Kossuth Lajos hangja fonográffelvételről (1890)

Az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtára őrzi azt a két fonográfhengert, melyekre Kossuth Lajosnak az aradi vértanúk emlékművének felavatására szánt ünnepi beszédét rögzítették. A történelmi hangfelvételt két pesti vállalkozó, Felner Károly és Barna Tivadar készítették 1890. szeptember 20-án Torinóban. Kossuth rövidebb-hosszabb megszakításokkal 1865 óta élt itt önkéntes száműzetésben, bár nem elszigetelten, „remeteként”, hiszen magyarországi híveivel állandó levelezésben állt, üzeneteket küldött nekik és olykor látogatókat is fogadott. Hívták az 1890. október 6-i aradi ünnepségre is, de a kiegyezést teljes egészében elutasító, önmagát osztrák – magyarnak soha el nem ismerő Kossuth tudta, hogy személyes részvétele a „kibékülés ünnepén” (Pesti Napló 274. sz.) erkölcsileg lehetetlen. Ezt fejtegeti az aradiak meghívására válaszképpen írt köszönőlevelében is. Arra viszont ráállt, hogy ünnepi beszédét a fonográf segítségével megörökítsék és elvigyék Aradra. A Pesti Hírlap egy 1890. október 4-én megjelent cikkéből megtudhatjuk, hogy Kossuth eleinte idegenkedett az új technikától, így csak némi leleménnyel sikerült rávenni, hogy az „ördöngös masinába” mondja beszédét. A röviddel azelőtt Amsterdamban négyezer forintért vásárolt, jó minőségű készülék Edison 1877-ben szabadalmaztatott találmányának már egy továbbfejlesztett, valószínűleg elektromos erővel hajtott változata lehetett. Tulajdonosa, a jómódú Felner egyike volt annak a 845 magyarnak, akik 1889 őszén – a párizsi világkiállításra utazóban – Torinóban felkeresték a kormányzót. Ajándékképpen egy kevés hazai földet is vittek magukkal. Kossuth rendkívül meghatódott a gesztustól és közel két órán át beszélt életéről, öregségéről, betegségéről, a magyar politikai életről. Ekkor merült fel a hallgatóságban, hogy Kossuth élő szavát meg kellene örökíteni és hazavinni az otthoniaknak. A visszafogott pátosszal telített beszéd, mely Hungária, azaz Zala György szoborcsoportja főalakjának szózataként fogalmazódik meg, szónoki bravúrként egyszerre örökérvényű és aktuális. Biztosra vehető, hogy Kossuth figyelemmel kísérte az 1890. október 6-i aradi szoboravatási ünnepség többéves előkészítő munkálatait és látta az emlékműről készült képet. Van azonban egy másik aktuális körülmény is, amelyre a beszédben világos utalás történik: Kossuth 1890 januárjában – az országos felzúdulást és mozgalmat kiváltó ún. honossági törvény hatálybalépésével – elveszítette magyar állampolgárságát. Az emiatt érzett keserűség Kossuth időskori beszédeinek és írásainak visszatérő eleme. Magyar beszéd-, illetve énekfelvétel már jóval korábban is készülhetett, hiszen Edison kísérleti műhelyében dolgozott Puskás Tivadar mellett több magyar munkatárs is, és Budapesten már két évvel feltalálása után, 1879-ben bemutattak egy fonográfot. Az 1890. szeptember 20-án készített hangfelvétel páratlan hangrögzítés-történeti jelentőségét az adja, hogy ez a legkorábbi ismert és máig (töredékesen) fennmaradt magyar beszédfelvétel, amely ráadásul egy emblematikus történelmi személyiség, kora talán legkiválóbb szónokának hangját rögzíti. Kevésbé egyértelműen megítélhető, mennyire tudta betölteni eredeti küldetését, s jutott el az üzenet a kortársak tömegeihez. Az ünnepségről szóló egykorú beszámolók szerint ugyanis a Kossuth-beszéd az október 6-i hivatalos rendezvényen nem hangzott el. Ezt politikai megfontolásokkal magyarázhatnánk, azonban a felvétel szabadtéren, tömegek által hallható módon történő lejátszása technikailag sem lett volna lehetséges. A korabeli sajtó szórványos utalásai alapján a felvételt – Aradon és másutt is – zárt térben, fülhallgatón keresztül egyenként, 1 forint, illetve később 50 krajcár belépődíj ellenében lehetett meghallgatni.

