148 Zsigmond Győző: Nemere és Mistral

Majd 1100 esztendeje látogatjuk, mi magyarok, Nyugat-Európát. Ritkán tettük ezt harciasan, többnyire tanulni meg nagyjaink révén tanulni és tanítani mentünk oda. Franciaországba is, hova 1996-ban jómagam szintén eljutottam. Szerencsésen, bár egyetlen egyszer. A kalandozó, portyázó elődök talán harmincháromszor fordultak meg Frankhonban egy régebbi népvándorlást követően. Sokáig hiába döngettem kaput, falat. Egyszer aztán néprajzkutatóként, egy méltatlanul lebecsült műfaj (a politikai vicc) szakértőjeként, román meg francia illetékesek támogatásával, a Bukaresti Francia Intézet javaslatára francia állami ösztöndíjasként Aix-en-Provence-ba és Párizsba utazhattam. Végre, a XX. század végén.

Elgondolkodtató ámulások városa

Vigyázó szemünk most is van miért Párizsra vetnünk. Ezt a drága nagyvárost világok csomópontjának láttam. Miközben Adyval, József Attilával, de nem adysan - ballagtam Szent Mihály húsvétias útján a Szajna, a Notre Dame felé; miközben a Bibliothèque Nationale (a Nemzeti Könyvtár), a Louvre, a Musée de l'Homme (az Ember Múzeuma) lenyűgöző, a nemesbre ösztönző kínálatával éltem; miközben egy idemenekült rebellis leszármazottja arról mesélt, hogy kezdetben a magyar kivándorlókra a szabadságküzdelmükkel való rokonszenvezés mellett milyen kemény gürcölés várt, és hogy előbb különcködésnek számító sportolásuk, fürdőzésük a Marne-ban, a Szajnában, idővel ragadós példa lett a párizsiak körében.

Miközben a Montmartre, a Sorbonne és a Moulin Rouge művészetre, kutatásra, élvezetekre egyaránt csábító hangulatát ízleltem, a forradalmas világ közepe vágyálomból tudott úgy valóságos lenni, hogy maradt révület, maradt többnyire ígéret.

Mit kaptam szakmai téren ?

A könyvtárakban rengeteg jegyzetelni valót. Hogy Macintoshsal s IBM-mel egyaránt dolgoztam már előzőleg, nagy előnyt jelentett számomra Franciaországban, ahol mondhatni úton-útfélen segíthet a számítógép, ha nem gond a kezelése.

Az egyetemen megadatott nekem a konferenciákon, szemináriumokon való részvétel, az ismerkedés szaktársakkal, ajánlatokat kaptam együttműködésre, könyvvásárlási lehetőséget rendkívül nagy választékú gyönyörködtetően rendezett boltokban.

Láthattam például hathatós francia-német együttműködést a sztereotípiák tanulmányozása terén, kanadai-franciát a népi (falusi és városi) táplálkozást illetően; történész, geográfus, etnológus, nyelvész szakemberek együttmunkálkodását a helynevek (köztük a tengeriek !) kutatásában.

A németországi Klaus Bochmann-nal, a lipcsei egyetem professzorával, aki románul és magyarul is tud, a marokkói Kacem Basfaóval a casablancai, a kanadai Laurier Turgeonnal a québeci, Gilles Boetschcsel a marseille-i és Kiss Ádámmal a toulouse-i egyetemről jövőbeni együttműködésünkről is szó esett, és ez részben meg is kezdődött.

Jól esett hallani, hogy sose volt még annyi látogatója a párizsi könyv-kiállításnak, könyvvásárnak, mint ottlétemkor. Mégis van remény a robbantásoktól hírhedtté vált országban, amelynek népe nem csupán meglehetősen jól él, de tudja és akarja is élvezni az életet, így természetszerűleg sokat ad a művelődésre. A francia helységek névtábláját általában két hatalmas hirdetőtábla követi. Az egyiken térkép van, rajta feltüntetve a látnivalók. A másikon pedig tudatják, hogy az illető hónapban milyen kulturális és más közérdeklődésre számot tartó rendezvények lesznek.

Hadd emeljem ki a Párizsban látottak közül az Ember Múzeuma példáját. Nem annyira kiállító, inkább foglalkoztató-bemutató antropológiai, néprajzi műhely-múzeum ez. Oktató-szórakoztató kikapcsolódást nyújt. Kívülről elég otrombán monumentális a Musée de l'Homme, de belülről magával ragadó, pompás, tanulságos birodalom. Egyszeri nekifutásra túl nagy, túl időigényes. De így is élvezhetőnek találtam. Utazhattam ott időben s térben főleg a nem európai "primitívnek" avagy hagyományosnak nevezett társadalmakban. A megjelenítést szolgálta kép, bábu, zene, hang, film, játszva faggatható számítógépek...

Néhai önállóságok

Provence és Erdély, Bretagne és Erdély: közös bennük a másság-tudat, hasonlatos a szülőföldhöz való ragaszkodás. Eltérő azonban a viszonyulás ahhoz az államhoz, országhoz, amelyhez jelenleg tartoznak. A provanszál és jórészt a breton is egyre inkább hazájának tekintheti Franciaországot; sajnos az erdélyi magyar egyelőre nem érezhet így Romániát illetően.

Bretagne-ból nyújtott jobb

Bretagne, hova testvérfalui kapcsolat ápolása végett mentem a Nouvoitou-Albis Baráti Társaság nagyon szívélyes vendéglátását élvezve, Provence-nál úgy két és fél századdal később lett Franciaország részévé (1490-ben). Az egykori önállóságra egy egészen újkori jelenség is emlékeztet itt. Azt mondják, Bretagne Anne de France-nak (kinek hozománya volt) köszönheti, hogy ezen országnyi országrészben kivételesen - nem kell az autópálya használatáért fizetni.

Az említett társaság elnöke, R. Maniez úr jóvoltából megcsodálhattam Rennes-t s a világ egyik ékszerét, a hol sziget, hol félsziget Mont Saint-Michelt. De lehet az előbbieknél is emlékezetesebb számomra a Nouvoitouban tapasztalt példás emberbaráti összefogás a falu öregeiért és mindenekelőtt az albisi közösségért, amely részéről komoly hozzáállást látva, készek segíteni a romos állapotú kultúrház újjáépítésében, az utak rendbe tételében, a víz bevezetésében, valamint fiatalokat látnának vendégül tapasztalatcsere, ismerkedés végett. Meggyőző ez irányban eddigi meg mostani magatartásuk, segítőkészségük.

Mi volt magyar vonatkozású Provence-ban ?

Székely Vera művészi feszességű vitorlái a Méjanes Könyvtárban a portugál esten... Vasarely - Vásárhelyi mértanias maradandósága Aixben és Gordes-ban...

Az, hogy a provanszál zászló valós lobogása főbb hivatalos helyeken - Erdélyben kitűzött erdélyiként jelent meg lelki szemeim előtt...

Az, hogy Agnelné Hídvégi Évát több tucat magyart tanuló diák hallgatja Provence egyetemén, és majdnem tucatnyi idősebb tanuló a helybeli magyar-francia baráti társaság összejövetelén.

A legendás Mistral viharzása a mondai veretű Nemerére emlékeztet, Mistral felibrista mozgalma pedig az Erdélyi Fiatalokra, az Erdélyi Helikonra.

Magyarázom nemzetiségem

Példás egyetértés jellemezte Marseille-ben tanulmányaikat folytató fiatal román kollégákkal való találkozásaimat. Némelykor román társam segített a franciákkal való megértetésében annak, hogy én romániai, de magyar és nem csupán magyar származású vagyok. Meg hogy Erdély az egy sajátos helyzetű, Provence-hoz hasonlóan egykor önálló országnyi része a mostani Romániának. És mi magyarok, a besszarábiai, moldáviai románokhoz hasonlóan, oly művinek tekintjük a minket Magyarországtól elválasztó határt, mint említettek az őket Romániától elválasztót; ezért is kívánjuk a nyugatiakhoz hasonlóan átjárható határokkal rendelkező, egyesült Európát.

Aix-en-Provence

Sokszínűen gazdag egyetemi város Aix. A művészetek, a kutak és platánok, René király s Cézanne polisza. Látképét a fenséges Sainte-Victoire-hegy uralja. A világ minden égtájáról itt lévő diákok is hozzájárulnak csendes, nyugodt, nagyvonalúan könnyed, de a különféle emberi jogokért vívott küzdelemtől hangos életének alakításához, élénkítéséhez.

Aixben élt és tanított Aurélien Sauvageot híres hungarológus, kinek műveivel és munkásságával szakavatott kolléga, a provence-i egyetemen magyart s finnugrisztikát tanító dr. Agnel Éva, az említett tudós közeli munkatársa segítségével ismerkedhettem behatóbban.

Agnelné Hídvégi Éva nagyrabecsülésünk azért is megérdemli, mert szép számú (legalább 30-40) diákot megnyert a magyar nyelv és kultúra ügyének; ő tanítja a magyart az aixi 13. Francia-Magyar Baráti Társaság (Association d'Amitié France-Hongrie) keretében, és egy magyarból érettségizni készülő francia lánynak is. Figyelemre méltó tudományos munkássága szintén alkalmasságát dicséri. Remélhetőleg megkapja majd az őt megérdemlő segítséget ahhoz, hogy ne csak betanítson adjunktusként, de magyar tanszéke is lehessen az egyetemnek, és neki ott biztos állása.

Ez utóbbiban örvendetes, hogy számíthat például az aixi román tanszék szíves támogatására.

Valeriu Rusu tanszékvezetővel és Doru Constantin Dominte ottani román lektorral felhőtlen, baráti kapcsolatom volt. Szakmai és más személyes dolgaimban előzékenyen segítettek. Közben nem hallgattuk el vitás ügyeinket sem: ez is fokozta kapcsolatunk gyümölcsöző voltát.

Lekötelező szabadság

Húsz év helyett három hónapot "ültem" börtön helyett Franciaországban. Szabadon. Úgy kétszáz éve becsületszóra volt itt a provence-i Draguignanban fogolyként szabad Kisfaludy Sándor katona költőnk. Ő fegyverrel harcolt volt Napoleón hadai ellen, én - többek közt – csupán politikai viccek gyűjtésével, tanulmányozásával hadakoztam a rémuralmi, a jogtipró rendszer ellen Ceauşescu idején és jelenleg.

Tanulmányi útra mehettem, francia állami ösztöndíjjal (bourse du Gouvernement français). Ahelyett, hogy a sitten ültem volna pepitában, mint ki nemcsak mondott, de hallgatott is politikai vicceket, sőt le is jegyezte őket. Akkor, amikor vicc nélkül bezárták a viccel felfegyverkezetteket. Nem becsületszóra lettem volna fogoly szabadlábon, mint Kisfaludy Sándor annak idején, hanem szótlanságra fogott rab valamelyik sötétzárkában, amiért ugyan viccszóval, de úgymond támadtam az akkori rendszert.

Vicctanulmányom és viccgyűjteményem sajnos ma is túl időszerű ahhoz, hogy ne sértsen egyes polcon levőket, de nem jelent meg eléggé idejében, hogy egészében aktuális és friss, piacos legyen. Ez nem zavarta viszont azokat a francia meg román szakembereket, kik elsősorban a munka tudományos értékét tartva szem előtt, miután tevékenyen részt vettem a Bukaresti Francia Intézet (Institut Français de Bucarest, Service Culturel Français) szervezte "Atelier d'Histoire Orale" ('szóbeli történelem, történeti szájhagyomány műhely') munkájában: ösztöndíjra javasoltak.

Francia részről Jean-Claude Bouvier professzorban tisztelhettük a főszervezőt. Román részről az egyik lelkes szervező és résztvevő Ana-Luana Stoicea bukaresti diáklány volt. Megemlítem még a román kommunista átnevelő táborok magyar szenvedő alanyai után is kutató Mircea Stănescu fiatal történészt, aki ugyancsak kapott franciaországi ösztöndíjat.

Lovagiasság, kereszténység

Időközben az egykori lovagiasság sokat kopott, veszített tartásából Franciaországban is, délen is, honnan híre kelt.

Dél-Franciaországban alakult ki a magas színvonalú világi, lovagi kultúra. Innen indult el az ún. lovagi trubadúrköltészet. A korabeli Magyarországra gyorsan eljutott. Az 1196-1204 közt uralkodó Imre királyunk udvarában Peire Vidal provanszál trubadúr otthonra talált, szíves fogadtatásra.

A keresztény hadjáratok támogatását, a kereszténység védelmét rendkívüli áldozatok árán is vállalta az akkori magyar állam.

A kereszténység fővárosa, a második Róma egy jó ideig Provence-ban volt, a népszerű francia népdalból és újabban fesztiváljairól ugyancsak híres Avignonban. Szerencsémre két napot tölthettem itt egy magyarul tanuló kedves francia család jóvoltából.

A katolikus többségű országnak itt délen szép számmal van protestáns polgára, és egyre több francia állampolgár hívőt mondhat magáénak az iszlám, amellyel még mindig nem elég szent a béke.

A szabadság, egyenlőség, testvériség honában sem időszerűtlen az 1568-as tordai országgyűlésre gondolnunk...

Hírünk a világban ?

Magyarórán tettem föl a kérdést a francia nyelvű soknemzetiségű diákhallgatóságnak, hogy melyik magyar író, költő nevét ismerik. A síri csendet követően valahogy kitaláltattam, eljátszattam velük Petőfi nevét. Most már idézni tudnak tőle és József Attilától. Kodály, Bartók, a tokaji, a gulyás, a paprikás meg a labdarúgó aranycsapat játékosai már ismerősek voltak többeknek. Ez utóbbiak mindegyikét el is sorolta nekem Barcelonában nézelődésemkor egy katalán fiatalember, aki a nyakamba ugrott, mert magyart ismert meg bennem.

Aixi szorgos, lelkes solymászoktól tudtam meg, hogy mesterségük ugyancsak őrzi a honfoglaló magyarok emlékét. Az európai sólyomidomítás, sólyommal vadászás a szakirodalom szerint a párducbőrös, kacagányos Árpád magyarjaitól eredezteti magát.

A magyarság XX. századi történetéből viszonylag jól ismert a (rólunk amúgy egész keveset tudó, a népek közül számunkra a szabadságot leginkább jelképező) franciák számára: 1956, magára hagyott forradalmunk; az úttörő, a jelentős magyar újrafelzárkózás Nyugathoz. Gondolom, főleg ez utóbbiak miatt nem hiányzik a rokonszenv irántunk francia földön, ahogy a lelkiismeretfurdalás nyoma sem. Alig tudnak viszont arról, hogy milyen súlyos következményekkel járt a magyarság számára a trianoni igazságtalan döntés és hogy elkövetésében vétkes volt az egykori francia hivatalosság. Persze azt már el sem várhatom, hogy kitalálják miért írtam a címben G.A.-t. Az 1990-es évek Romániájában G.A. betűjelzésű személyi igazolvánnyal tartanak nyilván. Egyféle sci-fivel felért a számomra ez a kóstoló Nyugatból, noha nem épp olyannal, melyet Déry Tibor írt meg G.A. úr X-ben címmel…

2. Börtönbüntetés helyett – tanulmányi út

(úti napló)

1996. jan.16. kb. 7 óra

A Keletiből a Nyugatiba tartok. Budapestről Bécsbe. Vajon ezúttal is hiába döngetek kaput, falat a siralmasakat látó Kárpátok alatt ?

'90 tavaszán az osztrák-cseh meg az osztrák-magyar határnál Nyugat közönyösen arcul ütött; jogtalan, légből kapott kifogásokkal utasított el magától. Alig éreztem különbséget az engem eleve vétkesnek tekintő hányaveti durva román meg a kegyetlenül kimért osztrák illetékesek között.

Sepsiszentgyörgyről indultam volt. Vágyott fészeknek álmodta meg annak idején Petőfi. Onnan az én futásos idők vajúdta szülőfalumon (Aranyospolyánon) és híres szülővárosomon (Tordán) át vezetett utam. Kolozsvárott alkalmam volt fogadni egyik kedvenc költőm, földim, Lászlóffy Aladár búcsút intését ...

Budapesten a dálnoki Kicsi családnál pihentem meg. Leszakadt a bőröndöm füle még akkor, amikor a kincses város állomásán vonatra szálltam. Sándor komám helyette táskát adott kölcsön, olyat, amelyiknek a füle - úgy gondolta – végig kitart majd.

13,15.

