Embedded Files
A lengyel romantika legnagyobb alakja, a nemzetközi romantikában is a legjelentékenyebbek közt tartják számon. Egyes vélemények szerint az egész gazdag lengyel irodalomnak ő áll az élén. A világirodalomban elsősorban ő jelenti a lengyel költészetet. És 57 évre terjedő életében alig-alig — úgyszólván csak hónapokig — volt Lengyelországban. Igaz, közben gyakorlatilag-politikailag nem is volt Lengyelország. A hol megszállt, hol felosztott, mindenképpen leigázott hazában és a hazán kívül évszázados ábránd volt az újra megvalósuló saját állam, amely csak a 20. században, az első világháború után lehetett valóság. Mégis: a lengyel nyelv, lengyel irodalom, lengyel bánat és remény folyton-folyvást élt. A szétosztott hazában és a hazán kívül meglepően színvonalas lengyel kultúra létezett, alakult, fejlődött. Ennek pedig meghatározó része volt Adam Mickiewicz léte és életműve. Litvániában született és nőtt fel. Litvánia ugyanúgy orosz fennhatóság alatt volt, mint Lengyelország nagyobb, keleti része. Lakosságában mindig jelentékeny nemzetiség volt a lengyel. A Mickiewicz család a nemesi értelmiséghez tartozott. A költő apja ügyvéd volt, elődei közül számosan jogászok. Iskoláit, egyetemeit is litvániai iskolákban járta. Ezekben — főleg a főiskolákon — a 19. század első évtizedeiben még latinul oktattak. A művelt körökben pedig főleg franciául és németül beszéltek. Mire a költő túljutott felső iskoláin — ahol előbb matematikát és fizikát, majd irodalomtörténetet és filozófiát tanult —, egyforma biztonsággal beszélt, írt és olvasott lengyelül, latinul, németül és franciául. Első versei már megjelentek oroszul, az ifjúság körében kezdett népszerű lenni, bele is került a „filomatok" társaságába. Ezek a filomatok a felvilágosodás és az ésszerűség hívei voltak. Descartes filozófiája és Voltaire harcos szelleme volt az eszményképük. A társaság tagjai litván és lengyel fiatal értelmiségiek voltak, litván és lengyel nemzeti szabadságról ábrándoztak az orosz fennhatóság alatt. Meg is gyűlt a bajuk a hatóságokkal, nagy per indult ellenük. Mickiewicz is vádlott volt. Őt nem ítélték börtönre, mint tevékenyebben politizáló társait, de kötelezték, hogy Oroszországban éljen, így került előbb 25 éves korában az ugyancsak litván, de közigazgatásilag akkor Oroszországhoz tartozó Kovnóba (litván nevén Kaunasba), majd Szentpétervárra, idővel Odesszába. Orosz újságírásból jól megélhetett. Kovnóban érte el a végzetes szerelem. Maryla Wereszczakówna nagybirtokos arisztokrata család leánya volt. A vagyontalan értelmiségi fel se nézhetett volna a dúsgazdag körök leányára. De felnézett, s a vágyott leány még vissza is nézett, csak éppen minden vágy reménytelen volt. Marylának férjhez kellett mennie Puttkammer grófhoz, egy megfelelően gazdag és előkelő férfihoz. — Ez a reménytelen szerelem azonban végigkísérte a költőt egész életében, akkor is, amikor éppen volt felesége is (1835-ben, Párizsban vette feleségül egy híres zongoravirtuóz leányát, Celina Szymanowskát). De a házassága is hamar vált múlhatatlan szomorúsággá. Feleségéről hamar kiderült, hogy idegbeteg, enyhe szóval ideggyógyintézetnek nevezett elmekórházba kényszerült, ott is halt meg. A költő szinte menekült emlékeitől. Szentpétervárott, majd Odesszában már egyre ismertebb lett, összebarátkozott az új eszmékért lelkesedő orosz írókkal-költőkkel.
Döntő hatású volt számára, hogy baráti kapcsolatba került Puskinnal. Puskin is felismerte Mickiewicz értékeit és fontosnak tartotta a vele való barátságát. (A nagy orosz és a nagy lengyel költő általában franciául, olykor németül beszélgetett egymással.) Ez a dekabrista mozgalom kora. A forradalomról ábrándozók a költők jó barátai voltak. Igazán csoda, hogy nem kerültek a végzetes per vádlottjai közé. Puskin igyekezett jó ideig távol maradni a fővárostól, Mickiewicz megpróbált engedélyt szerezni, hogy elhagyhassa Oroszországot.
Amikor 1829-ben végre megkapta az engedélyt, előbb Szászországba ment, itt felkereste Goethét, és Drezdában írta első fő művének, az Ősöknek nagy részét. Amikor 1830 novemberében kirobbant a lengyel felkelés, hazasietett, hogy a nemzeti szabadság buzdító költője legyen. De elkésett, 1831. május 26-án Ostrołękánál (magyarosan: Osztrolenka) megint elbukott a nemzeti ügy. Már nem volt mihez csatlakoznia. Még csak bajba se került, hiszen már béke volt. Mi mást tehetett? Visszafordult. A legnagyobb lengyel költő ennyi időt töltött Lengyelországban. Később bejárta Olaszországot, majd 1832-től Párizsban élt.
