89 Ajtay Ferenc: Az Angol beteg igaz története
Egy viszonylag friss sikerfilm és egy könyv ürügyén idézzük fel egy legendákkal övezett ember alakját. A pilóta és Szahara-kutató Almásy László nevét az Oscar-díjas Angol beteg c. filmből ismerte meg a világ. Mindenképpen örvendetes, hogy egy magyar, a második világháborúban a Szaharában lezuhant pilóta lett a film főhőse, csakhogy a film sok valótlanságot tár a néző elé. Így már elöljáróban le kell szögezni, hogy a filmben lelőtt és súlyosan megsebesült pilóta nem Almásy László. A forgatókönyvíró és rendező a film fő cselekményét és eseményeit Almásy László Rommel seregénél Líbiában c. könyvéből vette, amely 1943-ban jelent meg. Ebben a következőket olvassuk: „Az angol repülőtiszt sebei eleinte szépen gyógyultak. Aztán magas lázba esett, és néha félrebeszélt. A német orvosok mindent megtettek, hogy megmentsék az életét. Nap nap után hallottam, amint tanakodtak a beteg állapotáról, azzal a páratlan szaktudással, amellyel az orvos tekintet nélkül annak kilétére, minden paciensét kezeli (…) A negyedik napon beállott az orvosok által előre látott komplikáció. A főorvos távirati úton egy másik kórházból specialistát hívatott, hogy azzal konzíliumot tarthasson. Csak néztem ezeket az orvosokat, akik lelkileg kívül állnak a háború gyilkos pusztításán és emberi kötelességüket teljesítik mindenütt, ahol emberéletről van szó. (…) A sebesült nem élte túl a krízist. A hatodik nap estéjén a főorvos kéretett, hogy legyek kéznél, ha a betegnek esetleg valami utolsó kívánsága lenne. Másnap délután a kis oázisváros katonatemetőjében örök nyugalomra helyezték a lelőtt bombázógép pilótáját."
Dr. Kubassek János írja: „Aki a fenti sorokat elolvassa, és megtekinti az Angol beteg című filmet, egy pillanatig sem lehet kétséges számára, hogy a film főhőse, Almásy László egyben ihletője is volt a világhírű regény írójának". Az igazi Almásy László szerencsésen túlélte a világháborút és 1951-ben hunyt el.
A felfedezések, utazások és általában a földrajz kérdései iránt érdeklődők elég részletesen ismerték Almásy László (1895-1951) nevét, kalandos életét és úttörő szaharai tevékenységét. Kivételes érdemei elismeréseképpen szobra is van a Magyar Földrajzi Múzeum szoborparkjában, melyet Domonkos Béla érdi szobrászművész készített. Pár éve viszont egy több mint 300 oldalas, ragyogó tartalmú és pontos adatokat tartalmazó, mégis olvasmányos könyv jelent meg Almásy Lászlóról, melyet dr. Kubassek János, a Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója írt. (A könyv címe A Szahara bűvöletében - az „Angol beteg" igaz története. Almásy László hiteles életrajza. Panoráma Kiadó, Budapest 1999.) Elmondhatjuk, hogy ilyen körültekintéssel és tudományos hitelességgel megírt könyv kevés jelent meg a magyar földrajzi felfedezőkről szóló irodalomban. Ezért a könyvet mind módszertani, mind tartalmi szempontból mintának tekinthetjük. Fenntartjuk ezt azért, mert szerző a könyv megjelenését megelőző két évtized alatt bejárta Almásy László útjait a borostyánkői (Ausztria, Burgenland) szülői kastélytól az iskolákon át – ahol Laci úrfi tanult – a Szahara sivatagig, végig tanulmányozott mindent, ami Almásy Lászlóval kapcsolatos, a családi és iskolai dokumentumoktól kezdve a különböző hazai és külföldi könyvtárakig és levéltárakig. Ezzel kapcsolatban elegendő felidézni Szerző bevezetőjében tett vallomását. „Az elmúlt években a bölcsőhelytől, Borostyánkőtől a koporsóig, a salzburgi Wehrle-szanatórium archívumáig mód nyílt életútjának végigkövetésére. Jártam hajdani otthonaiban, megérintettem a tárgyakat, amelyek egykor körülvették. Megfordultam a szaharai oázisokban, az általa felfedezett, világhírű sziklabarlangokban. Tucatnyi olyan emberrel találkoztam, akik személyesen ismerték, kezet fogtak vele, hallgatták elbeszéléseit, látták, amint rágyújt egyik cigarettára a másik után – főleg kedvenc márkájára, az egyiptomi Camelre –, együtt fogyasztották vele kedvenc életét, a birkahúsos- zöldséges rizottót, amelyet maga készített mesterien. Ezek az emberek már akkor érezték, hogy Almásy László nem mindennapi személyiség, szinte szuggesztíven sugározza azt a rendkívüli tudást és életismeretet, amelyet az Angol beteg főhőse felvillant.