Közben megvolt a határátlépés, viszonylag simán ment. A magyar vámos volt túlságosan kíváncsi, átkutatott hármunkat (egy pestit, egy amerikait s engem) hol kézzel, hol tekintettel, hol kérdésekkel.

Az osztrák sógor most nem a régi volt: csak pecsételt illedelmesen, a csomagokat meg se nézte.

Én viszont igen Bécset. Úgy indult, hogy semmi új, semmi különb Budapesthez képest. A szemét néhol annyi, mint Bukarest "tiszta" helyein, azaz elég sok. Még gané ember ganéját is láthattam a Prinz Eugen Strassén.

Node a Burg, a belváros: lenyűgöző a maga csillogóan rendezett tisztaságával. A Kék mecset óta nem éreztem hasonlót, mint a Stephansdom láttán. A kerekded harmónia után most a törekvő ívelés ragadott meg. Csodálatosak a szépségben való hit eme emlékművei.

Előzékeny bécsiek és idegen látogatók segítettek a barangolásban, ha hozzájuk fordultam. Az angollal egész jól tudtam érvényesülni. Itt, a csend, nyugalom, rend kissé tartózkodó, óvatos honában, amelyet azért meg-megzavar a kivétel kedvéért például holmi serdülők trappolása a templom körül. Sokkal kevésbé zavaró az én ügetésem, hogy el ne késsem az engem jelenleg Udinébe vivő vonatot. Azt tapasztalom, hol kisebb az idegenforgalom, kevesebb a szemét. Rendezett földeket, takaros kerteket hagyok magam mögött.

Közben tél lett, és hó, és erdők: érezhető az Alpok közelsége. Már bennük járok a vonattal, amelyben - fázom. Jön a takarítónő, elnézést kér, és segítve a cipekedésben, áttessékel egy jól fűtött fülkébe.

Várom Udinét. Nem az asszonyt, hanem a helyet, ahol Jakab dédnagyapám is harcolt az I. világháborúban. Golyó nem érte volt, szenvedett viszont rengeteget.

19,30.

Megérkeztem Olaszországba. A román útlevél rendkívül figyelemreméltóvá tett. A hosszas útlevélvizsgálat, csomagom teljes, tüzetes átkutatása nem maradt el. Mármint olasz részről. Lehet, hogy ezek után nem kell csodálkoznom azon, hogy a Quarelinhez (orvosság) kellett folyamodnom. Udinében Egyed Emese ismerőse, Nagy Margit vár. Nagyon remélem.

jan.17. kb.9 óra

Udiné mellett éjszakáztam. Ez magyarul akár félre is érthető. Most Velence felé vonatolok Cividale del Friuli, azaz cividale del mio cuoreból, ahol varázslatos, friss és csillagos ódonságú éj megszállottja lehettem. Velem virrasztott Attila s az én hun-magyarságom, valamint az egykori longobárd főváros őaprószentségének szelleme.

Az Ördögök hídján a bódító-szédítő mélyből felsejlett az áldozat macska építő-regélő lelke. Az éjszaka burkában újjászületett főleg római-longobárd-olasz gyöngyszemet egy másik, erdélyi, marosjárai aranyos gyöngy szólta-tárta elém: a kis termetű kedves Nagy Margit, aki Margherita is tíz éve immár.

Hófödte gótikus csúcsok aljában zöldell itt például a babérfa, a zömök román meg a kecses harmóniájú reneszánsz és a nyers erőtől duzzadó kelta, longobárd örökség.

A felsőháromszéki baráti Velence után, a kétségtelenül művészibb il vero Velencéből ugyancsak kaptam ízelítőt már Cividaléban. Ez a városka komoly zenei és színi fesztivál színhelye minden júliusban.

A szép fekvésű település olaszos látványosságát csak fokozta Margit takaros-magyaros lakásában a sajátos helyi ízek, fűszerek megnyerő orr- és ínycsiklandó tálalása. Volt ott mortadella, árticsóka, téli gombakeverék, aszalt paradicsom, olajos saláta-különlegesség, evés előtti vörös bor stb.

Társaságunkhoz tartozott gyakori említése révén Albino Comelli jeles és magyarbarát filozófus-pszichológus költő, háziasszonyom jövendőbelije, ki egyúttal Márkos Lajos világhírű amerikánus magyar portréfestő egyik megjelenítettje.

Udinében magyartanítás is van az egyetemen. Tanított itt egy ideig Egyed Emese is, kinek a Cividale-Udine-élmény lehetővé válását, lelkes baráti segítőkészségét ezúttal is köszönöm. A gráciák, múzsák, Fortuna áldását kérem rá, verseire, tudósi munkájára.

13,00.

Az Adria partján, az Adria gyöngyének egyik kis parkjában, a Szent Márk tér szomszédságában azon igyekszem, hogy ne vigyem túlzásba a fokozást. Hogy is fér meg ennyi szépség e páratlan hangulatú, varázsú sziget- meg hídvilágban...

Az itteni megvalósítás-tömkeleg joggal lelkiismeretet furdalló:

- Én, te mit tudtál, tudsz véghez vinni ? Hálátlanság vagy csupán szükségszerűség, hogy csak annyit amennyit tudsz befogadni, észrevenni...

Átsétáltam a Rialtón, besétáltam a Szent Márk-templomba, és összejártam volna a dozsé palotáját belülről is, ha nem lett volna túl drága számomra. A Szent Márk-székesegyház az Aya Sofiát juttatja eszembe, az utóbbi belseje sajnos eleve nem vetekedhet ma az utóbbi festőibb, csonkítatlanul pompázó belterével.

A napóleoni ún. "legszebb szalon" a Kicsi komámék jelezte operettszerűséget idézte bennem, de nem épületei, hanem az új díszletek, a cicomák, a bámészkodók révén. Most is sok itt a látogató, főleg az ázsiaiak nagy száma lepett meg. Hanem zavaróan nagy tömeg ezúttal szinte sehol sem volt. Csendes, nyugodt mozgalmasság tölti be az utcákat, vizeket, tereket.

Kelettel s Nyugattal, Lászlóval és Júliával egyaránt szembesülhettem itt. Ezúttal jól összeférnek. László fiam szláv eredetű neve számomra a Kelet meg Szent László és a Tordai-hasadék. Júlia lányom római (latin) eredetű neve pedig Nyugatot jelenti; Vergiliust és Shakespeare-t egyaránt.

Kényelmes, tisztának épp nem mondható velencei váróteremben rovom e sorokat a 23,28-kor Nizzába induló vonatra várva. Bátorítónak, üdítőnek itt van a tarsolyomban egy féláron (24 ezer líráért) és ráadásul éjjeltájt vásárolt olasz gombáskönyv... Aki ismer, az az ilyen bevásárlást el is várja tőlem.

'96.jan.18-a csüt. 8,05 óra

Taggián a virágzó orchideák, cédrusok, pálmák, gyümölccsel megrakott citrom- s narancsfák mögött havas csúcsokat látok. Előttük meg, a túloldalon, a piros burkából kibontakozó felkelő napot köszönthetem, amint az a Ligur-tengerből bukkan fel, annak azúr egére vörös csíkot ecsetelve. Ez a csík nagyon vékony, nem látszik nagyobbnak a távoli hajók kékesszürke hullámzás keretezte körvonalainál. Máris San Remo vidékén járunk. Ragyogó kék az ég, aranyló nap villan a főleg pálmás sétányok világos szállodáira, kastélyaira, villáira, meg egy vízesésbe épített reklámra is. Teraszosan rendezett színpompa emelkedik a tengertől a láthatár békés-ékeskék magasáig.

Ventimiglián vagyunk. Határállomás. Társaim a fülkében: két idős olasz hölgy és egy francia öregúr.

9 óra 8 perc. 9,10-kor Nizzában kéne legyünk. Úgy félórát vártunk Ventimiglián. Sem francia, sem olasz vámos nem szólt hozzánk, be sem jöttek a fülkébe. Így is lehet?! 9,15 és ez már Menton, Franciaország. Több alagút követte eddig egymást, fás és kopár hegyek, barlangok tarkította meredek, fehéres sziklafalak, valamint házakkal, villákkal takarosan, aranyosan körülépített hegykúpok, és sok virág: piros, sárga és fehér. Túloldalt pedig ott a tenger, ez a messzeségbe vesző, hullámzó hatalmasság.

9,28. Monaco, Monte Carlo. A tengerbe nyúló sziklafokon van a vár, a büszke hercegi székhely. Körülötte nagyváros, Génua-szerű, több-kevesebb emeletű háztömbökkel. Nizza közelében a Márvány-tenger partja jut eszembe. Ez itt azért másként szép, például fenséges előkelőn.

Kb. 10,50. Cannes-ból indul velem tovább a vonat, miután Nice-ben váltottam, hogy Marseille-be jussak. Mögöttem gyerekek játszanak, halk zsivajgás közepette. A vonatbeli kis játszótéren ezt kedvükre tehetik. Rájuk is gondolt a francia vasúti társaság, a SNCF…

Erre felé sziklás meg erdős, templomos, várkastélyos szegélyű szürkészöld vízű öblöket bámulok meg.

Számozott helyen ültem, ezt akkor tudtam meg, amikor udvariasan megszólított valaki, akinek oda szólt a jegye, s még ő kért elnézést, amiért át kellett helyezkednem egy nem helyjegyes, de ugyancsak kényelmes kétszemélyes ülőhelyre. Új helyemen is lenyitható asztalka és csomagtartó áll rendelkezésemre.

Nézelődöm, nézelődöm. Jobb felől formás vörös sziklák, zöldruhás rézbőrű hegyfokok gyönyörködtetik a szemet.

Itt is, mint Bécsben, Velencében, távol-keleti lányok szomszédságában bámészkodom. Ők, engem látva, nem sejtik, hogy rokon irányba tartozunk.

17,20. Szombámban nyugtalankodom. Békésen. Málló falak, szakadozott tapéta, melegvíztelenség, függönynélküliség, ócska, rongált bútorzat vesz körül.

1996. jan. 20. szo. 21,22 óra.

A tegnap a váratlan helyzet meg a fáradtság tehette, hogy leverten, nyugtalanul kezdtem Aixben. Ezen ma délután már felülemelkedtem: mégis, mit akarok én ?

Külön szobám van, na és ha közös a fürdő, a véce, a konyha, a tanuló meg a televíziós szoba ? Ilyesmiről annak idején Kolozsvárott nem is álmodhattam. A bútor, ha nem is új, jól használható. Meleg víz csak kivételesen és rövid ideig nem volt.

Meglepett, hogy szállást, étkezést kell fizetnem a megkapott félhavi ösztöndíjból. Rosszul esett. Az viszont jól, hogy majd visszafizetik az útiköltségem (úgy 2500 frankot) és 1500 frankra könyvet vásárolhatok, s a megvett könyvek árát visszaadják.

Végül is taxival érkeztem a Cité des Gazelles-be. Utólag térítik, biztosítottak efelől telefonon, és csak másnapra kérték, hogy jelentkezzem a formaságok intézése végett.

Korondról hozott apró ajándékaim tetszéssel fogadták az irodán. Furcsálltam, hogy több dolgot még így is nekem kellett ki-, és elmondatnom a jogaimról hivatalnok vendéglátóimmal.

Megnyerő, természetbarát, történelmi levegőjű városba kerültem. Kellemes tavaszi az időjárás, egzotikusan szép a növényzet. Nincs zsúfoltság, tülekedés. Igenis van hihetetlenül nagy árubőség, kimért udvariasság, áradó fényesség. Sajnos a tisztaság már nem olyan, mint Ausztriában; talán az Olaszországban (Velencében) tapasztaltnál is kissé szemetesebbek itt az utcák. Viszonylag sok a külföldi, gyakran hallani más nyelvű beszédet.

Indiából jött ösztöndíjassal barátkoztam össze. Angolul társalogtam egy Új-Delhiben adjunktus hinduval. Együtt ebédeltünk, majd szobámban hosszasan elbeszélgettünk. Meghívott Indiába. Itallal nem kínáltam, ugyanis még nincs elegendő poharam. Kellemesen elcsevegtünk. Neki ez könnyebben ment.

Láttam eredeti Cézanne-t, Veremeert, Tahitibeli díszeket, ékszereket; színpompás parkokat, épületeket; lenyűgözően tálalt hatalmas mennyiségű könyvvel méltán büszkélkedő könyvesüzleteket; ódonságot, meghittséget, egymásra épült stílusú összetett szépségű Saint-Sauveur - székesegyházat; háromzászlós (európai unióé, francia, provanszál) impozáns városházát, a középkor építészete által meghatározott hangulatos, illően rendezett jókora belvárost.

A néhány jól öltözött koldus megléte nem sokat változtat azon, hogy a jólét sugárzását érezni köröskörül. Például az elragadó parkokban is, hol játszó, szórakozó embereket látni. Itteni népi játék a golyókkal játszott "jeu de boule à la marseillaise". Helyi, provanszál nevét nem sikerült megjegyeznem.

Jan. 21. vasárnap, 20,00 óra

Utánanéztem több ország hívószámának, fordítgattam, vendégeskedtem hindu barátomnál. Közben ebédeltem is. Erre nem szokás levest adni ebédre, így tapasztaltam eddig. Az ebédjegyre 4 félét választhatok kb. 7-9 féle étel-ital közül. Úgyhogy az aixi egyetemi vendéglőben a válogatósnak se vadalma. Kora délután Anurag evés utáni indiai rágóval kínált. Fűszerféle, kemény valami volt, kitűnő szájfrissítő dióhéjszerűség. Ez kéne felénk is: akkor talán kevesebb lenne a dohányzó meg a magamfajta körmét rágó "teremtés koronája".

Jan. 23. kedd

A reggel Jean Claude Bouvier professzor úr -mint előbbi nap S. Ségui adjunktus- késve, de megérkezett. Miközben és miután egy diákot vizsgáztatott, felvilágosított egyről-másról. Sietősen meghallgatott és magyarázott. Abban maradtunk, hogy csütörtökön 11,00-től újra fogad majd egyetemi szobájában.

Megkönnyebbüléssel vettem volt tudomásul, van nagy, külön egyetemi könyvtár is, nemcsak az eddig megismert tanszéki, és, hogy M. Bouviernak semmi kifogása az ellen, hogy én milyen könyveket vásárolnék szívesen. Délutántól estig úgy 600 frankot költöttem könyvkincsekre: nyelvészeti, néprajzi s persze gombás tárgyúakra.

Bouvier úr ajánlotta, keressem fel az itteni román tanszéket. megtettem, és Dominte adjunktus személyében messzemenően kedves, szívélyes vendéglátót ismertem meg. Kiderült, magyart is tanult, Murvai Olga, Molnár Szabolcs ismerősei. Meghívott ebédre. Útközben segítségével tettem szert jó várostérképre a turisztikai irodán. Ingyen, jó kívánságokat is mellékelve adták.

Az idő -tegnap óta- kitartóan esős, szeles: node az ernyő árát az olcsónak mondott Monoprix üzletben is sokalltam...

Ma is a már szokásost reggeliztem; vacsoráztam póréhagymát, retket, majonézt, margarinos kenyérrel. Ízlik.

Azért jobb lenne társsal, otthonival itt lenni. Node nem panaszkodhatok, sosem unatkozom. Eddig hiába igyekeztem korán lefeküdni, úgy néz ki a mai nap sem lesz kivétel.

Jan. 24.sze. 19,30

Zavarban vagyok, időzavarban. Írószerem cseréje se sokat segít azon, hogy a mondandórengetegbe hogyan is vágjak bele.

"Journal d'études"nek nevezett kutatói tanácskozáson, színvonalas konferencián vettem részt egész nap. Pontosabban 9,30-tól 18-ig. A sztereotípiákról, különféle sablonokról, beskatulyázásokról volt szó kivételes részvétellel. Volt ott nyelvész, szociológus, jogász, földrajzos, biológiai antropológiával, kulturális-szociális antropológiával (azaz néprajzzal, etnológiával), irodalommal foglalkozó egyaránt. Olyanok, akik jól tudtak értekezni, vitatkozni, bár néhányuknak nem volt anyanyelve a francia. Gondolok a németre, kivel románul, magyarul is beszélhettem, és a Szálem álejkumot fogadó marokkóira. Nagyon megtisztelő volt számomra szívélyes, baráti társaságuk. Ebédre is magukkal vittek egy vendéglőbe, hol gombát is (csiperkét, Agaricus bisporust) is alkalmam volt enni, ihattam a vidék vörös borából, s mindenekelőtt folytathattuk az eszmecserét. Bochmann úr elkérte vicctanulmányomat, Boetsh úr Marseille-ből etnofarmakológiai tanulmányom (miután franciásítom), Kacem Basfao pedig Casablancába "tessékelt".

Az előadások utáni vitán felkértek a hozzászólásra. Úgy hiszem leégés nélkül, de bizonyára több nyelvi hibát ejtve, izgatottan adtam azt elő.

A sajátságosan folklórszempontokra romániai példákkal hívtam fel a figyelmet. A megbecsülés jelének érzem, hogy ketten is visszatértek aztán néhány észrevételemre.

Zsúfolt, feszültséggel teli, de reménykeltő napom volt.

Már egy hete vagyok itt, s 12 napja jöttem el hazulról... Vajon mi történik odahaza?

Jan. 25. csüt. 22,40

Melegvizes benti zuhany követett egy kinti melegebbet. A fürdő ajtaját ugyanaz a kulcs nyitja itt, mint a szoba ajtaját. Nemrég francia kulccsal portugálul emberi világunkban járhattam. A díszletet magyar művész, Székely Vera készítette.

A régi, tartásos Méjanes könyvtár portugál költőknek adta meg a hozzászólás lehetőségét amfiteátrumában. Jól esett, hazaiasan, hogy magyar vitorlák dagadtak a portugál szelek, hullámok közepette francia partokon. A szokásos és helyénvaló megköszönéseket követően igazi nagyköveteit hallhattuk a portugál kultúrának. Semmi fellengzősség, semmi csinált pátosz, igenis őszinte, stílusos kitárulkozás illetve elzárkózás, hosszabb meg rövidebb tömörség hullámzott itt portugál világjárók, világálmodók művészutódjai révén.

Ha megidézték Camoes, Cena meg a provanszál trubadúrok, Daudet, Cézanne, az Aixben is magát adó Heidegger, s tudtuk nélkül Vasarely (Vásárhelyi) szellemét például: átéléssel, de nem színészkedve tették. A feledhetetlennek mondható estet Aixben tanító román emberbarátimnak köszönhetem, akik közt ültem, akik meghívtak, akik kocsival haza is kísértek. Egyik oldalamon általános nyelvészet, a másikon nyelvjárástan ült irodalmon lelkesedve. Mellettünk volt Bouvier professzor és neje együttérzése is. Fölöttünk pedig, részben képzeletbelien, a Sainte-Victoire-hegy látszott. Megmutatkozott a borús, esős idő ellenére. Gazdagítva a mi proustias belső időnket.

Jan. 26. pé. 18,45

9-kor Bochmann úrral próbáltam találkozni, illetve valakivel, ki átadja neki vicctanulmányomat. Majdnem 10 órakor végeztem az üggyel.

A teafőzéshez nem találtam elég olcsó edényt délelőtti vásárló utamon. 20 frankért már farmer- s más nadrágot lehetett volna venni. Sajnos alig értek a hazai árakhoz is, nemhogy itt boldoguljak. Újra nagyon hiányzott a társ, a hazai.

Délután az itteni egyetemi könyvtárban nézelődtem, jegyezgettem.

Jan.27. szo.

Ma de. vásári, piaci nézelődésem elég eredményes volt. 25 frankért teafőzőhöz jutottam; holmi kevés gyümölcsöt, zöldséget vettem a piacon, ahol ez a legolcsóbb. A nemrég felfedezett ED árkedvezményes boltban (diszkontban) cukrot, kenyeret, sajtot vettem, bort még nem, noha egészen olcsó.

Mióta itteni diákétkezdékben ebédelek szinte naponta eszem halat.

Délután a Méjanes nevű városi neves nagy könyvtárat bújtam. Egyszercsak, mit ad az Ég, magyar diáklányt hallottam telefonálni...

Végül a piaci gombaárak közül írok ide néhányat: szarvasgomba 21 F - 10 g, kucsmagomba 20 F - 10 g (szárítva), vargánya 10 F - 10 g. Aix, Place du Palais de la Justice.

Jan. 28. vas.

Fordítottam gombás tanulmányomat. A tegnapi telefonáló, Mátrai kisasszony, nem válaszolt ebéd- meg teaajánlatomra. Csótányt láttam a mosdó alatt. Megvolt a vacsora. Közben lett tányérom: egy nagyobbacska dobozból. Folytatom, s tán be is fejezem a fordítást. Mióta itt vagyok sokat álmodom. Lehet, ma éjjel se lesz ez másképp.

Jan. 29. hé. 19,08

Szervusztok, otthoniak, ma kellemesebb napom volt -legalábbis eddig-, mint a tegnap. Látjátok szümtükhel, visszatalált hozzám valamiképp freudosan elhagyott tollam.

Végre számítógépezhettem is. Miután átalakítottam (Véronique segítségével) Macintoshra IBM PC-s programjaim egy részét, fordításom lemezre vitelébe fogtam bele. Ebéd után az egyetemi könyvtárban néztem utána egynek-másnak. Kijegyzeteltem egy román etnológus francia nyelvű szakdolgozatát. Tetszett ez munka a román népi kozmogóniáról. Mihai Comant egy Romániáról szóló összeállítás munkatársaként ismertem meg az "Ethnologie française" lap révén.

S mit ad az Ég, a szóbeli történelem laboratórium könyvtárában ott egy hatalmas munka a francia népi növénynevekről, ismeretükről, s nem hiányoztak a gombák sem! Fénymásolásra is lett mód, ez csak fokozta számomra Eugène Rolland művének ínyencség voltát.

A teázást, a zöldséggel teli vacsorát követően az ebédről maradt csokoládékrémet nyalogatom. Finom, kár, hogy nem adhatok belőle az otthoniaknak...

Rávitt egy versre Provence, gombásra, mit gyermekeknek szántam.

Gombák

Nem államfők, fejesek ők.

Sőt inkább kalaposak.

Nem is olyan fők, inkább csak

Nagyon-nagyon fontosak.

Korán kelők, különbözők,

Akik állják a sarat.

Hol gyógyítók, hol mérgezők,

Ma élnek, holnap halnak.

A szivárvány hozzájuk jár,

Ha színesedni akar.

Cserébe ízet, vizet ad,

Fűszert, halk mámort, derűt;

És nedűt, mi lényegük.

És ők, a mennybe látók,

Magukkal együtt szórják szét

Ezt a más evilágot.

Febr. 1. csü. 7,20 óra

A tegnap délelőtt a számítógépen dolgoztam. Délután a román kollégák tanszékükön fogadtak egy kis megbeszélésre. Azután Bouvier-szemináriumon vettem részt.

23,07

Kivettem az ösztöndíjamat. A CROUS ingyenes színielőadásra hívott meg. Könyvtárban voltam. Virágot vettem. Rusuék - persze késéssel – elvittek Bouvierékhez vacsorára. Hát ilyenben még nem volt részem. Első fogás: tojásos-sajtos tésztaféle, a pálinkát, az erőst és a szalmakrumpliféleséget követően. Utána hússzeletek következtek zöldségkörítéssel (mindez főve). Közben ásványvizet, vörös bort ihattunk. Később nem is tudom mi minden ízét élvezhettük: fagylalttortáét, sajtféleségekét, kávéét.

Kellemes, ízletes körítésű ünnepélyes, kissé feszélyezett ismerkedésben volt részem. Sokat készültem, sokféle kérdéssel: dehát ez nem az az alkalom volt. A Rusu család s Dominte úr is hivatalos ott volt rajtam kívül.

Febr. 2. kb. 19,30

Ideges vagyok. Egyféle választékbőség zavarát élem át.

Kanadai (Université Laval, Québec) előadót (Laurier Turgeont) hallgattam nemrég az ottani étkezési szokásokról egy szeminárium keretében, amelyre Christian Bromberger úr (Bukarestben van neki Vintilă nevű etnológus ismerőse) hívott meg, ki az itteni etnológiai tanszék egyik főnöke és máris nagy segítségem. Több címmel, fénymásolattal ajándékozott meg. Remélem viszonozhatom szívességét magyar népviselet iránti érdeklődése valamelyes kielégítésével.

Délben idegenvezettem hindu barátomat, Anuragot, ő meg engem az indiai színes mindennapokban. Folytattam aztán a délelőtt megkezdett könyvtári munkát.

Nem is írtam, hogy tegnap meghívott magához, marseille-i kiruccanásra, egy idevándorolt román fiatalember; és hogy telefonáltam (amíg tartott a kártyám) Bad Reichenhallba.

Pár perce Egyed Emese üdvözletét adtam át Mme Madeleine Borgomanónak, aki meghívott hozzájuk.

A munka, az ismerkedés igen, a kocsivásárlás dolga, az más, az már nem megy nekem. Jó lenne, ha sikerülne... Aixről viszont összejött egy vers, amelyet baráti szeretettel ajánlottam már megszületésekor Egyed Emesének, a költőnőnek, Aixben is segítségemnek.

Aixi képek

1.

Szökőkutak hulló habjának

mindegyik közönséges cseppje

a fölé magasló platánfák

égbe ágaskodását leste

2.

A tavaszváró tar platánok

meg a szökkenést szomjúhozták

melyet a vízcseppek mutattak

mely mozgalmas állhatatosság

Febr.3. szo. 17,10

Déli tőkegomba (Agrocybe vagy Pholiota aegerita) a neve annak az ízletes teremtménynek, melyet nemrég hoztam be szobámba. Az ókorban is kedvelték, még termesztették is. Felénk nem terem, csak itt délen szereti, melegebb vidéken...

Sajnos még nincs serpenyőm és olajam a sütéshez.

Itt annyira mellékes a reggeli, hogy az étkezdék nem is adnak ilyet, ételjegy sincs reggelre szóló! A délelőtt a piacon voltam vásárolni. Vettem egy Franciaországot régiónként receptek alapján bemutató szakácskönyvet, s rendeltem egy etnológiai-antropológiai szótárat; hagymát, póréhagymát, paprikát, egy alumíniumtányért, s majonézt is vásároltam.

Ebéd után elvittem Anurag Joshit a diszkont áruházba. Ott habzó borért és mosogatószerért összesen 11 frankot fizettem.

Programom a továbbiakban: levélírás, kölcsönzött könyvek jegyzetelése.

Febr.4. 20,56

A mai vasárnapom jegyzeteléssel telt el. Ebéd után volt egy rövid séta a Jourdan parkba, ahol lefényképeztem az Oustau de Provencót, arra is gondolva, hol is lobog nálunk Székelyföld avagy Erdély zászlója. Isten őrizz, hogy túl sok helyt lehessen látni, de néhol azért elkelne már a couleur locale kedvéért is. Előbbihez nem elég felénk - mondjuk - a Nemere, itt meg a Mistral. Mindkettő erős szél.

Igen, Provence-ban azonos neve van egy nagy erejű szélnek meg egy nagy hatású költőnek... A költőről jut eszembe, hogy Dominte úrral tisztáztam a Bérci-tető dolgát Petőfi Szeptember végénjében. Sajnos legtöbb helyt hibásan, nem helynévként, nagybetűsen, hanem kis kezdőbetűvel írják.

Febr.5. hé.

Írt Régis Bretagne-ból és Duclos múzeumigazgató Grenobles-ból. Mindketten azt, hogy örömmel várnak. Én szintén örömmel tennék eleget meghívásuknak ...

Node hagyjuk az anyagiakat. Ma ugyancsak jól szellemtápláltam magam. Etnokozmogóniai és etnomikológiai téren egyaránt szerencsém volt. Gyakorlatiakban Rusu úrhoz nem. Aixben délután 5-6-kor általában szünetel a munka.

Kölcsönöztem is könyveket. Ma be se tudom fejezni a jegyzetelésüket.

Febr.6. kedd 19,42

Könyveket vittem vissza, újabbakat jegyzeteltem; s az egyik nagyon, gombásan fontosat, sikerült fénymásolnom is. Bouvier úr kitöltött holmi hivatalos papírokat a számomra és írt ráadásul egy olyat, hogy jó lenne jövőre négy hónapra újra eljönnöm, meg hogy ajánlatos lenne Párizsba mennem (könyvtárakba), s ha lehet ezt fizessék meg nekem.

Az irodán, ahol hivatali ügyeim kell intéznem, kínos helyzetbe kerültem. 600 lejben frankját, úgymond kifizették a vonatjegyem ide 600 lejért számítva frankját. Jobban szerettem volna, ha inkább ki sem fizetik, ugyanis alig két hete én nem egészen 450 lejért vásároltam egy frankot Romániában...

Anuragnak kölcsönöztem egy ebédjegyet. Beszéltem Rusuval, aki több jó tanáccsal is szolgált.

Rátaláltam Agnelné Hídvégi Évára, ki itt tanít magyart meg összehasonlító finnugor nyelvészetet. Nagyon kedves volt, soká elbeszélgettünk. Meghívást előlegezett hozzájuk. A nagy öreg Sauvageot-t személyesen ismerte, munkatársa volt.

Febr. 7. sze. 22,00

Azt hittem, hogy ma Marseille-be megyek. Gabriel Sandával 9-kor volt találkám, de hiába vártam rá. Ő ígérte, hogy elvisz.

Délelőtt hivatalos ügyeket intéztem az egyetemen, a CROUS-nál. Aztán vásároltam egy serpenyőt.

Délután könyvtárban és a román kollégáknál voltam. Levelem érkezett Hollandiából (várnak szeretettel) s a CROUS-tól (a holnapi martigues-beli színházlátogatással kapcsolatosan).

Nehezen megy az osztása-szorzása a pénznek, mert minél többet meg kéne takarítanom, de hogy miként, nem mindig egyszerű.

Febr. 8. csüt. 15,10

Üsse a kő, elúszott az egyik autóvásáros ügyem; valaki megelőzött. Nagyon régi, minél kisebb, ezer frank alatti masinára fáj a fogam, amely legalább Jenciékig (Salzburg mellékéig) ki kéne tartson.

A délelőtt zöldséget, krumplit, olajat vettem. Déltájt felavattam az új serpenyőt. Napi kb. hat frankot takarítottam meg vele.

Örömmel mentem a kapuhoz a Budapestről küldött - történeti néphagyomány témájú tanulmányomat tartalmazó - különnyomatokért. Barna Gábor (a szegedi JATE-ről) meg Natália (a Magyar Néprajzi Társaságtól) is nagyon rendesek voltak.

Írtam Hollandiába s készülök lapot meneszteni Editéknek (húgoméknak) Kolozsvárra.

Nemsokára színházba megyek, úgy negyven kilométernyire, Provence Velencéjébe, Martigues-ba.

22, 54 óra

Kellemes kiruccanásban volt részem. A megtekintett színdarabot (Brecht-vígjátékot) szerintem túl művien adták elő. De nem akárhol, hanem egy gyönyörű környezetben levő színházban. A Földközi-tenger egyik öble meg egy tó (Étang de Berre) közé benyúló festői földnyelven. Útközben láthattuk, hogyan lehet a tömbház műfajban is tetszetőset alkotni négyzettel, körrel, hengerrel, téglalappal stb. játszani-építeni. Fehér sziklák, zöld erdők, sokszínű hajók, vitorlák, fényes-fémes szürkészöld hullámzás közepette.

Node a legfontosabbnak az tűnt, hogy megnyerő emberek megismerésére nyílt alkalmam. Kínai, magyar (miskolci, budapesti), román (bukaresti, suceavai), belorusz meg palesztin címeket, neveket jegyeztem le. Ezek többek már számomra önmaguknál.

A többről jut eszembe, hogy tegnap Anuraggal ebédelve pálcikára húzott, sült bárány- vagy marhahúst is ettem, nyeltem. Nem néztem oda, és kibírtam; sőt nem is esett olyan rosszul. A szükség (a felismert) szokást bontott. Mi több, ezúttal fel is szabadított kissé. Egy rögeszmeféleséggel, egy rigolyával kevesebbem van.

Febr. 9. pé. 20,53 óra

Annak tiszteletére, hogy levelelem érkezett otthonról (az első), 7,45 frankért egy liter bort vettem az "Europa Discountból”. Megnyitására egy újabb ünnepi pillanatban kerítek majd sort.

Sajnos egy kis figyelmességet is jónak tartottam a CROUS-nál ügyeimet intézőnek vásárolni. Elfogadta.

Négy könyvtárban jegyzeteltem aztán. Közben ebédeltem Anuraggal, aki megadta ebédjegytartozását.

Írtam Editéknek; túl vagyok egy másik autós ügyön is (igen sokat kértek). Vártam Borgomano asszony meghívását: még eddig hiába (igaz, nem ígérte biztosra, hogy e hétvégére hív).

Febr. 10. szo. 22,06 óra

Tanulságos, kellemes, meggondolkodtató könyvet (E.E. Evans-Pritchard: Anthropologie sociale) jegyzeteltem az előbb. Jól kiegészíti friss keletű olvasmányaimat remélhetőleg majdani disszertációmnak is hasznára lesz.

Másfelől ezen olvasmány kissé ellensúlyozta francia nyelvűségével a mai napom angolosságát. Sokat voltam ugyanis együtt Anuraggal: vásárolni, és egy előadáson, amely a kínai irodalomról szólt. Ez utóbbi helyszíne a könyvtár volt.

Levelem jött, három is. A lotharingiai magyar-francia kör elnöke biztat, ígéri, hogy támogatást szerez az AESZ-nek.

Borgomano asszony megnyugtat, csak halasztotta Venelles-be szóló meghívását. Nem utolsósorban, a CROUS, március 9-ére kirándulást ajánlott fel (Arles-ba).

Febr. 11. vas. 20,05 óra

Pár perce mentek el angliai vendégeim: földrajz szakos diákok, kik Durhamban végzik majd tanulmányaikat. Louise (Annabel) Robinson szomszédommal együtt néztünk meg egy kínai filmet a Méjanes könyvtárban. Ingyen.

Délelőtt felkerestem a Vasarely Alapítványt. Tetszetős, mértanos nagy épület, gyönyörű kilátással a városra. Sajnos zárva volt. Jó 16 km-t gyalogoltam oda-vissza. Sajnos nem valami tiszta ez a város. Kár, mert amúgy egészen szép, kitűnő fekvésű. Kellemes, tiszta volt az idő. Nagyon jól látszott a Sainte-Victoire-hegy, Cézanne örökös modellje, bálványa.

A kis gyalogtúrát követően jegyzeteltem, levelet írtam, mostam, főztem, mosogattam, takarítottam. A napok gyorsabban telnek, mint némely perceik.

Febr. 12. hé. 21,54 óra

Folytattam a jegyzetelést. A munkahelyi számítógép ma egész nap foglalt volt.

Dominte úr az egyetemi könyvtárban vasalót kölcsönzött nekem, s újsággal is megajándékozott. Frankjaim egy részét márkára váltottam. Több itteni üzletben láttam magyar őrölt paprikát, édeset, meg bort. Jól esett.

Febr. 13. kedd 19, 17 óra

Azért naplózom ezúttal ilyen korán, mert ma este ingyen filmet készülök megnézni a Méjanes könyvtárban. Címe: Taipei.

Délelőtt zöldséget vásároltam a piacon, aztán jegyzeteltem az egyetemi könyvtárban, majd ebédet készítettem. Piros babot, hagymát, paprikát pároltam, tojást rántottam, és az egészet kenyérrel, reteksavanyúsággal ettem. Finom volt. Körülbelül három frankba került az egész.

Délután számítógépen dolgoztam, jegyzeteltem a Telemme könyvtárában, találkoztam Agnel Évával (meghívott péntek du.-ra az aixi francia-magyar baráti társasághoz, levelet közvetített Marseille-be). Vásároltam az ED-ben, felkerestem indiai barátom (könyvészetéhez találtam valamit).

Nemrég bekaptam vacsorám (fél gouffre de Liège-t egy pohár tejes teával) s mindjárt vége ennek a "spanyol szerencsétlen napnak".

Febr. 14. sze. 22,16 óra

Ma az is eszembe jutott, hogy vajon mit csinálok itt, ha végeztem a jegyzeteléssel. Ugyanis disszertációmon alig tudok dolgozni, mert a számítógéphez elég ritkán férek hozzá, s nincs az egész anyag nálam; a nouvoitoui, párizsi út még távol. Node pillanatokig tartott ez csupán. Kerül munka, ha nem is fizetik meg. Van például fordítani valóm, meg a környékjáró utak.

Délelőtt gépeztem, jegyzeteltem a könyvtárban, Rusunak visszavittem egy könyvet, levelet postáztam Nancyba meg Montpellier-be. És kaptam egy jó hírt. Nyáry Judit szívesen lát pár napra Párizsban.

Nemrég fürödtem. Azért is kellett ez nagyon, mert előzőleg kínai barátommal a jó leizzadásig pimpongoztam a Cuques-ben, ebben a másik aixi diákvároskában. Vele, aki elég sokat tartózkodott az utolsó kínai császár fiának a társaságában. Tizenegy év kihagyás után elég jól ment a játék.

Febr.15. csüt. 19,52 óra

Régusse-szel kapcsolatban arról, amiről állítólag Illyés Gyula írt, hogy az ottaniak magyaroknak tartják magukat, mint felszabadított magyar gályarabok utódai, semmit nem találtam egy a falu levéltári anyagát bemutató tanulmányban.

Az Edből olcsó gyümölcskonzervekkel egészítettem ki ételkészletem, amelyből ma délre paprikás, hagymás, sajtos rántottára s reteksavanyúságra futotta.

A Telemme számítógépe mellett töltöttem munkás délutánom. Meglátogattam Anuragot. Indiai illatosító pálcikákkal ajándékozott meg.

Febr. 16. pé. 22,40 óra

Délelőttöm szobám takarításával meg könyvvásárlással telt el. Ebéd után készültem a francia-magyar baráti egyesületben tartandó előadásaimra, amelyek meg is voltak szerencsésen, bár egész másképp zajlottak le, mint terveztem.

A hallgatóság lelkes volt, de kezdő, így többnyire franciául kellett beszélnem.

Egyikük felajánlotta, szívesen elkalauzol Avignonban. A főnök pedig meghívott egy baráti eszem-iszomra...

Febr. 17. szo. 19, 54 óra

Immár egy hónapja élek Aixben.

Egyedül hallgatom a Mistral zúgását, miután mai második vásárló utamról tértem meg. Sárga hagyma, fokhagyma, paprika, Perrault-meséskönyv, ananász és paszulykonzerv, sűrített tej, pimponglabda s mogyoróféle került így ma a szobámba. Sajnos hűtő nincs, az ablakajtó melléke helyettesíti.

Nosztalgikus étellel rukkoltam ki ebédre: krumpligulyással. Hogy valami szellemibbet is fogyasszak, hát a Méjanes könyvtárban ugyancsak megfordultam. Tervbe vettem, hogy ezentúl naponta tanulok majd németül.

Febr. 18. vas. 20, 06 óra

Tökéletesítettem egy doboz segítségével "hűtőmet", tanultam néhány német szót, tovább ismerkedtem a várossal, kivételesen sok és sokféle kútjával, olvastam Lévi-Strausst, pimpongoztam indiai, kínai meg francia ellenfelekkel.

Boldog új évet kívántam és egy kis labdát ajándékoztam ez alkalommal Jin Bangguinak. Részemről rakottkrumpli-ebéddel tiszteltem meg a mai ünnepnapot, a kínai újévet.

Febr. 19. hé. 21, 47 óra

Vásárlás (élelem, könyv), jegyzetelés az egyetem könyvtárában, levélírás, telefonálgatás, meddő próbálkozás diákkönyvszerzéssel: és eltelt ez a nap is.

Febr. 20. kedd 22,23 óra

Igazolványt kértem a délelőtt professzoromtól (kire soká vártam ezúttal is), hogy a vásárolt könyvek árát visszafizessék a fogadó intézménynél, a CROUS-nál. Utóbbi helyen csütörtökre hívtak vissza, biztatva, hogy fizetik párizsi tanulmányi utam, de nem térítik meg hazautazásom költségeit. A Telemme-nél vicctanulmányom francia változatán dolgoztam a déli saját készítésű lecsó megebédelése után; beszélgettem a finnugor nyelvészetet tanító kolléganővel, aki újra meghívott magához Marseille-be. Levelet írtam, telefonáltam Párizsba két helyre (szerencsésen), de Nouvoitouban nem sikerült Régiséket otthon találnom. Következik: német, Lévi-Strauss, lefekvés.

Febr. 21. sze. 23, 00 óra

A pontosság, a köztisztaság nem erénye az ittenieknek. Az utcák, középületek szemetesek, az üzletemberek, hivatalnokok szinte mindig késve kezdenek. Az ebédidő 12-14 közt mindenütt szent. Az eddigiekből ki lehet találni, kellett-e várnom délelőtt Bouvier úrra, aki könyvvel meg könyvészettel segített ki. Aztán gépeltem, könyvcsomagot készítettem elő, amelyet Rusu segítségével küldenék Jenciékhez, Németországba (20 könyv). Az említett román kolléga, a román tanszék vezetője, a Sainte-Victoire-hegy körútjával is megörvendeztetett még két román tanárral egyetemben. Láthattunk jellegzetes, festői hegy-völgyes, vörös földű, télen zöldellő erdejű, sok szőlőjű, változatos sziklaalakzatokban bővelkedő provence-i tájat.

Este Tyhin ('arany') Bánggujjal phim-phangoztunk. Karfájása miatt csak keveset. Teáztunk, el-elbeszélgetve országainkról, népeinkről. Egy kislánya van. A második gyerekért már büntetést kellene fizetni, kivéve a kisebbségieket. Az ő szaporodásukat nem korlátozzák...

Telefonáltam Jencinek. Hangja a régi. Kedves volt, rendes.

Febr. 22. csüt. 20,34 óra

A délelőtt cipőkrémet, ragasztót vettem. A CROUS-nál a szokásos késéssel, lassúsággal intézték könyvpénzem kiutalását. Csak mi rohanunk olyan nagyon Erdélyben, Magyarországon. A Nyugat és a Kelet embere eddigi tapasztalatom alapján általában nem teszi ezt. Délre paprikás-hagymás törtpaszulyt készítettem tükörtojással. Ebéd után sornyomtattam, majd úszni mentem Bangguijal az egyetemi uszodába. Rendkívül tiszta, folyamatosan cserélt vízben fürödtünk. Úszósapkát hordani kötelező volt. Én anélkül mentem, így hát kölcsönadtak egyet nekem. Jól felszereltséget, szervezettséget, hangulatosságot, példás tisztaságot tapasztaltam az egész létesítmény területén.

Febr. 23. pé. 22, 45 óra

Délelőtt szétnéztem egy sportüzletben, aztán németeztem, mostam, takarítottam. Rizses halat, finomat, és fagylaltot ebédeltem. Délután az etnológia tanszék könyvtárában jegyzeteltem, és öttől a Prévert-házban tanítottam magyart, illetve fordítottam magyarra s magyarból egy román-magyar apa-anyájú ide férjezett nőnek. Délben Domintével falatoztunk magyar s román költőket idézgetve. Este Anna Ristea Bouteillertől megtudtam, hogy szombaton és vasárnap fele áron lehet külföldre telefonálni.

Febr. 24. szo. 19, 38 óra

A reggel vettem egy szál négy frankos szegfűt Borgomanonénak, aztán lázasan készülődtem a találkozásra. Úgy húsz perc késéssel meg is jött egy bicegő rokonszenves idős hölgy, hogy elvigyen Venelles-be magukhoz. Mesés tájban, zöldellő tűlevelű erdőben a villájuk. Csodás kis kert övezi, úszómedencével, most készülő francia kerttel, játszótéri alkalmatosságokkal. Szomszédot nem látni, a Sainte-Victoire-t viszont igen. Férje korzikai, ő lyoni születésű. Soká éltek Afrikában, a külügyben dolgozva. Madeleine tanított, férje művelődésügyi tisztviselőként dolgozott miután tengerésztiszt is volt (most nyugdíjas). Az ebéd elnyúlt úgy négy óráig. A környék vörös borát zöldségestál, majd majorsághús követte, borsó, sárgarépa meg sült krumpli körítéssel. Aztán hatalmas gyümölcsöspohár. Benne: alma, kivi, narancs, cseresznye, mazsola, dió, banán keksszel, és végül kávé. Azt hiszem túl sokat beszéltem nekik magunkról, de talán nem vették zokon. Az ajándéknak nagyon örültek. Meghívtak egy kirándulásra a Côte d' Azurre.

Febr. 25. vas. 16,35 óra

A délelőtt a város peremén túl bolyongtam, a közeli hegyen, az erdő közt. De nem úgy ám, mint nálunk. Mindenfele elkertelve az utak, ösvények, a tiltó táblák sűrűn követik egymást. A fenyőfélék közé olykor tölgy, nyír is vegyül, a talaj nagyon köves, sziklás. Eljutottam a Ferrato kőbányáig, aztán egy Chênerie ('tölgyes') nevű helyig, ahonnan visszafordultam, s szinte végig szép kilátás tárult elém onnan fentről a völgybeli városra.

Gondoltam, a városszéli patak, pontosabban folyó, az Arc partját jó lesz tüzetesebben megnéznem. Bizony jól cselekedtem. Megszedtem magam mezei (szentgyörgy-) salátával, mely itt most februárban már elérőben van. Délre megvolt a paprikás krumplihoz a rendkívüli itteni-hazai savanyúság.

Németeztem, jegyzeteltem egy folyóiratból (Cahier de Littérature Orale nr. 18), amelynek a munkatársai közt Voigt Vilmos nevét is felfedeztem, s melynek jó lenne elküldenem vicctanulmányomat. Nemrég Bangguinál jártam a diáknegyedben, hova csak úgy lehet bemenni a nem oda valónak, hogy vár, amíg valaki beengedi. Tévét nézett a barátom két földijével. Abbahagyták, pimpongozni indultunk. Sajnos a terem zárva volt, a kulcsa pedig kikölcsönözve. Hogy kinek, nem sikerült megtudnunk a kapus hölgytől. Vártunk egy darabig, majd ki-ki hazatért. Az én diáknegyedemben nincs se asztal, se tévészoba, se vasalási lehetőség, mint a Cuques-ben, noha ezekért itt is elveszik a pénzt a lakóktól.

Déltájt, főzés közben megismerkedtem egy kongóival, aki talán tud majd mesélni nekem az ottani gombákról, gombászásról...

Febr. 26. hé. 20,42 óra

Ma reggel is vettem virágot. Most Mme Rambinak, kinél párizsi utamról érdeklődtem és hazamenésem körülményeiről.

Élelmet és délután egy kis ajándékot az ED-ből és egy a város közelében lévő hatalmas üzletházból (Carrefour) vásároltam. Utóbbi helyen Anuraggal voltam, az ő meghívottjaként. Időközben rágtuk az indiai különlegességet, a "pánt". Telefonáltam egy román-magyar itteni nőnek, aki meghívott magukhoz Vitrolles-ba. Segítettem volt neki holmi jogi szöveg fordításában. Nemrég beszéltem Nyáry Judittal, úgy április 4-től fogadna Párizsban. 5-én valószínűleg egy ottani művelődési körnek tartok majd előadást.

Febr. 28. sze. 22,52 óra

Két csodálatos-ízletes-fenséges-meghitt napot töltöttem a keresztény világ egykori fővárosában. láttam a népdalból híres hidat, a pápák palotáját, az egész várost körülvevő ódon, kecses-hatalmas sokbástyás várfalat, a gyönyörű hattyús-sziklás-cédrususos magasbani parkot, a Durance, a Rhône, s Villeneuve látványát is ízlelhettem a sok-sokféle helyi ízen, ínyencségen kívül, melyekkel nagyon bőségesen elláttak kedves magyart tanuló francia (tanár-elárusító házaspár) vendéglátóim. Kertészeti főiskolát, mamutüzletet is volt alkalmam megnézni; bepillantani egy francia otthonba belülről. Villa volt ez, csendes zöldövezetben. külön szoba, fürdő állt rendelkezésemre. Szépen s egyúttal gyakorlatiasan berendezett házban laknak Cartouxék, s ketten (egyetemista fúkkal hárman), úgy havi 20.000 frankból élnek, szerintük közepesen.

Ettem náluk például kacsamájat, endíviával töltött sonkát, bifszteket, narancsos kalácsot, kecske-juh- s tehénsajtot, csirkemellet, pirosra sült újkrumplit, zöldségsalátákat, ittam például Beaumes de Venise-t, burgundiait, Coteaux de Rhône-t, "pastist", elzászi rizlinget, cabernet-t, vagy ötféle töményet, portóit stb. stb.

A várbeli parkban két frankért (ezt se én fizettem) idegenvezetéssel szolgált egy gép. A múzeumban pedig egy film.

