Míg a nyugat-európai romantika az emberre mint általános emberire, individuumra tekint, addig a kelet-európai romantika emellett még mint történelmi, társadalmi, szociális lényre is. A romantika a polgárság életérzésének és világképének kifejezője, mely polgárság uralomra jutva megteremtette a maga intézményrendszereit, azokat a csatornákat, melyeken keresztül az egyes ember részesévé válhat a sorsát meghatározó politikai döntési mechanizmusnak, ill. befolyásolhatja azt. A kelet-európai országokban a nemzeti függetlenség és a társadalmi átalakulás hiányában ezek a csatornák nem jöttek létre, ill. erősen beszűkültek. Így a politika hordozója, a társadalmi kérdések megvitatásának színtere, a nemzeti függetlenségért vívott harc legfontosabb képviselője és gondolatának felmutatója a művészet, s ezen belül is elsősorban az irodalom. A kelet-európai romantika tehát sajátos tehertételt vállalt magára, politikussá vált, napi politikai célok szószólójává, a művészettől “idegen” kérdések autentikus megfogalmazójává.
Források: