08 Gyalogszerrel Zsobokra

„A volt paraguayi államelnök is magyar származású”

Kérdezett: MÁTHÉ ÉVA

Amikor a kalotaszegi Zsobokon késő este a szervezők 2003 júniusának végén számba vették, hogy ki érkezett meg és ki nem az ott rendezett, kárpát-medencei szórványkonferenciára, Cserháti Mónika, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának fáradhatatlan munkatársa azt mondotta: még nem lehet bezárni a Bethesda Otthon ajtaját, mert érkeznie kell Torbágyi Péterhispanológusnak, aki a dél-amerikai magyar közösségekkel foglalkozik.

A világjáró fiú másnap reggel érkezett meg. Kiderült: rosszul számított. A vonat, amire felült, nem állt meg Zsobokon, ezt már korábban megtudta, ezért Bánffyhunyadon leszállt a szerelvényről, és gyalog vágott neki a sok kilométeres útnak. Hajnali háromtól - csak ő tudja, hogy hol - pirkadatig szunyókált, aztán reggel begyalogolt a zsoboki völgykatlanba. Friss volt, üde, mintha tíz órát aludt volna paplanos ágyban. Ismerkedjünk meg a nem mindennapi szakmát űző huszonéves fiúval.

- Hogyan találkoztál e tudományággal, a hispanológiával - Magyarországon? Hogyan lettél világjáró, merthogy annak tartanak.

- A szegedi egyetemen a történelem-hispanisztika szakon tanultam, és ott felajánlottak egy kutatási témát: a két világháború közötti kubai magyar emigráció történetéről volt szó. Ennek a kutatása során rájöttem arra, hogy a magyarországi levéltárakban nagyon sok anyag van erről a témáról, tehát a latin-amerikai magyarság összességéről, és így idestova már öt éve ezzel a témával foglalkozom. Közben sikerült egy-egy fél évre kijutnom Kubába és Mexikóba. A kubai út nem volt valami nagyon sikeres, mert a levéltári anyagokhoz még nem lehet szabadon hozzáférni. Elég hiábavaló volt az a fél éves kutató periódus. Viszont Mexikóban sok anyagot találtam. Most adtam le egy kéziratot egy alapítványnak, ebben 450 oldalon próbáltam feldolgozni a latin-amerikai magyarság történetét. Ez a kézirat a kezdetektől az 1956-ig terjedő időszakot öleli fel. Az első magyar utazók a 18., 19 században jutottak el oda. Létezett ugye Kossuth-emigráció, századfordulói kivándorlás és a két világháború közötti második hullám. Az 56-os kivándorlást csak érintettem, mert az erre vonatkozó dokumentáció még Magyarországon is zárolva van. Sok besúgótól származó jelentést tartalmaznak az iratcsomók, ezeket még nem lehet nyilvánosságra hozni, ebből még most is feszültségek támadhatnak akár kint, a kolóniákban is. Ez persze kellemetlen az én kutatásom szempontjából, mert a munkámat nem tudom befejezni. Például a brazíliai 1956-os eseményekről semmilyen információm nincs. Viszont Argentínában, Chilében eléggé részletesen megvannak és hozzáférhetőek az adatok. Egyébként nagyon szeretem a 19. század magányos magyar utazóinak az életét, kalandjait feldolgozni. A kinti magyarok esetében sajnos már nem nyelvmegtartásról van szó, hanem mostanában újra keresik a gyökereiket. Ebben én is segítek nekik. Mély és széles szakadék van Magyarország és Latin-Amerika között. Én úgy érzem: a magam kutatásával, eszközeimmel hozzá tudok járulni ennek áthidalásához.

- Hol voltak a legpozitívabb tapasztalataid?

