Ifjú fővel végigharcolta a szabadságharcot, később is kapcsolat volt az emigrációval, mégpedig annak a kossuthi szárnyával. A radikalizmushoz mindvégig hű maradt, amit képei témájának megválasztása is bizonyít. Bécsben és Párizsban végezte festői tanulmányait, s különösen az utóbbi hatott rá, sikert is ott ért el.
Hunyadi László siratása
Zrínyi és Frangepán
Fő művét a Hunyadi László siratása című kompozícióját a párizsi Salon aranyéremmel díjazta. Ez a romantikus fűtöttségű, balladás tömörségű történelmi festmény a Hunyadiak családi tragédiájával az 1850-es évek nemzeti gyászát idézi, s a bosszú gondolatát éleszti. A budai várkápolnában a nagy Hunyadi János hős fia, László teteme fekszik kiterítve, mert a trónját féltő, esküszegő király a budai vár piacán lefejeztette (1457. március 16-án). A halott lábánál komor, mély fájdalommal anyja, Szilágyi Erzsébet és jegyese térdel. Élettel telítődtek legfőbb alkotásai, mindenekelőtt a már említetten kívül a Zrínyi és Frangepán a bécsújhelyi börtönben c. képekben. Ehhez a festményéhez "egész népvándorlás indult meg", amikor 1866-ban itthon kiállították. Az osztrák uralom ellen és a magyarok alkotmányos jogainak visszaállítására törő Wesselényi-féle összeesküvésben részt vett Zrínyi Péter horvát bánt és Frangepán Ferencet ábrázolja. A két hazafi a bécsújhelyi börtönben búcsúzik egymástól kivégeztetésük előtt, 1671 márciusában. A háttérben dölyfösen álló császári csatlósok csoportja még jobban kiemeli a két főalak bensőséges összetartozását. A pszichikai fogékonyság, a balladai tömörség, a jó jelenetezés felülemelték a rutinos megoldáson. Mindkét kép eszmei jelentése egyértelmű volt: a függetlenségi harc leverése utáni gyász, és a harc továbbvitelére való buzdítás.