Nemrég egy kedves magyar diáklánnyal társalogtam a Cuques-ben, ahol előzőleg jót pimpongoztunk kínai barátommal.

Febr. 29. csüt. 21,35 óra

Ég s föld a tegnapi és a mai nap között. Délelőtt levelet írtam és postáztam haza s Hollandiába. Aztán virágot vásároltam Anna Ristea Bouteiller-nek, főztem, ebédeltem. Vártam, hogy Vitrolles-ba visznek, mármint az említett hölgy. De csak aixbeni furikázásra került sor. Magyartanulással, rosszcsontcsillapítással körítve. Pascal fiát is magával hozta. Ígérte, majd elvisz házukba, jövő pénteken kis rádiót hoz nekem. és holmi felvilágosítást utazásügyben.

Kongói adatközlőjelöltömhöz ez este nem volt szerencsém, a némettanuláshoz igen.

Március 2. szo. 0,44 óra

Kivettem az ösztöndíjam és április elsejére szóló vonatjegyet váltottam Párizsba (30%-os kedvezménnyel) és Rennes-be (50%-ossal). Blazsek Dórának megmutattam a Fenouillères vendéglőt, nagytakarítottam, franciáztam, németeztem. Bangguijal Anuragot keresgéltük, majd sokáig elbeszélgettünk. Végül megtanítottam a kínait amerikai hetesezni és salátát főzni (mezei salátából).

Márc. 2. szo. 21,32 óra

Nagy nap, magyar-kínai ünnep volt a mai.

Reggeliben hagymát, fokhagymát vásároltam. Aztán 10 körül útra kerekedtünk Bangguijal az Aix melletti ligetbe, erdőszélre, patakpartra, ahol virágot és levesbe, salátába való salátaboglárkát szedtünk. Sétálásunk, mászkálásunk az újjáéledő természetben kínai barátom hangos gyönyörű éneklésével párosult. Halkan, igaz, de a magyar népdal is szóhoz jutott. Olykor fordítgattuk is egymásnak a szöveget, ápoltuk kétségtelen rokonságunk.

Az ebéd sajátos, fenséges, kiadós, ínyenceknek való volt. Magyaros salátalevessel kezdtük és francia vörös borral. Kínai módra folytattuk, szójalével ízesített krumplis-csirkehúsos másodikkal meg sárgarépás-uborkás, zöldpaprikás másféle szójás harmadikkal. A bort jázminos tea követte. Holtidőben kártyáztunk, evés után felkerestük indiai barátomat, majd pimpongoztunk egyet. Nemrég fejeztem be a második adag saláta itthoni elkészítését, ezúttal savanyúságnak. Telefonáltam Régiséknek Bretagne-ba. Nagyon kedvesek voltak, április elsejére várnak.

Márc. 3. vas. 20,48 óra

Román-francia-indiai-kongói napom volt ma. A reggelit és a németezést követően Dominte kolléga meghívásának tettem eleget. A Casino vendéglőben ebédeltünk. Tőle is gyűjtöttem politikai viccet. Nagyon jól elbeszélgettünk, annyira, hogy lekéstem az Anuraggal való pimpongos találkozót, így indiai barátommal csak beszélgettünk egy jót, Indiában utazva aixi szobájában... Nemrég egy kongói jogász diákkal beszéltem hazájáról és főleg gombához viszonyulásukról. Németezés következett, majd lefekvés előtt hazai saláta evésével koronáztam meg ezt a vasárnapom.

Márc. 4. hé. 21,00 óra

A mai nap tetőzése is hasonlóképpen történt: a salátát megtoldtam egy kis lecsóval. Csodás ráadást kaptam ma ajándékba Madeleine Borgomanótól. Tüzetesen megmutattak nekem egy jókora darab Côte d'Azurt. Saint Tropez-ban, az egykori halászfaluban, mostani csillagló városkában időztünk legtöbbet. Sétáltunk szűk utcáin, gyönyörű hajók, csónakok, a tenger és az ég társaságában. Ebédeltünk egy mesés kilátóval megáldott vendéglőben. Én nizzai salátát, rascasse filét, csokoládés tésztát és környékbeli fehér bort fogyasztottam. Megnéztük, megmásztuk “Brigitte Bardot városának” régi ódon citadelláját, amelyet szép park övez. Láttam eukaliptuszt, olajfát, pálmát, aloét, agavét, paratölgyet (chêne de Liège-t), esernyő- meg aleppói fenyőt (pine parasol et d'Aleppe), babérfát, sok virágzó mimózát, mandula- meg barackfát, kaktuszt ...

Sajnálom, hogy a képeslapok, amelyeket Madeleine vett távolról sem adják vissza a látottakat, hát még amit nem is látni rajtuk. A Mórok hegye egyik csúcsáról elénk tárult Pampelone a maga fürdőhelyeivel, meg Levanté s még két sziget festői képe. Felejthetetlen, csakúgy, mint az a két évezred nyomát őrző falucska. Az egyik, Ramatuelle (a név mór eredetű), Gérard Philippe lakhelye volt. A másik Gossin. Mindkettő egy-egy hegycsúcsra kapaszkodott fel. Naposan, világosan, szépen. Visszafele utazva, például Grimaud XI. századi várát bámulhattam meg. A hullámzó zöldes meg a légies kék végtelenség halandó tarka csodákat dédelget errefelé.

Márc. 5. kedd 20,45 óra

Elfelejtettem említeni, hogy húshagyókedd meg hamvazószerda itt sok helyt szabadnap volt. Talán a diákok egy hetes vakációja is ezért esett arra a hétre. Anurag szerint ez még nem sok ünneplés ahhoz képest, ami Indiában van, ahol sok a nép, sok a vallás és sokféle, számos az ünnep. Hivatalosan ott egy évben kétszázhetven körüli munkanap van.

Ma én is észleltem, hogy munkanapra virradtunk. Bouvier professzor úrnak egy könyvét visszavittem (természetesen ezúttal is késett), vásároltam élelmet, szappant, megkerestem Rusut a könyvcsomag dolgában (halasztott holnapra), sütöttem-főztem délre, számítógépeztem a Telemme-nél és olvastam is egy keveset. Jártam a francia-magyar baráti társaságnál... Nemrég felkeresett ez utóbbinak egyik tagja (Michel Archinard), mondván, hogy csütörtök estére legyek vacsoravendége. Kiderült, hogy még vasárnap üzent volt nekem, de a kaputól - sajnos - nem jutott el hozzám az üzenet (!).

Némi nemű (meg nemi) dolgok itt sem valósulnak meg hiánytalanul. Távolról sem...

Márc.6. szerda 13,40

Ma - azok után miket a Szabolcstól meg Máriától kapott levelekből megtudtam - híreket ebédeltem. Ugyanis ebédre menés helyett kényszerítve éreztem magam a gyors válaszadásra Szabolcséknak. Akkori tanszékvezetőm, Olga asszonyság feljelentett, hogy illegálisan mentem el Franciaországba, ugyanis hátrahagyott levelemben nem szavaztam az ő újraválasztására. Letagadta, hogy ő volt az, aki óvott engem attól, hogy eljövetelemről a dékáni hivatalban is személzesen szóljak, az elég éesz, mondta, ha ő majd intézkedik. Hát intézkedett. Az ilyesmire való kifejezés az, hogy megáll az ész. Válaszomban utaltam rá, hogz ittlétem francia állami ösztöndjjal vagyok Aixben s eszem ágában sincs az időnap előtti visszatérés...

Úgy tudtam, írtam nejem születésnapjára; Júlia döbbentett rá, hogy csak akartam.

15,50. Sietnem kell az egyetemre Rusuhoz, este folytatom. Tollam is elhagyott. Vagy én őt. Majd holnap megkeresem.

Dominte és Rusu kolléga észrevételezve adták vissza vicctanulmányomat. Nagyon rendesek. Csakhogy annyira szívélyesen fogadtak, hogy ezért meg órámnak betudhatóan pár perccel lekéstem Anuraggal való találkozásomat. Jó sokat rohangáltam, amíg rátaláltam, s kimagyarázkodhattam.

Nagyon aggasztanak az otthoni hírek.

23 óra 9 perc. Délelőtt a Telemme-nél számítógépeztem, franciára fordítottam egy albisi Nouvoitouba szóló levelét. Németeztem egy keveset, azután pimpongoztam indiai s kínai barátommal és egy helybéli Jean-Luckel. Anuragot előzőleg megvacsoráztattam. Jóízűen ette-itta salátasavanyúságom.

Márc.7. azaz 8-a, 0,30 óra.

Nemrég érkeztem Michel Archinardéktól, ahol vacsorára voltam hivatalos. Először adtak nekem levest (hallevest sajttal, fokhagymás pirítóssal, s valami majonézes rozsdaszínű krémmel) mióta Nyugaton vagyok. Finom volt minden. Kellemes társalgás kísérte az evés-ivást. Összeismertettek egy jezsuita diákkal, kifejezetten jó benyomást tett rám. Erdélybe szándékszik jönni, hogy segítsen itteni jezsuitáknak. A háziúr a Crédit Lyonnaise-nél dolgozik. Neje még nem tudom, hol, de hogy ügyes, okos beszédű, házias: ez biztos.

Délelőtt salátát szedtem, és meg is készítettem. Aztán virágot vettem, jegyzeteltem, számítógépeztem.

Álmos vagyok ...

Márc.8. 21,42 óra

Kezdem túltenni magam az otthoni bajokon. Zsúfolt, jó-rossz hírt hozó napom volt a mai. Takarítottam, tíz nárciszt vettem a nőknek, akikkel dolgom volt, jegyzeteltem egy kis Eco-féle szemiotikát, ebéd után gépeltem, angol meg francia néprajzi lapokat jegyzeteltem, készültem, majd elmentem a francia-magyar baráti társaság óráira, ahol megtudtam, hogy Agnel Évát rövidesen műteni fogják. Megadatott nekem, hogy helyettesíthetem ott is, az egyetemen is, sőt egy magántanítványánál úgyszintén. Azt mondta, megfelezzük azt, amit ő kap egy hónapra. Ráadásul Anna elhozta a beígért kis rádiót és az általam Cartouxéknál elhagyott fényképezőgépet.

Nem akar lassan telni az idő...

Márc.9. szo. 20,50 óra

Reggel 8-kor lett volna az indulás Arles-ba. Szervezett ingyen kirándulást késtem volna le, ha kínai barátom be nem kopogtat hozzám úgy tíz perccel az indulás előtt. Miért ? Egyszerűen mert nem hallottam meg kvarcórám csengetését, márpedig lefekvéskor rábíztam magam.

Csodás kisváros - olyan sepsiszentgyörgynyi - Arles, az egykori római jogú város. Lenyűgöző nagyságú, egyszerűségű, katonásan művészi római alkotásokkal (amfiteátrum, színház, cirkusz, Allyscamp, fürdők, fórum), amelyek évezredek próbáját állták ki. És ez nem minden. Ott a XI. századi Szent Trophin-templom elragadó földhözkötött-légies művésziességével, az égretörő gótikával, a jól megőrzött románkori elemekkel. És még nem említettem a többi század itteni jónéhány maradandó nyomát, a Van Gogh-i színeket és bolyongó zsenijük ösztönző kísértését.

A jó hangulatot fokozta kavargó sokféleségünk, megértő különbözőségünk. Én főleg román, kínai, magyar, iráni, vietnámi, palesztin, belorusz, török, algériai körben mozogtam fesztelenül.

Márc. 10. 22,40 óra

A némettanulást ebédre készülés követte. Én készítettem Bangguinál kettőnk számára a gulyást és az uborkasalátát. Bort is vittem. Ő gombás zöldségestállal egészítette ki a menüt. A szójaolajjal, parfümös főzőolajjal készített gomba mellé sárgarépát, uborkát, hagymát szeletelt.

Délután Aix álarcos ünnepléssel rukkolt ki, amely a központ főterén és főutcáján zajlott délután 3-tól 7-ig. Persze, hogy megtekintettük. Annyira, hogy kínai barátommal el is veszítettük egymást. A több órás sétakeresgélés után ki-ki "otthon" kötött ki. Este a vacsorát követően (még tart mezei salátám) egyet pimpongoztunk, telefonáltam haza és Kiss doktor úrnak, aki keresett. Úgy tudom, kisebbségi helyzetünk ügye érdekli.

Márc. 11. hé. 22,39 óra

Nemrég érkeztem Bouvieréktől. Megfürdöm, aztán folytatom.

22,58. Megvolt a meleg zuhany. A több fogásos kellemes, ízletes vacsora után is jól esett. Az estély máskülönben dióborral kezdődött.

A délelőtt levelem érkezett Kolozsvárról László Kálmán mikológustól, a második szaklevél, miután a tegnap Marseille-ből G. Boetsch biológus küldte volt el több munkája fénymásolatát.

Élelem- meg virágvásárlással folytatódott napom, a szokásossá vált reggeli torna, tisztálkodás, reggelizés után. Rusu meghívott egy szombati kirándulásra, és elhalasztotta könyvcsomagom postázását.

A délutáni vásárlóutat készülődés majd magyaróra követte, amelyet egy Aixben magyarból érettségiző francia lánynak tartottam.

Ki tudja mi minden elkerülése, megelőzése végett, osztálytárs- és barátnőjével jött, aki hűségesen és türelmesen kivárta az óra végét. Egy mukkot se tudott magyarul.

Márc.12. kedd 22,44 óra

Ma kiderült, hogy a helyettesítéssel nem sokat keresek, ugyanis Agnel Évának kevés a keresete az egyetemen, mert csak órára fizetik. Hihetetlen. A magam tehetsége szerint megpróbálok segíteni neki. Fontos munkát végez ő itt, jól és lelkesen. Leginkább diákjai hozzáállása a magyarhoz, meg nagy számuk dicséri a kedves kollégát, néhai Sauvageot mester egyik volt munkatársát.

A CROUS-nál párizsi utam ügyében jártam. Vásároltam a városban, majd ebédet készítettem magamnak. Számítógépeztem, németeztem, órát hallgattam az egyetemen. Sikerült egy hajlékony lemezhez is hozzájutnom, amely azért kell, hogy elküldhessem egy szerkesztőségnek (Cahier d'Histoire Orale) vicctanulmányom, amelynek a kivonatát - két nyelven - nemrég állítottam össze. Telefonáltam Kiss Ádám orvosnak, aki beszélni kívánt velem.

Márc. 13. sze. 22,01 óra

A délelőtt és délután a Telemme-nél dolgoztam: gépeltem, jegyzeteltem, fordítottam, kivonatokat írtam. Egytől órát tartottam Rafaelle-nek, majd Rusuhoz igyekeztem, akinek a segítségével megtörtént könyveim közül 20-nak a postázása Jenciékhez, Németországba. Később Dominte kollégánk megtoldta a kedvességet, sörözni hívott egy közeli kávézóba. Egy ideig vártam Anuragot, majd elmentem a lakására. Nem volt szerencsém ma, Lackó fiam születésnapján, ahogy a nemrég vásárolt párizsifélével (cervelas) sem, amelyből még alig ettem, s néhány perce - ellopták az ablakomból, amely hűtőm is egyúttal... A tolvaj akár macska is lehetett.

Márc. 14, csüt. 23,15 óra

Vásároltam és nézelődtem, főztem, gépeltem a Telemme-nél, fénymásolatokért voltam a Prévert-házban, s készültem holnapi óráimra. Telefonáltam Marseille-be egy román vegyésznek, akinek a feleségét kéne kisegíteni Franciaországba, s egy kórházba, Agnel Évának. Vendégül láttam Dominte kollégát, aki értesített, hogy szombaton 11-től kirándulunk egyet Rusuéknak köszönhetően.

Márc. 15. pé. 23,22 óra

Munkával ünnepeltem, meg emlékeztetéssel. Délelőtt az egyetemi könyvtárban jegyzeteltem, aztán hivatalos ügyet intéztem. Tévedésből, felszólítottak, rendezzem lakbértartozásom. Elnézést kértek. Ebédre gombás, párizsis tokányt készítettem tükörtojással. A salátasavanyúság készen volt. Déli egytől magyarórát tartottam egy kávézóban fél háromig. Aztán Mugurel Ciobicának intéztem egy fogadólevelet az egyetemen (felesége számára). Négytől este nyolcig órát tartottam a Prévert-házban. S még pimpongra is futotta időmből. Kínai meg indiai barátommal játszottunk a hegyen, a Cuques-ben. A németezés is megvolt.

