A magyar színjátszás kezdetei

Előzmények - a felvilágosodás előtt (16-18. század)

A felvilágosodás korát (a 18. század utolsó harmadát) megelőzően hivatásos színjátszás nem volt Magyarországon, és ezért a magyar drámaírás is elmaradott volt. Mindenekelőtt az a városi közönség hiányzott, amelynek igénye lett volna a színházi kultúra, a színházba járás.

A korábbi századokban a színi előadásokat nem hivatásos, hanem alkalmilag összeverődő, műkedvelő emberek, diákok adták elő. Létezhettek – minden valószínűség szerint – már a középkorban is ún. liturgikus drámák és játékok egyes vallási ünnepek (húsvét, karácsony) alkalmával, de ezeknek a szövege nem maradt ránk.

Legkorábbi „drámai” emlékeink a 16. századból valók, de a hitvitázó drámák inkább még párbeszédes szövegek voltak, mint színpadra szánt alkotások. Ebből a korból két mű érdemel figyelmet: Bornemisza Péter Szophoklész-fordítása, az első ismert magyar tragédia: Tragédia magyar nyelven az Szophoklész Elektrájából (1558) és Balassi Bálint Szép magyar komédia címen emlegetett pásztorjátéka (1588 vagy 1589).

A 17. és 18. századból már tömegével maradtak fenn ún. iskoladrámák, latin és magyar nyelven. Ezeket katolikus szerzetes tanárok (jezsuiták, pálosok, piaristák) és református iskolamesterek írták diákjaik számára, és ők is adták elő.

Magyar színjátszás a felvilágosodás korában

A színjátszás és a drámairodalom fellendítésére irányuló tudatos szándék legelőször Bessenyei György programjában fogalmazódott meg. A „pallérozott” magyar nyelv népszerűsítését és a nemzet „csinosítását” elsősorban a színház révén gondolta elérhetőnek, hiszen a színpadon jóval nagyobb közönséghez lehetett szólni, mint az alacsony példányszámban megjelenő könyveken keresztül. Hazafias buzgalmában Bessenyei is írt drámai műveket, tragédiákat (Ágis tragédiája, 1772; Hunyadi László tragédiája, 1772; Buda tragédiája, 1773) és egy jól sikerült vígjátékot (A filozófus, 1777).

Csokonai Vitéz Mihály is alkotott színműveket, ezek közül a két legemlékezetesebb: A méla Tempefői, avagy az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon, 1793; Özvegy Karnyóné s két szeleburdiak, 1799). Három komédiáját tanítványaival elő is adatta.

De a ma már kevésbé ismert, ám a maguk korában jelentős írók csaknem mind kísérletet tettek drámai művek alkotására (Dugonics András, Szentjóbi Szabó László, Verseghy Ferenc).

Mégis az igen mostoha körülmények még a 18. század végén és a 19. század elején is akadályozták a színjátszás és a drámairodalom látványosabb fejlődését. A magyar színészeknek nem volt otthonuk, állandó színházuk; a városok, különösen a főváros lakosságának többsége német nyelvű volt; örökös gondot okozott a pénz hiánya, a különböző testületek támogatásának ideiglenes jellege; a cenzúra pedig újabb meg újabb nehézségeket támasztott a darabok színrevitelével kapcsolatban.

A felvilágosodás korának (1770-1825) színházi élete

A német színjátszás Magyarországon jóval fejlettebb volt, mint a magyar. Pesten és Budán, de más német ajkú városokban (Pozsony, Nagyszeben, Brassó) is rendszeresek voltak a német nyelvű előadások a 18. század 70-es éveitől fogva.

A Rondella Színház (1774-1815)

A pesti Rondella egy kör alakú bástya volt a Duna-parton, a mai Erzsébet híd közelében. A városfal a török kiűzése előtt teljesen körülvette Pestet, így eredetileg a Duna felől is védte a várost. Összesen tizenkét körbástyája körül kettő esett a part felőli szakaszra. A kisebbikben, amely a mai Régiposta utca és Apáczai Csere János utca sarkán állt, 1774-ben nyílt meg a Rondella Színház.

