145 Szepsi Csombor Márton: Europica Varietas

Szepsi Csombor Márton (1595–1622) az első magyar nyelvű útleírás, az Europica varietas (A változatos Európa, 1620) szerzője. Az Abaúj megyei Szepsi mezővárosban született, Nagybányán és Göncön végezte iskoláit, majd egy évi telkibányai tanítóskodás után 1616 májusában külföldi tanulmányútra indult. Másfél évig tanullt a jóhírű danckai gimnáziumban, igazi úticélja „az idegen helyeknek látása” volt. Lengyelországból ezért Dánia, Svédország, Friesland partjai mellett elhajózva Hollandiába ment, majd Angliába kelt át, onnan pedig Párizsba utazott. Gyalogszerrel folytatva útját Strassburgban, Heidelbergben meglátogatta a magyar diákkolóniákat, majd Nürnbergen, Csehországon, Szilézián és Krakkón keresztül tért haza két és félévi bolyongásából. Előbb Kassán lett iskolamester, majd 1620-ban egy Zemplén megyei főúr szolgálatába állt, ahol két év múlva tanítványával együtt valamilyen járvány áldozata lett.

E korban szinte minden külföldi főiskolára utazó diák készítgetett útibeszámolókat, feljegyzéseket, de irodalmi feldolgozásukra és publikálásukra Magyarországon Csombor előtt csak latinul történtek elszigetelt s az övénél lényegesen együgyűbb kísérletek.

A Kalandozó Szepsi Csombor Márton vándorútjának első két állomásán, Lengyelországban és Dániában gyűjtött élményeit idézi fel, a Kassán 1620-ban kiadott munka huszadik századi kolozsvári (Lepage) újrakiadása nyomán.

Azkit régentén Sarmatiának hittak, most azt mindenek Lengyelországnak nevezik. Ez az ország dél felől az magyarországi Carpathus hegyet tartja határának. Napkeletre fehér Oroszországot, napnyugatra Sziléziai, északra pedig Litva- és Pruz- (Porosz) országot. Nagy és hatalmas ország, úgymint mely Litvaországot, Curoniát, Livoniát, Svéciát, Pruzországot rész szerént és Casubiát is titulusába helyhezteti. Cimere egy sas.

Nevezetesebb folyóvizei ezek: az Visztula (az Viszla), azmely az magyarországi hegyekből eredetet vévén, az egész Lengyel-, Mazur- és Pruzországon általmenvén az nevezetes Dancka városánál az Balthicum (Balti) tengerbe szakad. Az második az Várta vize, mely Chestakon (Cestoehowon) felül tiz mélyföldön eredetet vévén Crovolov (Kromolow) nevű városkánál, általmegyen Kujavián és az nagy Lengyelországon Uj-Vásár (Neumark) nevű tartományban, amaz hires-neves Cüstrin (Küstrin) nevű városnál az Oder folyóvízbe szakad. Harmadik az Bug vize, azmely Litvaországból kijővén Mazurországban Visegrádon (Wysogrodon) felül az Viszlába szakad. Negyedik Pilca (Pilica), mely Krakkón alul hét mélyföldön, Pilca nevű város mellett eredetet vészen és az város nevét megtartja mindaddig, valameddig Warkán alul három mélyföldön az Viszlába szakad. Vagynak ezen kivül sok folyóvizei, kiknek nevük San, Vipretz, Poprád, Sola, Gostinya, stb.

Minden ércbányákból ónon kivül semmije sincsen ez országnak. Sója mind főtt s mind pedig természet szerént való nagy bőven vagyon, melyből az királynak esztendőnként nagy jövedelem szolgáltatik be. Buzából, mézből, fából, fenyőviaszból, zabból, borsóból nagy bősége vagyon. Bora nincsen sehol, hanem azkit idegen országból hoznak, úgymint Magyarországból, Ausztriából, Hispániából, Franciából. Vagynak erdei vadökrei, kiket uroknak is szoktak híni, sok juhai, tehenei.

Kiváltképpenvaló városai ezek: Krakkó, azhol az egész ország kincstartó háza, az királyoknak temetőhelyük vagyon. Szendamiria (Sandomierz), Varsova, azhol az királynak gyakortabb lakása vagyon. Gnezna (Gnesen), azhol az Szent Szaniszló eltemetve vagyon. Chestako az búcsújárásért igen hires, Pózna (Posen) az Várta vize mellett nagy kereskedő hely. Petricovia (Piotrkov) országgyűlése és oktáva hely. Jaroszlau (Jaroslaw) és Lublin az sokadalamért igen híresek.