Az aradi vértanúk emlékművének avatása 1890. október 6-án. (A Vasárnapi Ujság helyszíni beszámolójának fotója)

Mindazonáltal Felner és Barna mindent megtettek az egyébként magántulajdonukban maradt felvétel szélesebb körű nyilvánossága érdekében. Már október 3-án bemutatták a felvételt a sajtó képviselőinek Budapesten az Írók és Művészek Köre helyiségében. Aradon október 5. és 8. között az Andrássy út 15. számú ház első emeletén (a volt Kereskedelmi Bank helyiségében) lehetett meghallgatni a beszédet, a belépődíjakból származó bevételt a tokaji tűzkárosultak és a 48-as veterán honvédek megsegítésére fordították (Arad és Vidéke, 1890. október 5.). A hónap közepéig még Aradon, a szabadságharc tiszteletére rendezett emlékkiállításon volt látható és hallható a fonográf (ahol egy időre bírói zár alá került a tulajdonos hiteltartozása miatt), majd október 17-dikétől ismét Budapesten, a Vigadó egyik termében mutatták be az érdeklődőknek (Pesti Hírlap, október 16. és 17.). Ezt követően Kossuth hangját országjáró diadalútra vitték. Még évekkel később, Kossuth halála után is megszólalt az ország különböző pontjain, így például 1894-ben Győrött, 1895-ben a Viharsarokban. S ha hihetünk Móricz Zsigmond visszaemlékezésének (Nyugat, 1930. 10. sz.), a millennium évében a sárospataki vásáron is meg lehetett hallgatni.

A mintegy hat-hét perc hosszúságú beszéd eredetileg három fonográfhengert töltött meg. Mivel a rendkívül sérülékeny, átlagosan 30–40 lejátszásra „hitelesített” viaszhengereket több százszor is leforgatták, erősen megrongálódtak, ráadásul a három hengerből egy 1919-ben el is veszett. A fennmaradt kettőből az egyik törött, a másik repedt állapotban került be 1932 végén, 1933 elején a Magyar Nemzeti Múzeumba Felner Károly ajándékaként, a Pesti Hírlap szerkesztősége közvetítésével, egyéb Kossuth-ereklyékkel együtt. (Így például az adomány részét képezte a felvétel eredetiségét igazoló, Kossuth által írt tanúsítvány és a beszéd kézirata is.) Miután Lajtha László zeneszerző-népzenekutató átírási kísérlete az 1930-as években eredménytelennek bizonyult, becses nemzeti ereklyénket hosszú ideig a teljes pusztulás fenyegette. Az 1960-as évek végén a Széchényi Könyvtár Zeneműtárának akkori vezetője, dr. Kecskeméti István kezdeményezte a történelmi hangfelvétel megmentését. Kérésére Sztanó Pál, az MTA Zenetudományi Intézetének hangmérnök-munkatársa magnetofonszalagra vette és egyedi, kemény lemezre is rögzítette a beszéd befejező részét, amennyi a hangfelvételből megmenthető volt. Újházy László hangmérnök további restaurációja a beszéd érthetőségét nagyban javította. Kettőjük munkájának eredményeképpen adták ki 1977-ben a „Kossuth hangja” kislemezt Hegyi-Füstös István gondozásában, akinek köszönhetően a beszéd részlete 1974. augusztus 17-én már a Magyar Rádióban is elhangzott. Végül Kossuth halálának centenáriumán, „A Kossuth-emigráció fényképeskönyve” című kiadvány mellékleteként CD-n is megjelent a véglegesnek tekinthető rekonstrukció.

Mivel a felvétel restaurálása során elsősorban Kossuth hangja eredeti hangszínének, karakterének megtartására törekedtek az érthetőség rovására, még a „tisztított” felvétel is nehezen érthető az erős háttérzaj miatt. Célszerű az írott szöveggel együtt követni a beszédet, ahogyan azt már a kortársak is tették.