Az 1770-es évek elején találta ki Bemer Felix, egy leleményes német színi igazgató, hogy kellene egy színház Pestre, amely állandó otthont adhatna az idelátogató német társulatoknak. Ebben az időben Pest lakosságának nagy része ugyanis német ajkú volt, így többnyire csak német nyelvű színtársulatok érkeztek a városba; ezek korábban csak ideiglenesen összetákolt faviskókban vagy sátorban tudták megtartani előadásaikat. Ilyen körülmények között lehetetlen volt komolyabb darabokat színre vinni. Minthogy kereslet viszont volt színházi előadásokra, Bemer Félix jó üzletet látott egy állandó színház létrehozásában, erre a célra pedig a Rondellát szemelte ki. Pest városa jelentős összeghez jutott a Rondelláért fizetett bérleti díjakból, ezért a városvezetés engedélyezte a tervezetet. Az átalakítások gyorsan megindultak, és közel egy éves építkezés után, 1774. augusztus 14-én Pauersbach Az indián özvegy című darabjával meg is nyitották a színházat.

Az első időben állandó társulata nem volt, az épület a város tulajdonában állt, amelyet helyi polgárok béreltek, és ők adták ki a különböző társulatoknak (németeknek, magyaroknak, szerbeknek), amelyek változatos színvonalú előadásokat mutattak be az elég változatos közönségnek. Játszottak itt igényesebb darabokat is, mint például Shakespeare-t, Lessinget és Schillert, de a legtöbb darab a kedvelt, korabeli könnyedebb műfajokból került ki, így volt itt minden a lovag- és katonai drámáktól kezdve a polgári szomorújátékokon keresztül a bécsi bohózatokig. A kiváló akusztika miatt több koncert és opera is felcsendült a falak között, így például Haydn és Mozart darabjai.

1785-től változott a helyzet: az épület bérlete egy ember kezébe került, Tuschl Sebestyén kávés vette át a működtetést, és a színházat teljesen felújította. Ugyan minden szempontból magántulajdonról volt szó, a színházakat az állam felügyelte, az előadásokra vonatkozott a cenzúra, amely a francia forradalom kitörése után egyre szigorúbb lett. A színházban egymás után több igazgató váltotta egymást, a repertoár színes volt, a hagyományos színdaraboktól az operáig.

Nézőterén ötszázan fértek el, részben állóhelyeken, részben páholyokban és zártszékekben. A földszinten és az emeleten karzat is volt. Az épületnek - kör alakú fala miatt - kitűnő akusztikája volt, ablakai viszont - az eredeti, védelmi céloknak megfelelően - nagyon magasan helyezkedtek el és olyan kicsik voltak, hogy a belső téren félhomály uralkodott. Világítani csak olajmécsesekkel lehetett, szellőztetni is nagyon körülményes volt. A színpad és a kiszolgáló helyiségek kicsik voltak

Először csak német színészek játszottak itt, az első magyar előadás 1790. október 27-én került színpadra: Kelemen László társulata - két nappal a Várszínház-beli ősbemutató után - itt is előadta Simai Kristóf Igazházi című darabját. Itt lépett színpadra asszonynevén először Déryné Széppataki Róza, de játszott itt Katona József is.

A Rondella német társulata 1812-ben az akkor megnyílt, modern és hatalmas Királyi Városi Színházba költözött (ezt inkább Pesti Német Színház néven emlegették), a Rondellában ezt követően csak magyar darabokat játszottak. A magyar társulat számára, amelyet 1811 és 1813 között Mérey Sándor vezetett, ez nagy lehetőség volt, ám az épület adottságai - a zárt páholyok és a gyér világítás - nem tették lehetővé, hogy teljesüljön a színházjáró közönség frissen támadt igénye: az előadások megtekintése mellett saját magát is meg kívánta volna mutatni.