Népe ez országnak maga hányó, kevély, cifrára űző, hirtelen haragú, buja, de mindazonáltal egymás között igen emberséges, szegényeken könyörülő, vallásának felette oltalmazója. Ruházatja az férfiaknak, noha azelőtt igen külömbözött az magyarok ruházatjától, de most immár igen keveset külömböz, minthogy mindakét fél az török ruhájában kezd gyönyörködni. Az asszonyállatok, főképpen az nemes renden valók, nagy fekete fövegeket viselnek, majd szintén mint az danckaiak. Köszöntésük galliai módra gyakortabb egymást megöleléssel szokott lenni.

Vallásuk főképpen három: pápista, reformáta és ariana. Az reformátusok viszontag két részre oszlattatnak, mert avagy olyak, kik Luther Mártonnak az vallásban követői avagy Calvinus Jánosnak. De ezek oly igen egymást értik és az pápistaság ellen oly egyarányú szivet viselnek, hogy soha ők egymás között, főképpen az tanítók nem veszekednek. Okát azt itélem lenni ez szép egyességnek, hogy egyik rész sem veszi bé az Concordia könyvét, az igaz augustans confessionak pedig mindaz két rész örömest, azminthogy méltán is, alája ír és az Szent írás után legnagyobb böcsületben azt tartja.

Eddig az derék leírása Lengyelországnak. Megyek immár az útnak, melyen én elmentem, rendire és annak kinyúlása szerént az városokat, falukat és várakat, melyeken általmentem, az bennük látott és történt dolgokkal egyetemben az Olvasónak szeme eleibe vetem. Térek azért viszontag az Beszkéd alá.

Lipnica. Irják Ulysses felől, hogy midőn Trójából hazájába, Ithakába megtért volna, kerülte az szirén tengeri asszonyállatok énekét és viasszal fülüket bedugta társainak, hogy gyönyörű éneküknek édességével őket meg ne csalhatnák. Mi is ez faluban az földi szirének közibe találkoztunk volt menni. Mert az ó-pünkösdet tartván az egész falu népe egy házban gyűlt volt fel, melybe hogy mi bementünk, nagy sok tisztátalan személy — jelenlétünket látván — hizelkedéssel hozzánk jött, énekléssel vigasztalt, de mi ellenük az fáradtság miatt álommal dugtuk bé füleinket és eképpen szabadultunk meg tőlük.

Saklucin (Zaklicyn). Város, kiben egy társunk tőlünk elválván visszatére Magyarországba. Akkor ez városnak egyik része igen megégett volt. Mi az vendégfogadóban látván az legényeknek idegen cselekedeteiket, melyeket az asszonynépek mellett űznek vala, de főképpen egy hóhérnek akarván barátságát tavoztatni, lábunkbelit megerősiténk és eledelt szerezvén kimenénk belőle. Mentünkben az idő igen esős volt, kiért utunk igen szomorú.

Tarnov. Eperjeshez 18 mélyföld, az nagy lublini herceg városa. Szép ugyan az ő situsa, de minden épülete csak fából vagyon. Vagyon egész óra benne. Kivül az város előtt egy nagy claustrum, távol pedig egy hegyen vára is. Az méhsör benne igen hires. Határán nem tudom miképpen találtak volt egy darab aranyat, mely az úrnak fülébe esvén ítélte, hogy ott aranybányák volnának. Nagy költséggel azért bányászokat szerzett és szertelen nagy hiábanvaló munkát cselekedtetett, ugyannyira hogyha ember látja, elcsudálkozik rajta, de egy batka érő hasznot sem talált...

Mondják, hogy ez városnak templomában egy hires-neves monumentum kő vagyon, kinek mása Lengyelországban nem találtatik.

Mélcen (Mielec). Ez városkában egy magyar barátunkra találtunk. Ugy Ítélem gálszécsi avagy nagymihályi fiú. Emberséggel fogadott és egy estve lengyel borral jól tartott.

Baranov. Szép épületekkel olasz formára csináltatott vár, kinek nagyobb része héjazatjának bádog, napfényléskor alig nézhet ember rá. Csak közel hozzá egy rendben egynéhány vendégfogadó házak, de igen embertelen mind az gazda s mind az gazdaasszony benne, mert nagy éhségünkkor pénzünkre sem adának semmit. Egymás között sincsen házasságbeli egyességük, azmint eszembe vettem, mivelhogy igen egyenetlenek az járomhoz.

Az falujában az evangélikusoknak szép templomuk vagyon, szép hársfákkal ékesített udvara az skólának.

