A nyelvben végbemenő változások miatt találkozunk az úgynevezett archaizmusokkal, vagyis olyan régiesnek ható vagy elavult szavakkal, nyelvi jelenségekkel, amelyek egy korábbi időszak nyelvállapotára utalnak. Különféle típusaikat különböztethetjük meg a változások jellege és foka szerint.
Az isa 'bizony', a rér 'sógor' vagy a képíró 'festő' teljesen ismeretlen a mai nyelvben, ezért kiavult szavaknak nevezzük őket.
Az úgynevezett fogalmi archaizmusokat ma is használjuk, de csak szakmai szövegekben, ha szükség van a régi fogalmak megnevezésére (pl. dézsma, tized, kopja).
Meglepetésszerűen hat a mai olvasóra, ha régi szövegben a marha ('kincs') vagy a rengő (1. 'bölcső'; 2. 'párnázott, rugalmas szék vagy más kényelmes ülő alkalmatosság'; 3. 'karos, hátas fapad' táj) szavakkal találkozik, annyira megváltozott a jelentésük. Az ilyen típusú régies kifejezéseket jelentésbeli archaizmusoknak nevezzük.
Nem okoz megértésbeli nehézséget viszont az, ha 19. századi íróink könyveiben a brátim, a leend, a jő vala vagy a pediglen szavakkal találkozunk, hiszen ezek csak formai módosuláson mentek át, úgynevezett formai archaizmusok.
Mai nyelvünkben csak elvétve használjuk az említett úgynevezett természetes archaizmusokat (pl. fogalmi archaizmusokat történelemórákon), de a szépirodalomban fel-feltűnnek, hiszen alkalmasak egy-egy régebbi kor hangulatának felidézésére. A korfestés nem jelentheti azt, hogy a mai író mondjuk 12. századi nyelven írjon történelmi regényt, hiszen így a mai olvasó számára műve élvezhetetlen utánzás lenne, és a régi korok nyelvét tökéletesen rekonstruálni úgysem lehetséges. A művészi archaizálás sokszor beéri egy-egy találó kifejezéssel, néhány régies fordulattal, amelyek képesek felvillantani az ábrázolt kor jellegzetességeit. Tompa József szavaival élve: "Az írónak éreztetnie kell a régiességet, de ennek eszközeit rögtön harmonikus egységbe is kell foglalnia a maga korának nyelvi szokásával".
Ha az író olyan régies jelenséget használ fel, amely nem az ábrázolt korból való, akkor anakronizmusról beszélünk. Ilyen pl. Arany János Buda halála című művében a 16. századi billikom szó használata.
Művészi archaizálás
Az írásbeliséget megelőző korról szóló regényekben kevés a nyelvtörténeti adat, be kell érnünk szórványos stilisztikai hívószókkal,ezek utalnak az ábrázolt korra. A nyelvemlékes kor adatai több lehetőséget nyújtanak a korhű ábrázolásra.
Az archaizálásnak különféle típusai alakultak ki. Vannak írók, akik kevés nyelvtörténeti képzettséggel, általános régiesítéssel, nyelvi szempontból pontatlanul dolgoznak. Műveik esztétikai értékét ez nem feltétlenül csökkenti, hiszen regényt írnak, nem pedig tudományos munkát.
A gazdag nyelvtörténeti anyagból merítő, hiteles adatokkal dolgozó regényírókat éppen az ellenkező veszély fenyegeti: az érthetetlenségig pontosak lehetnek műveik megértéséhez lábjegyzetekre vagy a könyv végén elhelyezett szótárra van szükség.
Előfordul régi költői alkotások művészi utánzása is - például Weöres Sándor Psyché című alkotása -, ehhez a munkához stílustörténeti lényeglátásra van szükség.
Korok vagy egyes emberek stílusát néhány jellegzetességgel is fel lehet idézni (nemcsak a régi nagyokét, hanem a kortársakét is; ezt teszi Karinthy Frigyes is Így írtok ti című kötetében). A legmagasabb fokú stilisztikai tudásra ehhez van szükség.
A művészi archaizáláshoz nemcsak a nyelvemlékek adatait lehet felhasználni, hanem a nyelvjárási jelenségeket is. Ezek egy része ugyanis régebbi nyelvállapotot tükröz. A regényírók többsége megelégszik az általános régiesítéssel. Saját szövegükben mai nyelven szólnak. csak a szereplőket beszéltetik korfestés céljából a régiesített nyelvváltozatban.