1813-ban Kultsár István lapszerkesztő két részletben tataroztatta a kívül omladozó, belül kopott és kényelmetlen színházat; felújította a berendezést, és új jelmeztárat kaptak a színészek is. 1813 októberében Szentjóbi Szabó László Mátyás királyról szóló darabját már új öltözékben mutatták be a színészek, akik a színpadon illendőképp meg is köszönték a közönségnek a felújításhoz nyújtott támogatást.

A színház ugyan a tatarozás után sem lett fényes, de legalább gondozott volt, s tisztes egyszerűségben várta a nézőket, akik között egyre gyakrabban bukkantak fel magyar írók és irodalombarátok, egyetemi hallgatók és ifjú színész- vagy drámaíró jelöltek. A színház késői virágzását végül a városvezetés Szépítési Bizottsága szakította meg, amely eladásra és bontásra ítélte a Rondellát. 1814-ben elárverezték az épületet, a színi társulat egy része vándorútra indult, a berendezést pedig ellopták vagy kiárusították. A körbástya lebontására 1815 végén került sor, és ezzel két évtizedre megpecsételődött a fővárosi magyar színjátszás sorsa: csak a harmincas évek elején jöttek vissza újra magyar színészek előbb Budára, majd Pestre.

A Reischl-ház, avagy a budai deszkaszínház (1792)

A Pestet és Budát összekötő hajóhíd budai hídfőjénél, a mai Várkert Kioszk helyén álló faépületet, amely eredetileg a télre szétszedett híd alkatrészeinek tárolására szolgált, Reischl Gáspár ácsmester építtette át ideiglenes nyári színházzá - ez lett az úgynevezett Reischl-ház, amelyet budai deszkaszínházként szokás emlegetni. Fűteni nem lehetett, ezért csak nyári előadásokra volt alkalmas.

A színpad feltehetően egyszerű dobozszínpad volt, amelyen nyílt és zárt teret egyaránt háttérfüggönyök és oldalkulisszák alkalmazásával jelenítettek meg. Legfeljebb öt kulisszapárral dolgozhattak, és az ezek mögött átfeszített szuffitaívekről bocsátották le a háttérfüggönyöket, valamint a mennyezetet jelző rövid drapériákat. Az oldalkulisszák a színpad deszkázatába vágott csatornákban, a rivaldával párhuzamosan futottak, áttételek és csigák segítségével; a színpad alatt a kulisszakeretek görgőkön, ún. kocsikon állottak. A színpad alatt a masinériát egyetlen hossztengelyes kerékszerkezet mozgatta. A magyarországi kastélyszínházakban és városi játékszínekben is általánosan használt színpadformának az volt az előnye, hogy – a tér mélységének módosításával – gyors, nyílt színi változást tett lehetővé, és kevés ember munkáját igényelte.

Magyar nyelven először 1784. október 15-én játszottak benne német színészek, majd 1792 és 1796 között Kelemen László első magyar társulatának játszóhelye volt. Az 1792-es évben ötvenegy előadást tartottak itt: május 5. és szeptember 26. között negyvenhetet, majd a november 10. és 13. között, a Lipót-napi vásár alkalmából még négyet. Itt mutatták be pl. Bessenyei György A filozófus című vígjátékát (1792-ben), valamint az első magyar énekesjátékot, a Pikkó herceg és Jutka-Perzsit (1793-ban). Az épületet Reischl Gáspár (mint tulajdonos) adta bérbe Kelemen László társulatának 200 forint negyedévi bérleti díj fejében; a díszleteket, jelmezeket, a színpad kialakítását, a világítást és az előadandó darabokat pedig a társulat, a Magyar Nemzeti Játékszíni Társaság fizette, saját tőke hiányában adományokból és előlegekből.

A Reichl-házat a 19. század elején lebontották.

