71 Baracs Dénes: Jeruzsálemi zarándok

Az A1 Aksza mecsetnél is sietnünk kell, néhány percünk van a megtekintésére, addig előbb le kell vennünk a cipőnket, mert arab imahely földjét, pontosabban szőnyegét nem érintheti cipő. Nem vihetjük a fényképezőgépet, kamerát sem, amikor belépünk a VI. században épült, azóta földrengések, tűzvészek, dúlások nyomán számtalanszor újjáépített mecsetbe. Rengeteg burnuszos, kefiás arab és még több turista a világ minden részéről, meg iskolások tömege. Bent a nem túl magas, széles teremben márványoszlopok sokasága tartja a mennyezetet. A teret két részre osztották, az egyiken mi haladunk színes szőnyegeken, tőlünk balra világosabb szőnyegeken néhány arab, akinek úgy látszik, az imaidőkön túl is van valamilyen egyházi dolga, lebontva meditál. Kalauzunk felhívja a figyelmet az egyik oszlop sérülésére: akkor találták el, amikor itt, ezen a szent helyen lelőtték Husszein jordániai király nagyapját. Az volt a bűne, hogy békét kötött - akart kötni - Izrael állammal. Most ugyanilyen fenyegetésekkel illették a szélsőséges arab szervezetek Husszein királyt, aki követte nagyapja (rossz?) példáját. Akad, aki Arafatra is halált kiált: az ő élete is veszélyben van.

A következő, az Omar mecset, a Sziklatemplom: ott épült, ugyancsak a VI. században, ahonnan a muzulmánok hite szerint Mohamed lován a mennyekbe rúgtatott. Gyönyörű csempék borítják a falakat, meg a Korán szúráiból szent szövegek kalligrafikus indái - és ahogy a keresztény kegyhelyeken, itt is ott van maga a szikla, amely a csodás esemény helye volt: aki netán nem hinné, maga is láthatja, ha felágaskodik és az üveggel védett szent helyre pillant. Érthető, ha az araboknak szent ez a hely, amelyet az izraeliek át is adtak nekik őrzésre. Dezső pedig rezignáltan elmondja, hogy a mullahok, a muzulmán papok a szent helyen nem elsősorban Allahról prédikálnak, hanem „ellenünk". Nem egyszer fordult már elő, hogy a tömeg kijőve aztán az izraeliekre támadt, akik odalenn imádkoztak. Így volt ez - két évc? -, amikor az innen ledobott kövekkel megtámadott zsidók védelmében a szent eszplanádra behatolt az izraeli katonaság, arra viszont rátámadt a tömeg. A katonák tüzet nyitottak, sok ember meghalt vagy megsebesült.

Dezső nem szereti a fanatikus izraeli vallásosokat, de még kevésbé viseli el természetesen az arab szélsőségeseket, és ezért kételkedik a békében: hiszen ugyanazt a helyet követeli magának mindenki, Jeruzsálemet akarja fővárosának arab és zsidó, mindegyikük számára szent város, egymás ellen is szent. A mullahok azt prédikálják, dicsőség a szent helyért meghalni, hogyan lehet tehá t itt béke? Így Dezső.

Bennünket közben az arab őrség kezd tessékelni, angolul kiabálják, hogy közeledik a prayer time, az ima ideje, amikor ez a falakkal övezett térség csak a hívő arabokat illeti meg, nem a videós turistákat vagy a keresztény zarándokokat, vagy éppen érdeklődő nem vallásos zsidókat, mert turistaként jöhetnek most a szent arab helyre ők is, mint bárki más. Ellentétben azzal a helyzettcl, ami akkor uralkodott, amikor az óváros az arabok fennhatósága alatt állt és a zsidók nem mehettek a Siratófalhoz, be sem léphettek. Viszont csak a nem vallásos zsidók jönnek az arab kegyhelyekre, a hivőknek ugyanis a rabbinátus egy időre megtiltotta ezt: nevezetesen a Messiás eljöveteléig. Mindehhez tegyük hozzá, hogy a hagyomány szerint itt a hegyen van a szikla is, amelyen Ábrahám fel akarta áldozni Izsákot, továbbá épült ide a második Szentély lerombolása után keresztény bazilika is, sőt zsidó fundamentalisták itt szeretnék felépíteni a harmadik Szentélyt a még Titus által lerombolt második helyébe.

A templomhegynek ez a felső sík eszplanádja különben gyönyörű, középen festői medencével övezett kút látható, ahol az igazhívő arabok megmosakodhatnak ima előtt, a kijáratok látványos kapuk, mögöttük pittoreszk arab negyedek.