- Mexikóban. Érdekes volt, amikor az ottani magyar közösség jelenlétében elkezdtem sorolni, hogy Mexikóban kik voltak a magyar származású híres emberek. Sokukról nem sejtették ezt, és igen büszkék lettek. Hadd említsem például a Frida esetét. Ő Latin-Amerikában legalább olyan híres, mint például Európában Picasso... Ő egy fogalom. Egyébként posztmodern festő volt, Mexikóban élt. Most készült egy új film róla. Az összes nagy amerikai filmszínésznő megpróbálta életre kelteni alakját. Státuszkérdés számukra az, hogy megelevenítsék őt. Nos a Frida apja is magyar származású volt. Mexikóban egyébként a magyar művészemigráció igen jelentős. A mexikói fotózás, szobrászat legnagyobb alakjai a magyar emigránsok közül kerültek ki. Az iparosok is jó hírnévnek örvendenek, főleg a gyógyszergyártásban értek el jelentős sikereket. A Richter Gedeonnak Mexikóban leányvállalata volt. Később a Richter néhány vegyésze kivált a cégtől, és egy igen jelentős, hormon alapú gyógyszereket előállító gyárat létesítettek. Nagy sikert értek el. Később közülük az, aki a leginkább meggazdagodott, tovább lépett, áttelepült az Egyesült Államokba. A mexikói magyarok általában a felső középosztályba tartoznak.

- Hogyan zajlott le ez az öt esztendő? Állandóan utaztál Dél-Amerikában az egyik magyar közösségtől a másikig? Ösztöndíjat kaptál a magyar államtól?

- Amikor befejeztem az egyetemet, akkor indult be tanszékünkön a Magyar Tudományos Akadémiának egy programja. Ez másfél évig „élt”, majd átnyergeltünk a Huszadik Századi Intézethez, tehát a továbbiakban az finanszírozta a kutatást. Tulajdonképpen nekem ez a doktori témám, most fejezem be a kutatásomat. Az igazság az, hogy egy idő után már nem kaptam támogatást, hanem egy magyarországi internetes cégnél dolgozom, és az estéim arra mennek el, hogy véglegesítem a tanulmányomat. Az anyagfeldolgozásnál tartok. Szerencsére az interneten nagyon sok anyag található. Gyakorlatilag most már 19. századi forrásokat is találok a hálón. Napi több órát töltök internetes kereséssel. Végignézem a könyvtári katalógusokat. Nemrég bukkantam rá a mexikói magyar szerzők nagyon hosszú bibliográfiájára, meglepően kimerítő anyag. Könyvekről és szakdolgozatokról van szó. Kint is nagy az érdeklődés. Amikor Mexikóban tartózkodtam, a nagykövet is hivatott, hogy egy jó hírt közöljön velem. A mexikói belügyminiszter nagypapája német származású volt, és a két világháború között magyar tiszteletbeli konzuli tisztséget töltött be, később felvette a magyar állampolgárságot. Ezért a miniszter felvállalná egy olyan kötet kiadását, amely a mexikói magyarokról szólna. Az egyetlen gondom az, hogy a latin ígéreteket nem mindig váltják valóra. Mindenesetre az ajánlat fennáll. A miniszter szeretné megtalálni itt a családja részeit. Annakidején, amikor nagyapja felvette a magyar állampolgárságot, ez úgy volt lehetséges, hogy egy piliscsabai család adoptálta.

- Más államokban találkoztál-e számottevő, érdekes közösséggel?

- Nagyon érdekes a Magyarországról oda kijutott cigányok ügye. Az 1890-es években és az 1900-as évek elején nagyon sok cigány vándorolt ki Latin-Amerikába. Országhatárokon keresztül kóboroltak. A spanyol és a portugál nyelvben az ungaro szó cigányt jelent. Ezt persze nem veszik jó néven a magyarok.

- Ez számunka ismerős jelenség, hiszen a románok sem lelkesednek azért, hogy e nép egyik neve: roma.