A Várszínház (1787-1924, majd 1978-2014)

A másik színházi termet a várban lévő régi karmelita kolostorban alakították ki. II. József 1781-ben feloszlatta azokat a szerzetesrendeket, melyek nem tanítással vagy gyógyítással foglalkoztak, így a karmelitáknak is el kellett hagyniuk a várbeli kolostorukat. Az uralkodó az 1786-os Budán jártakor azt határozta, hogy a kolostort kaszinóvá, a hozzá kapcsolódó templomot pedig színházzá kell alakítani. A tervek elkészítésével a sakkozógépről és egyéb találmányairól ismertté vált Kempelen Farkast bízta meg, aki haladéktalanul nekifogott, és a következő év őszére végre is hajtotta a munkát.

A kiürített templomban úgy helyezték el a színházat, hogy a szentély helyére, illetve az ahhoz legközelebbi boltmező alá került a 19 méteres mélységű színpad, a hajóba pedig a nézőtér. A térrészek szerepei tehát gyakorlatilag nem változtak, mondhatni, hogy a korábbi egyházi liturgia profanizálása történt meg. A kolostor szerzetesi celláiból alakították ki a színészek öltözőit, a szentély alatti kripta egy részét pedig meghagyták süllyesztőnek. A 47 méter hosszú és 17 méter széles, fűthető belső tér befogadóképességet úgy növelték 1200 férőhelyesre, hogy a falak mentén félkörívben, három szinten futtattak körbe karzatot, melyekre az előtér két szélén emelkedő lépcsőházakból lehetett kijutni. A három karzatszint közül a két alsón kétszemélyes páholyokat alakítottak ki, összesen harminchármat. A jobb akusztika kedvéért a nézőtér fölé síkmennyezetet húztak.

A színházat 1787. október 16-án nyitották meg Budai Német Színház néven. Fennállása során számos jeles eseménynek adott helyet, 1790. október 25-én például itt mutatták be az első egész estés magyar nyelvű előadást: Simai Kristóf Igazházi című darabját a Kelemen László vezette Magyar Játszó Társulat adta elő. Tíz évvel később, 1800. május 7-én pedig Ludwig van Beethoven tartott hangversenyt a Várszínházban. 1835-ben itt adták elő Budán először a Bánk bánt.

(Noha többször is renoválták, állapota a 20. század elejére már veszélyessé vált, 1924-ben a karzat egy része be is szakadt. Ennek folytán az előadásokat beszüntették, 1943-ban pedig el is bontották mind a nézőtér, mind a színpad berendezését. A második világháborús sérüléseinek helyreállítása után 1978. február 13-án nyitotta meg újra kapuit a közönség előtt a Várszínház, és csak 2014-ben fejezte be működését, amikor az épületet átadták a Miniszterelnöki Hivatalnak.)

A Pesti Német Színház (1812-1847)

1812-ben új, hatalmas színház épült Pesten a német színjátszás segítése céljából (3500 néző férhetett el benne).

Az első, Kelemen László-féle Magyar Játszó Társulat (1790-1796)

Az első magyar színtársulat Budán alakult meg Kelemen László (1762-1814) vezetésével 1790-ben. A külföldi útjáról hazatérő Kelemen László keserűen tapasztalta, hogy a magyar nemzet szokásaiban, nyelvében, érzésében elidegenedett, elmaradott. Látta Európa főbb városainak színházait, tapasztalta a színészet hatását a nemzeti öntudatra. Ettől kezdve egy állandó színház alapítása foglalkoztatta.

Ráday Pál gróf hatalmas pártfogásával és Kazinczy Ferenc buzdítására szervezte meg kis színjátszó társaságát (három nő és tíz férfi), és miután leküzdötték az alakítás nehézségeit, 1790. október 25-én a Várszínházban eljátszották Budán Simai Kristóf (1742-1833) piarista szerzetes vígjátékszerző (-magyarító) Igazházi, egy kegyes jó atya című ötfelvonásos komédiáját (amelyet Simai ugyanebben az évben, Kassán írt, a cselekményt Alois Friedrich Brühl német színműíró (1739–1793) Der Bürgermeister című művéből kölcsönözve).

