15 Ajtay Ferenc: Az Oltárkő

Az Oltárkő a Keleti-Kárpátok középső hegycsoportjában a Gyilkos-tó és a Békás-szoros között, a Békás- és Lápos-patak összefolyása fölött festői, mészkőből álló sziklaszirt. A környék legismertebb és legszembetűnőbb sziklaalakzata; a karcsú torony még a gépkocsival átrobogók figyelmét is felkelti. A szirt adatait Wild Ferenc munkájából vesszük: „Taraja ÉNY–DK irányú keskeny – ún. fűrészfog-gerinc –, melyet mély csorba két csúcsra tagol: az Északi-csúcs 1156 m magas, a Déli-csúcs 1154 m. A műút felől egyik csúcs sem látszik, csupán a Déli-csúcsnál 14 méterrel alacsonyabban elterülő hatalmas Terasz pereme”. A szirt környezetéből 160 méterre emelkedik ki; falai függőlegesek, csak hegymászó technikával lehet tetejére feljutni. Éppen ezért első megmászására aránylag későn, 1934-ben került sor, miután angol és olasz hegymászók sikertelenül próbálkoztak a feladattal. Ekkor két brassói alpinista, Csallner Erwin és Goldschmidt Waldemar János oldotta meg a feladatot. Az első megmászás történetét szintén Wild Ferenc könyve alapján idézzük: „Goldschmidt az első világháború alatt az Alpokban, a nálánál jóval fiatalabb Csallner a Királykőn tanult meg mászni. A két brassói előbb hat napig tanulmányozta a terepet, majd szeptember 8-án reggel 8 órakor a Gyopár villából, a mai Békásszoros turistaházból indult a döntő ostromra. Alulról több száz nyaraló és turista figyelte minden mozdulatukat. Mikor szerencsésen feljutottak a csúcsra (négy és fél órai mászás után), ahol kitűzték a lobogót, az alant bámuló tömeg örömrivalgásban tört ki…” Ha tárgyilagosak akarunk lenni az első megmászás kérdésében, akkor figyelembe kell vennünk a következő pontosítást: „Az 1934. szeptember 8-i sikeres feljutásnál a csapat idősebb tagja, az akkor már 40 év fölött járó Goldschmidt a csúcsra vezető kötélhosszat nem mászta meg, hanem megvárta társát a sziklapárkányon. Csallner nem akarta társa érdemeit kisebbíteni, és az örömmámorban úszó publikumnak ezt nem említette. Goldschmidt Waldemart azonban nem hagyta nyugodni az önérzete, a következő évben visszatért, és július 8-án csapattársaival (Eberhard Heum, Alfred Prox és Raimund Sammhammer) megmászta az Oltár-kőt”.

Az Oltárkő irodalmának ismeretében ezt kell a második megmászásnak tekinteni. Mindezek ellenére a közvélemény és a régebbi hegymászó-irodalom is az első sikeres mászást „a két brassói” érdemeként tartja számon, pedig az első ember, kinek lába az Oltárkő 1156 m-es csúcsát érintette, Csallner Erwin volt. Mária királyné, akit táviratilag üdvözöltek lejövetelük után a hegymászók, melegen válaszolt és gratulált a teljesítményhez, a gyergyószentmiklósi közbirtokosság pedig egy-egy parcellát ajánlott fel a kiváló hegymászóknak a Gyilkos-tó közelében.

A harmadik megmászásra 1941. június 15-én került sor Kreisz Sándor által. Ez is, mint később a Keresztes mászása, egyéni vállalkozás volt, de kellő felszereléssel (kötél, karabiner, kalapács stb.). Az eseményről az Erdély 1941/11. száma tudósít. Ebből idézünk: „Két különösen nehéz sziklahajláshoz értem, s volt pillanat, amikor azt hittem, nem jutok fel. Cipővel nem lehetett tovább menni, levetettem a cipőmet s próbáltam mezítláb. Sokkal jobb volt, mert lábujjaimmal szinte éreztem darabról darabra minden kövecskét, s különösen a leszállásnál képtelen lettem volna a cipőm orrával kikeresni a megállásra alkalmas, sokszor néhány ujjnyi sziklakiszögellést.

Már a második kihajláshoz értem, próbáltam feljutni, de nem sikerült. A több mint két méter magas sima fal felett csak annyi helyet találtam, ahol az ujjaim végső ujjpereceivel tudtam fogást találni, ha alacsonyabb vagyok, egyedül sohasem jutok itt fel. Így is a második próbálkozás után teljesen kimerülve vártam. Teljes egy óráig pihentem, hogy minden erőmet összeszedve, túljussak ezen a nehéz helyen. Mikor úgy éreztem, hogy visszatért az erőm, újra nekifogtam és egy megfeszített pillanat, egy lendület és sikerült feljebb jutnom, s átjutottam a legnehezebb részen.

Fél tizenegy óra volt, amikor felértem a kb. 25 négyzetméter nagyságú tetőre. Boldogan megállapítottam, hogy itt vagyok, sikerült… A zsákomat felhúztam magam után és boldogan ebédeltem.”

Az Oltárkő negyedik megmászása Keresztes Zoltán gyergyóalfalusi hegymászó nevéhez fűződik, aki először csak fogadásból, később székely büszkeségből mászta meg a követ, állítólag többször. Első sikeres mászása 1942. szeptember 24-én volt. Mászás utáni nyilatkozatából idézünk: „Sokszor csak annyi kicsi támasztóhelyem volt, ahova éppen a lábam nagyujja tapadhatott, s akkora kapaszkodórés, ahova két ujjam ragadhatott. A végén már minden inam remegett az erőlködéstől, de csak másztam, s egyszer fenn voltam… Erősen jó érzés volt!”

Az idézett vallomásokból az olvasó megbizonyosodhat arról, hogy micsoda akaraterőt és fizikai teljesítményt követel meg a hegy azoktól, akik megmászására vállalkoznak. Erre mondjuk azt, hogy emberfeletti.

K a l a n d o z ó