34 Gyarmath János: Olimpia miatt "zárva"
Elvágták, hogy összekössék
(a szerző fotóival)
Egy társaskirádulás részvevőjének csaknem mindenben alkalmazkodnia kell kiránduló társaihoz, de nem annyira, hogy saját elképzeléseiről teljesen lemondjon. És ha már a családi tanács úgy döntött: néhány napot Görögországban töltünk, a magam részéről feltételként azt szabtam, hogy az útvonalat úgy válasszuk meg, minél több olyan helyet keresshessünk fel, amelynek köze van a jövő év legnagyobb sporteseményéhez, a görögországi Olimpiai Játékokhoz.
Szándékomnak apróbb kivételektől eltérőn (Marathon mellett például csak úgy elhajtottunk) érvényt is tudtam szerezni: elhaladtunk az Olümposz csaknem mindig felhőbe burkolózó csúcsa alatt, felkerestük az ókori játékokat sportvetélkedőivel megelőző Delphoit, bekaladoztuk Olümpia restaurálás alatt álló romjait azzal a szentéllyel együtt, ahonnan négyévenként útra kel az olimpiai láng, végül három napot tölthettünk Athénban az első és a jövő évi játékok városában, ahol többek között lencsevégre kaphattam az 1896-ra épített, felújítás alatt levő stadiont éppúgy, mint a jelenleg épülőt. Minderről az RMSZ olvasóinak úgymond kronológiai sorrendben, a legrégibb időktől a jelen felé haladva szerettem volna beszámolni, többek között azzal a megjegyzéssel, hogy Görögország, de elsősorban Athén, éppen a játékokra készülve, pillanatnyilag „zárva van”. Idén átrendezés miatt becsukott kapukkal fogad a Régészeti Múzeum, a Kerámia-temető, míg az Akropoliszon, a régi olimpiai stadionban, Olümpiában munkagépek, állványok „zavarják” a rálátást, az amatőr fotós munkáját. Az amúgy is agyonzsúfolt görög fővárosban pedig lépten-nyomon kerülgetni kell a sportlétesítmények, szállodák garmadája, az olimpiai falu építőtelepeit, amelyek a jelek szerint majd csak az utolsó pillanatra készülnek el...
Eredeti elképzelésemtől, azaz az időrendi leírásról egy évforduló térített el. Hírügynökségek figyelmeztettek arra, hogy 110 éves a Korinthoszi-csatorna, amelynek egy szakaszát Athén alatt a föltötte áthaladó autósztrádáról sikerült lefényképeznem. És ha egykoron a cél az volt, hogy átvágják a Peloponnésszoszi-félszigetet Attikával összeköző földnyelvet, most annak épp az ellenkezőjére törekszenek. A szoros nyugati kijárátánál, Patrosznál a tervek szerint az Olimpiai Játékokig hatalmas hídat építenek fel, amely gördülékenyebbé teszi majd a földrész és a csatornaépítéssel szigetté vált vidék között a kapcsolatot.
A Patraszi-öbölben álló hídlábakra azonban, mint felvételeink is bizonyítják, nemcsak az egyelőre még komphajón átkelők csodálkoznak rá, hanem a szárazföld és a levegő kiváncsiskodói is: a szamaragolni invitált turisták, az élelem után fürkésző sirályok és a madártávlatot kereső helikopteres filmesek is.
FÁBRI FERENC
M a g y a r t e r v e k k e l, t e c h n o l ó g i á v a l
Száztíz éve, 1893. augusztus 6-án nyitották meg ünnepélyes keretek között a Korinthoszi-csatornát, amelyet azonban csak később, október 28-án helyeztek forgalomba.
A Korinthoszi-földszoros, más néven Iszthmosz a Peloponnészoszi-félszigetet köti össze Attikával, s a Jón-tenger Korinthoszi-öblét választja el az Égei-tengertől. A hely mindig fontos stratégiai pont volt, már az i. e. I. évezredben fallal zárták el, ezt a XV. századig többször újjáépítették. A bizánci fal helyenként 7 méteres maradványai ma is láthatók. Az Iszthmoszi szentélynél rendezték az ókorban az olimpiaival vetélkedő isztmoszi játékokat. Justinianus császár a szent körzet épületeinek kövéből emelte a falat. Korinthosz városa az ókor egyik metropolisza volt, amelyet i. e. 146-ban foglaltak el a rómaiak, és porig romboltak.
