Embedded Files
Közzététel dátuma: Oct 31, 2015 11:59:16 PM
Liget.org 2009 / 3
„Hej, sikerült volna csak elkapnom a természet szellemét és becsalogatnom metaforáim kelepcéjébe!”
Jean Blot
Bécsy Ágnesnek
Anglia és Wales határán kanyarog a Wye folyó, vagy ahogy a walesiek nevezik, az Afon Gwy. Nem jártam még arra, csak a tengerpart vadromantikus vidékét ismerem, a sötét sziklákat és a nyugtalanul kavargó, hideg tengert, amelyben nem szívesen fürödtem, mert egészen más közegnek tetszett, mint az Égei- meg az Adriai-tenger. Sok évvel ezelőtt, egy érthetetlen beszédű, helybéli lovász társaságában, feltört üleppel és kétségbeesetten a kantárszárba kapaszkodva láttam meg először a Kelta-tengert, rémisztő szakadék széléről, amely a ló hátáról még mélyebbnek tűnt. Amikor Shakespeare királydrámáiban a marcona, babonás és furcsa beszédű walesi szereplők szövegét olvasom, önkéntelenül a szakadékra gondolok, és a lovászra, aki egy darabig rezzenéstelen arccal figyelte küszködésemet, hogy távol tartsam lovamat a mélytől, majd néhány tanácsot vetett oda és magamra hagyott, nem sejtve, hogy a walesi angolban éppolyan járatlan vagyok, mint a lovaglásban.
A tinterni apátság fényképe
Henry Jutsum (1816-1869): A tinterni apátság
William Havell: A tinterni apátság (1804)
Fotókat és festményeket nézegetek hát a Wye vidékéről; különösen Tintern környéke érdekel, hogy elképzelhessem, milyen lehetett 1798-ban, amikor Wordsworth arra járt. A gótikus apátság romja még ma is turistalátványosság, akárcsak a 18. század végén, amikor a költő megírta Sorok a tinterni apátság fölött című versét. Az eredeti, szokatlanul hosszú cím azonban elárulja, hogy a vers helyszíne a romoktól távol esik: Néhány mérfölddel a tinterni apátság fölött alkotva, a Wye folyó partjainak ismételt meglátogatása alkalmából egy körúton, 1798. július 13-án (Composed A Few Miles Above Tintern Abbey, On Revisiting The Banks Of The Wye During A Tour, July 13, 1798). Kritikusok egymást követő nemzedékei újabb és újabb teóriákkal állnak elő, hogy a címtől eltekintve miért nincs egy árva szó sem a versben az apátság romjairól, hogy melyik szó vagy sor értelmezhető a 1536-ban szétkergetett ciszterci barátok egykori lakhelyére és egyáltalán, a vallásos hitre tett utalásként, és hogy egészen pontosan honnan tekintett körül a költő; van, aki úgy véli, a fölött szót talán alatt-ként kellene értelmezni, hiszen a jegyzeteiben Wordsworth azt írta, éppen a másik irányban, Bristol felé utazva írta a verset. Az egyik legtöbbet idézett és cáfolt kritikus meg hosszú tanulmányban fejti ki, hogy alkotás közben a költő a szó szoros értelmében az apátság romjai fölött lebegett – persze képzeletben. Ez a furcsán kanyargó, inkább naplóbejegyzésre, mint verscímre emlékeztető sor viszonylagos pontossággal rögzíti a helyet és időt, és a „revisiting” szóból azt is megtudjuk, hogy a költő már legalább egyszer járt itt. Wordsworth jegyzete szerint valójában nem ott, a folyó partján üldögélve vagy heverészve vetette papírra a hosszú verset: a „composed” inkább arra utal, hogy a vers gondolata, szerkezete, egy-egy kifejezés vagy talán kész verssorok is megszülettek a fejében, amelyek négy-öt nappal később Bristolban rendeződtek végleges művé. Olvasgatom az újabb és újabb bizonyítékokat lobogtató, nyakatekert érvekkel hadakozó elemzéseket, nézegetem William Shuter festményét, amelyet éppen ekkor, 1798-ban festett a költőről, és nem tudom legyűrni a türelmetlenségemet: ugyan, számít ez? Nem bőségesen elegendő, amit biztosan tudunk: egy huszonnyolc esztendős fiatalember, aki a hazájával háborúban álló Franciaországban hagyta szeretőjét és sosem látott kilenchónapos kislányát, ínséges körülmények között felkeresi öt évvel korábbi énjét? Feldúlt, fáradt, rémült és nagyon éhes: az előző hónapot Wight szigetén töltötte, Portsmouth-szal szemközt, ahol a franciák ellen induló brit flotta gyülekezett, most Dél-Wales-be tart, de nincs pénze élelemre és kocsira, ezért a hatalmas Salisbury-síkságon gyalog vág át. A patetikus sóhajjal induló vers („Öt év mult el; öt nyár, oly hosszu, mit / öt hosszu tél!”) megmosolyogtató időérzékelése így legalábbis érthetőbb: Wordsworth számára ez az öt év valóban a felnőtté válás.
