159 Ernest Hemingway: A svájci luge

CHAMBY SUR MONTREUX, SVÁJC. – A luge a svájci népautó. Azonkívül a svájci kenu, a svájci bicska, a svájci gyerekkocsi, és sajátságos kereszteződése a hátaslónak és a taxinak. A luge-t lüzsnek kell ejteni, és rövid, tömzsi, masszív építésű szán, mely hasonlít a kanadai kislányok szánkóira.

A luge mindenhatóságára akkor jön rá az ember, mikor egy verőfényes vasárnapon azt látja, hogy egész Svájc, a nagymamáktól az unokakölykökig – valamennyien ugyanazzal a feszült kifejezéssel az arcukon – ezeken a megemelt palacsintákon gubbasztva siklik lefelé ünnepélyesen meredek hegyi utakon. Mereven, előre kidugott lábbal kormányozzák magukat, és egy tizenkét mérföldes szakaszon legalább tizenkét, de olykor harminc mérföldes sebességgel száguldanak lefelé.

A svájci vasúttársaságok különvonatokat járatnak lugeurök részére, a Genfi-tó partján elterülő Montreux és a Col du Sonloup, egy 1200 méterre a tengerszint fölé emelkedő hegy csúcsa között. A családok és szánjaik vasárnaponként tizenkét vonatot töltenek meg zsúfolásig. Becsomagolják ebédjüket, vesznek egy napijegyet, mely akárhány utazásra érvényes a kanyargó, fölfelé kapaszkodó Berner Oberland-vasúton, és aztán felséges csúszkálással töltik a napot a hosszú, jeges hegyi úton.

A luge kormányzásának elsajátítása körülbelül annyi ideig tart, mint megtanulni biciklizni. Az ember fölül a szánra, jól hátradől, és a luge megindul lefelé a jeges úton. Ha kezd jobbra sodródni, az ember leteszi a bal lábát, és ha nagyon balra húz, akkor a jobb lábával fékez. A láb mereven előrenyúlik. Mindössze ennyiből áll a kormányzás, viszont annál nehezebb az embernek megőriznie a hidegvérét.

Az ember hosszú, meredek útszakaszon rohan lefelé, melyet balról száznyolcvan méter mély szakadék határol, jobbról pedig fák szegélyeznek. A szán már kezdettől gyorsan fut, de rövidesen sebesebben halad, mint bármi, amin az ember életében valaha is ült. Teljesen védteleül gubbaszt az ember, mindössze huszonöt centire a jégtől, és az út úgy száguld tova, mint a mozifilm. A szán, amelyen az ember kuporog, éppen akkora, hogy egy személy elfér rajta, és automobil sebességgel robog egy éles kanyar felé. Ha az ember egész testével kihajlik a kanyarral ellenkező irányba és leteszi a földre az egyik lábát, akkor a luge hatalmas lendülettel jégtörmeléket szórva veszi a kanyart, és tovább száguld a soron következő lejtőn. Ha pedig az ember felborul a kanyarban, akkor vagy a hófalnak vágódik, vagy testének különböző lapos felületein szánkázik tovább az úton.

A lugeurökre leselkedő további veszedelmekről a széna- és rönkfaszállító szánok gondoskodnak. Ezeknek a szánoknak hosszú, elöl felkunkorodó talpuk van, és a havasi legelőkön nyáron lekaszált és megszárított szénát meg az erdőben kivágott tűzifát és rőzsét szállítják rajtuk nagy rakományokban a hegyekről. Ezeket a nagy, lassan mozduló alkotmányokat kísérőik maguk vonszolják a hosszú, felkunkorodó talpakba kapaszkodva, és amikor a legmeredekebb lejtőkön siklanak, felhúzódnak a rakományok fölé.

De mert a lugeurök sokan vannak, a szénával és fával megrakott szánok kísérői belefáradnak, hogy örkösen félrevonszolják rakományukat, valahányszor meghallják egy lefelé robogó lugeur szabad utat követelő kiáltozását. A lugeur, aki óránként harminc kilométeres sebességgel robog, és a lábán kívül más fékje nincsen, szabadon választhat, hogy belerohan-e az előtte haladó szánba, vagy pedig lerohan az útról. Faszállító szánba ütközni általában nagyon rossz előjelnek számít.

Vaud kantonban, a Genfi-tó partján, Bellariában, nem messze Veveytől, van egy kis angol kolónia. A két ház, amelyben laknak, a hegyek lábánál áll, és az angolok csaknem valamennyien meglehetősen gyorsan csúszkálnak luge-eiken. Bellariában, ahol ilyenkor már nincs hó, és enyhe, tavaszias szellő fújdogál, vonattal fél óra alatt fenn lehetnek a hegyeken, ahol még csaknem méteres a hó, és a fagyott utakon gyorsan siklik a luge. A levegő olyan száraz és éles, és a nap olyan tündöklően süt, hogy miközben a hegyoldalban félúton a Sonloup felé Chambynál a vonatra vár, a kis angol kolónia délután mindig megteázik a szabad ég alatt, méghozzá tökéletes kényelemben, nehéz ruhadarabok nélkül, csak egyszerű sportöltözetben.

A Chambyból Montreuxbe vezető út igen meredek és elég vszélyes a lesiklópálya. A bellariai angoloknak mégis egyik kedvenc útvonaluk, és esténként erre járnak haza közvetlen a tó fölött álló kényelmes otthonaikba. Mivel azt a szakaszt csak a legmerészebb lugeurök használják, olykor nagyon érdekes jeleneteknek lehetünk tanúi.

Csodálatos látvány például Khartoum hajdani katonai kormányzója, amint körülbelül postabélyegnyi szánon gubbaszva, lábát kétoldalt mereven előreszegezve, háta mögött megtámaszkodva, angyali mosollyal arcán jégmorzsalék felhőjében robog lefelé a meredek út magas partjai között, miközben sálja lobog mögötte a szélben, és Montreux összes utcakölyke odasereglik az út magas partjához lapulva, és vadul megéljenzi, amint elhalad mellettük.

Ha az ember szánkázni látta őket, könnyen megérti, hogyan szerezhettek az angolok ekkora birodalmat.

RMSZ-Kalandozó, 2003 július