65 Dr. Bitay Árpád: Viola József

a moldvai fejedelem udvari orvosa, mint a moldvai magyar népköltés gyűjtője

Az alábbi közlésre az 1924-ben Kolozsváron megjelent Erdélyi Irodalmi Szemle januári számában bukkantunk. A korabeli folyóirat a Keresztény Magvető irodalmi mellékleteként mutatkozott be. A szerkesztő, dr. Borbély István így fogalmaz beköszöntő írásában:

„Az Erdélyi Irodalmi Szemlét a mindennapi szükség teremtette meg. Immár öt éve élünk Romániában anélkül, hogy volna olyan folyóiratunk, melyről elmondhatnók: megtalálható benne mindaz, ami a szépirodalomban és a különböző tudományokban itt, Romániában magyar nyelven történt. Pedig nyilvánvaló, hogy erről ma már nem csak másoknak, de önmagunknak is számadással tartozunk... Nem fogunk félni megmondani a rossz dologról azt, hogy az rossz, s nem dédelgetünk semmit pusztán csak azért, mert az véletlenül éppen magyar. Valljuk, hogy kultúránk ma is versenyképes. Azt akarjuk, hogy jövőben is az legyen...”

A meghirdetett programra garanciát jelentettek a címlapon szereplő főmunkatársak: dr. Bíró Vencel, dr. Bitay Árpád, dr. Buday Árpád, dr. Csűry Bálint, dr. Gelei József, dr. György Lajos, dr. Hirschler József, Kelemen Lajos, dr. Kristóf György, Reményik Sándor, dr. Tavaszy Sándor, dr. Varga Béla. A magyar szemle mellett román és német (szász, sváb) vonatkozásokra is figyelő mellékletből most egy csángó adalékot ajánlunk az olvasó figyelmébe. (csg)

A XIX: század első felében nevezetes ember volt Moldvában marosvásárhelyi Viola József. Tekintélyének, melyet mint a fejedelem udvari orvosa, a moldvai kórházak és egészségügy főfelügyelője szerzett, hatalmas, több falura menő birtok adott súlyt és nyomatékot; fényt és csillogást pedig az a több rendbeli kitűntetés; mellyel Ausztria, Orosz- és Törökország megtisztelték.

Marosvásárhelyt született (1770. III. 15.) egyszerű polgári családból. Tanulmányait ott, Pesten és Bécsben végezte. II. József török háborújában Belgrád alatt már ezredorvos volt. A francia háborúkban hasonló minőségben Olaszországban működött. 1801-ben Erdélybe, öt év múlva meg Bukovinába került s innen ment át Moldvába, ahol az említett fényes pályát futotta meg. A század derekán 1849 (vagy mások szerint 1858-ban)* halt el, késő öregkort érve.

Viola új hazájában és fényes állásából élénk figyelemmel kísérte nemzete művelődését, amiért a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává is választotta (1838. IX. 7.) Így pl. két csángó magyar költeményt küldött be a magy. tud. társaságnak, melyek a Tudománytárban (Új folyam, VII. 1840, 138-139) nyomtatásban is megjelentek, mégpedig betűhíven. Úgy hiszem, érdekes lesz ezeket újra közölnünk, mert a Tudománytárban igen nehéz felkutatni.

1.

Gazdag czángó volt az apám,

Rokojába járt az anyám,

Zidók hozták azt vászárra,

A meredek Szósz-Jázlóra.

Apám, anyám mind jól éltek,

Szok czukojjal** nem czeréltek :

Mikor ő kemk elhaltak,

Nekem czak egy guczmát hagytak.

Igaz, hogy én szegény vagyok,

De lám szükszégim szem nagyok,

Vagyon egy barna asszonyom

'Sz avval szükszégim pótolom.

Húsz juhunk van 'sz egy tehenünk;

Mamaliga a kenyerünk ;

'Sz mégisz jó időket töltünik,

Pap 'sz patikára nem költünk.

2.

Ugyan mért lennék én szegény

Szósz-Jázlói czángó legény ?

Ninczen-e nekem egy bundám,

’Sz hófehér színű harisznyám ?

Övemet zöldre fesztettem,

Guczmám vereszszel bészegtem,

Nem fáj nekem szem bú, szem kín,

Mert enyhít ez. a három szín.

Ez volt ám a czángó színe,

Amíg együtt vert a szíve;

De most nem ver együtt szive.

Azért sok a czángó színe.

* Életére l. Szinnyei: M. t. XIV, 1237, ahol a többi forrás is megtalálható. Említi Jorga is: Istoria Românilor în chipuri si icoane (Medici si medicinã în trecutul românesc), Craiova, 1921, p. 328.

** A szöveghez mellékelt jegyzet szerint : ;,czukoj, csukoj, csukuj a bojárok hajdúi, rendőr zsoldosok”. A román ciocoiu szó.

K a l a n d o z ó