Alekszandr Szergejevics Puskin (1799-1837)

Alekszandr Szergejevics Puskin (Алекса́ндр Серге́евич Пу́шкин) orosz költő, a modern orosz irodalom megteremtője 1799. június 6-án született Moszkvában. Apai ágon a legrégibb orosz nemesek leszármazottja, anyai dédapja, Ibrahim Hannibál Nagy Péter abesszin származású főtisztje volt, aki később egészen a tábornokságig vitte. Családja nem tartozott az igazán gazdag arisztokrata családok közé, viszont rendkívül művelt volt: apja, Szergej Puskin az arisztokrata társaságban francia verseivel hívta fel magára a figyelmet, nagybátyja, Vaszilij Puskin pedig elismert orosz nyelvű költő volt. Gyermekkorát moszkvai palotájukban töltötte, ahol nagy hatással voltak rá dajkája, Arina népmeséi. Neki köszönhette, hogy más arisztokratákkal ellentétben gyerekkorától anyanyelvi szinten beszélte az orosz nyelvet. 1811-től az I. Sándor cár alapította Carszkoje Szeló-i gimnáziumban tanult. Puskin már korán érdeklődést tanúsított a költészet iránt, első verse tizennégy éves korában jelent meg. A gimnáziumban kezdte írni első jelentős művét, az 1820-ban befejezett, népmesei ihletésű Ruszlán és Ludmilla című elbeszélő költeményét. Költészetére nagy befolyást gyakorolt, az akkor már Európa szerte népszerű Byron költészete. A gimnázium befejezése után, 1817-ben a szentpétervári külügyi kollégiumban kapott titkári állást. Pétervárott belevetette magát a társasági életbe, és költészete révén nagy népszerűségre tett szert. Tagja volt a Zöld Lámpa elnevezésű irodalmi társaságnak. Barátai nagy része a felvilágosodás és a polgárosodó Oroszország híve volt. Puskin tüntető szabadgondolkodásával felháborította a cári udvart, és 1820-ban A szabadsághoz című ódája miatt a cár vidékre helyeztette. Krímbe, majd Kisinyovba utazott, ahol kapcsolatba került a majdani dekabrista felkelés ottani előkészítőivel. Itteni tartózkodása alatt írta A kaukázusi fogoly (1821) és A bahcsiszeráji szökőkút (1823) című alkotásait. 1823-ban Odesszába helyezték. Hivatalfőnöke, Voroncov kormányzó eleinte pártolta, de szabadgondolkodása miatt, s mert férjként féltékeny volt Puskinra, megorrolt rá, s istentagadásért feljelentette. Puskint 1824-ben elbocsátották az állami szolgálatból, kényszerlakhelyét anyja mihajlovszkojei birtokán jelölték ki.

A számkivetésben Puskin szorgalmasan dolgozott. Itt fejezte be a Cigányok című elbeszélő költeményét, írta meg a Borisz Godunov című színművét és kezdte írni az Anyegint. Számkivetésének köszönhetően Puskin kimaradt a dekabrista felkelésből, mely után több barátját kivégezték vagy száműzték. Sándor utódja, Miklós megbocsátott Puskinnak, és 1826-ban hazahívta száműzetéséből. Igaz, minden lépését titkosrendőrök és besúgok kísérték.

1830 őszén elutazott Bolgyinói birtokára, hogy a tervezett házassága miatt kapott örökrészt átvegye, de a kolerajárvány miatt vesztegzárat rendeltek el, s emiatt több hónapig ott kellett maradnia. Itt fejezte be az Anyegint, melyen már hét éve dolgozott. 1831-ben feleségül vette a fiatal és rendkívül szép Natalja Nyikolajevna Goncsarovát. Pétervárott telepedtek le, két fiuk és két lányuk született. Natalja rendkívül költekező életmódot folytatott, emiatt Puskin harmincöt éves korában kénytelen volt elfogadni, hogy a cár apródnak nevezze ki.

Ezekben az években írta Puskin legjelentősebb lírai költeményeit, és ekkor születtek jelentős prózai művei: a Dubrovszkij (1833), A pikk dáma (1833), az Egyiptomi éjszakák (1835) és A kapitány lánya (1836).

1837-ben egy d' Anthes nevű francia emigráns, hogy a homoszexualitásáról terjengő pletykákat eloszlassa, rendkívül feltűnően kezdett Puskin feleségének udvarolni. Puskin párbajra hívta ki. A párbaj során szerzett sérülésbe halt bele 1837. február 10-én.

Eredetileg a Magyarul Bábelben.net oldalán: >>>