Az ige

Közzététel dátuma: Mar 17, 2020 10:5:59 PM

I. jelentés

cselekvést, történést, létezést jelent

jelentésük alapján megkülönböztetünk tárgyas és tárgyatlan igéket annak megfelelően, hogy lehetséges-e tárggyal bővíteni őket. Az ír tárgyas ige, mert bár nem minden mondatban van tárgya (Gizi az asztalnál ült és írt.), a jelentése lehetővé teszi, hogy tárgya legyen (Egész este leveleket írtam.). A meggyógyul ezzel szemben tárgyatlan ige, mert jelentéséből fakadóan sosem lehet tárgya (nem lehet valamit meggyógyulni).

II. tipikus mondatbeli szerep

a) milyen mondatrészszerepet tölthet be: a mondatban csak állítmány lehet

b) mondatrészekkel való bővíthetősége: tárgya, határozói lehetnek, illetve (amennyiben az alany-állítmány kapcsolatát alárendelőnek tekintjük) alanya.

III. a toldalékokkal kapcsolatos viselkedés

a) toldalékoltság

képzők:

létezik tőszóként is: rúg, lő, ás,

képezhető főnévből: lakkoz,

képezhető melléknévből: okosít, szerencsétlenkedik,

képezhető számnévből: felez, negyedel, megsokasít, háromszoroz, kevesell

jelek és rag:

minden igealak kötelezően kifejez öt nyelvtani kategóriát, ezért mindig van rajta:

- módjel (ez fejezi ki a mód nyelvtani kategóriáját)

- időjel (ez fejezi ki az idő nyelvtani kategóriáját)

- igei személyrag (ez fejezi ki a szám és a személy nyelvtani kategóriáját, valamint a határozott tárgyhoz való viszonyt).

Három igemódot szokás számontartani:

- a kijelentőt (jele a zérómorféma, mert ez a leggyakrabban használt módjel, így ezzel takarékoskodunk a legtöbbet)

- a feltételest (jele: -na/-ne, ami a tárgyas igei személyrag előtt -ná/-né alakúra módosul)

- és a felszólítót (jele a -j, illetve ennek hangzótörvények által módosított változatai).

(Megjegyzendő azonban, hogy a latin és az újlatin nyelvekhez hasonlóan a magyarban is létezik egy negyedik igemód, az úgynevezett kötőmód, ami azonban alakilag megegyezik a felszólító móddal, nem is egyszerű különbséget tenni a kettő között. Lásd itt: >>>)

Az E/2 személyű, tárgyas ragozású igék felszólító módjának két alakja van, a teljes (mint pl. adjad, olvassad) és a rövid (mint pl. add, olvasd). A rövid alak amiatt rövidebb a teljesnél, hogy hiányzik belőle egy toldalékmorféma, mégpedig a felszólító mód jele: adjad - add: itt a felszólító mód jele -j alakban szerepel; olvassad - olvasd: itt a felszólító mód -j jele teljesen hasonult a szótő végi -s-hez (mindkét teljes alakban követi még a felszólító mód jelét egy -a- kötőhangzó, ami nem morféma). A felszólító mód rövid alakjában a felszólító mód jele ezek szerint (egyetlen kivételként) a zérómorféma. Ezeket az igealakokat egyértelműen és biztosan felszólító módúnak érzékeljük; nem okoz zavart, hogy a kijelentő mód jele is a zérómorféma. Az azonos morfémaállomány (szótő + zérómorféma + igei személyrag) azért nem eredményez félreérthetőséget, mert a kijelentő módú, illetve a felszólító módú igealakhoz az igei személyrag más-más alakban kapcsolódik: olvasod (az E/2_t igei személyrag előtt kötőhangzó van - az igealak kijelentő módú), illetve olvasd (az E/2_t igei személyrag kötőhang nélkül kapcsolódik a szótőhöz - az igealak felszólító módú).

Három igeidő van a magyarban (a legalább három igeidő minden nyelvre jellemző, azaz nyelvi univerzálé, mert egy nyelvtől független tapasztalat fejeződik ki benne: az, hogy az idő három szakaszra tagolható, a most-ra, a most előtt-re és a most után-ra).

- jelen idő (jele a zérómorféma, mert ez a leggyakrabban használt időjel, így ezzel takarékoskodunk a legtöbbet)

- múlt idő (jele a -t/-tt, a szótő végződésétől függően)

- jövő idő (a mai magyar köznyelvben nem időjel fejezi ki, hanem a fog időbeli segédigének és a főige főnévi igenévi alakjának kombinációja: kiabálni fog. A 19. századig a köznyelv is használta a jövő idő -and/-end jelével ellátott igéket, azaz az igék egyszerű jövő idejű alakját: építend, áruland stb.

A régi magyar nyelvben további igeidők is léteztek.

- elbeszélő múlt (félmúlt): a jele -a/-e, ami a tárgyas igei személyrag előtt -á/-é alakúra módosul, pl. eljöve, átada, lelövé, megmutatá.

- többféle összetett múlt idő (a befejezett múlt, avagy régmúlt igeidő változatai): ért vala, értett vala, értett volt; a jelentésbeli különbség ezek között a latinból tükörfordítással átvett igeidők között túl kicsi volt ahhoz, hogy fennmaradhassanak a nyelvben.

Jelen időben használható mindhárom igemód; feltételes mód már csak jelen és múlt időben létezik; a felszólító módú igék formailag csakis jelen idejűek tudnak lenni.