- Ez van. Az 1920-as években, amikor megérkezett Latin-Amerikába a második magyar kivándorló hullám, nehezen tudtak munkát találni, mert a legtöbb helyi attól félt, hogy a magyarok mindent ellopnak, még a gyerekeket is. Ebből Argentínában, Mexikóban is komoly gond keletkezett. De miután egyre több magyar érkezett oda, megszerették őket, mert jó munkaerőnek bizonyultak. A kolóniákon élénk kultúrélet alakult ki. Magyar sajtó sok államban létezett. Kubában - amikor kint jártam - öt magyar újságot találtam. Köztük az egyik fejlécén az áll, hogy 4600 példányban jelenik meg, de szerintem ez üzleti füllentés lehet, mert annyit nem tudnak eladni. Igaz, hogy az Egyesült Államokban is terjesztették, de nekem akkor is soknak tűnt. Argentínában és Brazíliában sok magyar újság van, szám szerint nem is tudom, hogy hány jelenik meg. Uruguayban és Chilében is több magyar kiadvány létezett.

- Most mi a helyzet ilyen téren? Most is sok a magyar újság?

- Most inkább Argentínában jelennek meg magyar lapok, és azok eljutnak Uruguayba, Paraguayba, ami szintén egy nagyon érdekes kis állam. Az előző elnök, Juan Wasmusi magyar származású. Az 1830-as években kivándorolt Vámosi család leszármazottja. Egy magyar testvérpárról van szó, akik Rióban telepedtek le. Kalapgyárosok voltak. A család aztán két részre hullott, az egyik fele Brazíliában maradt, ahol Vamosi Alseu híres forradalmár költő lett, meghatározó irodalmi személy volt. Wasmusi pedig az első demokratikusan megválasztott elnök volt a diktatúra után. Nem a legjobb hírű országvezető volt, hiszen a rossz nyelvek szerint az ő idején nagy mennyiségű közpénznek nyoma veszett. Leginkább a saját vállalkozásainak a támogatásával foglalatoskodott. Paraguayban kis létszámú magyar kolónia él, de az az elithez tartozik. A legjelentősebb magánegyetem magyar kézben van, a rektortól kezdve a fél gárda magyar. A legnagyobb állami egyetem története is úgy kezdődik, hogy azt német, magyar és francia tudós emberek alapították. Paraguay fővárosában, Asuncion-ban, pontosabban a mellette levő kis városkában létezik egy magyar temető, mellette egy iskola áll, amit idestova hetven éve támogat a magyar kolónia, ez egy székelykapus, székely tornácos épület. A telket egy Erdélyből kivándorolt művész adományozta az iskolaépítőknek. A másik igen érdekes eset Peruban történt. Amit elmesélek, még a második inka lázadás idején történt. A Tupac Amaru lázadás során az inka trónörökös családot teljesen kiirtották. Egyetlen férfi maradt életben, ez pedig Berteviczy Sebestyén nevű magyar ember lányának a férje volt. A házaspár először Itáliába menekült, majd amikor megölték ezt az utolsó inka örököst is abból a családból, Berteviczy Sebestyén a lányával és a közben megszületett unokával Magyarországra menekült. Előbb zempléni várukban húzódtak meg, ott megölték a Sebestyén lányát. Ezért a család lengyelországi ága, a híres Benes család nevelte fel az unokát, azóta tulajdonképpen ott él és ő az inka trónörökös. Erről a történetről nemrég egy könyv is megjelent. A mexikói császári családnak is voltak magyar tagjai. Persze ezek szenzáció jellegű információk, ilyenek is felbukkantak kutatásaim során. A kézirat, amit átadtam az alapítványnak, inkább egyesületi történet, ami száraznak tűnik. Rengeteg anyag van belesűrítve.

- Visszatérsz még ezekbe az államokba?

