A német romantika első nemzedékének szellemi tájékozódását erősen befolyásolta a francia forradalom. A társadalmi változás lehetőségén túl a forradalom megmutatta, hogy a történelem egyedüli ura és célja nem az Isten. Az emberi szellemet ezután több német bölcselő nem a világ befogadójának, hanem alkotójának és teremtőjének tekintette.
A német romantika kibontakozásának első korszaka a német klasszika kibontakozásának idejére esett. A német kultúrában a klasszicizmus és a romantika semmilyen szempontból sem állítható szembe egymással. Goethe volt az a szerző, akinek munkássága számos fiatalra ösztönzőleg hatott, de egyben ezzel a munkássággal is kellett szembe szegülni.
Schlegel nemzedéke olyan egyetemes költészetet szeretett volna létrehozni, amely nem ábrázolja a rajta kívüli világot, hanem létezésével maga alkot egyet, amely létezésével jelölni tudja az elérhetetlen teljességet. Az ösztönt dicsőítették, az eredetiséget, az önmagát meghaladó ember eljövetelét hirdették, és a költészetet olyan szenvedélyes gondolkodásnak tartották, amely az önelemzés igényével párosulva szüntelen úton van az igazságok feltárása felé. Tehát maga a tudat és annak minden megnyilvánulása (vallás, filozófia stb.) költői, illetve a személyes én léte és tudata viszont a világ elsődleges ténye. Ezért az ember nem keresheti az igazságot önmagán kívül, és a költészet sem fogadhat el külső mintákat, azaz az igazi költészet szükségszerűen eredeti, maga alkotja saját szabályait.
Források: