58 Cseke Gábor: A megélhetés vándorai

Párizsi dajka, gyerekkel -

Fotó Pusztai Péter, Pierrefonds

2003 novemberében a Romániában működő Nemzetközi Migrációs Szervezet Missziója meghúzta a vészharangot: a világ e táján aggasztóan megsokasodott a külföldre távozók aránya, s azon belül is azoké, akik a törvényeket megkerülve, lehetőleg azonnal szeretnének anyagilag minél jobb helyzetbe kerülni, s mivel ezt nem tehetik meg odahaza, csakis külföldön, mindenfajta nehézséget és kockázatot vállalva szaporítják a világ felkínálkozó munkaerőpiacát.

A misszió, hogy kezelni tudja a jelenséget, nagyszabású felmérést végzett 2003 nyarán, közel 1500 beszélgetésben részletezve a megélhetésért külföldre távozók tapasztalatait. A megkérdezettek között - a közvetlenül érdekeltek mellett - voltak itthonmaradt rokonok, különböző hatósági közegek és azok képviselői, hazatoloncoltak, szakszervezetisek, európai szervezetek képviselői, követségiek, fuvarozók. A különböző mélységszint_ interjúk, amelyek árnyalták a migráció jelenségét kimutató, ám gyakorlatibb megközelítéshez nem elég jelentéses, hivatalos makroadatokat, tulajdonképpen arról libbentették fel a fátylat, hogy míg az 1989 előtti Romániában a migráció elsősorban a disszidensek külföldre szökésében, munkaerőcserében, kishatárforgalomban, a testvérországokba irányuló szervezett idegenforgalomban, etnikai menekülésben és tanulmányi utakban nyilvánult meg, addig a rendszerváltás utáni migrációt a családegyesítés, az etnikai kivándorlás, a tanulmányi utak, a vándor munkaerő kiáramlása, az üzleti jellegű utazások, az agyelszívás, a tranzitországokban való ideiglenes életmód testesíti meg.

A statisztika durva adatai szerint 2003 őszére a romániai felnőtt lakosság 31 %-a valamilyen formában megfordult az ország határain túl; ugyanennek a lakossági rétegnek 5 %-a dolgozott is külföldön, ugyanakkor a családok 12-17 %-ának legalább egy tagja külföldi munkával igyekszik viszonylag könnyű keresethez jutni.

A misszió felmérése szerint a kereseti adatok összevetése gyakorlatilag mindent elárul arról, miért is vállalja nagyszámú romániai ember a bujkáló külföldi életmód és munkavállalás törvénytelensége miatti sok-sok kockázatot: akik az országon kívülről küldik haza megtakarított pénzüket, átlagban 265 eurót keresnek meg egy hónap alatt, míg itthonmaradott honfitársaik alig 100 eurót ha összekaparnak. Így aztán nem tűnik meghökkentőnek az adat, hogy az augusztusi mélyfúrás következtetése: a romániai felnőtt lakosság 15 %-a óhajt valamilyen formában külföldön munkát vállalni, 4 % pedig kifejezetten végleg hátat fordítani készül az országnak.

A munkavállalás miatti elvándorlás mutatója különösen a 21. század első éveiben, 2001-2003 között ugrott fel, szinte a duplájára, s 2003 augusztusáig mintegy 1,8 millió román állampolgár (a felnőtt lakosság 10 %-a) dolgozott már külföldön. A felmérés kérdőívére adott válaszok alapján 73 %-uk valamilyen szerződés alapján jutott munkához, a kintartózkodási idő átlaga 23 hónap volt. Ugyanakkor a külföldre szegődöttek 63 %-a első ízben kóstolt bele a külföldi életmódba.

Sajátos rangsor alakul ki az adatokból a célországok népszerűségét tekintve. A legnagyobb vonzerőt - a munkavállalók 25 %-a választja - Olaszország jelenti, amit rögtön Németország követ (18 %), a harmadik helyen Spanyolország áll (12 %), majd csökkenő sorrendben: Görögország (6), Magyarország (5), Törökország (4), Ausztria (2), Belgium és Franciaország (1-1).

A felmérést készítő misszió tanulságos térképeket is mellékelt e rangsorhoz, amelyen feltüntették az illető célországba kiutazók megoszlását Románia földrajzi övezetei szerint. Az első két célország esetében nyilvánvaló sajátosság, hogy Olaszországot elsősorban Románia keleti és déli vidékein élők választják, míg Németországot mindenekelőtt a bánságiak, az erdélyiek, partiumiak és az északkeleten elhelyezkedő, valamikor a monarchiához tartozó bukovinai részek lakói kedvelik.