Márc. 16. szo. 21,42 óra

Valeriu Rusu és felesége meghívásának tettem eleget Doru Constantin Domintéval együtt. Rusuné berecki. Elmesélte, hogy apja épphogy megúszta az ottani "horthysta öldöklést", de azért ő nem magyargyűlölő. Terepjáró Toyota utasaiként bámészkodtunk a környéken. Az egyik provence-i csatorna mellett, a szabad ég alatt ebédeltünk, majd megnéztük Frédéric Mistral szülőhelyét, házát, sírját Maillane-ban, aztán a szellem, szellemjárás, művészet hangulatos városkáját, Saint-Rémyt, ahol Nostradamus született (háza is megvan), és ahol egy ideig Van Gogh alkotott. Baux-ban meg csodaláttunk: a természetfaragta sziklákat egyfelől a kelta idők emlékét őrző vár taréjozza, másfelől Cocteau-film vad szépségű, olajfaliget övezte látványa ragadja meg a látogatót, és az is lenyűgöző, ahogy itt egy középkori falu mesterien sziklába, időbe vájta magát. Ott, egy szédítő mélységben fehérlő-feketéllő pokol szomszédságában, amely gyönyörű, vidám, fényűzően boldog lakhelynek látszik. Val d'Enfer, azaz Pokol-völgy a neve.

Rusuék provanszál-francia kutyájának köszönhetően megtudtam, hogy gyakran simult valami női hozzám. Mégpedig bőrutánzat kabátom, amellyel előszeretettel szerelmeskedett őebsége amikor csak tehette. Eminescu, Ady meg az Avenue du Poète emlegetése is fokozhattta szegény kutyus tavaszi izgatottságát.

Visszaérve vicctanulmányomon dolgoztam. Hátra van a németezés meg a franciázás. Agnel Éva, akit helyettesítek, szerencsésen túl van a lábműtéten. Ma kétszer is hívtam őt telefonon, s Edit húgomat is egyszer. Így jött össze Marseille és Kolozsvár Aixben egy bizonyos G.A. révén …

Márc. 17. vas. 22,30 óra

Délelőtt telefonkártyát vettem. Aztán reggelit, ebédet készítettem, németeztem, készültem franciából. Délután Nancyba telefonáltam, ahonnan vajmi támogatást ígértek az AESZ-nek (hazai nyelvművelő társaságunknak). Folytattam a tanulást, vacsoráztam fokhagymás pirítóst, pimpongoztam Bangguijal, s nemrég lezuhanyoztam.

Márc. 18. hé. 22,30 óra

A délelőtt "véglegesítettem" vicctanulmányom s postáztam egy párizsi lapnak (Cahier d'Histoire Orale) egy ajándékba kapott lemezen. Az egyetemi könyvtárban is jegyzeteltem, szótároztam. Az "édes köményekben", a Fenouillères diákétkezdében ebédeltem.

Az előbb valami tiltakozást írtam alá, amelyet az aixi diákok fogalmaztak meg Elég sok ilyen van. Ügyesen csinálják. A németezés sem maradt el. Megérdeklődtem, mennyibe kerülne egy barcelonai kiruccanás. Készülök rá! Telefonáltam - harmadik telefonkártyám használom el, pedig továbbra is rühellem ezt a beszélőfalazást - "gimis" tanítványomnak, aztán Nancyba Kosztolányi Károlynak (segítségével 1000 frank támogatást szereztem az AESZ-nek) és Ségui asszonynak, aki bizony áttessékelt más hatáskörébe, így nem volt aztán többé semmi gondja velem. A beígért történelemkönyvvel se "tudott" kisegíteni, azzal, amelyet székelyudvarhelyi barátoknak, Róthéknak szántam. Hívtam Bangguit, sajnos nem tud velem jönni Katalóniába.

Márc. 19. ke. 20,40 óra

9-től Kiss Ádám filozófus pszichológussal volt találkám. Kisebbségi kérdéseket kíván tanulmányozni, segítségem kérte s az övét felajánlotta...

13-tól magyarórát tartottam az egyetemen (előtte ebédet készítettem). Van aki nem is diák, de magyarul akar tanulni, s eljár ide Salon de Provence-ból. A délután gépeltem faxoztam Kissnek. Buszjegyet vettem Barcelonába s vissza alig tizedrészéből ösztöndíjamnak. Megvolt a némettanulás is.

Márc. 20. kb. 10,20 óra

Útban vagyok Barcelonába. "Természetesen" késve jött a busz. Node egész pontosan indult. Elhagytuk Arles-t, mely még ismerős számomra (római s románkori csodáival). Négyen utazunk Aix óta. Autópályán, olyan se-se időben. Főleg ciprusokat, aleppói meg esernyőfenyőket, szőlőt s gyümölcsfákat látok. Ez utóbbiak virágba borultak. Nimes-ben vagyunk.

Kb. 11,45. Egy óra hosszat kószáltam ebben a szépen rendezett, ókor-középkor meghatározta lépten-nyomon ajándékozó városban. Rohannom kellett, hogy idejében visszaérjek a buszhoz. Sajnos, akire vártunk még mindig késik. Már öten vagyunk: két francia, két spanyol és én.

Most épp Monpellier-t csodálom, a dombra épült régi egyetemi várost, ahol a kora középkor óta magyar diákok is tanultak. Eddig borús idő volt, most hevesen süt a nap, bár a felhők nem tűntek el egészen. Sokadszorra sajnálom, hogy nincs kivel megosztanom az utazás örömeit...

A platánok, amint látom a nagyvárosszerű Montpellieréi is, nemcsak Aixéi. Az előbb az egyetemi város látványát bámultam. Az a rész, ahol a buszállomás van, vegyesen új és régi. Mindjárt délután 2 óra. Egy Béziers melletti parkolóban álltunk meg 40 percig. Van itt játszótér, ingyenes luxusvéce, önkiszolgáló étkezde, üzletek, sok pad asztallal, fák, virágok, jó idő. Azt hittem soká kell várakozni, de hamar eltelt az idő a kellemes nézelődéssel és az oly fontos megkönnyebbüléssel. Időközben a nálam tehetősebb útitársak megebédeltek.

Most épp Narbonne gótikus katedrálisa és várának néhány bástyája tárul elém. Túlnan pedig a tenger egyik zöldes öble. Féloldalas fenyőféléken ámuldozom: innenső részük csak váz, ágak, erezet, viszont a túlsó rész leveles, lombos.

15-20 kilométernyire lehetünk Perpignantól. A tengerben szigetszerűségek körvonalazódnak. Jobbról a Pireneusok sejlenek föl. Balra Salses várának látványa gyönyörködtet. Kissé kopottas meseszerű homokvárnak tűnik.

A 45 millió éves tantaveli ember lelőhelyét követően a csak százados, évezredes Perpignan kezd körvonalazódni. Egyelőre az új. Változatos képű tömbházakkal. Szerencsém, hogy a buszállomások a városközponthoz közel vannak erre. Perpignyá néven is feltüntették a város nevét. Ím a központ közelében vagyunk. A parkban Rodin-stílusú szobor.

Már vagy tizenketten haladunk át a Pireneusokon, virágzó mimózák szegélyezte úton, most épp erdővel borított kúpok között. A határon a sofőr bólintott, valaki visszaköszönt neki, és ez már Spanyolország. Több nyelven szólt Isten hozottat, mindenekelőtt - katalánul. Még 147 km Barcelonáig. Egyelőre változás az, hogy több a leromlott külsejű ház erre felé, mint az eddig látott Franciaországban. Láttam egy juhászt is, Románia óta először. Farmer-szerűségbe öltözötten legeltette nyáját.

Immár Gironában buszozunk. Látványos vára, szögletes, négyzetes tornyú, a vidéket szépen uraló katedrálisa van.

Mit látok ? Az E 15-ön érünk mindjárt Barcelonába (Ez van előttünk otthon is, Aranyospolyánban). Egy vár itt, egy vár ott (többnyire szögletesek, donjonosak. Egy-egy erődített templomot is látok, és egymást követik a hegyre kapaszkodó falvak, városok. Ezeket már kezdi szokni a szemem. 29 km van még a katalán fővárosig.

18 óra. Már bent vagyunk az egyelőre egyszerűen csak nagyváros képét mutató ciutatban.

1996. márc. 21. Éjjel van. 3,30 az óra. Épp leráztam valahogy egy homokosgyanús alakot a Sants állomás előtt. Előtt, mert nem lehet oda bemenni fél ötig (!). Szép számmal alszanak a bejárat közelében a földön.

Háromnegyed héttől mostanig egyfolytában jártam a várost. több mint 7 óra hosszat, s nem azért hagytam abba, mert meguntam, de mert csak elfáradtam, a szűnni nem akaró érdeklődés ellenére.

Az építészeti különlegességek érdemes művésze ez a város. Noha az ismert - úgymond klasszikus - korszakok, stílusok keretébe illőt is jócskán felmutat. Fekvése is rendkívül előnyös őszépségére nézve. Tengerrel is, heggyel is bír. S olyan csodás tereket, épületkölteményeket mondhat magáénak, mint Gaudi Família sangrénája, a gótikus katedrális, a Plaza Espańa, a Plaza Ample, Reial, a Plaça de toros, az olimpiai épületegyüttes, a Miro Alapítvány, a Las Ramblas megannyi lakható egyénisége, a Kolumbusz-emlékmű stb.

Kissé keverem a katalánt a spanyollal. Amennyire ismerem e nyelveket, nem csoda, hogy hol Plaza, hol meg Plaça Catalunya jön a tollamra.

Egy rendőr igazoltat közben. A román útlevél felkelthette a figyelmét.

Kb. 7,15. Úgy három óra telt el az igazoltatás óta, s nagyon elment a kedvem. Épp a rendőröknek köszönhetően - kikre bizony nehezteltem - vettem észre, hogy nincs meg a pénztárcám. A tolvaj bizonyosan az volt, aki "homokos" fogással élt, úgy néz ki, sikeresen. Sajnos több dolgom oda lett: vezetői jogosítványom, egyetemi igazolványom, fényképek (Júlia, Lackó), vagy 300 FF, 20 USD, egy bélafalvi bicska ... Jelentettem a rendőrségen. Igyekeztek, de eddig sikertelenül. Sajnos senki nem tudott ott más nyelven a spanyolon kívül.

Kb. 14 óra. Visszafelé jövet igyekeztem aludni. Valamennyit sikeredett is. Nemrég Béziers várát, templomait, hídjait bámulhattam meg ezúttal. A városon keresztül jöttünk, és lassan. Reménykedem, hátha a képeket és a jogosítványt szobámban hagytam. Másfelől ételjegyeim is eszembe jutottak: csak nem vesztek el ők is ?!

Kb. 20 óra. De igen, azok is ellopott pénztárcámban voltak. A tettesnek sem kívánom az én mai napi állapotomat...

Márc. 22. pé. 22,20 óra

Valamennyit csak lankadt kedvetlenségem, kiábrándultságom, önfurdalásom, szomorúságom. Zsúfolt napom volt. A CROUS-nál sajnálták esetem. Azt, hogy Barcelonában megloptak. S azt is, hogy csak 60 %-át fizetik ki párizsi napidíjamnak, amiért onnan nem jövök vissza Aixbe (?!). Tehát csak 120 frankot kapok egy napra.

Paprikás krumplit készítettem délre, s igyekeztem Rafaelle-hez, kinek itteni utolsó órámat is megtartottam. Megköszönte, és azt ígérte, írni fog vizsgája eredményéről. Szívesen segítettem neki. Bevallom, gondoltam rá, hogy fizet majd valamit, node sebaj.

Szaladtam tőle az egyetemre könyvet kölcsönözni, meg egy ottani irodában felejtett kazettofonnak utánanézni. Onnan a Prévert-házba loholtam 4-től 8-ig órát tartani haladóknak és kezdőknek.

Megvolt egy újabb fejmosás (a szó szoros értelmében), fürdés. Vacsorára ananászkompót-konzervből ettem. Németeztem, s jegyzetelnem kéne még.

Egyetemi igazolványom, Lackó s Júlia is benne voltak pénztárcámban. S Szent László-pénz is...

Márc.23. szo. azaz már 24. vas. 0,14 óra

A délelőtt bevásároltam, németeztem, ételt készítettem, telefonáltam Marseille-be s haza (nem volt senki "hon"). Hozzáfogtam egy Dundes-tanulmány jegyzeteléséhez, majd elmentem a francia-magyar baráti társaság összejövetelére. Gyűlés után evés-ivás következett, jó volt a hangulat. Szinte az egyetlen magyar voltam: s ez most jólesett. Folyt a társaságból a tréfa. Még énekre is rágyújtottak. A vendéglátó Michel Archinardék jóvoltából még telefonálhattam is a mi mániánkba... Még romániai vonatkozású politikai viccet is gyűjtöttem...

Márc. 24. vas. 23,23 óra

A délelőtt telefonáltam Agnelnének (holnap felkeresem a sztrájk ellenére is).

Mezei salátát szedtem az Arc partján, majd meg is készítettem. Ebédre szalmakrumplival rukkoltam ki. Délután Dundest olvastam, belefogtam a németezésbe meg holmi alvásba. Hamburgba nem tudtam beszélni, ahogy az éjjel 3 felé Rickéknél sem válaszoltak (mások hülyéskedtek, ahelyett, hogy mondták volna, ők nem Carltonék), viszont elég sokba került a beszélgetés Jolánkával (a könyvcsomag megérkezett Bad Reichenhallba, kocsi ügyben azonban nem biztatnak).

Az este Bangguijal a pimpongban kerestük vigasztalódásunk Őt is meglopták: a feleségétől kért egy volt barátja kölcsönt, s meglépett a pénzzel...

Március 25. hé. 23,51 óra

Fellelkesülten jövök Marseille-ből, kissé talán mámorosan is. Soha ennyit nem ittam, mint itt Franciaországban. Ma kb. 4-5 pohár különféle szeszes italt hajtottam fel.

Eléggé alaposan összejártam, megnéztem magamnak ezt a kikötő-nagyvárost. Voltam egyetemén, annak könyvtárában, a Vieux Port-ban, a Notre Dame de la Garde bazilikában, amelyről a kilátás a városra, If szigetére több misét is megér; megfordultam a központban s a külvárosi részeken is. Mégpedig gyalogosan (4-5 óra hosszat mentem egyfolytában) lévén sztrájk, sem metró, sem busz nem közlekedett.

Agnelék rendkívül kedvesen fogadtak. Ebédre és vacsorára is ott marasztaltak. Claude, a férj, haza is fuvarozott kocsijával.

Éva nemcsak oszlopos tagja a France-Hongrie társaságnak, de elindítója az ottani magyartanításnak, s mindenekelőtt az egyetemi magyar oktatás méltatlanul szürke eminenciása ő.

Meghívtak családostul egy nyári odaruccanásra. Lányom vagy fiam pedig itteni nyelvtanulásra. Ők az Amerikai Egyesült Államokba küldik nemsokára - majd negyvenezer frankért - lányukat, Virginie-t.

Ki kell próbálnom a gombász - postás - sportember Claude trombitagomba – receptjét. Laskafélével s talán sajttal sütötte-főzte a "trompette des morts"-t.

500 frankot adott át Éva ellenkezésem dacára az általam megtartott egyetemi órákért, s mondta, kapok majd fizetséget a Prévert-házbeliekért is pénteken ...

Pénzutalványos levelem érkezett Villers les Nancyból, Kosztolányi Károlyéktól jött támogatás, nagyrészt az Anynyelvápolók Erdélyi Szövetségének; 200 frankot Kakas Zoltánnak viszek, 300-zal meg magam gazdálkodhatom.

Márc. 26. ke., azaz már márc. 27. sze. 0,19 óra

Nemrég jöttem Archinardéktól a Tölgyfa úti Barlangból, hol nemcsak kifogástalan - például halleveses, Muscat des Papes-os, magyarból verseket fordító fiatal jezsuita barátos - vendéglátásban volt részem, de ajándékot is kaptam, kaptunk. Előtte Anurag keresett fel, azelőtt meg én Dominte kollégát, aki almával is elhalmozott szokásos kedvességén kívül. Az egyetemen felkerestem volt Rusut könyvkölcsönzés dolgában, a Telemme-t gépelés, jegyzetelés, fénymásolás végett. A postán kivettem a Nancyból küldött összeget ... Az ebédet elfelejtettem. A németet nem egészen. Vásároltam is.