Procrenica (Koprzywnica). Város, melyben az társunktól elváltunk és először az bálványos templomban könyörgést töttünk. Sokadalomnak idején voltunk benne, azhol — mivelhogy az utat mi nem tudtuk — egy jámbor ember bennünket egy Szendomiri (sandomierzi) barátnak kommendála, azki minket nemcsak igazgatna Szendomirban, hanem, jól is tartana és antiquitásait megmutogatná. De ez barát kicsiny ideig velünk jővén, az utánnunk sokadalomból kijövő fehér házi ördögöket (értsed az menyecskéket) eszébe vevé, tőlünk elmarada azoknak kedvükért, — megmutatván így Szendomirt, mint régen az sánta ember Argirusnak az fekete várost. Mentünkben találtunk egy igen jó forrást, ki mellett leülvén hazámról ily verseket szerzettem:

Ad patriam Szepsi.

SZEP, pulchrum Hunniaca lingua, est, SI conditionis

Syllaba: pulchra est sed conditione gravi.

Si tollas mores mediis de coetibus illos

Qui vitiis fratres: Patria pulchra mea es.

Szendomiria. Sok claustrumokkal — kikben fehér és fekete barátok laknak — ékes város. Vagyon szép kollégiuma is, kiben jezsuiták tanítanak. Akkor kezde épülni, mert elégett volt az egész város. Történet szerént Ur napján voltunk benne, amelyre mindenfelől ugy feljött volt az búcsújárásért az nép, hogy az városban alig tért, mint Bethlehemben Urunk születésekor. Sok kérdezkedésünk után menénk egy vendégfogadóba, azhol — noha semmi jóval — de szép szóval tarta bennünket az vén gazda, ki régen az jó hires-neves Monachi nemzetségnek Magyarországban lovas legénye volt, kiről szép emlékezetet tött előttünk és kérdezkedett, hogy fenn vagyon-e familiájuk. Kinek, midőn beszéltük volna ez mostani Monachi Miklós és Monachi Sebestyén Uramnak jó állapotjukat, igen örvendezett rajta.

Az egész Lengyelországban több helyen szőlőt nem láttam, itt elég vagyon az monostor kertjében.

Ofsarova (Ozarow). Nagyobb rész szerént lakosa mind zsidó. Szombat napon voltunk benne. Minden népe nagy csendességben és isteni tiszteletben volt foglalatos.

Warka. Az Pilca folyóvíz partján épittetett. Itt egyebet jajnál és siralomnál nem hallottunk, mert az egész város tőből kiégett volt, mind az vizig alá. Egyedül csak egy rossz hóstátocska, az papok házával egyetemiben maradt volt meg. Az templomban minden oltárok, minden harangok, minden bálványok földig égtenek volt. Azmint felőle hallottuk igen nagy kalmárság tartja ezt az várost, minthogy az Viszláról is minden marhát reá felhordatnak, innen viszontag mind búzát, rozsot, zabot, mézet, viaszt, hamut, fát aláhordhatnak. Igen nagy módjuk lehet az kereskedőknek benne.

Noha régen Mazurország külön biratott, külön törvények által igazgattatott, mostan mindazonáltal mind királynak s mind törvénynek annak örül, azmelynek Lengyelország. Én is azért külön generális descriptiójára gondot nem viselek, hanem renddel egynéhány városát adom az Olvasónak szeme eleibe.

Warsova (Varsó). Mazurországnak metropolisa, lengyel királynak nagy gyakorta kedves lakóhelye, szép város az Viszla parton. Vára nagy és bő piacú. Vagyon az jezsuitáknak nagy kollégiumuk benne, melyet közönséges akaratból az egész országi Kúria avagy Konventus épittetett. Egy templomot építenek mostan benne, kinek az egész Mazurországban mása nem lészen. Mi ez városban sok hazánkbeli fiukat találtunk, azhol az én jóakaró barátom is, Szepsi Nagy István akkor volt, ki egy napon minket jól tartott.

Ottlétünkben nagy országgyűlése volt, ahol az lengyel uraknak s nemeseknek szin népét megláttuk. Csudálkoztam az lengyel népnek sok drága selyem és posztó ruháin, gyalog vitézeknek magas és vastag termetein, sok főlovaknak nyargalásain, uraknak sétálásain, nagyasszonyoknak csuda forma hintókban való járásain, kalmároknak gazdag árúin, barátoknak fatalpain, becstelen nőszemélyek sokaságán, sok öldökléseken, etc. Itt volt, ez gyűlésben amaz vitéz magyar, Nagy Balázs is tizenketted magával, kinek szolgái ottlétükben sok lengyeleket bocsátottak purgatóriumba. Szerencsére szállásunk volt szintén az Ratus mellett, — azmelyben a bordélyház is vagyon, — Liszkai Pálnál. Estve midőn magunkat a ház előtt mulatnánk, csudálkoztunk rajta mint kiáltoztanak, mint vagdalkoztanak az lengyel vitézek az tisztátalan nőszemélyekért.

