Személyközi és tömegkommunikáció
A személyközi kommunikációt azért nevezzük személyközinek, mert minden résztvevőjének lehetősége van arra, hogy személyes, egyéni módon vegyen részt benne adóként és/vagy vevőként. Saját gondolatait egyéni módon fejezheti ki, a kommunikációs partnerek üzeneteire pedig személyes reakciókat adhat. A kommunikáció személyközi volta tehát nem azon múlik, hogy hány szereplős, nem is azon, hogy egy- vagy többirányú, és nem is azon, hogy közvetett vagy közvetlen a kommunikáció.
A személyközi mellett a másik két kommunikációtípus az ún. én-kommunikáció, illetve a tömegkommunikáció.
Az én-kommunikáció arról kapta a nevét, hogy az adó és a vevő ugyanaz a személy. Az efféle információközlés jellemzően közvetett – és nem azért, mert nem egyszerű szóbeli közlésen alapul, hanem vagy írás, vagy valamilyen technikai (hangfelvevő) eszköz rögzíti az üzenetet, hanem mert az üzenet kódolása és dekódolása nem ugyanabban az időben történik, sőt előfordulhat, hogy nem is azonos helyszínen. Ilyen én-kommunikáció például a naplóírás. A bejegyzések készítője naplójában jövőbeli önmagának üzen, emlékeket hagy a jelen eseményeinek hatásáról saját maga számára, hogy majd később elolvashassa.
A tömegkommunikációs helyzetekben az adó vevők tömege számára továbbít információt. A vevők amiatt nevezhetők tömegnek, hogy személyes reakciókra nincs lehetőségük, vagy legalábbis nem jellemző, hogy egyéni válaszuk visszacsatolásként működjön, azaz befolyásolja az adót és az üzenetét.
A tömegkommunikáció alatt ma jellemzően olyan közvetett kommunikációt szoktunk érteni, amelyben valamilyen technikai közvetítő eszköz, ún. médium továbbítja az információt az adó(k)tól a vevők tömegéig. Ugyanakkor, ahogy az a fenti definícióból is következik, tömegkommunikáció létrejöhet egy helyen és egy időben jelen lévő adó és vevők között is. Ilyen kommunikációs helyzet a szónoklat és a nyilvános vita is - ezekkel hagyományosan a retorika, azaz a szónoklattan foglakozik.
A sajtó mint kommunikáció
A sajtóbeli tömegkommunikáció azon alapul, hogy a médiafogyasztók előre ismerhető rendszerességgel találkozhatnak olyan aktuális (időszerű) információkkal, amiket az információ birtoklója kifejezetten a nyilvánosság elé szán, és amiket a közönség fontosnak is tart.
A sajtóban megvalósuló kommunikáció közvetett kommunikáció: az adó(k) és a vevők között valamilyen médium továbbítja az üzenetet. A latin medium szó 'közvetítő'-t jelent; ennek többes száma a media (vagy magyarosan: média), amit a sajtóval összefüggésben, különböző jelzőkkel ellátva (pl. elektronikus média), illetve szóösszetételekben (pl. médiatanács) gyakran lehet hallani.
A hétköznapokban szokás megkülönböztetni egymástól a nyomtatott vagy papíralapú médiát (a nyomtatott sajtót) és az elektronikusat, ez utóbbin belül pedig a hagyományosat (rádió és televízió), illetve az internetest. Ezek a megkülönböztetések a kommunikációra használt csatornák, illetve kódok különbözősége miatt nagyon is lényegiek.
A sajtó szó eredeti jelentése ’nyomdagép’ (vö.: sajtol: ’nyom, présel’). Ma már azonban a nyomtatott média mellett a rádiós, televíziós és internetes újságírásra is vonatkoztatjuk (lásd: „a sajtó képviselői”: pl. operatőrök és tévériporterek egy sajtótájékoztatón).
A sajtó a legutóbbi időkig szinte kizárólag egyirányú kommunikációra teremtett lehetőséget. A vevők ugyanis csak igen korlátozott módon és mennyiségben válhattak adókká ebben a kommunikációban. A nyomtatott sajtóban megjelenő olvasói levelek (amik a vevő visszajelzései lehetnek) előzetes szerkesztői döntés (moderálás) alapján kerülnek nyilvánosság elé, tehát általuk nemcsak az egy olvasó kommunikál a szerkesztőséggel, hanem a szerkesztőség is üzen az olvasók tömegének. A betelefonálós, SMS-küldős rádió- és tévéműsorok már elmozdulást jelentenek a kétirányú kommunikáció felé, hiszen ezekben az esetekben a szerkesztőség a visszajelzéseknek csak a helyét (műsoridejét) szabja meg, a tartalmát esetleg nem is befolyásolja, vagy csak alig. Az internetes sajtó, illetve a digitális televíziózás ennél is nagyobb szerepet biztosít a média fogyasztójának a kommunikációban. Egyrészt a felhasználón múlik, mikor, milyen tartalmakat és milyen részletességgel fogad be; másrészt már nem csak a médiában megjelenő tartalmakra reagálhat hozzászólások ("kommentek") formájában ott helyben, a sajtótermék oldalán, hanem más felhasználók reakcióira is. Az internetes sajtó tartalmai mellett az eredeti témától akár teljesen elszakadó ("offtopic") viták is létrejöhetnek a felhasználók között, akiknek néha nincs is más céljuk, mint hogy gondolataik nyilvánosság elé kerüljenek. A sajtóbeli kommunikáció kétirányúságát (lényegében: a felhasználó befolyását a megjelenő tartalmakra) interaktivitásnak nevezzük.
Az interneten ma már meglehetősen elmosódott a határ a személyközi és a tömegkommunikáció között. A blogok és a közösségi oldalak kínálta lehetőségek arra csábítják a hétköznapi embert, hogy (magánemberként, anélkül tehát, hogy céget és sajtóterméket alapítana) tömegkommunikáljon: hogy ismeretlen tömegekkel ossza meg gondolatait, érzéseit, véleményét, tárja fel magánéletét, személyes meggyőződéseit, ízlését. Az internetes fórumok a felhasználói hozzászólások burjánzásának terepei: a témaindítás is, a témához kapcsolódó kommentek is magánemberektől érkeznek.