Mássalhangzóink
Az ősmagyar korban még hiányzó [c], [zs] és [dzs] hangokat az ómagyar korban valószínűleg jövevényszavak honosították meg a magyarban. A szintén hiányzó [v] és [dz] a nyelven belül keletkezett, szabályos hangzóváltással: az előbbi az ősi [β] hangból (pl. a világ, virág, vidám szavakban - de az ómagyar kor elején a [v] hangot tartalmazó szavak átvételekor a [v]-t mással helyettesítettük, így lett pl. a latin Valentinus a magyarban Bálint), az utóbbi pedig csak a 16. század első felétől, mégpedig a hosszú [zz]-ből (mazzag > madzag).
Magánhangzóink
Az ómagyar kor elején hosszú magánhangzóink továbbra sem voltak, a rövidek viszont gyakran alkottak diftongusokat. A korszak fejleménye, hogy a diftongusok egy részéből, illetve az úgynevezett pótlónyúlások következtében kialakultak a hosszú magánhangzók, az [í], az [é], az [ű], az [ó] és az [á] hangok - ezekkel bővült egyfelől a nyelv magánhangzókészlete.
Másfelől a korábban meglévő magánhangzóink nyíltabbá válásával (alsóbb nyelvállásúként való képzésével) létrejöttek új magánhangzók is: az [ü]-ből és az [ű]-ből az [ö] és az [ő] (a türül - töröl alakváltozatoknak ez a magyarázata).
Az ómagyar kor végére kialakult a teljes mai magánhangzórendszer.
Az ómagyar korban a fá ('fa') szavunk még egy tőváltozatú volt, egy hangfejlődési törvény következtében azonban minden szó végi rövid [á] [a]-vá változott, a szóalak belsejében lévők viszont megnyúltak. Így a fá- tőváltozattal csak toldalék előtt találkozunk.
Az ómagyar kori magánhangzókat érinti ezenkívül az ősmagyar korban még meglévő tővéghangzók lekopása (a 12. század elejére tűntek el teljesen). Így lett pl. a varu-ból vár, az utu-ból út (az 1053-ban keletkezett nyelvemlékünkben, A tihanyi apátság alapítólevelében e szavaknak még tővéghangzós alakja szerepel).
A tővéghangzók lekopása az ilyen módon egy szótagúvá váló szavak esetében a tőbelseji magánhangzó időtartamának megváltozásával járt együtt, ún. pótlónyúlás következett be: tüzü > tűz. A tűz szó így két tőváltozatúvá vált, mert a toldalékos alakokban ez a változás nem következett be (tüzet, tüzes, tüzek stb.).
A mássalhangzó-torlódások
A szókölcsönzés során gyakran kerültek be a nyelvbe olyan szavak, amelyekben a szó elején több mássalhangzó torlódott össze. Mivel ez ellenkezett nyelvünk természetével, a szó eleji mássalhangzó-torlódást különféle betoldott magánhangzókkal megszüntették. Ezt illusztrálják az alábbi példák:
szláv: dvoru magyar: udvar
latin: schola magyar: iskola
német: Storm magyar: ostrom
szláv: sluga magyar:szolga
szláv: svobodu magyar: szabad
Mássalhangzó-torlódások azonban később a nyelven belül is létrejöttek, így később már a jövevényszavakban sem törekedtünk a torlódások megszüntetésére.
Az agglutináló jelleg erősödésével, azaz az újabb és újabb toldalékok megjelenése következtében az eredetileg egy-két szótagos szavak hosszabbak lettek, emiatt működni kezdett az ún. két nyílt szótagos törvény. Vagyis: ha három vagy több szótagú szavakban (pl. á-ru-kut) két nyílt, azaz rövid magánhangzóra végződő szótag került egymás mellé, akkor a második szótag elvesztette a magánhangzóját, s így megszűnt szótag lenni (pl. ár-kut). A hangzókiesés miatt az előző szótag magánhangzója megnyúlhatott, pótlónyúlás következhetett be, pl. malina > málna.
A magánhangzó-torlódások
Ha két magánhangzó került egymás mellé (amiatt, hogy a [β], a [γ] és a [χ'] mássalhangzóink szabályos hangzóváltással magánhangzókká váltak, vagy amiatt, hogy egy magánhangzóra végződő és egy magánhangzóval kezdődő szóból összetett szót alkottunk, vagy jövevényszavakban), a köztük keletkező hiátust az alábbi három módszer egyikével oldotta fel a nyelv:
a) hangkivetés:
Andreas > András
*néemberj > némber
b) a magánhangzó megnyúlása azonos vagy rokon magánhangzók esetében:
*nyuβuli > *nyuuli > nyúl,
tinó orrú (gomba) > tinóru
c) hiátustöltő mássalhangzók lépnek fel (nyelvjárásonként különböző hangok toldódhatnak be a két magánhangzó közé):
halaláal > halálával
üeg > üveg / üjeg
feér > fehér, ill. Fejér (a megye nevében)
Noah (a bibliai Noé névből) > Nova (a falu nevében), ill. noha (egy borfajta nevében)
kües > küjes, ill. köves
bial' > bihal, ill. bivaly
Források:
Gaál Edit: Nyelvről, anyanyelvről 15 éveseknek. Calibra kiadó, Budapest, 1993 - a tankönyv két fejezete, illetve ezek elektronikus változata a Sulinet Tudásbázisban:
21. A hangrendszer és a helyesírás változásának története (86-91. oldal) - elektronikusan itt: >>> és itt: >>>
22. A szókészlet változásai (91-94. oldal) - elektronikusan itt: >>>
Antalné Szabó Ágnes - Raátz Judit: Magyar nyelv és kommunikáció tankönyv a 11-12. évfolyam számára. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2003. 113. oldal