Zakrucin (Zakrocyn). Lengyelországban is ezen néven vagyon egy város, Krakkóhoz csak nyolc mélyföld, kiről feljül emlékezetet tevék, de ez meghaladta az másikat, mivelhogy nagy ócsóságáért igen hires, ugyannyira, hogy az lengyelek, azkik Danckára alámennek, igyekeznek azon, hogy ott kifogásuk lehessen és az hajókra kenyeret, húst és aszúhalat szerezzenek, mert ócsóbban sehol meg nem találják. Más az, hogy az sok idegen népnek kedvéért, kik arra alájárnak, az egész város sok tisztátalan személyekkel rakva, kik az utcákon is csaknem erővel vonszolják az embert Istentelen cselekedetekre.

Ez városban láttam legelőször, miképpen az csordából hazajött disznókat fürösztötték, fésülték és mosták.

Ez várost meghaladván, mivelhogy az viz igen kicsiny volt, ki miatt az hajók gyakorta akadoztak, mimagunkat — noha mind ételünk, mind italunk az hajón bőségesen, fizetésünkön kivül megvolt, — meguntuk és belőle kiszállottunk. Gyalog menvén elhagytuk Visegrádot, Cermielszkot (Cerwinsk) és jöttünk Plockára (Plock).

Plocka (Plock). Magyarul Palacka. Erős várú és szép két klastromú város, egyikben barátok, másikban apácáik laknak. Régen ezt az várat az jó emlékezetű Báthory István, lengyeleknek királya, mivelhogy az benne levő ur az danckai várossal egyetemben az ő választására és annakutánna hűségére nem akart hajlani, sok vérontással vette volt meg 1577. esztendőben. Ennek határán nagy éhséget szenvedtem, mert kenyeret az hátrahagyott faluban sehol nem találhattam.

Ladislavia (Wloclawec). Azmint épületeiről tetszik, felette régi város. Számtalan sok búzás házai vágynak. Vagyon nagy püspökség is benne, melytől függ in reibus ecclesiasticis az egész közel lévő tartomány.

Nyessova (Nieszawa). Templomokkal és klastromokkal felékesitett város. Az kapu előtt szép renddel, nagy hosszan vagynak a kertek, mindenféle szép virágokkal, de főképpen számtalan sok hagymával teljesek, melyért mi az várost Görgőnek neveztük. Ennek az városnak határán, midőn egy árnyékban alunnánk, elvesze tőlünk egy társunk, melyre nem találtunk soha többször. Rút, magas, fekete, sánta ember volt, igen nagy botot hordozott, kitől néha, hogy történet szerént utánnam találkozott maradni, bizony igen féltem.

Eddig Lengyel- és Mazurországon való általmenetelemnek rövid leirása.

...Az széles tengerre adtuk magunkat egy amszterdami főkereskedő embernek hajójában, mely napon oly nagy hó esett, azmelynél nagyobb Karácsony havában sem eshetik sehol egy nap. Az tengernek pedig oly nagy habjai voltának, hogy két kopjányira tó felhányta az vizet (zúgását elhallotta ember másfél mélyföldön), mely megtartóztatott akkor minket az elmeneteltől. Akkor az hajóban ezeket küldöttem Istenemhez tiszta szivből:

Arida cum pelago tua sünt De' optime, quare

Sive super sicco sive vehar pelago.

Tu servare potes, poteris tu perdere solus,

In manibus sanctis vita salusque tuis:

Adsis quaeso mihi fluctus intrare conanti,

Undas despiciam te comitante maris.

Az Mundhoz értünk, azhol az vendégfogadóban ily verseket láttunk: Wer will borgen, der komme Morgen. Feljebb mentünk az tengeren egy egész mélyföldnyire, azhol az nagy tengeri háború megtartóztatott és egy kis hajóba négy emberek csaknem fenékre szállanak, immár utolsó reménységgel az vizet az hajóból fővegekkel és egyéb ruhájukkal is hányják vala nagy haszontalanul. De őket veté annakutánna az szél egy nagy hajónak az orrához, azmelyre felkapának szegények nagy reszketve. Április 18.-án „Vela laeti dedimus et ispumas salis prora ruimus", elindultunk nagy örömmel, de szüntelen könyörgéssel azhova az Isten, az szerencse és az szél vinne az nagy tengeren. És éjjel-nappal menvén Április 20.-án az pomerániai hegyeket nyolc és kilenc óra közben reggel megláttuk. Ugyanazon nap az tengeri betegség rajtunk elhatalmasodék. Harmad egész napig sem ettem, sem ittam semmit, hanem csak nyomorgottam szertelen. Az fogaimnak húsa az sok hitvány tengeri nedvességek miatt annyira feldagadott, hogy az fogaimat az szájamból bizony rendről-rendre kezemmel kiszedhettem volna. Április 23.-án megláttuk Bornholm szigetét, Vandaliának hegyeit, városait, Rostochiumot (Rostockot), Vismart és amaz nagy hires-neves Julinum városának és Vinetának helyét, melyekről csak ezt adom az Olvasónak tudtára.