A Kossuth-beszéd teljes szövege a kézirat alapján.

(Dőlt betűkkel a hangfelvétel fennmaradt részlete)

Nem néma az a kőszobor mely amott a magyar Golgotán a halhatatlan vértanú halottak emlékének emeltetett.

Én hozzám a kitaszitott élő halotthoz ki egykor zászlótartója valék Magyarország függetlenségének, melyért ők a lehóhérolt hősök annyit küzdöttek és mártir halált haltanak, én hozzám elhozták a multak szellemei a velőkig ható szózatot, mely amaz emlékszobor kimagasló alakjának Hungariának halgatag ajkairol zeng:

„Hazádnak rendületlenül légy hive oh magyar! tiszteld a kit tisztelet illet, de hive Hazádnak érted e magyar? Hazádnak légy. Ne csinálj magadnak faragott képet hogy azt imádjad, csak Hazád szabadságának Istenét imádd a mint imádták azok a kik mártír halált szenvedtenek hűségükért ahoz a mit haláluk után a jog ereje iránti hitben az önbizalomban megfogyatkozott nemzedék hite hagyottan elalkudott. Én hazád géniusza hirűl vittem megdicsőült szellemeknek, oh magyar hogy kegyelettel adózol emléküknek, válaszúl azt hozom neked tőlük, hogy ez jól vagyon, de tartsad eszedben, hogy a Kegyelet érzelmeinek virága meddő szóvirág volna, ha hűsége nem fejlődnék az iránt a miért ők földi életüket feláldozák. Az ő Istenük a magyar haza szabadságának Istene, annak oltárához várják a magyart.

E szózat zengését hallom én a messze távolban Hungaria szobrának ajkairol.

Hallják e ezt amott a közelben is mind azok, a kik a szivrázólag gyászos, felejthetetlenül gyászos October 6kán összegyülekeznek a magyar Golgotán hogy tanúságot tegyenek Isten és világ előtt a magyar nemzet Kegyelete felől a Haza szabadság harczának szent emlékei iránt?

Ha hallják e! Lehetetlen hogy ne hallanák; hiszen az a Szózat annak visszhangja, mely hangzik az ősök szent hagyományaibol, hangzik az utódok esengéséből mely számon kéri az élő nemzedéktől az elidegenithetetlen örökséget, hangzik az emlékezesek lüktetéséből, mely az éj csendjében haza jár a meghajlott derekak háló kamarájába, mint a lelkiismeret szava a bűn lakába; hangzik a bölcsőkböl hangzik a sirokból, hangzik minden fűszál rezgéséből, melyet a magyar hazának honfivér özönével termékenyitett földje táplál.

Hát hogy ne hallanák azt a velőkig ható szózatot; de ha hallják meg is hallgatják e? elviszik e magukkal e szózat ihletét a közélet küzdelmeinek pálya homokára? elviszik e házi tüzhelyeikhez hogy az ihlet csillaga világitson előttük a gyermekeik előtt mint az evangéliom mythikus csillaga világitott a bölcsek előtt kik az idvezitőt keresék? A világ birája, a történelem fog e kérdésre felelni.

Legyenek a szentemlékű vértanúk megáldottak poraikban, szellemeikben a hon szabadság Istenének legjobb áldásaival az örökké valóságon keresztűl; engem, ki nem borúlhatok le a magyar Golgota porába, engem October 6ka térdeimre borúlva fog hontalanságom remete lakában látni a mint az engem kitagadott Haza felé nyujtva agg karjaimat a hála hő érzelmével áldom a vértanúk szent emlékét hűségükért a Haza iránt, 's a magasztos példáért, melyet az utódóknak adtanak; 's buzgó imával kérem a magyarok Istenét hogy tegye diadalmassá a velőkig ható szózatot, mely Hungária ajkairol a magyar nemzethez zeng. Úgy legyen. Amen!

Turin September 20 1890.

Kossuth Lajos

A szöveg és a fénykép eredetileg az Országos Széchényi Könyvtár honlapján: >>>