Szobrászat

A 19. század második harmadában megváltozik a szobrászat helyzete és szerepe: az egyházi szobrászat egyre jobban háttérbe szorul. Az új tendenciák inkább a síremlékszobrászat terén jelentkeznek, de itt is igen ritka a monumentális síremlék. Mindenekelőtt egy olyan jelenségre kell felfigyelni, ami a felvilágosodás diadalának egyik megkésett következményeként értelmezhető: azokra a világi panteonokra, amelyek eszmei programjában a nemzeti dicsőség, a kimagasló egyének jelentősége kerül megörökítésre.

I. Lajos bajor uralkodó megbízásából 1830. október 18-án Leo von Klenze tervei alapján Regensburg közelében megkezdődött a hírnév templomának építése. A klasszicista stílusban készült, ókori görög templomot imitáló épületet a germán mitológia Walhallájáról nevezték el, az égi palotáról, amely a "mennyországban", Azgardban helyezkedik el. A hitvilág szerint a hősi halált halt harcosok lelkét a valkűrök kísérik fel a Walhallába, azon belül is Odin főisten csarnokába. A Duna-parti Walhalla ezzel szemben a korábbi korokban kiemelkedő teljesítményt nyújtó német származású személyek panteonjának készült.

Az épületet ünnepélyes keretek között, 1842. október 18-án maga I. Lajos nyitotta meg. A bajor állam tulajdonát képező Walhallában, ahol jelenleg 128 mellszobrot - többek között II. Katalin orosz cárnőé, Immanuel Kant filozófusé, Jakob Fugger augsburgi kereskedőé, Peter Paul Rubens flamand festőé, Johannes Brahms német zeneszerzőé, Albert Einstein fizikusét - és 62 emléktáblát őriznek, legutoljára Carl Friedrich Gaussnak, a világhírű matematikusnak állítottak emléket (2007. szeptember 12-én); a következő években pedig, a bajor miniszteri tanács döntése alapján, Edith Steint, az első zsidó származású, a náci rendszer alatt mártírhalált halt katolikus apácát, és Heinrich Heine német költőt tervezik felvenni a hírnév templomának kitüntettjei közé.

A Walhalla szobrászata (az épület klasszicista volta mellett) tipikusan romantikus együttes, ahol szinte az egyetemesség igényével fellépő programban kapnak domináló helyet a német történelem és mitológia szereplői.

Ludwig Schwanthaler (1802-1848) szobrászcsaládból származó művész. Szobrainak heroikus tartása és érdes fanyarsága, témáinak a győzelem és a dicsőség eszméjét hirdető volta erősen közelítik a romantika felfogásához, amit szabadon álló kerek szobrai éppúgy bizonyítanak, mint a Walhalla oromcsoportja Herman csatájának ábrázolásával vagy a müncheni Bavaria-szobor (1850).

Ez utóbbinak közeli rokona a jóval későbben, csak 1886-ban felállított New York-i Szabadságszobor, a francia Frédérick Auguste Bartholdi (1834-1904) alkotása (a szobor kisméretű modellje 1870-ben már készen volt, hiszen a Függetlenségi Nyilatkozat százéves évfordulójára szánta ajándékul Franciaország az Egyesült Államoknak). Mindez jelzi, hogy új szobortípus van kialakulóban, amely - ha olykor régi kifejezési eszközökhöz folyamodik is - a nemzethez és főleg a szabadságeszményhez való kötöttségével már eltávolodott a klasszika személytelen és többnyire időtlen tartalmától.

Az emlékműszobrászat mindenütt ilyen indítékokból táplálkozik, de a német területen több az uralkodókat dicsőítő alkotás. Legerősebben kötődik a múlthoz Christian Daniel Rauch (1777-1857), aki kialakítja, főleg hadvezérszobraival, a romantika lendületes, pátosztól és szenvedélyességtől fűtött szobortípusát. Ezek sorába tartozik a Blücher vagy a Scharnhorst-emlék, amelyek erősen hatottak a következő évtizedek német emlékműszobrászatára. Még hatásosabb - történelmileg is - a Nagy Frigyes tiszteletére emelt hatalmas lovas szobor (1839-1851). Magasított talapzatával, tolongó gazdagságú talapzatalakjaival elindít egy plasztikai szempontból vitatható megoldást, amelynek hatásosságát azonban nem lehet tagadni (a szobor egykor a berlini Királyi palota előtt állt, jelenleg a potsdami parkban került felállításra).