Shuter festményéről csak annyit tudok, hogy ez a legkorábbi ismert kép a költőről. Dorothy Wordsworth április 26-i naplóbejegyzése szerint „William elment lefestetni magát”, de nevet nem említ, és a festőről semmit nem sikerült kiderítenem. Nem tudom, ki és miért rendelte a festményt, volt-e Wordsworthnek ilyen hiúságokra akkoriban pénze vagy Shuter ingyen, barátságból festette meg. Közeli ismerős nem lehetett, mert Dorothy még a nevét sem említi. Vajon a képen látható erőltetett, kissé gunyoros félmosoly, amelytől Wordsworth keskeny arca kétoldalt hosszúkás ráncokba húzódik, már a művészi szerep-próbálgatásnak szól? Önmeghatottan magát gúnyolja? Hiába komolykodik, még nagyon fiatal. Halála után a verseiben oly sokszor szereplő tóvidék lakosai majd azt fontolgatják, hogy lakhelyüket átnevezik Wordsworth megyének – de most még a kutya sem törődik vele. Kritikusan méregetem: gyér haja esetlenül leplezi korai kopaszodását, az orra hosszú, a szája vékony, mint egy vérbeli arisztokratának, kezét a kor portréfestészetéhez híven a kabátjába dugja: a festő ezzel jelzi, hogy a modell jó családból származik. Csak a szeme nyugtalanít, ahogy merészen, szinte pökhendien visszanéz: mire készülsz? képekből és verssorokból szőtt kelepcébe csalnál? A versben huszonhárom éves önmagát boldog, önfeledt, állati létben tobzódó gyermekként látja, de nem az életkor a meghatározó: húga ekkor már huszonhét éves, a vers végén mégis hozzá fordul, mint elveszített fiatalsága megtestesítőjéhez: „hangodban a / saját régi szívem szól, vad szemed / villanásából saját gyönyöröm / régi szövege zeng”. Nekem kicsit mulatságos, hogy öreg bölcsként szól a csupán egy évvel fiatalabb Dorothy-hoz: „későbbi éveidben, / mikor higgadt gyönyörré érik ez / a vad ujjongás... ha magány, gyász s félelem / jutna osztályrészedül, mily öröm, mily gyógyulás lesz rám gondolnod”, de kevéske empátiával is átérezhető, hogyan kapaszkodik ebbe a szerepbe Wordsworth. A tinterni apátság festői romjai, a Wye folyó és a zöldellő dombok ideális díszletek, hogy egyszemélyes közönségének, az odaadó Dorothy-nak bemutassa a sokat tapasztalt férfit, aki már más szemmel látja környezetét.
Kettejük kapcsolata rendkívül szoros volt: egyes életrajzírók úgy vélik, Dorothy akadályozta meg, hogy William feleségül vegye francia szeretőjét, és amikor Wordsworth néhány évvel később megházasodott, húga továbbra is vele lakott. Dorothy is írt, de sosem publikált. A 19. század végén kiadott feljegyzéseiből azonban nyilvánvaló, hogy bátyja gyakorta támaszkodott a megfigyeléseire, és verseiben többször szinte szó szerint ismételte húga sorait. Dorothy vénlány maradt, élete utolsó húsz évét ágyhoz kötve, az egyre mélyülő szenilitás ködében töltötte. Harminchárom évvel később, Gondolatok betegágyamról című versében válaszolt bátyjának: „Sosem tapasztalt erőt éreztem, / Legyőzte fájdalmam, gyöngeségem / ... Láttam a Wye zöld partjait, / S felidéztem jósszavaid, / Költő, testvér, örök barát.”
Akkor, 1798-ban még mindketten fiatalok, de William a tapasztaltabb és keserűbb: a versben kétszer is visszatér a nyüzsgő városi életben megfáradt és kiüresedett ember közhelyszámba menő témájának érzékletes ábrázolása, először a 22–27. sorban: „E sok / szépség... csöndes szobákban és városi zajban / gyakran éreztem édességüket, itt, véremben, s itt, a szívem körül”; majd az 51–53. sorban: „mikor az élet undok / és meddő zsivaja és lázai / csak nehezítették szívem verését”. Szabó Lőrinc fordítása a második idézetnél kissé félrevezető: az angol eredetiben nem az élet meddő zsivaja és láza, hanem ennél sokkal különösebb, szinte költőietlen kifejezés: ingerült, nem kifizetődő nyüzsgés és a világ láza (the fretful stir / Unprofitable, and the fever of the world) szerepel. A közhelyes téma érzékletesen egyedi formát kap: Wordsworth éppen nem az életet, hanem a gazdasági szakszóval jellemzett, elidegenített világot állítja szembe a természettel: saját szívverésével. A jambikus pentameterben futó sorok is erre a ritmusra dobognak: du-dupp, du-dupp, du-dupp – „Felt in the blood, and felt along the heart”...
Page updated
Google Sites
Report abuse