Márc. 28. csüt. 0,02 óra

Levelet írtam és jegyzeteltem Sébillot művét a franciaországi népi kozmogóniáról, és igyekeztem az egyetemen megrendezett névtani konferenciára. Onnan meg domnu Domintéhez, aztán Anuraghoz, tőle pedig Bangguihoz.

Márc. 28. csüt. 21,45 óra

Postáztam egy levelet. Harminc centime-ot drágult újabban a bélyeg.

A CROUS-nál zárt ajtókra találtam. Az állomáson megvettem a vonatjegyem innen Marseille-be a Marseille - Párizs – Rennes útvonalra szóló mellé.

Ebédre szalmakrumplit készítettem tükörtojással. Németeztem egy kicsit, aztán számítógépeztem a Telemme-nél. Kölcsön visszaadása és búcsú végett felkerestem Doru Constantin Domintét, kivel egész jóba lettünk. Le a kalappal az itteni román tanszék előtt. Vettem még egy-két dolgot a többi búcsúra is gondolva. Előkészítettem a holnapi óráim. Zsúfolt napom lesz.

Ma sem tudtam telefonálni Laji bácsiéknak Németországba. Ez talán azt jelenti, már a balatoni házukban tartózkodnak.

Márc. 29. pé. 22,36 óra

A délelőtt pénzt váltottam, a CROUS-nál érdeklődtem s bemutattam vonatjegyem Párizsba. Csak 60 %-ot fizetnek abból, amire jogom lenne, azért mert nem térek vissza Aixbe.

Takarítottam, főztem. Könyvtárban jártam, jegyzeteltem, elköszöntem Bromberger-től, könyvet kölcsönöztem. Megtartottam óráimat a Prévert-ben. Búcsút vettem odajáró francia barátaimtól. Cartoux-ék és Archinard-ék ajándékot is hoztak. Megpróbálok majd solymászt s pimpongklubot keríteni az ittenieknek, felkértek erre. 350 frankot kaptam négy óráért: ez is jól fog. Sébillot-t jegyzetelek.

Márc. 31. vas. 0,04 óra

Nemrég jöttem kínai barátomtól, az indiaival együtt voltam nála. Pimpongozás után megkezdtem a búcsúzkodást megtisztelve őket egy üveg bordói vörösborral. S magyarkártyáztunk is amerikait Bangguijal, kinek közben filozófus honfitársa is megjött (Szün Jhun). A politikus a bölccsel tévét is nézett, de főleg beszélgettünk. Angolul meg franciául.

Fürdés előtt, Cuques után, önéletrajzom egy változatát átadtam hindi hindu barátomnak, aki ennek a segítségével megpróbál meghívatni engem Indiába.

A szomszédéktól szintén elbúcsúztam. Az olasz meg az angol is megadta címét. Szívesen látnak, ha feléjük járok.

Borgomanoné annak ellenére, hogy már elbúcsúztam tőle, újra ebédre hívott hozzájuk vasárnap délre.

Elég jól haladtam a jegyzeteléssel, de csak kicsit a némettel. Márkát vettem, tájékozódtam a könyvesüzletekben Doorspijk meg Bad Reichenhall dolgában, elsétáltam a Vasarely Alapítvány házához s megörökítettem. Még a főzést se mulasztottam el. Rakott krumplit készítettem gombatokánnyal és salátával.

Ápr. elseje, 0 óra 23 perc

Jegyzeteltem, virágot vettem, csomagoltam (nem eleget), ebédeltem Borgomanoéknál. Méghozzá fenségesen. Ráadásként ajándékot adtak, s elvittek Cassisba. Máskülönben tudatlanságom miatt lekéstem volt találkánkat. Azt hittem 12 óra, pedig közben előrevitték az órát, úgyhogy a tanárnő szobámban talált rám, az ágyban, miután egy ideig hiába várakozott odakint.

Banggui barátom remekművel lepett meg, egy szép kínai legyezővel. Réád s Ártyom vendégei voltunk aztán, s Máher is bepottyant baráti körünkbe. Maradék dolgaim örömmel ruháztam rá Bangguira. Most félek, nehogy reggel túl későn ébredjek.

Madeleine Borgomanónál az emlékébresztő prousti Madeleine-ből is ehettem ...

Ápr. 1. 11,10 óra

A francia csodavonatban ülök, a TGV-n. Marseille, St. Charles állomás. Holtfáradt vagyok a cipekedéstől, kezem törődött pecsenye. De mit nyom mindez a latban, ha azt nézem, hogy a szép ámulások szent városa felé haladok. Egyelőre átmenetileg kötök majd ki ottan. Még látom egyszer a Notre Dame de la Garde-ot, a Fökdközi-tengert az If-, azaz 'tiszafa'-szigettel, a hatalmas hajókat a zöldesen hullámzó öbölben. Korán keltem, fürődtem, reggelit készítettem, és szendvicseket az útra, takarítottam. Egy törülközőt azt hiszem csak sikerült ottfelejtenem. Visszavittem az egyetemre a kölcsönzött könyveket, s igyekeztem a CROUS-hoz az ösztöndíjért, és onnan az állomásra. Mint ló dugtig megrakott szekérrel felfelé a hegynek, úgy haladtam. Bántam kissé, hogy elhárítottam kínai barátom mentőajánlatát. Megragasztottam volt Kicsi komámék táskáját, de nem sokat tartott művem. Spárgához folyamodtam, ez jobb, bár nem szebb.

Örülök, hogy barátoktól búcsúzhattam, környékbeliektől és a világ különböző tájairól valóktól ...

Most épp Tarasconon suhantunk át, lehet, hogy Tartarin integetett valahonnan, mert lassított kissé ez a sünfejű kígyóvillám.

Avignon óta egészen telt ház van!

Kb. fél kettő. Mögöttünk Valenciennes, Lyon közeledik. A déli fákat a megszokottak váltották fel: hazafelé megyek.

Dombos, erdős, legelős, szellős, kastélyokkal, várakkal megtűzdelt tájakon fut-szalad Thierry-Georges Vitesse úr. Világos, üde, gombát sejtető vidéken.

Fél négy. Párizs 22 km-re van.

5 óra múlt pár perccel. Metróval mentem át a Gare de Lyonból a Gare Montparnasse-ba. Alul is színes és nagy, élénk Párizs.

Immár a borongós-varázsos Bretagne, illetve nagyvárosa, Rennes felé tartok. Sík vidéken haladunk. Délen lapos tetejű piros cserepes házak voltak, északon magasabbak a tetők. Erre észak-nyugatra pedig a szürkés, fémkékes, sötét tónusú magas tető az általános. Az alföldi tanyavilágra emlékeztet a táj. Szépen megművelt földek öveznek egymástól elég távol levő házakat.

Remélem vár Régis, nem tekinti jövetelem április elsejei tréfának.

A vidék most már dombosabb, hegyesebb. Nemrég a reimsihez hasonló katedrálist láttam, s mellette egy gyönyörű kerekbástyás kastélyt (18,50 h).

Ápr. 2. kedd 2,18 óra.

Régis, az Albis-Nouvoitou baráti társaság elnöke várt az állomáson. Nouvoitouban, a házukban pedig az egész vezérkar várt ünneplőbe öltözötten, tiszteletére az albisiaknak, s tiszteletemre.

Régisékhez érkezésemkor a kivételes fogadtatásról sejtelmem sem volt. Mint Avignonban, itt is külön lakosztály állt rendelkezésemre. Mondták, helyezzem csak kényelembe magam, mosakodjam, fürődjek egyet, ha úgy látom jónak.

Én meg is tettem mindezt. Furcsálltam, hogy többekre valló mozgás, zaj hallatszott. Gondoltam, vendég van itt rajtam kívül is, várok tehát újrajelentkezé-semmel amíg az elmegy. Vártam egy ideig, de mintha még többen jöttek volna. Órányit is eltébláboltam ekképpen, amíg aztán csak rászántam magam a nappaliba való belépésre.

Bizony volt miért elérzékenyednem. Nagy vendégkoszorú várt engem a lakodalmian terített asztalnál. Ráadásul a szép, meleg szavakkal sem fukarkodtak. Ünnepélyesen beszámoltunk egymásnak az albisi, illetve a nouvoitoui helyzetről. Üdvözleteink, jókívánságaink finom étel-ital is megpecsételte.

Ápr. 3. sze. 0,01 óra

Nemrég telefonáltam haza. Ez is Régiséknek köszönhetően történt. Első nap, hogy elmaradt "idegenbeli" reggeli tornám.

Reggelire csokoládéskávé volt kiflikülönlegességekkel. Aztán sétáltam a gazdaságban, a kertben, a faluban, a községközpontban (Chateaugironban), ahol mint erre általában, rend van, tisztaság és egységesen sokféle a szép. Gyógyszert is próbált szerezni nekem Régis. Megnéztük Marie-Anickék kedves-szép nagyáruházát. A helybeli takaros kis templomot, az öregek otthonát.

Ebéd után Rennes-en volt a sor. Nem tudtam, hova jövök. Csodás rendre, egységes sokszínűségre, friss és tiszta történelmi levegőjű terekre, utcákra leltem itt, kő és fa északias hűvösségének meleg összhangjára ... A St. Aubin-, St. Germain-templom, rue St. Michel, rue St. Georges, parc Tarbot, place des Lices s társaik beszélő nevekké lettek számomra.

Nouvoitouban szívélyes, meleg fogadtatás várt a Marie-Paule - Philippe házaspárnál. Szerelőműhelyükben és otthonukban is fogadtak, dacára Nepálba készülődésüknek. Aztán az ugyanoda készülő Marité s Michel rendkívüli, mesés vendégfogadása kábított el. Éjfélig beszélgettünk, vacsoráztunk náluk, kellemesen idõzve takaros-pompás lakukban.

Ápr. 4. csüt. kb. 1-2 óra

Nemrég érkeztünk Alain s Marie-Anickéktől. Fenséges és ugyanakkor meghitt, ünnepélyes volt a fogadtatásom. Ettem osztrigát finom vajas szelettel, valamint échalotte-ból (hagymaféléből) készített savanyúsággal és még sok mást is falatoztam volt, mi szem s szájnak ingere. Rendkívül értékes bort kaptam ajándékba Alaintól, miután megnéztük a legkincsesebb borpincét, amelyben valaha is jártam.

Varázslatos volt egész napom. Reggeltől estig a Maniez család kirándulni vitt. A Mont Saint-Michel koronázatlan gyöngye az Óperenciának. Alkalmam volt periszkóppal is megcsodálni ezt a legendás-kincses sziget-félszigetet. A benne korhű bábokkal sziporkázóan előadatott jelenetek elősegítették a hely szellemének a jobb megismerését.

Később Cancale osztrigatenyészetét és a közeli vadregényes, sziklás partvidéket is megbámulhattam.

Ápr. 4. csüt. 24 óra

Párizsban vagyok Ny. Judit lakásán, a gyerekszobában, miután nagyot beszélgettünk, s vacsoráztunk egy kínai vendéglőben. Sikerrel álltam a pálcikával evés próbáját.

A vonatjegyet Rennes-ből Párizsig Régisék fizették. Azonban főleg megfizethetetlen dolgokkal ajándékoztak meg: szeretettel, feledhetetlen élményekkel. Ma Albert s Madeleine fogadott ebédre, Champagne-i pezsgőt s Armagnacot is ittam náluk. Sok utánajárással bár, sikerült gyógyszert szerezni Edit húgoméknak, meg édesanyámnak. Üzenetekkel telítve hagytam el Nouvoitout, Bretagne-t. És elhalmozva becses ajándékokkal.

Ápr. 6. szo. 8,13 óra

Az éjjel úgy 2 órakor feküdtem le, ezért a késés. Reggeltől délután fél hatig a Bibliothèque Nationale-ban keresgéltem, jegyzeteltem. Aztán megismertem Judit anyját és az öccsét. Vacsoráztunk, aztán későig elbeszélgettünk. Kissé bogaras, nyugodt rendetlenség honol e lakásban. Pár napra át fogok költözni Bródiékhoz.

Ápr. 7. vas. 1,00 óra

A délelőtt levelet írtam, bélyeget, képeslapot s ajándékokat vettem és persze kölnit. Ebédelés után Nyáry Judit elvitt Chartres-ba, ahol Bródi László vett pártfogásába, aki jól felkészült a katedrálisból is. Könyvekkel meg távcsővel segített az eligazodásban.

vas. 8,06 óra

Most folytatom, mert nagyon fáradt és álmos voltam az éjjel.

A chartres-i katedrális alföldi Csomolungma. A román stílust is őrző megdicsőült gótika. Lenyűgőzően nagyszerű, hatalmas és hangulatos. Üvegablakain varázslatos színek elevenednek meg, a bibliai történetek itt az ember isteni remeklései. A sokféle szépséget a chartres-i kék megkapó szellemisége egységes varázslattá teszi.

Egy helybeli (étiolles-i) baráti család is részt vett a fenséges vacsorán, amely a gazda jóvoltából ékírásos táblák, sumér szobrocskák felfedezésével kezdődött, a doktor úr ezeket Kurdisztán iráni részéből hozta magával.

Rend, tisztaság, harmónia; műtárgyas, fás, virágos környezet vesz itt körül. Nem úgy, mint a jóságos Juditnál.

Ápr. 8. hé. 0,46 óra

A hazabeszélést versailles-i csodaút követte. Fényes, pompás, pazar látvány fogadott. Bútorok, francia kert, palotatermek, kápolna. Mindez hol szellősen, hol zsúfoltan mutatta fényűzően áradó szépségét. Számunkra nagyon szomorú dolgok ugyancsak történtek ezen a szép helyen ...

Visszatérve a királyi kastélyból Kurdisztánba látogattunk Bródi Lászlóval az ő kitűnő fotói segítségével. S etnomikológiai kutatásaim is eredménnyel jártak: egy folyóiratnak köszönhetően, amelyre itt bukkantam vendéglátóimnál, akik egykor aktív tagjai voltak a franciaországi mikológiai társaságnak.

Ma (a tegnapi ananász után) például mangót s portóit kóstolhattam. Ami kevésbé "ízlett": megtudtam, hogy aki Hollandiában fogadna, most épp Romániában van, sajnos ...

Ápr. 8. hé., húsvét másodnapja, 23,50 óra

Láttam Párizst éjjel-nappal. Főleg gyalog, de kocsiból is, a Nyáry-autó ablakából...

Bródi vonathoz vitt, amelyik behozott a St. Michel - Notre Dame megállóba. Nem tudtam nem a híres katedrálissal kezdeni a nézelődést. Valóban lenyűgöző, kívül-belül. A míves törekvés a maga fenségességének a bájával hódított meg. És történelmi-művészeti-irodalmi levegőjével, nimbuszával. Ez a nimbusz sok más párizsi kisebb-nagyobb csodának szintén a sajátja. Visszamentem a Szajna másik oldalára. Adyval haladtam a Panthéon, a Sorbonne mellett a Szent Mihály útján, izzón, lelkesen. A halál meg az élet élete, az újra- meg újraéledések foglalkoztattak, s az, hogy "kinő a fű" utánam ...

A Pont Neuf-ön jutottam át a Louvre-ba. Az egykori palota, mai múzeum pompájával Versailles-t idézte együtt a Tuileries-vel. Nem álltam be a hosszan kanyargó sorba. Gyönyörű sétautam az Eiffel-torony, majd a Trocadero tér, a Chaillot felé folytattam, ugyancsak gyalog. Sajnos a Musée de l'Homme zárva volt.

Visszamentem a Louvre-hoz, s ezúttal volt szerencsém az ottani nagyszerű, kalandos leckéhez. "Még nem nagy az Ember", de mikor értékeset alkot, becses kísérői társaságában el tudja hitetni, hogy mégiscsak nagy.

Egyiptom, Athén, Róma, Firenze, Velence, Párizs, Hollandia, Németország, Spanyolország műkincseit tekintettem meg mindenekelőtt.

Nemrég Nyáry Judit a kivilágított, fényességesen bámulatos világok világa várost tárta elém. Például a ridegből kedvesen pazar, vasból aranyóriássá vedlő Eiffel-tornyot, a montmartre-i festős festői tereket, a magaslatot puritán fehérséggel uraló St. Chapelle-t, az eléggé csövesen idétlen modern Pompidou-palotát, az étvágygerjesztő és előkelő Galeries Lafayette-et, a klasszikus szépségű városházát...