Nősülését követően anyagi gondokkal küszködött, ezért 1839-ben Svájcba utazott, ahol végre biztonságos állast talált. A lausanne-i egyetemen két évig latin nyelvet és irodalmat tanított, majd 1840-től Párizsban, a College de France-ban a szláv népek történelmét és irodalmát oktatta. Olykor átrándult Olaszországba, ahol baráti kapcsolatba került az itáliai szabadságmozgalom szervezkedéseivel. Ekkor már világhírű költő volt. A misztikus tanokat hirdető Andrzej Towiańskival tartott kapcsolata miatt megfosztották őt párizsi tanszékétől. 1848-ban Rómába ment, hogy Ausztria ellen lengyel légiót szervezzen, de csakhamar visszatért Párizsba, ahol a forradalmi szellemű La Tribune des Peuples című lapot szerkesztette, melyet azonban betiltottak. 1852-ben megkapta a Bibliothèque de l'Arsenal könyvtárosi hivatalát.
Amikor 1855-ben már érett az orosz cári hatalom elleni nemzetközi fellépés, a krími háború, Konstantinápolyba sietett, hogy a lengyel önkénteseket is belekapcsolja a cár elleni szövetségbe. Ott, a szultán fővárosában érte el a pusztító kolerajárvány. Ennek áldozataként halt meg 57 éves korában. Holttestét előbb Montmorencyban, majd 1890-ben Krakkóban, a Waweli székesegyházban temették el.
Halhatatlan irodalmi és publicisztikai munkássága sokoldalú. Stílus szempontjából beletartozik a romantika fővonalába. Sokan annak idején szemére vetették, hogy ő, aki fiatalkorában a „filomat" mozgalom tagjaként az ésszerűség, a racionalizmus, a felvilágosodás észkultusza hitvallója volt, az indulatok, az érzelmek, sőt az érzelmesség, a szélsőségek költői szószólója lett. Kortársai közül az angol Byron és Walter Scott, a francia Victor Hugo, az orosz Puskin és Lermontov volt eszmetársa és stílusmodellje. De éppen ezek által tudott az irodalomban uralkodó irányzattá emelkedett romantika továbbmutató főalakjai közé kerülni.
Otthon, Lengyelországban, ahol a 30-as évekig nem is járt, a romantikusok lelkesedtek érte és szellemi vezérüknek tartották. A klasszicizmushoz ragaszkodó maradi írók, költők, művelt emberek felháborodottan szidalmazták, mint a rendetlenség, a lázongás, a szent formák tagadóját.
Változatos élete jelentékeny részében tevékenyen vett részt a politikai életben. Ahol a zsarnokság ellen lehetett küzdeni, ő ott volt és szervezett. Cár ellen, osztrák császár ellen toborzott önkénteseket. A mindig nagy létszámú lengyel emigránsok fiataljaiból szabadcsapatokat állított össze, hol az olaszok, hol a törökök oldalára. Publicisztikája olyan nyelvű volt, amilyen lapba vagy folyóiratba írhatott. Kivételes nyelvtudásával számára mindegy volt, hogy franciául, németül, oroszul, olykor olaszul írjon. Lengyelül viszonylag igen ritkán volt lehetősége lelkesíteni a népek szabadságáért. De azért néhány lengyel tanulmánya fontos állomása a politikai irodalomnak (pl. A lengyel nemzet és a lengyel zarándokság könyvei (Párizs, 1832), melyben bibliai nyelven dicsőíti Lengyelország múltját és jövőjét). Haladó, forradalmi agitációja nem választható el vallásosságától, amely gyakran miszticizmusba torkollott. Ez az egybefonódó kettősség adott szabadságeszményének vallásos áhítatot és vallásosságának haladó politikai meghatározottságot.
Tehát jelentékeny alak az európai szabadságmozgalmak történetében is. De itt is elsősorban költő. Lírikusként is a nagyok közt a helye. A Maryla-szonettek és egyéb költemények, az érzelmes vallomások, majd a szomorú emlékezések a romantikus-szentimentális költészet maradandó alkotásai. Ezeknél is fontosabb és nagyobb hatású a Krími szonettek című kötetnyi versciklus. A Krím-félszigetnek akkor még többségében mohamedán tatár lakossága volt. Rövid ottléte alatt Mickiewicz magába szívta a vidék, a lakosság és az éghajlat egzotikus varázsát. Életművében külön fejezet ez az alig néhány tucat költemény. Fő művei azonban a nagy elbeszélő költemények, a történelmi múltakat idéző Ősök és a Konrad Wallenrod (1829), amely a litvánok és a Német Lovagrend harcait idézi. De ha mindezeket nem írja meg, ha nem vesz részt szóban és írásban a szabadságmozgalmakban — akkor is halhatatlan alkotása lenne a Pan Tadeus című verses regény (1834) — verses regény abban a 19. századi értelemben, mint Byron Don Juanja, Puskin Anyeginje vagy minálunk Arany László műve, A délibábok hőse. A feudális hanyatlásból a polgári fejlődés felé vezető útnak a verses krónikái ezek. Realista is, romantikus is, szatirikus is, szeretetteljes is. Fontos dokumentum, amelyből jobban meg lehet ismerni a lengyel történelemnek egy korszakát, mint szakszerű tanulmányokból. De úgy, hogy közben az olvasó gyönyörködik, jól mulat vagy elkomorodik, ha arra kerül a sor. Mickiewicz egész életművével halhatatlan, de a Pan Tadeuszsal szakadatlanul élő.
Források:
Page updated
Google Sites
Report abuse