Grammatikai és szemantikai kapcsolóelemek

A szöveg nem egyszerűen mondatok egymásutánja: azokat a mondatokat, amelyek egymással szöveget alkotnak, kapcsolatok rendszere fűzi össze egymással. E kapcsolatrendszer egységeit nevezzük kapcsolóelemeknek.

A legegyszerűbb kapcsolóelemek olyan nyelvi jelek, amik a valóságnak ugyanarra a darabjára vonatkoznak, azaz azonos vonatkozásúak vagy - idegen szóval - azonos referenciájúak (korreferensek egymással). A szöveg befogadása során (tudatosan vagy öntudatlanul) felismerjük, ha egy épp most hallott vagy olvasott nyelvi elem a valóságnak ugyanarra a darabjára vonatkozik, mint egy korábbi mondat valamelyik nyelvi eleme. Leginkább ennek köszönhető, hogy nem összefüggéstelen mondathalmazként, hanem szövegként értékeljük, amit befogadunk.

A valóság egy adott darabjára (az alábbi példában a Margitszigeti Víztoronyra) a nyelv számos eleme, számos nyelvi eszköz vonatkozhat egy szövegben; olyanok is, amik a szövegtől függetlenül is a Margitszigeti Víztornyot jelentik, és olyanok is, amik nem. Az utóbbi fajtából van lényegesen több.

A szövegtani vizsgálat során azt figyeljük meg, hogy a nyelvi elemek jelentése (a szövegtől független tulajdonság) és vonatkozása (a szövegen belüli tulajdonság) milyen viszonyban van egymással. Még konkrétabban azt, hogy az azonos vonatkozású nyelvi elemek jelentése milyen összefüggésben van azzal a valóságdarabbal, amelyre vonatkozik. A kapcsolóelemek fajtáit aszerint különböztetjük meg egymástól, hogy ez az összefüggés milyen típusú.

Az adott valóságdarab kifejezése múlhat szótövek jelentésén. Ha a szöveg egy mondatában van olyan egy vagy több szótőből álló nyelvi elem, aminek jelentése valamilyen logikai összefüggésben van egy valamelyik korábbi mondatban már megnevezett valóságdarabbal, akkor ez a szó vagy kifejezés jelentésszintű kapcsolatot hoz létre a két mondat között, és ezért jelentésszintű vagy szemantikai kapcsolóelemnek tekintjük. A logikai összefüggés, amely a már megnevezett valóságdarabot és az új mondatban szereplő szót/kifejezést összeköti, a következő lehet:

- azonosság (az új szó/kifejezés pont azt jelenti, mint amire a szövegben vonatkozik);

- hasonlóság (az új szó/kifejezés valami hasonló dolgot jelent ahhoz, amire a szövegben vonatkozik);

- ellentét (az új szó/kifejezés pont az ellentétét jelenti annak, mint amire a szövegben vonatkozik);

- rész-egész viszony (az új szó/kifejezés vagy a részét jelenti annak, amire a szövegben vonatkozik, vagy ellenkezőleg: egy olyan halmazt nevez meg, aminek a szövegben szereplő valóságdarab az eleme);

- közös jelentéselem megléte (az új szó/kifejezés jelentésében van olyan jelentéselem, ami a szövegben már megnevezett valóságdarabra is jellemző).

Az adott valóságdarabot kifejezheti toldalék, illetve bármilyen más olyan nyelvi elem is, amiben nincsen szótő (ezek a viszonyszók, közéjük tartozik a névelő és a kötőszó), vagy amiben a szótő referenciája a szövegkörnyezet nélkül nem derül ki (ilyenek a névmások). Ha a szöveg egy mondatában van olyan toldalék, névelő vagy névmás, ami valamilyen lényeges nyelvtani tulajdonsága megismétlésével visszautal egy nyelvi elemre, ami a valóságnak ugyanazon darabjára vonatkozik, akkor ez a toldalék/viszonyszó/névmás nyelvi szintű kapcsolatot hoz létre a két mondat között, és ezért nyelvi szintű vagy grammatikai kapcsolóelemnek tekintjük. A lényeges nyelvi tulajdonság, amelyet az új mondatban szereplő toldalék/viszonyszó/névmás megismételhet, a következő lehet:

- szám (egyes vagy többes)

- szám és személy (E/1, E/2 stb.)