A társulat lelke és vezére, 1791. szeptember 1-jétől 1792. április 26-áig igazgatója Kelemen László volt. Ő tárgyalt az országgyűléssel, helytartótanáccsal, a német színház bérlőjével és magánszemélyekkel.

A Magyar Nemzeti Játékszíni Társaság 1792-ben kapott engedélyt rendszeres előadásokra. Hetenként kétszer játszottak, előbb egy kis budai faszínházban (a Reischl-házban), majd a pesti Rondellában. Főként a bécsi színpadon népszerű lovagdrámákat, vígjátékokat, bohózatokat ültettek át hazai színpadra: megmagyarították bennük a környezetet, a szereplők neveit. Játszottak eredeti darabokat is: így Bessenyei György A filozófus című vígjátékát Pontyi címen (ebben Pontyit maga Kelemen László játszotta, színészi pályafutásának legnagyobb sikerét aratva vele), Szentjóbi Szabó László Mátyás király című művét. Előadtak klasszikusokat is. Goethe, Lessing darabjait Kazinczy fordításában (előbbitől A vétkesek, A testvérek, Stella, utóbbitól a Minna von Barnheim került színre). Péczeli József (1750-1792) református lelkész, irodalomszervező és műfordító átültetésében játszották Voltaire Mérope című művét. Kevés sikerrel próbálkoztak (német közvetítéssel) Shakespeare színrevitelével. Kazinczy a Hamletet, Kelemen László az Othellót fordította Fridrich Ludwig Schröder átdolgozása nyomán. Kelemen László (ahogy társulata néhány más színésze is, például Sehy Ferenc vagy Láng Ádám János) is magyarított színműveket a társulat számára: Carlo Goldoni egyik vígjátékát, A tettetett beteget például az ő átültetésében és mutatta be a társulat 1792. május 14-én; de németből is magyarított tizenöt színművet, amelyek közül kettő ma is ismeretes nyomtatásban. A színház a kultúra, a magyar nyelv terjesztésének jelentős fóruma volt az akkor még német ajkú Pesten, az olvasáshoz még nem szokott közönséget nyert meg a nemzeti művelődés számára.

Kelemen László társulata mutatta be 1793. május 6-án az első magyar nyelvű operát is, Chudy József Pikkó herceg és Jutka-Perzsi című darabját.

A hazafias értelmiség, a Pesten tanuló magyar diákok lelkesen látogatták Kelemenék előadásait, ám a kellő pártolás, az állami támogatás hiányában a társulat sorsa csak vergődés volt. A Martinovics-mozgalom 1795-ös leleplezése és vérbe fojtása utáni légkörben a színházba járás kockázatossá vált, ezért a nézőszám még alacsonyabb lett, és végül ennek következtében, valamint viszálykodások miatt 1796. április 10-én a társulat feloszlott. Adósságaik zálogául hátra kellett hagyniuk ruhatárukat és díszleteiket. Kelemen a társulat egy részével vándorútra kelt, hogy vidéken próbáljon szerencsét. Kecskeméten azonban társulata végkép szétesett, tehetségesebb tagjai a kolozsvári magyar színtársulathoz szerződtettek.

A második magyar színésztársaság (1807-1815)

Az ún. második (pesti) magyar színésztársaság 1807 májusától 1815 júliusáig játszott a fővárosban. Ezek a színészek valójában a Kolozsváron 1792-ben megalakult társulat tagjai voltak, akik 1806-ban magyarországi vendégjátékra jöttek át. Debrecen és Szeged után Pesten folytatták szereplésüket. Először a Rondellát bérelték a német színészekkel közösen, majd egy ideig egy fogadó báltermében tartották előadásaikat. 1812, az új német színház felépítése után visszatértek a Rondellába.