Julinum az Pomeranicum tenger mellett egy kis szigetben igen friss város volt, kihez kereskedéséből idejében Konstantinápolyon kivül hasonló nem találtatott, annyira, hogy az dániai királynak erejét semminek állítván, egynéhányszor külömb-külömb időben magát is elfogta és tömlöcében tartotta. Pogányság volt, de 1124. esztendőben csak szintén egy Bambergai Ottó nevű püspök által 22.000 lakos ember keresztelkedett meg. Ezen kivül mennyi sok ezer volt, ki az régi pogányságban megmaradóit, mennyi sok ezer az sok idegen nemzetségnek száma, kik az kereskedésnek kedvéért ott laktanak. Az benne lakosoknak törvényei szerént szabad volt annyi feleséget venni, amennyit eltarthatának. Közönséges fő istenük volt egy háromfejű bálványkép, melyet ők Triglaffnak neveztek, ennek még két segítőtársa: egyiket Albusnak, másodikat Niger Deusnak hittak. Ez rút undok cselekedetekért egynéhányszor az Ur Isten ez nevezetes várost menyköve által megrettentette, az nép benne felkelvén fehér Oroszországba mentek, ahol mostan is az egy tartomány az város nevéről Volinumnak hivattatik. Végre Valdamerus, Dániának királya 1370. esztendőben földig lerontá, drága szép köveit, vasait országába béhordá.

Hét mélyföldön ez várostól volt még ennél is szebb város: Vineta nevű, melyet az Ur Isten nem külömben, mint Julinumot menykövekkel rontá és tengerrel boritá el. Mostan is tiszta időn, ha ember felette hajóval megyen, egészen meglátja minden fundamentumát, sőt még néhol egész kamaráit is, kikből nagy gyakorta afféle szegletes szép köveket szaggatnak fel és ugy hordják az mellette való városokba.

Április 14.-én hányattattunk az svéciai tengerre, azhonnan az másnap estve felé és az egész éjszaka az jövő nappal egyetemben, mely április 16.-án volt, nagy habok között visszajöttünk az dániai tengerre. Ugyanazon napon aztán, mintegy tizenkét óra tájban az dániai király lakóhelyét, Coppenhagent (másképpen Hafniának hivják) meglátánk és az vitorlákot egyen kivül mind lebocsáták. Mellyel jelentik az királynak hatalmát és erejét, maguknak pedig alázatosságukat és engedelmes voltukat, kivánt tisztességes dolgukban szolgálatjukat és egyetemben megmutatják ezzel az őrállóknak, hogy nem ellenségek, azmint az derék tengeren is mentünkben egynéhányszor hajókat látván ugyanazont cselekedték.

GENERALIS DESCRIPTIO DANIAE

Krisztus Urunk születése előtt száz esztendővel cymbrusok lakták ez földet, azkik hozzájok kapcsolván az tigurinusokat és ambrokat az római impériumot elveszteni akarták. Manilius és Sylanus consuloknak idejében az rómaiakat megverték és nyolc egész esztendeig ellenük táborban voltának, de akkor az Athesis folyóviz mellett megverettettének. Ugyanezeket nevezték cymmeriusoknak is, azkik az Propontis tenger mellől (azhol mostan is valami kis maradékait mondják lenni) ebbe az országba jöttek és itt mindakét felén az tengernek letelepedtek. Azmit pedig az poéták „de cimimeriis tenebris" irtanak, igy kell érteni: Mivelhogy ez ország, főképpen pedig az túlsó része, azmelyet Scaniának hinak, igen az észak alatt vagyon, hosszú éjszakái vagynak, elannyira, hogy az Norvégia felől való határaiban néha, mikor leghosszabb az éjszaka, három egész hétig is nincsen napfényük, noha világossága megtetszik valami kicsiny ideig, három vagy négy óráig, azmelyet az poéták az ő szokásuk szerént öregbitvén, azt itélték, hogy ugyan örökkévaló sötétség vagyon rajta. És igy valakit meg akartanak átkozni, tehát az cimmeriai sötétségre, mint egyéb nemzetségek pokolra átkoztak. Emlékezik Homeros is (in lib. Odys. 10) ez dologról, de azmiképpen, hogy az egész könyve csak mint poetica fictio, erről való emlékezetében is semmi egyéb igaz nincsen, hanem csakhogy mondja őket lakni az nagy Oceanus tenger mellett. Noha teljességgel az föld zsírját az Ur Isten s az természet meg nem tagadta tőlük, mindazonáltal minden szőlőjük és gabonájuk, szántóföldjük csak az tenger. Az hoz nekik mindenféle hasznot, mert az gazdag az kereskedése után, az szegény az halászás után él, ahol sokféle halakat, de főképpen angolnának és heringnek sokaságát fogják. Vagyon egy veszedelmes promontoriuma, hiják Schagának (Skagennek), mely nagy szörnyű kövekkel és fövenyekkel rakodott meg. Az tudatlan hajósok gyakorta ez helyen hajót törnek és minden marhájukkal az vízbe vesznek. Azki békességgel el akar menni három mélyföldön kerüli el. Minden éjszaka gyertya vagyon rajta az dániai király költségéből, melyet az tengeren nagy távolról szemléltünk.