Társaságunk frivol hölgyei leadják a hosszú szoknyát, elhagyják a platót, és már bent is vagyunk az Újtestamentumban, az arab óvároson keresztül, a bazáron keresztül vezető Via Dolorosán, vagyis a Golgota hegyén megyünk, a 14 stáció hagyomány szerinti színhelyén. A stáciökat az arabok épületein kisebb szobrok, feliratok jelölik, itt esett el először Jézus a kereszttel, itt ostorozták meg, itt esett el másodszor, itt találkozott Máriával stb. Tudnivaló, hogy az első keresztény hagyományok Jeruzsálem falain kívülre helvezték a keresztrefeszítést, de már Konstantin császár itt emelt templomot, a zarándokcsoportok tehát itt járják végig Jézus utolsó útját, van amelyik minden stációnál imát mond, zsoltárokat énekel, miközben kavarog körülöttük az arab kereskedők szűk utcájának gazdag nyüzsgése, a zajok, az illatok, a viseletek, az arcok, az ezerfajta áru, emléktárgy, szőnyeg, ékszer, váza, a falatozók, ezer kiáltás, alku, kínálás, illatok, italok, Coca-Cola és frissen facsart narancs, grapefruit, szentjánoskenyérlé (barna, édes, friss, hideg). Az út időnként úgy összeszűkül (van, ahol fedett is), hogy az emberek is összeszorulnak, ha itt késelnek meg valakit, még össze sem esett, a gyilkos tíz méterrel tovább furakodhat a tömegben. Israel Army feliratú sapkámat, amelyet a hőség ellen vettem az előző napon, nem is merem feltenni itt, hátha pont ez irányítaná rám valamely arab fanatikus dühét. Különben már hetek óta nem késeltek meg senkit, de nem érdemes ingerelni a sorsot.

A Via Dolorosa forgatagából érkezünk el a Szent Sír templomához, amely a Hadrianus császár által emelt bazilika emlékét őrzi. Azért emlékét, mert azt persze felgyújtották, mire a keresztesek a Szentföldre siettek és újjáépítették, de azóta is voltak földrengések, tűzvészek, és a mai formát a rengeteg újjáépítés végeredményének tekinthetjük. A Szent Sír temploma előtt tehát kis tér, amelyen a világ minden tájáról érkezett tarka zarándok- és turistatömeg hullámzik, a különböző csoportok vezetői színes esernyővel, pálcával - Dezső a sapkájával - jeleznek követőiknek, majd elnyeli őket a templom mélye. Többféle keresztény egyház osztozik a templomon, előbb görögkeletiek imaterén haladunk át, aztán vannak római katolikus franciskánusok, etióp és szír jákobita keresztények, ezt csak a könyvből tudom. A görögkeletiek szerint tehát itt volt a Golgota utolsó négy stációja, vagyis a keresztrefeszítés, Jézus halála, a keresztről való levétel és lemosatás, a sírbatétel és a feltámadás. Miután mindig, minden képen szabadtéri jelenetként elevenítik meg a keresztrefeszítést, furcsa elképzelnem ebbe a zárt térbe, de üveg alatt is látszik egy kicsi az eredeti sziklából, annak bizonyítására, hogy ez a hegy, ez a Golgota, állhatott itt tényleg a kereszt.

E szent helyen magasodó mai kereszt előtt oltár, rajta sok száz gyertya ég. Itt lehet vásárolni, egy apáca állítgatja kinek-kinek kérésére a gyertyát a megfelelő helyre, ki-ki megemlékezik velük elhunyt szeretteiről. Fotók, videokamerák, megmutatni otthon: itt voltunk. A sírbatétel színhelyét viszont nem tudjuk megtekinteni, olyan sor áll a pici sírkamra előtt, egy órát kellene várnunk legalább, viszont időnk szűkre mért. Nem messze tőlünk zarándokok énekelnek áhítatosan, ebben a templomban tényleg érezni lehet a történelmi levegőt: akár itt volt a keresztrefeszítés, akár nem, a keresztesek biztosan harcoltak birtokáért sokszáz éve már, megannyi egyház vívott érte számtalan diplomáciai vagy egyéb csatát, ma is kavarog benne az élet.

Persze, még napokig bolyonghatnánk az újtestamentumi színhelyeken, de erre sincs idő, a szukon át egy pillanatra a római kori főutca maradványaihoz érünk, majd az örmény és zsidó negyeden (ezek 1948 után az arab fennhatóság idején lerombolt, majd 1967 után, az akkor visszafoglalt városban újjáépített házak) áthaladva jutunk el Dávid király sírjához, amely a hagyomány szerint itt van. A domboldalban lévő épület középső szintje viszont arab, felső szintje keresztény kegyhely, persze a különböző szintekről külön-külön bejáratokon lehet odajutni. Dávid sírját nincs mód megte­kinteni, még a feltételezettet sem. Viszont miután beírtuk nevünket egy könyvbe - amelyről aztán kitűnik, hogy az adományozók nevét tartalmazza, immár bennünket is kötelezve - a sír fölötti emlékhelyiség tekinthető meg, benne tórakoronák és más zsidó kegytárgyak.