogy a helyszínen maradt Livingstone készleteit feltöltsék. (Az újabb expedíció 1873 elején indult, de már csak az idős kutató holttestét szállító bennszülöttekkel találkozott.) Stanley Hogyan találtam meg Livingstone-t című könyve 1872 nyarán hatalmas vihart kavart Angliában. A Királyi Földrajzi Társaság csak nehezen törődött bele, hogy egy szinte ismeretlen amerikai zsurnalisztának sikerült az, ami nekik nem: Livingstone felkutatása.

Stanley 1873-ban, Livingstone halála után elhatározta, hogy folytatja annak munkáját és fényt derít a Nílus eredetének rejtélyére. Az angol-amerikai támogatást élvező expedíció több száz emberrel, modern felszereléssel indult útnak 1874 novemberében Zanzibárból. A vetélytársaival és a természeti körülményekkel elkeseredett küzdelmet vívó Stanley teherhordóit pisztollyal bírta gyorsabb iramra, olykor szabályszerű háborút folytatott a bennszülöttek ellen. Körbehajózta a Viktória-tavat, majd vérfagyasztó kalandokat átélve az Atlanti-óceánig követte a Kongó folyót. 350 emberéből alig 115 szelte át a kontinenst és érkezett meg a több mint hétezer kilométeres út után 1877. augusztus 12-én az Atlanti-óceánhoz. Az elefántcsonttal és élményekkel teli újságíró természetesen könyvet írt útjáról.

Az angolokat Stanley legnagyobb megrökönyödésére nem érdekelte a Kongó medencéje, de annál izgatottabb volt a kis Belgium királya. II. Lipót fantáziáját megragadta a Stanley által élénk színekkel ecsetelt távoli és gazdag ország, így anyagi támogatást ajánlott neki és kinevezte a Közép-afrikai Nemzetközi Fejlesztési Társaság, magyarul a leendő gyarmat vezetőjévé. Az akció 1879 augusztusában az atlanti parton kezdődött, a több száz munkással előre hatoló Stanley imponáló gyorsasággal utat és vasutat építtetett, gőzhajót indított felfelé a Kongón. Az útjába kerülő törzsfőnököktől csalással vagy erőszakkal, megalázó feltételekkel szerezte meg a földet, ha szükségesnek érezte, gondolkodás nélkül lövetett - emberei nem véletlenül ragasztották rá a Bula Matari, vagyis a Sziklatörő nevet. II. Lipót az ő jóvoltából lett Kongó Szabadállam ura. Stanley persze nem tagadta meg magát, 1884-ig tartó küldetéséről is könyvben számolt be.

Utolsó afrikai útját 1887 és 1889 között tette, hogy segítséget vigyen a mahdi felkelés által a külvilágtól elvágott Mehmed Emin pasának, Szudán egyik tartománya kormányzójának. Ezúttal is a Kongó torkolatától indult, felfedezte az Albert- és az Edward-tavat összekötő folyót, végképp tisztázva a Nílus eredetét, továbbá a Ptolemaiosz által a Hold hegyeinek nevezett Ruwenzori-hegységet. A menekülőkkel másfél ezresre duzzadt expedíció az Indiai-óceán partján, Bagamayóban ért célhoz. Stanley erről az útjáról A legsötétebb Afrikában című könyvében számolt be.

Ezután már csöndes életet élt: 1890-ben megnősült, örökbe fogadott egy gyermeket, 1892-ben ismét felvette a brit állampolgárságot (1885 óta amerikai állampolgár volt). 1895-ben parlamenti képviselőnek választották, 1899-ben lovaggá ütötték, ettől kezdve kijárt neki a Sir megszólítás. 1900-ban visszavonult a közélettől és vidéki birtokán élt 1904. május 10-én bekövetkezett haláláig.

Stanley korában és utána is jó ideig hősnek számított, hírneve azonban fokozatosan megkopott. Sorra derültek ki lódításai és hazugságai életéről, kétszínűsége kapcsolataiban, újabb és újabb adalékok kerültek elő az afrikaiakkal szembeni brutalitásáról. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy energikus és tehetséges ember volt, aki jelentősen hozzájárult Afrika titkainak megfejtéséhez.(Panoráma, Sajtóadatbank)

Forgács Péter avangárd képzőművész, performansz művész 1979-es egyszeri szobra: Stanley és Livingstone, gipszbe öltöztetett színészekkel. A művész így vall róla: „Volt a kõbányai Pataki István téren egy életnagyságú szobor, egy szovjet katona és egy magyar munkás találkozása. Tulajdonképpen ez a kézfogás inspirálta a Stanley és Livingstone-t.”

Stanley munkáinak régi kiadásaiból –ma is sikerkönyvek