Vagynak az dániai korona alatt hatvankilenc szigetek, azmelyek közül egynéhányat, kik nevezetesebbek, im leirok:

1. Zelandia (Själland), azmelyben az királynak mind lakóhelye Hafnia városban s mind pedig kincstartó háza Fridrichsburgban (Frederiksborg).

2. Gotia (Gotland), azmelyben amaz hires város Wisbi. Régen nagy emporium, mostan csak közönséges hellyé lett. Ebből a szigetből származtak volt minden országokra az fene gótok.

3. Terra Sancta, melyről nem tudom micsoda históriákat beszéltének az dánusok. Azt mondják, hogy egy időben abban az szigetben csak leányok laktak és soha közibük férfiú bé nem mehetett, valaki azon igyekezett, el kellett vesznie. Vagyon két hegy benne. Az egyik igen fehér, az másik igen fekete. Bizonnyal beszélik, hogy mindez mai napiglan is, valahol azok az leányok lakt-nak, lábuk nyoma fenn vagyon és soha rajta sem fű, sem fa nem terem. Innen híjáik szent földnek az egész szigetet.

4. Amac sive Amaggar (Amager). Azelőtt semmi lakosi nem voltanak, hanem 1514. esztendőben, hogy az Philippus hispániai királynak leánya, Erzsébet hozzáment volna az második Krisztiánus nevű dániai királyhoz, ez vevé reá az királyt, hogy Belgiumból kertészeket hozna és abban az szigetben vetne, plántálna. Immár annyira ment az szigetnek mivolta, hogy a királynak mennyi jövedelme vagyon két főbbik városából, azt mondják, hogy több azokból az szigetbéli kertekből, mert minden paréjokat, virágokat, hagymákat Hafniában béhordnak és drága pénzen eladják.

5. Vena (Hven), mely mellett az dániai fretumnak közepette szintén ugy mentünk el, mintha valaki valamely vár mellől elmenne. Igen kicsiny sziget, kiben az második Fridericus ott való király amaz hires-neves Ticho Brache főmathematikusnak, csakhogy inkább az népnek zörgése kivül, az ég járásnak mélységes tudományában forgolódhatnék, egy szép házat épittetett, kinek ott lött irása sokaknak nagy böcsületben tartatik.

6. Amerum. Igen gazdag halászok lakják és azmint ők maguk, az benne lakozók vele dicsekednek, soha egér benne nem találtatik. Ha valahonnan beviszik is, szörnyű halállal, mihelyt az földre leteszik, meghal.

Az többi szigetben nincs oly emlékezetre méltó tulajdonsága az természetnek.

Népe Dániának igen hideg természetű, magas és szép fehér, egymásnak szeretői, örömest vándorol, bévett értelmének erős oltalmazója. Az asszonyállatok gyengék és tekintetre méltók, házuk népének okosan gondját viselik, igen rajozók, de nehezen szülők. Betegségek kiváltképpen rajtuk ezek uralkodnak: nátha, torokgyik, vizkórság, etc.

Kiváltképpen való városai ezek: Coppenhagen, Lundia, Helsenor, Fridrichburg és Helsinbork.

