Tagadhatatlan, hogy a korszak vezető művészete a festészet, nemcsak az alkotások mennyiségét, hanem hatását, újszerűségét, sokszor művészi minőségét tekintve is. Most kezd kialakulni szerkezet és téma terén a 19. század festészetének néhány ága (akár kedvező, akár kedvezőtlen következményekkel), de ekkor kezdődik a 20. század törekvéseinek is nem egy szála. A romantikus festők elfordultak az intellektuális fegyelemtől, és a képzeletre, illetve az önkifejezésre helyezték a hangsúlyt. Festményeiken gyakran ábrázoltak emelkedett érzelmeket: félelmet, vigasztalanságot, győzelmet és igaz szerelmet. Előszeretettel ábrázolnak drámai helyzetet, szenvedélyes, indulatos jelenetet. A táj az érzelem kifejezését segíti. A rom is a hangulatkeltés egyik fontos eleme. Erőteljes fény-árnyék hatás és az élénk színek használata jellemző. Az alkotók vonzódnak az egzotikushoz és a történelmi témákhoz.
A francia romantika festészete
Vezető helyen a francia festészet áll. Hatását tekintve olyan magasra emelkedett, hogy száz évnél hosszabb időbe tellett, amíg Párizs vezető szerepe gyengülni kezdett, és a festészetben elfoglalt egyeduralmát elvesztette. Nem véletlen ez, hanem annak a következménye, hogy a kor igényeit épp a francia festészet tudta a legtöbb változatban kielégíteni, hogy itt állt a folyamatos oktatás a legmagasabb szinten, és nem utolsósorban: a felvevő közönség itt volt a legszámottevőbb.
A festők közt mindinkább kialakul az a felfogás, hogy a saját kedvükre, a saját ízlésük szerint dolgozzanak, ennek pedig egyenes következménye, hogy hol megértésre, hol annak ellenkezőjére találnak. A művész és a társadalom mind erősebben szétválik. Közönségnek és alkotónak ez a teljes szétválása a század utolsó harmadában következett be.
Közös vonás a művészi szabadság igénye, azaz a "mindent szabad" elvének érvényesítése. Az az erős francia hagyomány, amely a moralizálást és a didaktikusságot fontosnak tekinti, most már teljesen háttérbe szorul. Közvetlenebbül, szemléletesebben hat a mű, és ha olykor bizonyos tudálékosságot fel is fedezünk benne, úgy tűnik, hogy ez más tőről fakad.
A romantika nagy tehetségű francia képviselői: Théodore Géricault és Eugéne Delacroix.
A Museum Without Walls Francia festészet 1789-1870 2: Delacroix és a romantika című, 401 fényképből álló albuma: >>>
A spanyol romantika festészete
Valódi rangot szerzett a festészetnek Francisco Jose Goya y Lucientes, egyike a legösszetettebb egyéniségeknek, aki európai színvonalra emelte a spanyol festészetet.
A német romantika festészete
Nagy és szinte egyenletes virágzást mutat a német festészet, ám a német romantika festészetéből hiányzik az a szenvedélyesség és féktelenség, amely különböző megnyilvánulási formákban főleg a francia, de az angol festészetre is jellemző. Befelé forduló, passzív és filozofikus, érzelmes vagy szenvelgő világ ez, amelynek azonban, néhány nagy mestere révén, sokat köszönhet az európai festészet.
A német festészet ekkor két forrásból igyekszik megszerezni a festői műveltség alapjait. A drezdai vagy koppenhágai akadémián több német festő tanul, a másik forrás Róma, ahová mint a művészet Mekkájába most is, Párizs nagymérvű előtérbe jutása után is tanulni, élményt gyűjteni mennek. Egyetlen jelentős német festőről sem tudunk, aki a romantikának ebben a szakaszában Párizstól nyerte volna ihletét.
Két jellegzetes tematikai csoportot emelhetünk ki: az egyik az életkép, a másik a tájkép.
Kimagasló német festők: Carl Spitzweg, Caspar David Friedrich, Adolf Menzel és Philipp Otto Runge.
Az angol romantika festészete
A francia festészet rendkívüli teljesítménye és az európai festészetre kiterjedő hatása szinte elhomályosította azt a jelentőséget, amely a korszak angol festészetét történelmi és művészeti szempontból egyaránt megilleti. Angliában a tájfestészetnek különösen nagy múltja volt, de Európai jelentőségű az a nagy teljesítmény, amely ebben a korszakban főleg a tájképfestés műfajában figyelhető meg az ábrázolt tájjal való bensőséges eggyé válással és egyúttal hagyományosnak és újnak képszerkesztésben és színadásban való ötvözésével. Az angol festészet e korszakbeli legnagyobb alakjai: John Constable és Joseph Mallord William Turner volt.
Az angol tájképfestészetnek ez a szinte robbanásszerű felvirágzása nem jelentette a többi műfaj hasonló szintű virágzását. Amikor a kontinensen az érzelmes vagy elbeszélő jellegű életképek korát éljük, az angliai alkotások nem érik el az általánosan uralkodó színvonalat. Nem meglepő, ha Angliában a fiatal festők új utakat kereső csoportja olyan jelszóval indul útjára, amely a vallás és a tiszta erkölcs jegyében a Raffaello előtti művészetet tekinti mintaképének. Néhány intellektuális kérdések iránt fogékony, érzékeny festő vitái során alakultak ki a közös elvek, és érett meg 1850 körül az egyesülés gondolata, amely a "Preraffaelita Testvériség" megalapításakor gyakorlattá vált.
A magyar romantika festészete
Magyarországon a romantika festészetének a 19. század első felében kevés példája volt, de ahogy az építészetben fellelhetők voltak a romantika jegyei, a képzőművészetben is megjelentek. E kor festői közül Kisfaludy Károlyt, Lotz Károlyt - akinek művészi kibontakozását a középületek freskófestészeti faladatainak megoldása jelentette -, valamint Györgyi (Giergl) Alajost érdemes megemlíteni.
Az 1860-as évek festészetében már szélesebb bázisa volt a nemzeti művészetnek, s ezzel együtt a reprezentatív stílusnak, a romantikának. A romantikus festészet e második szakasza az európai romantikához viszonyítva elkésett volt. Stílusát tekintve nem is volt olyan egységes, mint a 19. század elején kibontakozó romantikus iskolák. Hol az akadémizmussal, hol a naturalizmussal elegy realizmussal fonódott össze, ennek ellenére sokat megőrzött a romantika eszméjéből.
E korszak legnevesebb magyar festői Zichy Mihály, Madarász Viktor és Székely Bertalan.
Források: