A tudósítás a hírhez hasonlóan egy eseményhez kötődik, arról informálja a közönséget. Tartalmazza vele kapcsolatban a négy alapinformációt, amit a hír is, és jellemzően kitér a kifejtett hírben pluszként megjelenő körülmények közül a cselekvés vagy történés módjára, mikéntjére is. Az okokkal azonban - a riporttal ellentétben - nem foglalkozik: hangsúlyosan jelen idejű, tartózkodik a múltbeli eseményekkel való összefüggések keresésétől.
Az eseményen az újságíró ott van (ezért hívják tudósítónak), beszámolóján érződik az esemény helyszínén és idejében való személyes jelenléte. Tudósíthat pl. egy balesetről, diplomáciai fogadásról, kiállításmegnyitóról, árvízi védekezésről stb., de akár egy sajtótájékoztatóról is. A tudósító személyes jelenléte érződik a helyszín, a szereplők, a körülmények (írásos, szóbeli vagy képi) bemutatásán. Ez óhatatlanul együtt jár azzal, hogy a nyilvánosságra hozott információban valamelyest érvényesül a tudósító sajátos, egyéni nézőpontja, annak ellenére, hogy tárgyilagosságra, tényszerűségre törekszik. A személyes vélemény direkt vagy burkolt megjelenítését viszont a műfaj nem engedi meg.
Az eseményről szóló beszámoló a tudósítás esetében terjedelmesebb, mert részletesebb, mint akár a kifejtett hír. A tudósító a helyszínen járva kikérdezi az esemény résztvevőit (főszereplőit és - ha vannak - egyszerű tanúit is), és a tőlük hallottakat beleépíti tudósításába. Ennek formája jellemzően nem az egyenes, hanem a függő vagy csak tartalmi idézés: leginkább az esemény legfontosabb szereplője esetében lehet arra számítani, hogy hosszú szövegéből egy-két mondattal szó szerint, idézőjelben találkozunk a tudósításban.