Coppenhagen, kit mondék, hogy Hafniának is neveznek. Ez egész országnak feje, az királynak lakóhelye. Négy tornyokkal setétlik az. tenger mellett. Ékessége semmi más városokhoz képest. Az király udvara az tenger partja mellett olasz formára épittetett, csak egy toronnyal ékes. Ez mellett az arzenál avagy az fegyvertartóház és mindjárt az partja mellett az királynak sok hajója, kikben minden erőssége vagyon. Láttam az többi között az város előtt egyet, felette szép készülettel, mindenütt aranyos, neve volt: Szűz leány, melyen gyönyörködteti az király magát, sétálván az tengeren. Az három árbocfáján volt szép három veres zászló, címeres, egy-egy veres mezőben fehér kereszttel, tizennégy ágyú rajta és mindenütt veres rojtozatú kék tafotával béfedezve. Hátul az kormányfán egy nagy szerecsen képe, felette pedig egy üvegből készített aranyos gyertyatartó. Nem nagy ez hajó, de igen szép módjával épített. Az hátulján ilyen irás vagyon: „Regna firmat pietas".

Hafnia városának vagyon egy hires akadémiája is, mely azelőtt elhagyatott lévén, 1539. esztendőben Krisztiánus felépittetett. Ott jártomban volt nyolcszáz deák benne.

Situsa igen sovány helyen vagyon, holott egyfelől az nagy tenger habjai zúgnak naponként mellette, másfelől pedig fövényes és veres agyagú föld az mezején. Vagyon hallatlan jó mélységű portusa, melynek segítője az ellenben lévő Amar nevű kis sziget. Kőkerítése és árka vagyon. 1524-ben esztendeig vivták és az éhség miatt kényszeritették megadni. 1536-ban nem adták fel, hanem egymásután három egész esztendeig feltartották, noha már annyira jutott volt, hogy egy eb, egy macska, etc. nem találtatott benne.

Lundia (Lund). Ékes város, mely felől azt olvastam egy hisztorikusnál, hogy annakelőtte igen nagy szövetsége volt az anglusoknak az dánusokkal, annyira, hogy legelőször is ők hozták be ez országba (az ok alatt bizony nagy tiszteletreméltó az árus rend, hogy sok helyen az egész világon ő általuk folyamodott meg az keresztyéni vallás) az igaz keresztyéni hitet, midőn még ezek pogányok voltanak és igy közöttük lakozván sok angliai főemberek ezt a várost építették és az ő Londinumukról (kiről ide alább sokat fogok szólani) Lundiának nevezték. Legnagyobb harang az erfordiai Németországban, de itt még annál is nagyobb volt egy, kinek neve Mária Laura, ki 1577. esztendőben meghasadott. Az király összerontatta és Croneburgban (Kronborg) az mostani ott való két harangot öntötték belőle.

Helsenor (Helsingör) az tenger partján egy kis városka, minden kerítés nélkül, szép búzás házai és két temploma, ismég az tengeren nagy csudálatosképpen felépített szép kővára. Héjazatja mindenütt bádog, négy kerek tornyokkal felette ékes, az város felé egy téglahiddal. Ennek általellenében, az tenger túlsó partján, más erős vár Helsingborg, nagy erős földtöltéssel, egy hitvány csonkatornya, minden épület tégla. Ez két vár és város között senki el nem mehet, hanem először nagy adót kell bevinni az királynak. Az mi hajónktól nyolcvanöt tallért vöttenek, azonkivül még az vicekapitány az hajóra feljött és mindeneket felhányt, megszemlélt, hogyha találhatott volna többet, mint az navarchus számban bevitt eleiben.

Az Helsinburgnak (Helsingborg) városában igen jó sokadalmak és vásárok szoktak esni, hova az egész Svéciának (Svédország) határaiból az szántó-vető emberek mindenféle gabonát, ökröt, tyúkot, ludat és valami eledelre szükségesek, felhordnak. Azmi régiségét illeti, nem tudhatom ha az város-e avagy az vár régibb. Bizony dolog, hogy ez város és vár Dániának legelsőbb és régibb épülete.

Május 1.-én este felé elindultunk Dániából és hányattattunk az svéciai tengerre, annakutánna Norvégiára. Visszajöttünk az másnap, tizenkét óra tájban az német Oceanus tengerre, hol az hajósok reánk dühödtének és keresztelni fogtak, azkik magukat meg nem váltották. Módja pedig ez kereszteléseknek ilyen: Az antennára, melyen az legnagyobb vitorla vagyon, oly magosán mint az itt Kassán való nagy templom kőkerítésének magossága, vagynak öt csigák, azkiben az nehéz vitorlákat felszokták vonni. Az egyikben vetnek oly hosszú kötelet, ki kétszerben alá ér. Az egyik végire minden kímélés nélkül, derékon az embert reá kötik, felvonják az csigáig, nagy hirtelenséggel lebocsátják és az tenger vizében háromszor torkig elmeritik. Talál olykor elszakadni az kötél, az ember bizony örökké odavész. Minket is azért erre reá akarván venni, mindeneknek előtte megragadák az szegény pap társunkat, ki felette beteg volt, akkor is reá köték. Mi, hogy ne cselekednék, az dühös tengeri ebeket sírván kértük. De azok annál inkább, csakhogy minket megijesszenek, mint az gyors hóhérok kötözték az papot és bizony már szinte felrántják vala, hogyha zsebéből egy aranyat és két tallért az harmadik társunk (minthogy mi nem nyúlhattunk pénzünkhöz), Sziglovski Gergely mindahármunkért le nem teszen vala.