A szoroson már az ókorban átkeltek a hajósok, úgynevezett diolkosz, hajószállító jármű segítségével. Ez 3 és fél méter széles, fából készült szerkezet volt, kerekei kővályúban gördültek. A diolkoszt állati és emberi erővel mozgatták, a parton a pálya a víz alá nyúlt, s a hajó leúszhatott a szállítóeszközről.
Az átvágást először Periandrosz korinthoszi uralkodó tervezte az i. e. VII. században, majd Démétriosz Poliorkétész hadvezér foglalkozott vele i. e. 300 körül. I. u. 67-ben Néró római császár elkezdte a munkát egy 3 és fél km hosszú szakaszon, 28 2x3 méteres, kb. 40 méter mély aknát mélyített, ezeket alul táróval kötötték össze. A munka egy hispániai lázadás miatt abbamaradt - a hadsereget át kellett irányítani. Később Hadrianus császár és Herodes Atticus görög arisztokrata is foglalkozott a gondolattal, de tervük nem valósult meg, a közlekedés továbbra is diolkoszokkal folyt.
Az újkorban a csatorna építésében nagy szerepet játszott a magyar Türr István, Garibaldi tábornoka. Bár nem volt mérnök, itthon részt vett a bácskai Ferenc-csatorna újraépítésében, s tervet készített a Duna-Adria, a Duna-Száva csatornákra, a Vág és a Garam hajózhatóvá tételére. A Panama-csatorna ötletének ő nyerte meg Lesseps Ferdinándot, a Szuezi-csatorna építőjét. A görögök 1867-ben kezdeményezték a Korinthoszi-csatorna építését, majd 1881-ben Türr Istvánt bízták meg a vállalkozás irányításával. Türr elképzeléseit egyeztette Lessepsszel, egy 1869-es nemzetközi megállapodás ugyanis a hajózó csatornák szélességét 40 méterben minimalizálta – ám ez aránytalanul megnövelte volna a költségeket. Lesseps támogatta a 22 méteres fenékszélességet. Türr Gerster Bélával készíttette el a tanulmányterveket, s francia részvénytársaságot alapított a tőke biztosítására. (Gerster részt vett a Panama-csatorna nyomvonalának feltárásában, s elsőként javasolta a víziút megépítését, Türr hazai elképzeléseit is ő vetette papírra.)
A kivitelezést Gerster vezette. Az 1888-as határidőre, előre nem látott nehézségek miatt csak a munka háromnegyede készült el. A késedelem többletköltséget okozott, s akárcsak Panamában, a tőzsdei manipulációkban elveszett a beruházásra szánt tőke, s a társaság csődbement. A munka másfél évig állt, majd Türr új, görög társaságot alapított, s megszerezte a görög kormány támogatását.
Gerster Korinthoszban saját technológiát dolgozott ki a csatorna építésére. A mészkő alkotta földszoros 80 méterrel emelkedik a tengerszint fölé, a nyomvonal mentén iparvágányt épített a kő elszállítására. Mély bevágást készített, ebből aknákat mélyített, az ókorból maradtakat is felhasználva, ezeket földalatti vágatokkal kötötte össze, s ebből fejlesztette tovább a V alakú bevágást. Még négy magyar mérnök vett részt a munka irányításában, a csatornát ők fejezték be, Gerster akkor már vasutat épített Magyarországon.
A csatorna építésén átlagosan 4000 munkás dolgozott. Az ünnepélyes átadás 1893. augusztus 6-án volt, György görög király és Ferenc József osztrák császár és magyar király jelenlétében, de a viziutat csak október 28-án helyezték forgalomba.
A 6345 méter hosszú csatorna vízmélysége 8,5 méter, a vízfelszínen 25, a fenéken 22 méter széles. Az új víziút 325 km-rel rövidítette meg az Adria és Athén közötti utat. Megépítették Poszidonia és Iszthmia kikötőit, egy-egy 80 m hosszú vasúti és közúti hidat. A csatorna napi 30, legfeljebb 6000 tonnás hajót képes egy irányban átengedni.
A munka során 11 millió köbméter követ termeltek ki, 1200 tonna lőport, 450 tonna dinamitot használtak fel. Az építkezést földrengés is megzavarta, egy 30 méteres szakasz beomlott, halálos áldozatok is voltak. Ezután kevésbé meredek, a szikla minőségétől függően 71-77 fokos falakat vájtak. Gerster magyar és francia nyelvű könyvben számolt be a munkáról, leírásai kivívták a nemzetközi szaksajtó elismerését. (mti-sajtóadatbank)
K a l a n d o z ó
