Joseph Mallord William Turner

Joseph Mallord William Turner az angol romantika egyik utolsó képviselője, akinek varázslatos akvarell tájképeit (plein air stílusban) már a realizmus előfutárának tekintik. Munkáit már fiatalon bemutathatta. Életét a művészetnek szentelte, és különbözvén más, korabeli művészektől, pályáját valamivel nagyobb siker kísérte, mint sok más kortársáét.

Joseph Mallord William Turner 1775. április 23-án született Londonban. Apja borbély volt, anyja meghalt, amikor ő még kicsi volt. A fiú csak rövid ideig járt iskolába, aztán apja tanította otthon olvasni, de ezen kívül csak a művészettel foglalkozott.

Tizenhárom évesen készített rajzait az apja fodrászüzletének kirakatába tette ki eladni. Tizenöt éves volt, amikor óriási elismerésben részesült: az egyik képét bevették a Akadémiára. Tizennyolc évesen saját stúdiója volt. Húszéves sem volt, amikor már rajzainak másolatait is megvették. Hamar kivívta az Akadémia elismerését, így 1802-ben, huszonhét évesen az Királyi Akadémia teljes jogú tagjává választották.

Ezután bejárja Európát, Velence sok inspirációt adott számos munkájához. Akárhol járt is, tanulmányozta az ég és a tenger hatását mindenféle időjárásban. Az évek során sajátos festőtechnikát alakított ki: amit valóságosan látott, lefordította a saját könnyed romantikus stílusára és ezt rögzítette vásznán.

Az angol festészet e korszakbeli talán egyik legnagyobb rejtélye volt. Mindent magába szívott: az angol hagyományokat, a németalföldi festészet tanulságait és Itália művészi vívmányait. Amit azonban műveiben nyújt, az olyan egyedi és szinte stílusfogalommal nem is körülhatárolható, amire nincs is példa ebben a korban. Talán ennek tulajdonítható, hogy hazájában sokáig nem volt igazi sikere - noha az Akadémia perspektívatanára volt -, viszont ma nagy elismeréssel adóznak neki.

Ahogy öregedett, egyre szeszélyesebb lett. Apján kívül, akivel harminc évig élt együtt, nem volt más közeli barátja. Senkinek sem engedte meg, hogy nézze festés közben. Feladta a találkozásokat az Akadémia hallgatóival is. Ismerősei körében senki nem látta őt hónapokig…

Folytatta utazásait, de immáron egyedül. Továbbra is kiállított, de mindig elutasította a vevőket. Amikor pedig mégis meggyőzték, hogy eladjon egy képet, napokig lehangolt volt.

1850-ben állított ki utoljára. Egy nap aztán eltűnt a házából. A házmester hónapokig tartó keresés után találta meg Chelsea-ben egy házban bujkálva. Aztán hosszan tartó betegeskedés után, 1851. december 19-én utolérte a halál. Kérésére a Szent Pál székesegyházban helyezték örök nyugalomra.

A Téméraire hadihajó utolsó útja a Temzén napnyugtakor egy máglyahalál nyugtalanító fényeit ontja. Egy dicsőséggel övezett büszke vitorlás hajót ábrázol, amint a vontató a hajótemetőbe viszi a lemenő nap fényében. E festményt sokan főművének tekintik. Kitűnően képviseli a művész stílusának légies festőiségét és szárnyaló fantáziáját. Az Eső, gőz és sebesség című kép a formabontásnak, az áttetsző és lázasan egymásba folyó színeknek oly együttesét nyújtja, amely Turnert a modern festészet előfutáraként állítja elénk.

A Museum Without Walls Turner a szárazon, Turner a vízen című, 260 fényképből álló albuma: >>>

A Museum Without Walls A kései Turner című, 220 fényképből álló albuma: >>>

A Museum Without Walls Turner vízfestményei című, 365 fényképből álló albuma: >>>