Embedded Files
Népiskolai tanítóm szavajárása volt: Fiam, te a hülyeség csimborasszója vagy. (Nem mindig nekem címezte!) Fogalmunk sem volt, mit akar ezzel mondani, kérdezni meg nem mertünk. Nem hittem volna, hogy öreg koromban meglátom a nevezetes Csimborasszót. Méghozzá felülről. Egyszer csak ott volt alattam, soha el nem olvadó hósipkájával, hatezer méter fölé terpeszkedve – tényleg hatalmas volt. Valamikor azt hitték, a világ legnagyobb hegye. A német természettudós báró, Humboldt Sandor újvilági ú_tjain jutott el ide a XVIII. és a XIX. század fordulóján ehhez a kialudt vulkánhoz, és mérései alapján mondta ki a verdiktet: nincs nála a Földön égbenyúlóbb (az adatok máig ingadoznak a 6272 és a 6310 méter között). Azóta kiderült: az Andokban is van magasabb, nem beszélve a Himalájáról. Mégis, a régi dicsőség jogán jelezte és jelzi nyelvünkben valaminek (például a hülyeségnek) túlszárnyalhatatlan fokát, netovábbját.
A Chimborazo – ahogyan a helyiek írják (a vadnyugati tehenészek felszereléséből ismert lasszót is lazo-nak kell írni spanyolul) – közhellyé merevült nemzeti jelkép: nemcsak a lábánál, hanem szerte Ecuadorban kapható fotón, térképen, festményen, hímzésen, rézdomborításon, nemzeti címeren, italcímkén. A fenséges óriást az inkák idejében is szent hegyként tisztelték. Lankáin apró, nagykalapos indiánok sürögnek-forognak: terelgetik kecses lámáikat, szövik a lámagyapjút, faragják a balsafát, kalapálják a rezet, szüretelik a banánt. A gyér idegenforgalom kiszolgálása százezreknek biztosít megélhetést.
Ecuador a pipáló vulkánok országa: Cotopaxi (a világ legmagasabb működő tűzhányója), Pichincha (a főváros „házi” vulkánja), Cotacachi, Reventador, Sangay, Fernandina – felsorolni is nehéz lenne mindet. A földrengések, földcsuszamlások, vulkánkitörések napirenden vannak; egyik ottjártamkor méteres hamu borította a fővárost, a repülőteret sem lehetett használni napokig. (A hamu nemcsak a kifutópálya beborításával okoz gondot: a repülők turbináiba jutva üzemzavarokat okozhat, több repülő esett már le emiatt. A pilóták sosem repülnek el működő tűzhányó felett.)
A Quitóba érkező idegen általában nem hagyja ki, hogy elbuszozzék-eltaxizzék az egyenlítői emlékoszlophoz, amelyet éppen a nevezetes vonalra építettek, pár méter hosszan meg is jelenítve e földrajzi fenomént. Tömegével fotózkodnak ott a turisták: egyik lábukkal a déli, másikkal az északi féltekén állva; háttérben a kőoszlop, tetején a földgömbbel. Esetleg kezükben ennek kicsinyített mása: egy élelmes vállalkozó ugyanis az oszlopra hajazó üvegben gyomorkeserűt árul, és viszik is, mint a cukrot.
Cukrot is árulnak az emlékmű körüli zsibvásárban. Minden trópusi országban cukordömping van: a cukornád melaszából barnás rágcsálnivalót, a finomított cukorból elképzelhetetlen változatban nyelvet szájpadláshoz ragasztó édességeket gyártanak. De lehet kapni lámagyapjú-pulóverekre hímzett pálmafákat, trópusi fákból faragott lámákat, valamint naiv festményeket, melyeken vulkán pipál, láma legel, pálmák hajladoznak, a tiszta vizű patakban indián purdék fürdenek, a felkelő egyenlítői nap pedig vörös sugarakat ont. És árulnak tulipánokkal telehímzett blúzokat: egy tőlünk ideszakadt úriasszony létesített a háború után Quito mellett varrodát és hímezdét, a modelleket „emlékezetből” formálta meg. A főváros környékén azóta minden indián hölgy ilyenben feszít, a jenki turisták meg tömegesen vásárolják az „echte” indián ingvállakat, pruszlikat. Ha eljutnak majd Közép-Európába, elcsodálkozhatnak, hogy Transsylvaniában ugyanezeket sokkal olcsóbban (Magyarországon meg jóval drágábban) vehetik meg!