Ápr. 9. ke. 22,32 óra

Nemrég telefonáltam meg egy utcai telefonfülkéből Jolánkának, hogy csütörtökön érkezem hozzájuk, ha igaz. Nagyon várom már a hazatérést. Hollandiába majd elmegyek máskor.

Idegen vagyok itt, talán kezdek terhére lenni kedves, jó vendéglátóimnak. A sok elegáns, nagyszerű mellett van itt jócskán az ízléstelenből, modortalanból, visszataszítóból is: Pompidou-csöveshodály, a metróban ülve vizelő felnőtt stb.

Reggeltől estig könyvtárban voltam, olvastam, jegyzeteltem nagy igyekezettel. Például Gary Urton etnoasztronómiai munkája azt hiszem hozzásegít disszertációm jobbá tételéhez.

Úgy másfél órát metróztam, s közben megérdeklődtem a buszt hazafelé. Aztán mégis a vonat mellett döntöttem.

Ápr. 11. csüt. 0.26 óra

"Adyval" elmentem a Gare de l'Estre, megvettem a vonatjegyet 07.51-re Münchenbe.

Aztán gyalogoltam, sétáltam újra meg újra. Főképp a Szent Mihály kútja környékét kerestem fel, s jegyzeteltem a Bibliothèque Nationale-ban. Néprajzi múzeumba is eljutottam.

A Musée de l'Homme kívülről elég otrombán monumentális, de belülről egy magával ragadó, pompás, tanulságos birodalom. Egyszerre túl nagy. De így is élvezhető volt. Utazhattam időben és térben. főleg a nem európai "primitív" avagy egyszerűen hagyományos társadalmakban. Eligazodásom kép, bábu, zene, beszéd, videó, számítógép egyaránt elősegítette ...

Ápr. 11. csüt. 07.51 óra

PÁRIZS, Gare de l'Est. Mindjárt indulunk. Isten veled lehetőségek csábító dzsungele. Visz a vonat, megyek felőled ... Au revoir.

Nyáry Judit kocsival hozott ki az állomásra, így ezúttal majd semmit nem cipekedtem.

Tegnap este Sebőkéknél vacsoráztunk, például nyúlhúst s gombát pürével. Takaros, ízlésesen berendezett három szobás lakásban laknak, Montfermeilben. Gyógyszert s pénzt küldenek általam Székelyudvarhelyre, Szentkeresztbányára. Pártfogójuk, a helybeli plébános, Őri atya - elnézést, ha nevét rosszul írom - meg gyógyszert bízott rám, hogy juttassam azt el Szatmárra.

Észak tisztább Délnél: immár állíthatom. És azt is, hogy jó, ha vigyázó szemünk Párizsra is vetjük, ahol még mindig rengetegen mentek el könyvkiállításra, ahol oly számos világok dugják össze fejüket értékteremtőn is stb. stb.

Elhagytuk Nancyt (kb. fél 11), s nem szálltam le beszélgetni egyet a kedves és jóságos Kosztolányi Károllyal, mert sietek. Szép katedrálisa van ennek a városnak is, gótikus, nagy rózsájú, a Notre Dame-hoz hasonlatos.

Dél körül van és ez már Németország. Határőrt, vámost nem láttam, csak a jegycsípő volt itt az előbb. Baden-Baden következik. A hangosbemondóból csak német szöveget hallani. Franciaországban általában angolul és németül is bemondták a közlendőket az állomásokon. Most épp az ulmi dómot bámulom. Szerencsére egészen jól látszik.

Úgy délután öt óra van, és Bad Reichenhall fele utazom. Freilassingban majd át kell szállnom. Szép a táj, erdős, hegyes. A települések közül idáig Augsburg s München tetszett jobban.

23.50. Bad Reichenhallban tárt karokkal vártak az állomáson. Pedig senkinek sem szóltam volt arról, hogy pontosan mikor érkezem. Nem épp előkelően öltözött szőke hölgyek szóltak hozzám, ölelőleg, kedvesen. Valamilyen szláv nyelven, de azért a lényeget megértettem: jugoszláviai menekültnek néztek, bizonyosan valahogy akképp nézhettem ki. Az egyik meglepetést a másik követte.

Gondoltam egy nagyot. Mégse mutatkozzam olyan nagyon ágrólszakadtnak, egyenesen egy telefonfülkébe mentem, honnan egyenesen az otthoniakat hívtam.

Engem is meglepett, milyen nyugodtan beszélgettem jónéhány percet, egymás után dobigálva a készülékbe a drága márkákat. No de nem ez volt a nagy meglepetés, hanem az, hogy ezen módfelett szégyenletes pazarlás csak nem sikeredett: a beszélgetés végeztével a pénzem mind visszaadta a valószínűleg nem német – lehet épp vendégmunkás – automata. Még azután is, hogy furcsa viselkedéséről meg ottlétemről a helybeli rokonoknak is beszámoltam.

Jolánka jött elém, kerékpárral. Jenci egy elég távoli helységben dolgozik, nincs itthon. Jencike Münchenben egyetemista, az autómérnökin tanul.

Ápr. 14. vas. 22.36 óra

Tegnapelőtt délelőtt én voltam a házőrző telefonszolgálatos: könnyű és hálás feladat volt ez, mert egy nagyon várt hívást újságolhattam a hazatérő háziasszonynak. Ebéd után jót sétáltam ebben a gyönyörű alpesi fürdőhelységben. Tiszta, rendezetten szép, meghitten emberi település húzódik meg ebben az eget ostromló havasok által szegélyezett, erdős-tavas, fenséges természeti környezetben. Szombaton vásárlóúton voltam, s megcsodálhattam a városka rendkívül megkapó, patinás központját is. Jenci csak szombaton estefelé érkezett meg, kimerülten, de így is barátságosan, készségesen fogadta ottlétem. Sok telefonálást követően, ma kocsinézőbe voltunk Jencivel. Erdélyi származású, rokonszenves eladóra bukkantunk. Visszajövet vendéglátóm felkereste azt a milliomos öreg Feri bácsit, aki a kitűnően tanuló Jencikének számítógépet adott volt ajándékba, és másként is jutalmazta őt tanulmányi előmeneteléért. Jenci odahaza javításhoz fogott. Olyan háztartási gépeket hozott helyre gyorsan, rendkívül hozzáértőn, amelyeket mások kitettek, mint számukra rossznak, fölöslegesnek ítélteket.

Hétfőn az immár külön állam Csehországon és Szlovákián át utazom haza. Csak rövid időre állok majd meg a még mindig csonka Magyarországon.

3. Párizsból Verecke felé

(úti beszámoló)

ápr. 8.

Először repülök. A Ferihegy 2-ről száll fel a majdnem üres gépmadár. A magamfajtánál jóval pénzesebb "jómadarakkal".

Enyhe szédelgés környékez: kellemes és nem bántó, nem kellemetlen. Tiszta kék az ég, csak néhány felhőfoszlány szállong alattunk. Hamar beindul a gyors kicsinyítés. Jobbra tavaszló apróságok, balra havas hegyóriáskák. Közben ebédet kapunk; teát, bort (kiskörösi chardonnay-t) is ihattam. 12.35-kor indultunk úgy fél óra késéssel, s 14.50-kor már Párizst figyelhettem odafentről vigyázó szememmel ... Biztosra nem ismertem fel csak az Eiffel-tornyot meg a Szajnát hídjaival.

ápr. 26., szombat

Fél tíz elmúlt, és a fellegekben járok. Kinézek az ablakon: fémmadarunk tejben fürdik, illetve most már felhők gomolygó égi barázdái fölött síklik. Daidaloszi napközelben vonalaz. A kékbe vágott fehér csík meg az Ikarusz-komplexus nem zavarja. Közbe-közbe egy rés: emberkicsinyítő szakadékgóliát nyit varázslatos ablakot a földre.

Utazom - csillagok és gombák között - Párizsból Budapestre. A vonzó idegenből, a légies gondtalanságból tartok hazafelé Erdélyországba, a földhözragadt gondokkal bélelt ólomsúlyú vágyakozás számomra mégiscsak mágneses és jelentékeny világába.

Legutóbb - franciául - a romániai nyomorúságos állapotokról beszéltem Montfermeilben, hazaindulás előtti este a helybeli atyánál. Legelőbb - ugyancsak franciául - a Relais Saint-Germainben a csillagoknak a magyar néphagyománybeli jelenlétéről, szerepéről tartottam előadást az Alcyon nevű nagyérdemű egyesület meghívottjaként.

8800 méter magasból írok. Mindjárt megérkezünk Ferihegyre. Tizenkettőkor a lent és a fent légiesen földhözragadt négysorosra ihletett:

Megnyílnak az ajtók

Kinyílnak az álmok

Eliramlik az élet

A csillagok virágok

1997 április 8. és 26. között Párizsban tartottam öt - néprajzi, illetve nyelvészeti témájú - előadást (hármat franciául, kettőt magyarul) ottani művelődési szervezetek meghívásának téve eleget (Assoc. Vincentinum, A.J.C.H., ALCYON). Ezen eredményes szép úton kívül mást is köszönhetek rendkívül segítőkész és szívélyes vendéglátóimnak. Amikor a terveimről faggattak, elmondtam azt is, hogy szívesen terjeszteném ki kutatásaim a nagyvilágra, csakhogy szűkös anyagi meg más körülmények miatt még az effajta munka is egyféle álom csak számomra, számunkra... Legalább a Kárpát-medence magyarlakta vidékeit, ha összejárhatnám, mondtam, mire nem csupán szóval, de pénzzel, kézzelfoghatóan is támogattak (Ebergényi Gizella, Hollán Mária, Mester Magdolna, P. Ruzsik Vilmos, Szántai Lajos, Selegny Eric, Suire-Kütter Éva, Szőke György, Vida Márta, Winkler Antónia) Nyáry Judit javaslatára. Hadd menjek az ő költségükön még az idén Kárpátaljára. Innen, amerre jöttünk, arra, amerről érkeztünk.

Nem oly rég még Nyugat osztrák, illetve olasz kapuját szerettem volna nyitva-tárva látni, az idén ősszel viszont Kelet egyik ukrajnai kapuja felé indultam bizakodón. Mindkét esetben nemkívánatos, megbízhatatlan, gyanús személyként tartóztattak fel a határnál, mintha én lettem volna az útonálló és nem ők. Merthogy nem tudtak nálam, bennem semmi olyat találni, amire számítottak a jelek szerint, kelletlenül bökték felém a mehetet. Miután alaposan átvizsgáltak. Mindeddig legalaposabban most, amikor csak ide Beregbe mentem át Tiszabecsnél. Zsebeim, pénztárcám, papírjaim is tüzetesen átkutatta a vámos egy megalázó, félremagyarázható vámnyilatkozat kitöltetését követően. A hosszas megvárakoztatás, motozás - reggeltől délutánig - megvesztegetésre sarkalló öndicsérő fenyegetőzés egyféle betetőzése volt, hogy 400 Ft-ot kellett fizetnem az egész Európára érvényes zöldkártyám, a konferenciára szóló meghívó s más irataim dacára. Úgymond azért, mert a romániai műszaki ellenőrzést igazoló iratot nem ismerik el az ukrán törvények.

Beregszászra menet hiába kerestem a többnyelvű, magyarul is szóló irányjelző táblát. A helységnévtáblák közt is szinte csak cirillbetűset találtam amíg Kárpátalján voltam s utazgattam. A magyar felirat talán csak Beregszász, Beregújfalu és Gut esetében nem hiányzott. Amint megtudtam, ez többnyire a helyi hatóságok rovására írható, nem a törvény az akadály. Mert például az iskolákban általában ott vannak a magyar nyelvű feliratok is, így például jól megfér - fő helyen - a magyar meg az ukrán himnusz és zászló.

A gomba egyik jelentése Székelyföldön 'rendőr', merthogy felénk ők túlságosan szaporák, meg eléggé mérgesek is. Általában azért nem annyira, hogy - amint az Ukrajnában a fáma szerint nemrég megtörtént - közönséges fegyveres rablókként éljenek vissza a mundér adta előjogaikkal. Nekem rendőrrel nem volt bajom, sőt egyikük jó adatközlőnek bizonyult. Nagyobb fejtörést jelentett viszont tervezett beszerzése egy ukrán gombáskönyvnek. Mert például Beregszászon nincs könyvesbolt (!), mondták. Franciaországban nem győztem volt csodálkozni, örülni, hogy milyen nagyok, mennyire gazdag választékot kínálnak a kisebb városokban is a könyvesüzletek. S ha már a könyveknél tartok, hadd ajánljak a köz figyelmébe néhány művet meg szerzőt (kikkel volt szerencsém találkozni, s meg is ajándékoztak). Kezdem azokkal, amelyeket Párizsból hoztam magammal: Kosztolányi Károly (erdélyi magyar nyelvművelő társaságunk támogatója is egyben): Emlékezéseim. A bölcsőtől a hontalanságig; Anne-Marie Houdebine-Gravaud: Femeia invizibilă sau despre invizibilitatea femeii în limbaj (A láthatatlan nő avagy a nő láthatatlansága a nyelvben); Bernard Le Calloc'h (tudós szenátor): Kőrösi Csoma Sándorral Nagyenyedtől a Himalájáig; Autres mondes ('Más világok', jeles néprajzkutatótól, Görög-Karády Veronikától). Cahiers de Littérature Orale 1996/39-40. Csak néhányat említek a továbbiakban a Kárpátaljáról hozott számos kiadvány közül. Balla D. Károly: Kis(ebbségi) magyar skizofrénia; Penckófer János: Marad a part, a víz..; Tűzoltó nagymadár. Beregújfalui népmesék és mondák (P. Punykó Mária gyűjtése); Czébely Lajos: Napló 1976-1989.

Néprajzi gyűjtőutam során jónéhány várost (Ungvár, Bátyú,, Munkács - itt Vaszócsik Matild néni szakavatott kalauzolása jelentett kellemes kikapcsolódást - Beregszász, Nagyszőlős, Huszt, Técső) meg falut (Muzsaly, Beregújfalu, Gút, Nagydobrony, Kisdobrony, Rát, Visk, Tekeháza, Péterfalva, Izsnyéte) sikerült felkeresnem, és mindenhol elbeszélgettem a helybeliekkel, jegyzetelgettem. Kifejezetten gazdag, érdekes dolgokat tudtam meg gomba és ember, gomba és társadalom itteni kapcsolatáról. Máskülönben a gombákhoz való hozzáállást illetően példát vehetnénk Ukrajnától. Valószínű nyugati hatásra jó ideje, hogy kötelező ott a gomba piaci átvizsgálása. Van azonban a dolognak egy kis szépséghibája: azt már nem vették át, hogy a szakértő életbevágóan fontos ellenőrző munkájáért ne vegyen el pénzt a gombaárusoktól...

Egy régi jogi népszokás a hegybe kiabálás (vagy toronyból kiabálás) Muzsalyban egykor gyakorolt megfelelőjéről is hallhattam. Ez is, a népi gombaismeretről tapasztaltak is arra vallanak, a régi magyar vármegyék, a határok által szétszabdalt néprajzi tájak lakói számára az említettek inkább határolnak ma is, kulturális szempontból, mint a politikai, diktátumok meghatározta államhatárok. Az egymással önös érdekekből gyakorta szembeállított népek folklórja pedig kölcsönhatásról, egymásrautaltságról tanúskodik.

Vendégszerető, meleglelkű magyar, ruszin, ukrán, orosz emberek segítették munkám előmenetelét. A kalauzolásban, kapcsolatteremtésben mindenekelőtt Penckóferné Punykó Máriának köszönhetek sokat.

Az etnomikológiaiakon kívül, szociális kérdésekről szintén szó esett, noha többekbe fojtottam bele a szót azzal, hogy ezúttal nincs időm meghallgatni a mellékest, mi más szempontból bizony lényeges. Azért megtudtam, láthattam az élet Ukrajnában több vonatkozásban a romániainál is nehezebb. Úgy tűnt, ott még nagyobb a munkanélküliség, a fizetések s nyugdíjak kisebbek vagy olyanszerűek, mint nálunk. Még több ország, rendszer, pénzváltás követte egymást Kárpátalján, mint a magyar nyelvterület többi részén; s egyáltalán nem nyomtalanul... Nagyobb mértékű erre a feketézés, törvénytelenség, csorbát szenved a közbiztonság, a gomba nem elég szapora, hogy kellően enyhítsen a szegénység okozta sebeken.

(Az útirajzot Gyarmath János párizsi képeivel illusztráltuk)