A francia szobrászat, főleg a Napóleon által nyújtott nagyszámú megbízás és az ilyképp kialakult egységes program révén, korán elsajátította nemcsak a dekoratív szobrászat új irányait, hanem az új megoldásokat is. Újrafogalmazza a hős alakját csakúgy, mint a népből vett alakokat, amelyek csak később válnak kissé elpuhult zsáneralakokká. Sokkal ritkábban szerepel itt is a mitológiai téma, ritkulnak az összefüggő reprezentatív együtteseket kísérő nagy szobrászati megbízások. A szobrászat fő feladata mindinkább a hőskultusz, de ez a hős már nemcsak Napóleon, hanem az egyes győztes személyiségek vagy a múlt jelentős, a nemzet számára a buzdító eszmét képviselő alakjai.

A jövő fejlődés útjait erőteljesebben meghatározó egyéniség François Rude (1784-1855), talán e korszak legjelentősebb szobrásza. Mint Napóleon híve, sokáig él Belgiumban emigrációban, és itt nem alkot számottevő műveket. Leghíresebb alkotása, amelyet Párizsba való visszatérése után készít, a Chalgrin diadalívének egyik oldalán elhelyezett, röviden Marseillaise címmel nevezett szoborcsoport (tulajdonképpeni címe Az önkéntesek harcba indulása 1792-ben). Ez az 1835-36-ban elkészített, relief hatású szobormű több megszokott részletet alkalmaz, a szereplők viselete tudatosan antikizáló, a fejük felett lebegő, Győzelmet hirdető alak kissé szobrászatellenes: mégis, olyan szenvedélyesség és sodró lendület árad az egészből, hogy hatásának nem lehet ellenállni. A szabályos háttérbe szorul a szabálytalan mellett, az izokefáliára* való törekvés párosul az alakok felett lebegő, tátott szájjal harcra riasztó géniusz alakjával. Érezhető: nem a valóságot követő részletek, nem csupán az ábrázolás eszmei vonzereje az a többlet, amit a romantika kíván, hanem valamiféle túlzása a már-már valószínűtlen erőnek és szenvedélynek, a mondandó túlhangsúlyozása, az a szinte színpadias pátosz, amely a forradalmat és a Napóleon korszakát átélt társadalmat megragadni képes. A hirtelenség és pillanatszerűség dominál itt, szemben sok más alkotás csendesen elbeszélő, érzelmes jellegével. Mindez azt mutatja, hogy a romantika kifejezési lehetőségei lényegesen gazdagabbak, mint ahogyan általában képzeljük. És épp azért válhatott oly népszerűvé ez a nagyméretű építészeti háttér előtt kibontakozó szobormű, mert a régi és az új, a szabályos és a szabadosan túlzott, a hatásos és a retorikus elemek keverednek benne.

izokefália: olyan képzőművészeti ábrázolási mód, amelynél az alkotáson szereplő valamennyi alak feje az elfoglalt testhelyzetre, termetre való tekintet nélkül egyenlő magasságban van

Jean Baptiste Carpeaux (1827-1875) nagyszerű mitizáló, könnyed és világos csoportszerkesztő. Vérmérséklete, képzelete annyira élénk és hirtelen, hogy olykor szinte a betegességig fokozódik. A különöset akarja megalkotni, vérbeli romantikusként. Sok megbízást kapott, de készített puszta spekulációból is műveket. Ilyen a Nápolyi halász, melynek gipszfiguráját még római tanulóévei alatt alkotta meg (1858-ban). A márvány változatot jóval később készítette el, és 1863-ban mutatta be a Szalonban. A szobor annyira népszerű volt, hogy Carpeaux több márvány és bronz másolatát is elkészítette. Az akadémikus tradíciókkal szemben a művész igyekezett egyszerű témáiban az életerőt és vidámságot megragadni. Szobraira jellemző a kontrasztos beállítás, a mozgalmasság és a részletes anatómiai ábrázolás. A Nápolyi halász alakját, vallomása szerint, egy nápolyi fiúban látta meg, és alkotásával az itáliai élet egyszerűségét és élénkségét akarta visszaadni.