- határozottság (határozott vagy határozatlan)

- idő (múlt, jelen, jövő)

- mód (kijelentő, feltételes, felszólító)

A szemantikai kapcsolóelemekben tehát a szöveg tartalma fejeződik ki, a legfontosabb jelentései: a megnevezett valóságdarabok érhetőek tetten; míg a grammatikai kapcsolóelemek a szöveg nyelvi megformáltságával: a valóságdarabokat megnevező nyelvi elemekkel vannak összefüggésben.

Mind a szemantikai, mind a grammatikai kapcsolóelemek hozzájárulnak ahhoz, hogy érzékelni lehessen a szöveg mondatait összetartó erőt, a szövegkohéziót. Ennek két fajtája van: a szöveg mondatainak egymásutánjában tetten érhető, folyamatos láncszerű összekapcsolódás, amit lineáris kohéziónak nevezünk; valamint a szöveg egészét összetartó, a sorrendiségtől független globális kohézió. Bár a grammatikai kapcsolóelemek többsége könnyebben használható a szomszéd mondatok összekapcsolására, és bár a szöveg egészére jellemző jelentések kifejezését kézenfekvőbb a szemantikai kapcsolóelemekkel megvalósítani, mindkétféle kapcsolóelemnek szerepe van mindkét kohézióféleség megvalósításában.

A jelentésszintű és a nyelvi összefüggések egy-egy mondaton belül is működnek, de az ezekért felelős nyelvi jeleket a szövegtan nem nevezi kapcsolóelemeknek, csak a mondatok között működőeket.

I. Grammatikai kapcsolóelemek

1. egyeztetés

a) A szöveg globális kohéziójához járulhat hozzá olyan jelenség, hogy minden mondat állítmánya múlt időben van, azaz hogy az idő nyelvtani kategóriájában egyeztetve vannak egymással. Egy elbeszélő szövegben általában múlt idejű igékkel találkozunk - az, hogy összefüggő történetként értelmezzük az elbeszélteket, alapvető mértékben múlik ezen a körülményen, és ha egy mondat igei állítmányát áttesszük jelen időbe, azzal összekuszáljuk a szövegösszefüggést.

b) Inkább a lineáris kohéziót szolgálja, hogy az egyik mondatban főnévvel megnevezett személyre vagy dologra a következő mondatban, mondatokban az ezzel a főnévvel számban, személyben egyeztetett toldalékok, illetve névmások vonatkoznak.

2. toldalékhasználat

A magyar nyelv agglutináló (toldalékoló) természetéből fakad, hogy a megfelelően egyeztetett toldalékok képesek kifejezni olyan személyt vagy dolgot, amit valamelyik előző mondatban főnév nevezett meg, így ebben a mondatban ennek a valóságdarabnak az önálló szóval való megnevezésére nincsen szükség.

3. névmásítás (pronominalizáció)

A számban és személyben egyeztetett névmás használata elkerülhetővé teszi, hogy azt a valóságdarabot, amelyikre valamelyik előző mondatban névszó vonatkozott, az aktuális mondatban is névszóval nevezzünk meg.

4. törlés

a) Minthogy a toldalékjaink egy része zérómorféma (ilyen nem testes toldalék például az alanyi/általános ragozású E/3-ű igei személyrag), a toldalékhasználatnak van olyan speciális esete, amikor egy ilyen zérómorféma, azaz a testes rag hiánya teszi egyértelművé, hogy az aktuális mondatban ugyanarról a valóságelemről van szó, mint valamelyik előzőben.

b) A tárgyas/határozott igei személyrag a magyarban azt is lehetővé teszi, hogy a valamelyik előző mondatban megnevezett valóságelemet, ami az aktuális mondatban tárgy mondatrészszerepet kap, ne kelljen önálló szóval megnevezni.

Van a hűtőben fasírt? Edd meg!

5. kötőszóhasználat (konnektor)

A mellérendelő kötőszók kifejezhetik a logikai viszonyt két szomszédos mondat között is - ez a logikai viszony kapcsolja egymáshoz a két mondatot. (Az esetek többségében az ilyen két szomszéd mondat szabadon átalakítható kéttagú mellérendelő összetett mondattá, amelyben a kötőszó a két tagmondat közötti viszont jelöli. A jelentésbeli különbség csak árnyalatnyi a két külön mondatos, illetve az egy összetett mondatos megfogalmazás között.)

Péter jócskán kapott a szétosztható pénzből. De nekem egy fillér sem jutott!

6. névelőhasználat

Hogy egy főnév határozott vagy határozatlan névelőt kap egy aktuális mondatban, egyértelművé teszi, hogy valamelyik korábbi mondatból már ismert (vagy a szövegtől függetlenül ismertnek feltételezett) dolog került szóba ismét, vagy erről a valóságelemről újdonságként van szó.

Amikor odaléptem az ablakhoz, láttam, hogy egy szamár áll az utcán a ház előtt. (Az ablakot, az utcát és a házat már ismert dologként nevezi meg a mondat, a szamárról korábban nem volt szó.)

Amikor odaléptem az ablakhoz, láttam, hogy a szamár ott áll az utcán a ház előtt. (Az ablakot, az utcát, a házat és a szamarat is ismertnek feltételezzük, az új információ itt az, hogy hol áll a szamár.)

7. ismételt előfordulás (rekurrencia)

Ugyanannak a szónak azonos referenciájú újbóli használata úgy is felfogható, mint a fontos nyelvtani tulajdonságok hiánytalan megismétlése, ezért a szóismétlés grammatikai ebben a megközelítésben grammatikai kapcsolóelem.

II. Szemantikai kapcsolóelemek

A) Azonos jelentést hordozó szavak, kifejezések használata

A közös valóságelem meglehetősen konkrét dolog, egyedi jelenség, pl. egy személy, egy tárgy, egy cselekvés.

1. szóismétlés

Van, hogy egy szó megismétlését akár a következő mondatban nehezen tudnánk elkerülni: vagy mert a kívánatosnál kevésbé lenne egyértelmű, hogy pontosan ugyanarra a valóságelemre vonatkozik a szóismétlést kiváltó szó, vagy mert csak nagyon erőltetett, a szövegkörnyezetből kirívó kifejezéssel tudnánk kiváltani. A tulajdonnevek az e szempontból legnehezebben kiváltható szavak.

Gyuri fiam úgy utálta a tőlem kapott keresztnevét, hogy amikor nagykorú lett, azonnal kezdeményezte a névváltoztatást, és felvette a György helyett az Ubul nevet. Tóth Ubul tőrvívó bajnok volt ugyanis a példaképe.

2. szinonima (azonos jelentésű szó)

Az adott mondatban szerepel egy olyan szó, aminek a jelentése lényegében megegyezik egy az előző mondatok egyikében lévő szóéval.

A kertészetbe a múlt hétvégén friss díszcserjeszállítmány érkezett. Tegnap annak rendje-módja szerint el is lepték a telepet a nénik: kosarakban, nejlontáskákban vitték haza a bokrokat.

3. rokon értelmű szó (parafrázis)

A rokon értelműség kevésbé pontos jelentésbeli megfelelést jelent, mint a szinonima. Az egymással rokon értelmű kifejezések között gyakran fokozati különbségeket tudunk megnevezni a lényegében azonos vagy nagyon hasonló jelentés mellett.

És még ő sem kacagott úgy soha, mint mikor egy délutánt azzal töltöttünk, hogy hét krajcárt kerestünk ketten. Kerestünk és találtunk is. Hármat a gépfiókban, egyet az almáriumban... a többi nehezebben került elő. Az első három krajcárt még maga meglelte az anyám. Azt hitte, többet is talál a gépfiában, mert pénzért szokott varrni s amit fizettek, mindig odarakta. Nekem a gépfia kifogyhatatlan kincses bánya volt, amelybe csak bele kell nyúlni s mindjárt van terülj asztalkám. (Móricz Zsigmond: A hét krajcár)

A kiemelt négy kifejezés ugyanarra a valóságelemre, a krajcártalálásra vonatkozik. Szövegbeli jelentésük azonos, holott a szövegen kívül csak többé-kevésbé hasonló dolgokat jelentenek.

4. körülírás (perifrázis)

Az adott mondatban egy olyan több szóból álló kifejezés áll, aminek csak az együttes jelentése felel meg igazán a valamelyik korábbi mondatban szereplő egyik szóénak.

A Budapesti Állat- és Növénykert orvosainak nem sikerült megmenteniük Ashát. A 2013-ban nálunk született ifjú elefánthölgy szervezetét a legrettegettebb elefántbetegség, egy herpeszvírusos fertőzés támadta meg.

A második mondatban szereplő kifejezés ugyanúgy az egyetlen Asha nevű budapesti elefántra vonatkozik, mint az állat tulajdonneve - a szövegen kívül is, nemcsak a szövegben.

B) Egymással mezőösszefüggésben (jelentésbeli kapcsolatban) lévő szavak, kifejezések használata

A közös valóságelem ezekben az esetekben tágabb kategória: egy jelentésmező, egy fogalomkör, amihez a kapcsolatot létrehozó/jelölő szavak, kifejezések tartoznak.