Azon nap este felé szép sereggel találánk elő húsz galliai hajókat, kik nagy gyönyörű trombita szóval mulának el mellőlünk.

Május 3.-án felette nagy szélvész bennünket elő talála és annyira elhatalmasodék, hogy oly nagyokat roppant az hajónak deszkázása, itélte volna ember ágyúlövésnek. Ki kiáltotta: orate; ki jajgatott. Az kormányos az főhajós urat szidta, hogy szántszándékkal mind magát s mind pedig annyi lelket el akar veszteni. Noha pedig oly nagy volt az jelenvaló veszedelem, hogy azkinek leginkább kellett volna is biztatni, az is azt mondotta, hogy elveszünk, mindazonáltal mégsem tűrhettem nevetés nélkül az velünk lévő pápista papnak cselekedetét, ki az könyörgést megunván immár csak az sok páter nostert, kiket mi „olvasóknak" hivunk, zörgeti vala. És valamennyiszer az hajó csattant avagy fordult, vagy pedig az habok, mint az igen nagy kádak, fejünk felett megütközék, csak ezt iterálja vala: „Jézus Mária, Jézus Mária". Mondotta ezeket egynéhány ezerszer. Látván azután, hogy nehéz Isten ösztöne ellen rugódozni, nagy sirván az hajót neki bocsáták az szerencse vitelének. Ott bezzeg, noha arravalóképest az compassum nauticum használt, hogy tudjuk mely fele viszen az szél bennünket, de sem nap, sem csillag nem lévén, semmi gradusnak útjait nem observálhattuk, hanem csak az Isten immediate volt igazgató. Akkor történt volna a nagy habok között egy fövenyben avagy kősziklában megütközni, mindnyájan odavesztünk volna. Vitt azért akkor minket az szél viszont a norvégiai hegyek alá. Az tengeri betegség pedig az hajónak hánykódása miatt ismég reánk szakada. Observatio: ezen tengeren amaz török gálya és akármi evezőktől birattatott hajó semmiképpen el nem mehetne, még szinte nagy nyár közepén is, mert hallatlan nagy szélvészek északról szokták támadni. Most májusban is csaknem veszen meg az hideg bennünket, oly nagy hó esett. Legnagyobb félelemben ez nap voltunk, mert az ellenünk jövő szél oly nagy haraggal volt, hogy az habok nagy magos házakat magosságukkal meghaladták, kikre az hajó hágdosván, néha oly igen bement az vizbe, hogy csaknem elmerült az eleje. Néha oly nagyra hágott fel, hogy leesvén csattogott-ropogott, az számtalan sok kötél csikorgóit, mely dolog az én szivembe nagy félelmet szórt. Egyéb vigasságom az 91. Psalmuson kivül semmi nem volt, melyet az én velem jót tett uram Danckából való kiindulásomkor, mintegy testamentumban hagyott vala én nekem.

Május 4.-én az norvégiai tenger partjáról az északi Boreas szél fúvása által jöttünk viszontag az igaz útra, de akkor is oly nagy volt az hab, hogy az tenger nemkülömben tetszett, mint itt az Tiszántúl az halmos nyir földje. Mindazonáltal, minthogy az szél utánnunk volt, ki énekelt, ki varrogatott, ki históriát olvasott, ki mit cselekedett, örülvén rajta, hogy az Ur Isten az norvégiai kősziklás partoktól megszabaditott. Május 5.-én egy szél sem volt. Megmérék az tengert és találák 24 ölnyi mélységét. Azután egy órával csak húsz lőn, kin igen megörülénk, itélvén, hogy nem messze volna már az föld, holott oly kicsiny volna az mélység. Ez mi örömünket öregbité számtalan tengeri lúdnak látása, azonközben pedig az árboc fától az vigyázó megszólala ily szókkal: „Nauclere! Terra visa".

Május 6.-án Frisicum mare navigare cepimus.

Az frisiai tengerre érkeztünk.