Az alábbi két részlet Kodolányi János Julianus barát című regényéből való. Rajtuk keresztül könnyen megfigyelhető, hogyan segíthetik az archaizmusok egy adott kor bemutatását.
a)
"Hát te? - fordult most az apa Györkhöz. - Merre kódorgál, merre hurcolának a Rosszak?
Györk nem felelt azonnal.
- Nem hurcolának a Rosszak, - mondta aztán mogorván.
- Nem csoholátok megént az atyák gyimilcsét?
- Nem csoholánk.
- Hát mit mívelétek azkor, he?
- Sömmit. Hallod-e, apa.
- Hallom.
- Igaz-e, hogy élt vala egyször egy fejér ló s annak vala egy fia, azkit Fejérlófiának nevezének?
- Igaz.
- Hol élt vala az a ló?
- Hát valahun messze, Keletön. Ahun valamikor eleink éltek vala.
- S hová leve osztán az a Fejérlófia?
- Mit tudom én már. Vala, osztán nincs. Meghala."
b)
"- Ki vagy? - kérdezte tőle Julianus nagy csodálkozással.
- Látud! - nevetett az asszony s szemérmesen elfordította arcát. - Akszin vogyuk. Madzsar. Ide jevék ez föld reá, Farkos ája belől.
[...]
- Urodum kér, menejek vele már. Jere te es.
Kétszer sem kellett mondania, Julianus boldogan indult. Már megijedt az imént, hogy a férfi erővel elparancsolja az asszonyt, őt elkergeti, s örökre eltűnik előle a csodálatos alak, akiben nem is embert látott, hanem Isten égi küldöttjét.
Gyorsan mentek, az asszony hol az urához beszélt kérlelő, csitító hangon, hol Julianushoz kedvesen, izgatottan, gyermekesen [...] Újból megkérdezte, hol van az uruszág, ahonnét Julianus jött, s hitetlenül rázta a fejét, mikor hallotta, hogy távol, Nyugaton, két esztendőnyi járásra innét egy hatalmas magyar birodalom van, s annak népe ugyanezen a nyelven szól, mint az asszony. Sok szót nem értett meg. Így nem tudta, mit jelent: váras. És: vár. Amikor egy dühösen ugató kutyával találkoztak, s Julianus rászólt: Eredj, kutya, nem bánt senki, - az asszony nem értette, mit mond. Mikor kiderült, hogy kutyát mondott, nevetett és csodálkozott. Hiszen az nem kutya, hanem pene.
Így érkeztek meg a város széléhez, ahol az asszony lakott. [...] Julianus [...] arra volt kíváncsi, merre laknak a magyarok. Hogyan lehet hozzájuk mihamarabb eljutnia, mert reggel máris indulni akart. Az asszony megmagyarázta neki.
- Kette napi járóföld, - mondta. - Mene csak igenest felfelé. Kette nap múlva meglátod Itilt. Azon túl vagynak madzsarok. Forkos ája reá meneve útun. [...] Vének mondják, - beszélte az asszony elmerengve - huty ike atyáimünk emlegeték iseimünket. Mert iseimünk elmenének messzi reá, Nyugot reá."
Feladatok
Nevezzétek meg az a) részletben előforduló régies jelenségeket az alábbi példák segítségével!
a) kódorgál, hurcolának, mívelétek, nevezének, leve, meghala
b) csoholátok ('loptatok'), eleink ('őseink')
c) megént, gyimilcsét, osztán
d) azkor, azkit
e) sömmit, egyször, valahun, ahun, Keletön
f) élt vala, éltek vala
g) fejér
h) Fejérlófia
Az a) részlet nyelve Julianus korát, az 1200-as éveket idézi. Milyen nyelvállapotra utal az őshazában talált asszony nyelve?
Milyen szavak és kifejezések utalnak a b) részletben arra, hogy az őshazában maradtak nyelve archaikusabb, mint Julianus baráté? Válaszoljatok a példák segítségével!
Vannak-e anakronizmusok a két részletben?
a) látud, vogyunk, uruszág
b) akszin 'asszony', jevék, es 'is' igenest, madzsarok
c) pene 'kutya'
d) urodum 'uracskám'
e) ez föld reá
f) Farkos ája reá meneve útun
g) atyáimünk, 'őseink'
Van-e nyelvtörténeti szempontból téves adat a szemelvényekben?