Nem minden tanulság nélküli a célországok rangsorában bekövetkezett változások dinamikája sem.

2003 előtt a csökken_ sorrend a következő volt: Olaszország, Németország, Spanyolország, Görögország, Magyarország, Törökország, Ausztria, Belgium, Franciaország.

2003-ban a rangsor ekként alakult: Olaszország, Spanyolország, Németország, Izrael, Magyarország, Görögország, Belgium, Ausztria.

Ami a jövőt, illetőleg a szándékokat illeti, a népszerűségi sorrendben Magyarország jócskán teret veszít: az olasz-spanyol-német éllovasság megmaradása mellett az Egyesült Államok, az Európai Unió bármely állama, Nagybritannia, Kanada, Franciaország és Görögország előzik meg; Magyarország mögött már csak Ausztrália, Ausztria, Belgium, Izrael, Hollandia és ”bármelyik ország” állnak.

A missziós felmérés alapján megrajzolható a külföldön boldogulást kereső romániai kivándorló ”robotképe” is: a képzeletbeli illető inkább férfi, mint nő, 15-44 éves életkorsávban helyezkedik el, középfokú tanulmányai vannak (szakiskola vagy líceum), szakmunkás, városlakó (mindenekelőtt erdélyi, partiumi, máramarosi, bánsági, moldvai és bukaresti illetőségű). A munkavállalási tapasztalattal rendelkezők keresete természetesen jóval magasabb azokénál, akik első külföldi kalandjukat élik a megélhetés vándorútjain.

Érdekes az a problémahalmaz, amelyek különösen gondot okoznak a romániai kivándorlóknak: leginkább azért drukkolnak, hogy sikerüljön szerződéses munkahelyet találni (41,7 %), majd az számít, hogy megismerjék a célországban beszélt nyelvet (31,2). Harmadik helyen áll a gondok között a szaktudás megszerzése (26,3), majd hogy megszerezzék az odautazáshoz szükséges összeget (22,6), barátokra vagy ismerősökre tegyenek szert (20,9), kapjanak lakhatási vagy munkavállalási vízumot (18,7), kapjanak munkavállalási engedélyt (11,3), találjanak megfelelő lakást (10,6).

E problémarangsor menten elárulja, hogy a romániai migráns munkavállalók legkevésbé a munkavállalási engedély vagy a lakás meglétéhez kötik legtöbbször bizonytalan kimenetelű és megalázó kalandjukat és nagy kockázatot vállalva, nem egyszer nyomorúságos körülmények között tengődve próbálják a garast fogukhoz verve, megalapozni szerencséjüket.

Mindennapi félelmeiket ugyanakkor az a bizonytalanság okozza, ami sorsuk fölött lebeg: hogy elcsípik őket tartózkodási vízum vagy munkavállalási engedély nélkül - ettől tart 59,5 %-uk. Tartanak ugyanakkor a hazatérésükkor a román határőrizeti szervek bánásmódjától (38,2 %), attól, hogy nem kerül fedél a fejük fölé (30,9 %), hogy nem egyeznek majd a munkaadóval vagy a kollégákkal (18,6 %) és nem tudnak majd pénzt hazajuttatni a családnak (13,3 %).

Sajnálatos tévhitek is élnek a külföldi munkára távozó romániaiak körében: legtöbben úgy hiszik, hogy az Európai Unió országaira szóló, bizonytalan sorsú, mert bármikor visszavonható három hónapos vízummentességgel ugyanakkor szabad munkavállalás is jár az illető országokban, és ebből adódik igen sok külföldi konfliktusuk az idegen hatóságokkal.

Tudják: a legnagyobb rossz, ami érheti őket, hogy időlegesen elveszítik kiutazási jogukat, és ezzel terveik - olykor légváraik - szabályosan összeomolnak, hiszen nagyon sokan már előre kölcsönt vett fel odahaza a majdan megkeresendő külföldi fizetség fejében. És mert a törvényes út nem mindenki számára járható, virágkorát éli az illegális határátlépés, az embercsempészet, a kétes értékű munkaközvetítés, amihez szorgalmasan és cselekvően asszisztálnak a gomba módra szaporodó és prosperáló fuvarozó cégek is...

K a l a n d o z ó