Megrendítő élmény volt látni azt a kastélyszobát, ahol a világra jött, és azt a szenatóriumi kórtermet, ahol utolsót dobbant a szíve. A két helyszín között jelképes értelemben sok ezer kilométer és 56 esztendő a távolság, amit e könyvben szeretnék áthidalni."
A két évtizedes, az Almásy életének kibontakozását és beteljesedését nyújtó helyszíneken megejtett adatgyűjtő munka számos olyan dokumentumot és adatot tár az olvasó elé, amelyek eddig nem kerültek közlésre. A könyvben láthatjuk és olvashatjuk Almásy iskolai bizonyítványait Borostyánkőn, majd Kőszegen, autóvezetői és pilótaigazolványait, valamint számos levelét. A Líbiai-sivatagról francia nyelven írt könyvet, melyet az Egyiptomi Földrajzi Társaság jelentetett meg. Az angliai Eastbourne-ban magániskolai tanulmányai folyamán került kapcsolatba általában a technikai fejlődéssel és élete nagy szenvedélyével, a repüléssel. Ebben a városban már 1881-ben villanyvilágítás volt. Itt szívta magába a szabadabb szellemet és a teljesítménycentrikus követelményrendszer szabályait.
Mint lelkes és érdeklődő autós és pilóta, majd repülőgép-tulajdonos, személyesen élte át a motorizáció és a repülés fejlődési szakaszait. Kezdetben a ma „őskori" jelzővel illetett és múzeumokban őrzött gépekkel repült, ilyenekkel vett részt az első világháborúban, mint katonai pilóta. Később a repülés fejlődése során megismerkedett az egyre jobb gépekkel, egészen a második világháborúban alkalmazott vadász-, és felderítő gépekig. Elmondhatjuk, hogy Őt a technika avatta földrajzi felfedezővé, a Szahara elismert kutatójává és szakértőjévé. Dr. Kubassek János írja: „Almásy élete bővelkedik váratlan, drámai fordulatokban. Egyénisége éppen olyan rejtelmes, mint a Szahara, amelynek kutatása életcélja és szenvedélye, sikereinek forrása és végzete volt. A sivatag feltárásában elért eredményei tették világhírűvé." Mint cserkész, részt vett 1933-ban a gödöllői Cserkész Világtalálkozón, ahol személyesen kalauzolta a repülőcserkészek légibemutatóját megtekintő gróf Teleki Pál főcserkészt és lord Robert Baden Powelt, a cserkészmozgalom megalapítóját.
Szükséges megemlíteni, hogy 1993-ban a Magyar Földrajzi Múzeum megismételte Almásy útját a Líbiai-sivatagban Gilf Kebir Expedíció néven. Ennek az expedíciónak is számos fényképét láthatjuk a könyvben. Itt az Uweinat hegységben 1933-ban járt Almásy, amikor
felfedezte az itt lévő sziklabarlangok világhírű falfesteményeit. Maguk a sziklarajzok az őskor emberének művei, és olyan éghajlatra utalnak, mely alatt dús legelők fejlődtek állatokkal benépesítve. Almásy szemében a szabadság a legnagyobb kincs, s ezt a szabadságot ő a Szaharában, a sivatag végtelenségében találta meg. Erről így ír: „A sivatag végtelensége tisztítja a testet és a lelket. Az ember érzi a teremtő közelségét, és nincs, ami eltérítené ettől a megismeréstől. Szinte észrevétlenül jön ránk egy felettünk álló Lényben való megtántoríthatatlan hit és a parányi kis emberi sorsunkba való beletörődés, úgy, hogy zokszó nélkül készek vagyunk arra, hogy feláldozzuk magunkat a sivatagnak." „A végtelen sivatag első impressziója szinte elkábítja az embert. A felkelő nap vörös fényénél fenséges látványt nyújtott a határtalan síkság.
Ameddig a szem ellát, nincs más előttünk, mint a vöröses homokbuckák hullámai. Különös érzés fogott el, amikor így, pusztán csak gépünkre és saját erőnkre utalva nekivágtunk a félelmetes pusztaságnak. Az elmúlt évezredek óta vajon hány vándor indult neki ennek az útnak, és hányan lehetnek, akik nem érték el ennek a sivár,élettelen homoktengernek túlsó partját?"
Ő lett Zarzura, az elveszett oázis felfedezője, az utolsó „fehér foltok" eltüntetője Afrika térképéről.
K a l a n d o z ó