5. ellentétes jelentésű szavak használata

Kint hangos zene szólt, de csak néhány tucat ember táncolt rá, a többség inkább csak ácsorgott és beszélgetett, cigarettázott. Bent hűvös és nyirkos volt a levegő.

A két mondat tartalmának nincs látványos, egyértelmű köze egymáshoz: nincsenek közös szereplőik, történéseik stb. Az, hogy mindkettő múlt idejű, önmagában kevés lenne ahhoz, hogy egymással összefüggőnek feltételezzük őket. A kint és a bent szó előfordulása mégis kapcsolatot teremt közöttük; azt a benyomást keltik, hogy a kinti zene és tánc, valamint a benti hűvösség és nyirkosság valamilyen szempontból, valakinek a szemszögéből egymás alternatívájaként jelenik meg.

6. érintkező jelentésmezejű szavak használata

Az aktuális mondatban olyan szó szerepel, amelyiknek érintkezik a jelentésmezeje a valamelyik előző mondatban szereplő egyik szóéval.

A fák tövében verebek ugráltak. Csipogástól volt hangos a park.

A veréb tud csipogni, a csipogás származhat verébtől - ebből látszik, hogy a két szó jelentésmezeje érintkezik. A második mondatban nem maga a veréb van megnevezve, hanem valami olyan dolog, ami a verébhez tartozik.

7. azonos fogalomkörhöz tartozó szavak használata

Kálmánnak volt egy régi piros biciklije. Autót vezetni sosem tanult meg.

A közlekedési eszköz fogalomkörhöz tartozik a bicikli és az autó szó jelöltje is, ezen a kategórián belül egymásnak mellérendelt fogalmak.

8. egymásnak alá-fölé rendelt kategóriák megnevezése

Barbara nemigen értette, mi baja vele Tamásnak. A lány az ilyen kérdésekben rendszerint tanácstalan volt.

Barbara nyilvánvalóan csak egyike a világ összes lányainak (logikai értelemben a lány felettes kategóriája Barbarának; 'Barbara' az egyik eleme a 'lányok' halmaznak), de a második mondatban az eredetileg sokkal tágabb jelentésű lány szó egyértelműen kizárólag Barbarára vonatkozik.

(A nemigen értette kifejezés és a tanácstalan szó rokon értelmű egymással, ezeknek is köszönhető, hogy a két mondatot egymáshoz tartozónak ismerjük fel.)

C) Egymással csak asszociatív (képzettársításos) kapcsolatban álló szavak, kifejezések használata

9. egymással motivikus összefüggésben álló szavak használata

Az aktuális mondatban olyan szó szerepel, aminek van közös jelentéseleme egy korábbi mondatban szereplő másik szóval, de ez a közös jelentéselem nincsen megnevezve.

Betonból épült itt minden ház. Acélos testű férfiak lépkednek fegyelmezetten az utcákon.

A beton és az acél szó jelentése is tartalmazza a 'kemény', a 'szilárd', az 'erős' szémákat, és ez esetleg meghatározó lesz a szöveg egészére nézve, valószínűleg hangulati értelemben.

D)

10. hiány

A beszélgetőtárssal, illetve az olvasóval meglévő vagy feltételezett közös háttértudásban szereplő dolgok következetes ki nem mondása (és az, hogy a kimondott dolgok nem vonják kétségbe, hogy ugyanazok a dolgok nincsenek kimondva a szöveg különböző mondataiban) szintén jelentésszintű kapcsolatot teremt a mondatok között.

Dani mindenkit meghívott a bulijába. Ági is ott volt, hozta a húgát is. Ennek persze leginkább Peti örült. De mindnyájan jól mulattunk, és az ünnepeltnek sem lehetett oka panaszra. Hajnal felé kezdtünk szállingózni hazafelé, csak Ákos maradt reggelig.

A történet előadása viszonylag kerek, de sok olyan részlet sejthető mögötte, aminek kimondása a kommunikáló felek között szükségtelen (kezdve attól, hogy mikor és hol volt a buli, azon keresztül, hogy kit és milyen alkalomból ünnepeltek, odáig, hogy mit takar pontosan az, hogy jól mulattunk, meg az, hogy nem lehetett oka panaszra az ünnepeltnek).

Forrás:

Gaál Edit: Nyelvről, anyanyelvről 18 éveseknek. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999 30-44. oldal