Több mint nyolc évig működött ez a társaság Pesten. S bár a kis létszámú (15-20 fő) együttes tagjait elsősorban a hazafias érzület lelkesítette, olyan kiváló művészek voltak közöttük, mint Kántorné Engelhardt Anna (1791-1854), Déryné Széppataki Róza (1793-1872), Balog István (1790-1873), Udvarhelyi Miklós (1790-1864), Katona József barátja.

A szűkös anyagi viszonyok mellett tevékenységük legfőbb akadályát jelentette a gyér számú közönség. Hetenként kétszer játszottak és csaknem minden alkalommal új darabokat kellett betanulniuk és előadniuk. Mivel a magyar drámairodalom képtelen volt ezt a hatalmas mennyiségű színművet rendelkezésükre bocsátani, a bemutatott drámákat főként a német színházaktól kölcsönözték. Maguk a színészek „fordították” általában a műveket, de ebben a roppant munkában segítséget kaptak a színházat lelkesen támogató pesti egyetemi ifjúságtól is.

A „fordítások” ebben az időben átdolgozások, magyarítások voltak: a szereplők nevét magyarra változtatták, az idegenben történt eseményeket magyar környezetbe és gyakran a nemzeti múltba helyezték. Így lett a társulatot 1811 és 1813 között vezető Mérey Sándor (királyi személynök, belső titkos tanácsos és Somogy megyei főispán) még joghallgató korában, 1794-ben és 1795-ben készített fordításában Shakespeare Lear királyából Szabolcs vezér, a III. Richárdból Tongor, vagy Komárom állapotja a VII. században.

A székesfehérvári (Balog István-féle) társulat

1815 után a magyar színészetnek vidéki városok adtak otthont (Kassa, Miskolc, Kolozsvár, Székesfehérvár). A magyar irodalomtörténet alakulásában is jelentős szerepet játszott a Székesfehérváron Balog István vezetésével 1818-ban létrejött színtársulat.

1819 tavaszán többhetes pesti vendégjátékuk alkalmával meglepő sikerrel adták elő Kisfaludy Károlynak már említett két darabját (A tatárok Magyarországban, 1808-1811 Ilka vagy Nándorfehérvár bevétele, 1819). 1819 őszén – ugyancsak Pesten – két másik Kisfaludy-művet is színre vittek: a Stibor vajda (1818) című tragédiát és A kérők (1817) című remek vígjátékot. A következő évi (1820-as) pesti átruccanásukkor a régiek ismétlése mellett három újabb Kisfaludy-dráma bemutatójára került sor: Szécsi Mária, (1817); A pártütők (1819); Kemény Simon (1820). Kisfaludy diadalát fokozta, hogy előadott színművei 1819-ben és 1820-ban könyv alakban is megjelentek.

A székesfehérvári színészek pesti szereplésének a Bánk bán sorsának szempontjából is döntő fontossága volt.

A Pesti Magyar Színház

A magyar színészet a fővárosban csak akkor talált végleges otthonra, amikor 1837-ben megnyílt – előbb Pesti Magyar Színház néven – a Nemzeti Színház.

Források:

Dr. Mohácsy Károly középiskolai tanár: Irodalom a középiskolák II. osztálya számára. Korona Kiadó, Budapest, 1995. 166-167. oldal

Egykor.hu: >>>

PestBuda blog / Az első pesti színház 245 évvel ezelőtt nyílt meg: >>>

Magyar Színházművészeti Lexikon / Rondella: >>>

Budapest romantikája blog: >>>

Magyar Színháztörténet (1790-1873): >>>

Wikipédia/Kelemen László: >>>

Encyclopaedia Humana Hungarica 7. kötet - Haza és haladás: >>>

Magyar Színházművészeti Lexikon / Reischl-ház: >>>

Kerényi Ferenc: A színház mint társaséleti színtér a 19. századi Budapesten: >>>

PestBuda blog / Szórakozóhellyé alakították a templomot és a kolostort - 235 éve nyílt meg a Várszínház: >>>

PestBuda blog / Most 230 éves a Várszínház: >>>