Az ecuadori őserdő az Amazonas-rengeteg része (spanyolul: selva; az Erdély latin nevében is előfordul „silva” leszármazottja), világunk biotartalékának hatalmas élő raktára, a Föld tüdeje. Ziháló tüdő: mint más országokban, Ecuadorban is irtják a selvát. Deforestacion: ez az erdőpusztulás (pusztítás) tudományos neve. A parasztok, akik semmit sem tudnak a természetvédelemről, egyszerűen felégetik az erdőt, hogy földhöz jussanak (és tiltott, de jól fizető – kábítószer-alapanyagot szolgáltató – növényeket termesszenek az őserdő helyén). A hatóságok – a környezetvédelem iránt nem nagyon fogékony USA segítségével – vegyszerrel irtják a koka- és mákültetvényeket, velük az őserdő növényeit és állatait. Ritkítják a biodiverzitást! Kőolaj-exportáló ország lévén, hatalmas tankhajók szelik a Csendes-óceán vizét – kőolajszennyezések veszélyeztetik még a távoli Galapagos-szigetek évezredeken át megőrzött csodálatos élővilágát is. Míg a turisták csak korlátozott számban, szigorú ellenőrzés mellett látogathatják a nagyszámú nemzeti parkot, az olajbányászok, kokatermesztők, fakitermelők, útépítők naponta okoznak összehasonlíthatatlanul nagyobb és jóvátehetetlen károkat!
Ecuador Latin-Amerikában a kisebb országok közé sorol, a Galapagos-szigetekkel együtt sincs háromszor akkora, mint Magyarország. Egykori területe azonban a mostani kétszerese volt. Az ecuadoriak mindmáig tolvajnak tartják Perut, amiért az erősebb jogán elvette tőlük őserdőik nagyobb részét. A lakosság – a népességrobbanás következtében – meghaladja Magyarordszágét (most kb. 13 000 000; negyven éve alig négymillió volt). Az ország lakói javarészt őslakos indiánok és meszticek (85%), mintegy 5% a néger és mulatt. A fehérek – itteni szóhasználatban: kreolok – aránya 10% alatt van, az uralkodó elit azonban eddig mindig belőlük került ki. Idén először került be a fehérek kormányába két indián miniszter!
Az Andok Közösség – az itteni KGST – legapróbbja a dél-amerikai szubkontinens legsűrűbben lakott országa, félszáznál több lakos jut egy négyzetkilométerre (Romániáé ennek a kétszerese, de a dél-amerikai kontinensátlag húsz alatt va). A világ leghosszabb – kilencezer kilométeres – hegylánca, az Andok két elágazása közötti magasfennsíkon van a lassan Budapest vagy Bukarest nagyságú főváros: Quito, pár kilométerre az Egyenlítőtől, az ország névadójától. (Még egy – afrikai – állam viseli a nulladik, egyben leghosszabb szélességi kör nevét: Egyenlítői Guinea Köztársaság, ugyancsak egykori spanyol gyarmat.) A spanyol államnyelv mellett a legelterjedtebb az egyenlítői „amerindiánok” lingua franca-ja, a kecsua. Valószínűleg az inkák is ezen beszéltek, de legalábbis értettek.
A kis termetű, roppant barátságos és nyíltszívű ecuadoriak szeretik a békés idegeneket. Quitói taxisofőröm egész nap büszkén mutogatta a főváros nevezetességeit, utána meg önérzetesen elhárította a felajánlott idegenvezetői pótlékot: „Nem pénzért tettem, hanem hogy jobban megszeresse a népemet”. Biztosan észrevette, hogy tetszik nekem az országa.
K a l a n d o z ó
Page updated
Google Sites
Report abuse