A táblázatból az is látszik, hogy egy igealak nem viselhet testes időjelet és testes módjelet is. (A kijelentő mód sora és a jelen idő oszlopa azért lila színű, mert itt legalább az egyik jel zérómorféma.) A múlt idejű feltételes mód (a múlt időnek testes jele van, a feltételes módnak szintén) úgy fejezhető csak ki, hogy a főigét látjuk el a múlt idő jelével, a feltételes mód jelét viszont nem a főigéhez, hanem a segédigeként használt létigéhez kapcsoljuk: aludt volna.

A magyar igeragozásnak van néhány sajátossága:

- alanyi (általános) és tárgyas (határozott) ragozás megkülönböztetése

Ha a szövegkörnyezetben egy tárgyas igének (énekel) van tárgya, és ez a tárgy rendelkezik a határozottság nyelvtani kategóriájával (azaz: ha az igének határozott tárgya van) (az áriát), akkor tárgyas igei személyragot kap: énekli az áriát. Ha a tárgyas igének nincs tárgya a mondatban (Mirjam szívesen énekel egymagában.), vagy ha van tárgya, de az nem határozott (egy dalt vagy dalokat), akkor alanyi ragozású személyragot kell hozzá kapcsolni: énekel egy dalt, illetve dalokat énekel. (Ha egy igealakhoz a valamit névmást tudjuk kapcsolni, akkor alanyi ragozású a személyragja: énekeltetek valamit; ha pedig az azt névmás kapcsolható hozzá, akkor tárgyas: énekeltétek azt.) A tárgyatlan igék csak alanyi ragozású személyragot kaphatnak: lesántultál. (A lesántultad igealak egyértelműen hibás.)

- ikes és nem ikes ragozás

A nyelvtörténet során még a honfoglalás előtt kialakult az igék cselekvő ('valamit csinál valaki vagy valami mással') és szenvedő ('valami történik vele magával') jelentésének megkülönböztetése érdekében az a következetesség, hogy két teljes ragozási sor közül a cselekvő jelentésben az egyikből, szenvedő jelentésben a másikból kell ragot kapcsolni a szótőhöz. A tör ige így már csak cselekvő jelentésű: eltörtem a poharamat - én voltam, aki törtem, de a pohár volt, ami eltört; a törik ige viszont már csak szenvedő jelentést hordoz: eltörött a poharam - a pohár a mondat alanya, és szintén a pohár az, ami eltört. Évszázadokon keresztül fennállt az a következetesség, hogy bizonyos igéket (az ikes igéket) az egyik (az ikes), a többi igét a másik (a nem ikes) ragozási sor szerint kellett ragozni; és hogy mind az alanyi, mind a tárgyas ragozásban az azonos számú és személyű ragok - a véletlen kivételektől eltekintve - különböztek egymástól, ahogy ez az alábbi táblázatban is látszik:

Később ez a következetesség megbomlott, és egy hosszú folyamat eredményeképpen a 20. században az ikes ragozási sor szinte teljesen eltűnt a nyelvből. A lenti táblázatban az ikes sorban piros végződések jelölik az eredetileg nem ikes ragokat, amelyeket ma már az ikes igék is megkapnak. A megkülönböztetés tehát úgy számolódott fel, hogy az ikes igéket is javarészt a nem ikes ragozási sor szerint ragozzuk ma már.

Az igei személyragok közül az E/3_a a zérómorféma (ugyanazon takarékossági törekvésnek megfelelően, ami miatt a jelen idő és a kijelentő mód jele sem testes: ez a leggyakoribb személyrag, így ennek zérómorfémával való jelölésével lehet a legtöbbet spórolni). Ez a főszabály azonban csak a kijelentő (ad) és a feltételes módú (adna) igelakok körére érvényes; a felszólító módban már más a helyzet. Teljes és rövid alakja nemcsak a tárgyas (határozott), hanem az alanyi (általános) ragozású egyes szám második személyű felszólító módú igéknek is van: adj, illetve adjál. A rövid alak azonban itt nem amiatt rövidebb a teljesnél, hogy a felszólító mód jele zérómorfémaként jelentkezik (mint a tárgyas ragozásúaknál), hanem amiatt, hogy az E/2_a személyrag válik zérómorfémává (ad: szótő; -j: a felszólító mód jele; -(á)l: E/2_a igei személyrag). Ez is nyilvánvalóan azzal van összefüggésben, hogy a felszólítások között az egyes szám második személynek szólók vannak legtöbben a beszédünkben.

b) toldalékolhatóság

az igék elláthatók szófajtartó képzőkkel:

- a műveltető ige képzője: kifizettet

- a szenvedő ige képzője: találtatik (a műveltető ige képzőjének és a szenvedő jelentést hordozó ikes személyragnak az összekapcsolódásából alakult ki)

- a mozzanatos ige képzője: csavarint

- a gyakorító ige képzője: pecázgat

- a visszaható ige képzője: fésülködik, kínálkozik

- a ható ige képzője: találhat

képezhető igetőből:

- főnév: lépés, ítélet, hozomány, állvány, dugattyú stb.

- melléknév: hajlékony, képzetlen stb.

továbbá képezhetők igék és névszók is igéből vagy névszóból képzett igékből is...

Források:

Törzsök Édua - Jobbágyné Andrási Katalin - dr. Széplaki György: Amiről az órán beszéltünk - magyar nyelvtan II. 11-12 éveseknek. ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola - Kékes Kiadó, Budapest, 1992. 10-13. oldal

Gaál Edit: Nyelvről, anyanyelvről 16 éveseknek. Calibra Kiadó, Budapest, 1995. (több tankönyvfejezetből összegyűjtve)

E tankönyvcsalád elektronikus változata a Sulinet Tudásbázisban: >>>