Tárgyi és mintázási gazdagításért említést érdemel egy kevéssé népszerű francia szobrász, Antoine-Louis Barye, aki új tematikát művel, az állatszobrászatot. Gros tanítványaként, festőként indul, de festményei korántsem annyira újszerűek, mint állatszobrai. A vadállat birkózása vagy pihenése egyaránt foglalkoztatja, és nem csupán az egzotikus jelleg, hanem a másfajta testtömeg, másfajta mozgás és annak szobrászi formálása miatt. Ha olykor erősen valósághű is, a témaválasztás és a téma felfogása romantikus.

Ugyancsak lényegében egy művész nevéhez, Izsó Miklóséhoz köthető a romantika a magyar szobrászatban. Európai rangra emelte, újszerű, erőteljes stílust alkotott a szobrászat fejlődésének igen nehéz periódusában. Amikor mindenütt az akadémizmus uralkodott, ő friss, romantikus ihletésű plasztikát teremtett. Pályája, rövidre szabott életútja romantikus volt. Tanulmányait a müncheni akadémián végző Izsó is jelképes művel jelentkezett itthon, és vált a független magyar kultúrát áhítók reménységévé: megmintázta és hazaküldte a hazafiúi bánatot szimbolizáló Búsuló juhász című szobrát, amit bugaci élményei nyomán, viseletbe öltöztetett testvére mint modell, tehát természet után, nagy hűséggel mintázott. Izsó Miklós pásztor- és parasztfigurái az első és sikeres példák a magyar népélet, a népi életkép szobrászi megjelenítésére, amikor is a romantika eszmeisége jegyében a nemzeti mondanivaló különös hangsúlyt kapott.

A Petőfi-szobor elkészítésére Izsó 1871-ben kapott megbízást. Először arc- és fejtanulmányokat készített, majd a Nemzeti dalban esküvő Petőfi alakját dolgozza ki. Először a felemelt jobb kézzel ábrázolja, ami később a végleges megvalósítás alapja lett. Ezt követően megpróbálja a mellre tett jobb kézzel történő ábrázolást is. Izsó korai halála miatt a budapesti Petőfi téren felállított szobrot Huszár Adolf fejezte be. Izsó a magyar romantika érett szakaszának legnagyobb alakja volt. Nagy lehetőségek csillantak meg művészetében, sőt több, mint lehetőségek, hiszen remekművek kísérték rövid életét. Sok mindent pótolt szobrászata. Izsó magányos csillag volt, se társa, se követője nem akadt. A plasztikai kultúra fejlődése ugyanis lassú volt, a szobrászat még a hetvenes években is képzőművészetünknek leginkább az ipar szintjén maradó ága.

A századközép táján működött Alexy Károly, akiben nagy lendület és igazi szobrászi készség élt. A klasszicista korszakban azonban nem jut igazi megbízáshoz, ezért főleg kis méretű bronzszobrokat készít. Mátyás király című, 1844-ben készült kisbronzában a bécsi akadémizmust elegyítette az Ernst Rietschel művészetéből levont tanulságokkal. Mátyás és a Hunyadiak személye a reformkorban a nemzeti önállóság eszméjének hordozói, a többféleképpen elképzelt nemzeti szoborcsarnok főszereplő voltak. A korszak számos szobrászát, így Alexyt is foglalkoztatta Mátyás-szobor, illetve - emlékmű megalkotása. Nála is jelentkezik az az illusztratív, irodalmias íz, amely ismert irodalmi témák szobrászi tolmácsolását tartja elsődleges feladatának, ami a század második felének a romantika szobrászatában vált jellemzővé.

Források:

Verslista: >>>

A Walhalla kláncsalád honlapja: >>>

Wikipédia: >>>