Közzététel dátuma: Dec 07, 2015 11:29:32 AM
Az ómagyar korszak végére alakultak ki a mai tőtípusok (pl. ajtó - ajtaja, bíró - bírája stb.).
- szabályos hangzóváltások következtében
- a két nyílt szótagos tendenciának köszönhetően
- a diftongusok eltűnésének köszönhetően
Jelentősen bővült a rag- és névutórendszer, azaz a nyelv agglutináló jellege tovább erősödött.
A távolra mutató névmásból kialakult a határozott névelő (a fejlődés állomásai: az barát > ab barát > a' barát > a barát).
A többes számú igei személyragokban és a birtokos személyjelekben összetapadt a szám és a személy kifejezése (-mük > -mk > -nk; vö. a 12. század végén keletkezett Halotti beszéd című nyelvemlékünkben az isemüküt szóalakkal, melynek jelentése: 'ősünket').
Az igemódok és igeidők használatát a latin hatás erősen befolyásolta. Tükörfordítással hoztunk létre az eredeti magyar egyszerű múlt idők mellé a latin mintájára összetett igeidőket (főige és segédige kapcsolatával). Az ómagyar korban így legalább négyféle múlt idő létezett a nyelvben:
-a legáltalánosabb volt az elbeszélő múlt, amely nem fejezett ki időbeli viszonyítást cselekvések között (néze, nézé, vára, várá);
- a jelenre már lezárult cselekvést kifejező befejezett múlt (nézett, nézte, várt, várta);
- a már egy másik múltbeli cselekvéshez képest is lezárult cselekvést leíró régmúlt (várt vala, várta vala, nézett vala, nézte vala);
- valamint a múltban folyamatosan tartó, befejezetlen cselekvést vagy állapotot kifejező folyamatos múlt (néz vala, nézi vala, vár vala, várja vala).
Forrás:
Antalné Szabó Ágnes - Raátz Judit: Magyar nyelv és kommunikáció tankönyv a 11-12. évfolyam számára. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2003. 116-117. oldal
A jövő időt az ómagyar korban már segédigékkel (fog, kezd) és igejellel (-and/-end) is kifejeztük (nézni fog, várni kezdi; nézend, várandja).
Mint az igeidőkről szóló példákból is látszik, az ómagyar kor már megkülönböztetett alanyi (általános) és tárgyas (határozott) ragozást az ige tárgyának határozott voltának kifejezésére.
Az igekötőrendszer kiépülése is (az igekötők határozószókból alakultak ki) a nyelv lényeges gazdagodását jelezte.
A letelepedés következtében az ómagyar korban határozottabban kirajzolódtak a nyelvjárási területek, s ezt tükrözték a keletkezett írásművek is. A királyi udvar mellett működő kancelláriában és a kolostorokban azonban egymástól függetlenül megkezdődött egy nyelvjárások feletti egységesebb, igényesebb nyelvváltozat kialakulása.