Caspar David Friedrich

Caspar David Friedrich, a német romantikus festészet legnagyobb alakja egy gyertyaöntő és szappanfőző kézműves családjában, a tíz gyermek között hatodikként született 1774. szeptember 5-én az akkoriban Svédországhoz tartozó kisvárosban, Greifswaldban. Friedrich egész életében megőrizte svéd állampolgárságát. Hétéves korában elvesztette édesanyját. Tizenhárom éves korában korcsolyázás közben beszakadt alatta a jég, és egyik öccse a kimentése során meghalt. További négy testvére betegségekben hunyt el. 1790-ben kezdett el rajzot tanulni szülővárosában Johann Gottfried Quistorptól, aki átültette tanítványába a szülőföld szépsége iránti lelkesedését. Tanulmányait 1794-től a koppenhágai akadémián folytatta, amely akkoriban nemzetközileg is kiemelkedő intézménynek számított. 1798-ban Drezdába költözött, és az ottani akadémián tanult festészetet. A szabad művészek első generációjához tartozott, akik már nem nagyúri támogatóik kegyéből, hanem műveik eladásából éltek meg.1818-ban feleségül vette a 25 éves Christiane Caroline Bommert, akitől három gyermeke született. Fiát az akkor uralkodó svéd király után Gustav Adolfnak kereszteltette. 1835-ben szélütés miatt abba kellett hagynia a festést. 1840. május 7-én Drezdában halt meg 65 évesen. a drezdai Trinitatis temetőben nyugszik.Az életképfestészetnél sokkal erőteljesebb a német romantika tájképfestészete, mely felfedezi és megjeleníti a hazai táj minden változatát és hangulatát. Friedrich munkássága ad igazi rangot ennek a festészetnek. A táj végtelensége, az olykor szertelen, olykor kegyetlen hatalmú természet megkapóan valósághű tolmácsolása a tájképfestészet olyan továbbfejlesztését jelenti, amely még a kisebb mesterek kezén sem veszít jellegzetességéből. Rendelkezett azzal a csodálható képességgel, hogy egyszerűvé, szinte önmagától értetődővé formálja alkotásait, noha legtöbbször az ünnepélyesség és magasztosság hangulata tölti be őket. Főleg szűkebb hazájának, a Baltikumnak a tájait ábrázolja, a kopár mészsziklák és félelmetesen torlódó jégtáblák világát, amelyet valami szubjektív humanitás lágyít. Kerül minden hangos hatásvadászást, még akkor is, ha a Fa hollókkal című festménye alapjában a magányt, az elmúlást avatja fő tárggyá. Úgy tetszik, hogy képeinek szereplői a lét határmezsgyéjén állnak. Barátság vagy magány, félelmetesen torlódó jégtáblák vagy derűs fények, illetve felbukkanó napfény kísérik őket, de alakjai soha sem harcolnak a pusztulás ellen. Olyan belenyugvás hatja át e képeket, amely nem engedi a fájdalom maró érzését fellépni. Festészete valóban új fejezetet nyit a tájkép történetében. Érthető, ha 1834-ben ezt írják róla: "Ez az ember megtalálta a természet tragikumát." Festészete főleg a német irodalom és zene világával rokon, tájképeit szívesen állítják párhuzamba Schubert Téli utazás című dalsorozatával. Friedrichnél - akár a zeneszerzőnél - minden egyszerű motívum mélyebb jelentést nyer, semmi aprólékosan kicsinyes nincs képein, távol áll tőle a köznapiságnak az a kispolgári értelmezése, ami a későbbi tájkép- és életképfestőket jellemzi. Igazi követője nem is volt.

Források:

Wikipédia: >>>

Verslista: >>>

A Museum Without Walls Caspar David Friedrich és a német romantika című, 312 képből álló albuma: >>>

Romanticism was an early nineteenth-century aesthetic movement encompassing nature, nationalism, and spirituality. In Germany, it found perfect expression in the music of Beethoven, the writings of Goethe, and the art of Caspar David Friedrich. Today, Friedrich is recognised as the quintessential German Romantic painter. In his lifetime, though, he achieved only modest fame, and his talent was cheapened by imitation. His melancholy, sometimes morbid style appealed to Romantic tastes, but fell from favour as the ardour of Romanticism cooled.

Born 5 September 1774, Friedrich is often compared to his contemporaries, the landscape painters Turner and Constable. But his paintings are not landscapes; Friedrich never painted from nature. He travelled throughout northern Europe and made detailed sketches of its terrain, but his paintings contain elements of different settings in wholly imagined scenes. Friedrich actually ignores the law of nature for aesthetic impact.

In his paintings Friedrich rarely depicts people, except to emphasise nature's vastness. When figures appear in his paintings, they stand with their backs to the viewer, lost in contemplation. Friedrich is primarily a religious artist. The Romantic worship of nature finds literal expression in his work, which articulates the artist's Protestant faith through natural symbolism. On a sensual level, his paintings deliver a frisson of ecstasy or horror. But they also demand intellectual decoding.

The transience of human existence, the redemptive powers of nature, man at the mercy of the elements - all are stock themes of Romanticism. For Friedrich, though, they had personal meaning too. At 13, Friedrich fell through the surface of a frozen lake and nearly perished. His brother saved Friedrich's life but drowned in the effort. Friedrich's mother died in 1781, and a sister ten years later. His dark, deeply religious paintings may reflect these childhood tragedies.

After studying in Copenhagen, Friedrich left his home, Greifswald, for Dresden, the art capital of Europe in the nineteenth century. He specialised in sepia, watercolours, and topographical drawings, turning to oils by 1808. In 1825, Friedrich suffered a severe illness from which he never fully recovered. A decade later, a stroke left him partially paralysed, and too weak to paint in oils. Instead, he returned to the watercolours and sepias of his youth. But he was a broken, bitter man. He died on 7th May 1840, impoverished and obscure.

Friedrich remained shrouded in obscurity until the 1890s, when he was rediscovered by the Symbolists. In 1945, fire gutted the National Gallery, Berlin, destroying many of his masterpieces. The scarcity of Friedrich's paintings heightens their emotive power today.