04 Müllner Péter: Olaszországi barangolások - Mantova

Mantova Lombardiában, a Mincio folyó egy szigetén terül el. A partokkal összekötő hidak három részre szabdalják a kiöblösödő vízfelületet, amelyeket Felső, Középső és Alsó Tónak neveztek el a helyiek.

A várost az etruszk korban megalapító Ocno édesanyjáról, Mantoról nevezte el. Manto a görög Tiresia jövendőmondó lánya volt, akinek apja halála után – tisztázatlan okból kifolyólag – el kellett menekülnie szülőföldjéről.

Más változat szerint az alapító Mantu etruszk istenségről nevezte el a várost, a megszálló rómaiak pedig tévesen azonosították a névadót a görög Mantoval.

Akárhogy is történt, a köztudatba inkább az első alapítástörténet ivódott be és ezt örökíti meg a mantovai hercegi palota egyik falfestménye is.

A középkorban először a Boncalosi család birtokolta a várost, majd 1327-ben Luigi Gonzaga szerezte meg, akinek hűbérura, Zsigmond német-római császár a mantovai grófi címet adományozta. Ezzel kezdetét vette a Gonzagák uralmának körülbelül négy évszázada, amely alatt Mantova az egyik legjelentősebb észak-olasz városállammá vált.

A Gonzagák, akik később hercegi méltóságot is nyertek, folyamatos építkezésekkel csinosítgatták uralkodói székhelyüket. Ennek a teremtő buzgalomnak a legfontosabb emléke a Hercegi Palota (Palazzo Ducale).

Az épület közép- vagy inkább kiindulópontját a már a Boncalosiak idejében is álló Kapitányi Palota jelentette. (A középkorban az olasz városállamok uralkodóit a nép kapitányainak – capitano del popolo – nevezték, ezért találunk sokfelé a mantovaihoz hasonló kapitányi palotákat. Hercegi, grófi címet csak később használtak az uralkodók. – a szerző megj.).

Innen kiindulva építették fel a Gonzagák a ránézésre minden rendszert nélkülöző, és a középkoritól a barokkig minden építészeti stílust felvonultató épületcsoportot.

A különféle szárnyak tulajdonképpen két szabad belső tér, a Régi Udvar (Corte Vecchio) és az Új Udvar (Corte Nuove) köré csoportosulnak. A Régi Udvart körülölelő épületek szikár reneszánsz stílusban készültek, ahol a díszítést mindössze a ma már csak töredékesen látható falfestmények és az egyszerű, kazettás famennyezet képviselték. A szépség és elegancia inkább az épületek vonalaiban keresendő.

Igazi főúri pompa akkor jelent meg a palotában, amikor az 1500-as évek elején Francesco Gonzaga feleségül vette Isabella d’Este hercegnőt. Isabella révén a ferrarai udvar kifinomultabb ízlése költözött Mantovába. Míg a hercegné inkább a festők pártolásában jeleskedett (Rembrandt élt és dolgozott a mantovai udvarban ebben az időben), addig utódai nagy építkezésekbe kezdtek az Új Udvarnak nevezett belső tér körül. A legbuzgóbb és legbőkezűbb palotagyarapító Guglielmo Gonzaga herceg volt az 1500-as évek végén, aki díszes barokk szárnyakkal tette gazdagabbá a család ősi fészkét. Ekkor készült el egy új lakópalota valamint egy kiállító és uralkodói helyiségeket magában foglaló épületrész. Ezek közül egy kb. 65 méter hosszú galéria igazán figyelemre méltó, amely valaha a Gonzagák igen jelentős szobor- és festménygyűjteményének adott otthont. Ma már csak kevés műkincs van itt kiállítva, ennél fogva sokkal jobban láthatók a terem díszítései és építészeti adottságai. A méretei miatt rendkívül impozáns helyiség túldíszítettsége ellenére sem nyomasztó. Ennek oka, hogy a terem egyik hosszanti oldala teljes egészében az ún. Lovas Udvarral (Corte dei Cavalli) határos, ahonnan csaknem padlószintig érő, boltíves ablaksoron árad be a fény. A kitűnő megvilágítás és az olasz barokk könnyedsége együttesen lélegzetelállító hatást gyakorol a látogatókra.

A hatalmas galériából további gazdagon díszített termek nyílnak, a falfestmények a négy természeti elemnek (föld, víz, levegő, tűz) az allegóriái. A helyiségek sorát a Négy Folyó Termének nevezett fogadóterem zárja, amelynek előterében található a függőkert. Nevét onnan kapta, hogy a palota harmadik szintjére telepítették, mintegy tetőkert gyanánt, jóllehet nagysága (kb. 30x30 méter) messze meghaladja a tetőkertek szokásos méreteit.

A Habsburgok, akik a Gonzagák bukása után 1707-től 1797-ig uralták Mantovát, szintén rajta hagyták kezük nyomát a palotán. A reneszánsz épületrész egyik hosszú folyosóját alakították át barokk stílusú galériává, ahová az épületben fellelhető festmények nagy részét összehordták. A barokk galéria kissé idegenül hat a reneszánsz közegbe ágyazva, de remekül példázza a (mindenkori) hódítók arroganciáját.

Mantova a zenetörténetbe is bevonult a barokk zene úttörője, Claudio Monteverdi révén, aki Vicenzo Gonzaga uralkodásának idején, 1590-től 1613-ig volt „a mantovai herceg muzsikusa”. Itteni működése alatt, 1607-ben írta az első modern operának számító Orfeuszt.

Ennek ellenére Monteverdi emlékével nem nagyon találkozunk Mantovában, mindössze egy mellékutca viseli a nevét.

A mai időkben a város nem játszik túlságosan jelentős szerepet, a közeli Brescia és Verona „elszívják” előle a lehetőségeket. Történelmi múltja miatt azonban sokan keresik fel Mantovát, hogy a Gonzagák történetével és a Palazzo Ducale szépségeivel ismerkedjenek.

Trento (Trient), Olaszország

K a l a n d o z ó