- Tartom a kapcsolatot a magyar közösségekkel. Interneten keresztül nagyon sok latin-amerikai magyar fiatallal vettem fel a kapcsolatot. Létezik egy spanyol nyelvű honlap, ahol érdeklődni lehet a kinti magyarok iránt, illetve az ott élő magyarok keresik saját családtagjaikat. Ebben én is segítek nekik. Ezen a honlapon gyakorlatilag naponta jelennek meg új személyek. Ez az EU-s csatlakozásunkkal függ össze. Az utóbbi évben Argentína, Brazília, Uruguay gazdasága gyakorlatilag összeomlott, tehát a legtöbb ember menekülni próbál. Ilyenkor elkezdenek érdekelődni az őseik, rokonaik, kapcsolataik iránt. Az majd jó lesz nekik, ha rendelkeznek egy EU-s útlevéllel. A magyarországi kapcsolatok felértékelődnek. Az én szempontomból ez jó dolog, ki kell használnom. A gazdasági érdeklődésnek át kellene csapnia egy kulturális kapcsolatépítésbe is, aminek megvan a lehetősége. Kint is nagy az emigrációs téma irodalma. Csak a baj az, hogy nagyon nagy a távolság. Amikor pályázok a kutatói ösztöndíjakra, akkor a minisztériumban nem lelkesednek az én témáimért, merthogy már a kiutazás nagyon sokba kerül. Hadd mondjam még el: Latin-Amerikáról az embereknek a strandok, pálmafák jutnak eszébe. Egy magyar fiúval voltam egy alkalommal Mexikó fővárosában, hallottuk egymás hörgő lélegzését. Nem gondolná senki, hogy Mexikó városban általában olyan vastag a szmog, hogy egyáltalán nem voltam képes lebarnulni. A város kétezer méterrel a tengerszint fölött létezik, a levegő is ritka, egy völgyben van, ahonnan a húsz millió ember által „termelt” szmog nem tud kimozdulni. No meg a Popokatepetl vulkán is füstölög néha. Igaz, Mexikóban rengeteg szép élménnyel is gazdagodtam. Megkapó volt számomra a zsidó kolónia. A mexikóiak fantasztikusan nyitottak a más kultúrára, más népek iránt. Ezt az emigránsok is átvették. Talán az az a kolónia, ahol nem fúrják egymást a kisebb csoportok, felekezetek. Kun Béla unokaöccse is ott él, kedves idős úr. Érdeklődött, hogy miként lehetne haza telepedni. Kint kávézót működtet. Szerintem meglepődne, ha az itthoni nyugdíjból kellene megélnie. Nagyjából azt hiszik, hogy Magyarországon immár mindenki tejben, vajban fürdik. Az ott élők között kevés a szegény magyar ember. A legtöbb a középosztályhoz tartozik. Ahol kisebb létszámú az elit, mint Venezuelában, Chilében, Paraguayban, Kolumbiában - ott az elithez tartoznak, magasan képzett orvosok, mérnökök a magyarok. Brazíliában, Argentínában magyar földművesek is élnek. Ők több országon át kóboroltak, s ha nem tudtak megélni, akkor hazajöttek. A latin-amerikai magyar kolóniák lakóinak nyolcvan százaléka a Magyarországtól elcsatolt területekről érkezett oda. Felvidéki, erdélyi és bánsági magyarokról van szó. A húszas évek kivándorlására kell ezt visszavezetni. 1921-ben és 1924-ben az Egyesült Álalmok elfogadott két olyan bevándorlási törvényt, amelyekben szigorították a kelet-európaiak befogadását, és ekkor más választásuk nem volt a magyar nemzetiségű kitelepedőknek. Sokan illegálisan jutottak ki, és ott hontalanokká váltak. Mexikóban találkoztam egy olyan lánnyal, akinek a nagypapája öt évvel ezelőtt vette fel a mexikói állampolgárságot, tehát gyakorlatilag hetven éven keresztül teljesen törvényen kívül élt. Már dédunokái voltak, amikor legális állampolgár lett.

K a l a n d o z ó