Közzététel dátuma: Nov 23, 2017 6:20:19 AM
A szövegeknek ez az alapvető tagolási módja azon a megközelítésen alapul, hogy minden mondat állít valamiről valamit. Ezért aztán megkülönböztethető egymástól a korábbi mondatokból már ismert rész, a téma (logikai alanynak is nevezik, az angolszász eredetű szakszóhasználatban topic) és az új információt tartalmazó rész, a réma (a logikai állítmány, illetve comment).
Ez a felosztás mindig aktuális, azaz a konkrét szövegkörnyezethez kötődő, hiszen ugyanaz a mondat más-más szövegekbe építve jó eséllyel más-más módon tagolható annak következtében, hogy a szövegelőzményből már ismerhető tartalom más és más.
Háromfajta tiszta, egyértelmű témafejlődés valósulhat meg egy szövegrészlet mondatainak láncolatában:
1. Egyszerű lineáris témafejlődés:
Minden mondat rémája témává válik a következő mondatban.
(1) A hangtan - a nyelvtannak egyik ága - közvetlenül és elsősorban a nyelv hanganyagát vizsgálja. (2) A hanganyag - mint anyagi jelenség - fizikailag tagolható részekre bontható. (3) A legkisebb rész a hang vagy hangelem. (4) A hangelemek hallószervünk segítségével tovább már nem elemezhetőek.
T1: hangtan - R1: a nyelv hanganyagát vizsgálja
T2: a hanganyag - R2: fizikailag tagolható, részekre bontható
T3: legkisebb rész - R3: hangelem
T4: a hangelemek - R4: hallószervünk segítségével tovább már nem elemezhetőek
2. Végigfutó témájú témafejlődés:
A szöveg(részlet) minden mondatának ugyanaz a témája, de ehhez minden mondatban más-más réma tartozik.
(1) A kínai írás a kínaiak szimbolikus képekből alkotott szóírása. (2) Mintegy ötezer jelből áll. (3) Felülről lefelé haladó oszloponként jobbról balra írják. (4) Időszámításunk kezdete táján alakult ki. (5) Lehetővé teszi, hogy írásban olyan népcsoportok is megértsék egymást, amelyek nyelvjárási különbözősége a szóbeli érintkezést lehetetlenné teszi.
T1: a kínai írás - R1: a kínaiak szimbolikus képekből alkotott szóírása.
T2: [a kínai írás] - R2: mintegy ötezer jelből áll
T3: [a kínai írás] - R3: felülről lefelé haladó oszloponként jobbról balra írják.
T4: [a kínai írás] - R4: időszámításunk kezdete táján alakult ki
T5: [a kínai írás]: - R5: lehetővé teszi, hogy írásban olyan népcsoportok is megértsék egymást, amelyek... stb.
3. Egy fölérendelt témából levezetett résztémák témafejlődése:
A szöveg(részlet) minden mondatának saját témája (Tm) és rémája (Rm) van, de a témák mindegyike kapcsolódik egy közös, egy szinttel feljebb lévő témához (Tf). Az egyes mondatok témája azért tekinthető a szövegben már ismert elemnek, mert a fölérendelt témából következnek.
(1) Olaszország államformája köztársaság. (2) Területe 301 000 km2. (3) Lakosainak száma 60 millió. (4) Fővárosa Róma. (5) Hivatalos nyelve az olasz. (6) Pénzneme a líra. (7) Éghajlata a Pó-síkságon közép-európai jellegű, délebbre mediterrán.
Tf: Olaszország
T1: államformája - R1: köztársaság
T2: területe - R2: 301 000 km2
T3: lakosainak száma - R3: 60 millió
T4: fővárosa - R4: Róma
T5: hivatalos nyelve - R5: olasz
T6: pénzneme - R6: líra
T7: éghajlata - R7: a Pó-síkságon közép-európai jellegű, délebbre mediterrán
Léteznek ezek mellett nem tiszta (nem egyféle mintát követő) témafejlődésű szövegek is.
Az, hogy egy mondatban mi a téma és mi a réma, összefügg a beszéd hangzó eszközeinek használatával és a mondat szórendjével is. A mondatot alkotó szavak attól függően kapnak kisebb vagy nagyobb hangsúlyt a kiejtéskor, hogy a témához vagy a rémához tartoznak. Ugyanazokból a szavakból más-más sorrendben alkotunk mondatot attól függően, hogy milyen tartalmak ismerhetők már a korábbi mondatokból is, illetve mik az új tartalmak, amelyeket ennek a mondatnak kell a szövegben elsőként megjelenítenie.
Elvben minden szöveg első mondata szükségszerűen csakis rémából áll, hiszen nincsen olyan szövegelőzménye, ahonnan már ismert lenne bármiféle tartalom. A gyakorlatban azonban már a szöveg elején témának tekintjük (és akként kezeljük: úgy hangsúlyozzuk és úgy alakítjuk ki szórendi helyét) azt a részletet, amely a kommunikáló felek közös háttértudásában szerepel. A kommunikáció kezdetekor ugyanis a vevő mindig megbecsüli, mennyi előismerettel rendelkezik a vevő a közlendővel kapcsolatban, és üzenetét ennek a becslésnek megfelelően alakítja ki (fogalmazza meg). Az ismertnek feltételezett információk megfogalmazását szükségtelennek tartja, joggal. Abban az esetben, ha az adó becslése helyes, ha jól méri fel a vevő előismereteinek mennyiségét, akkor első mondata tényleg csak rémát fog tartalmazni. Előfordulhat azonban, hogy téved, és ezért olyan információkat is megfogalmaz, amelyekkel a vevő már elve tisztában van - ebben az esetben a vevő számára ezek közlése redundanciát jelent, az első mondat tehát témát is tartalmaz számára, nemcsak rémát.
A szöveg címe is hordoz információt, ezért a szöveg első mondata a címhez képest is tartalmazhat témát.
A nyelvhasználat során találkozunk olyan mondatokkal is, amik igazodnak a korábbi mondatokhoz, és igyekeznek minél kevesebb redundanciát tartalmazni; és olyanokkal is, amik előtt nincsenek korábbi mondatok, vagy vannak, de nem igazodnak hozzájuk. A kétféle mondat szerkezete egészen másféle. Az előbbi fajtához tartozókat szövegmondatoknak nevezzük; szerkezetük azért lehet nagy mértékben hiányos, mert a hiányzó részekkel kiegészíthető az előző mondatokból. (Hogy az előző mondatok mely szavaival kigészíthetők, arra elég pontosan utalnak a vizsgált mondat grammatikai kapcsolóelemei.) Az utóbbi fajta a rendszermondat: ez szerkezeti értelemben teljes, annyira, hogy szövegkörnyezet nélkül is megállja a helyét, nem szorul kiegészítésre. A nyelvtanórákon mondatelemzésre kínált mondatok többnyire rendszermondatok; összefüggő szövegben viszont ilyeneket viszonylag ritkán találunk. A szöveg első mondata általában rendszermondat, és gyakorta ilyenek a szöveg egységeinek (fejezeteinek, bekezdéseinek) első mondatai is.
Ugyanaz a mondat más előzménnyel másként tagolandó témára és rémára: "A Tisza-parton épülnek a házak." A mondatban lehet új információ (réma) a helyszín is, de a történés is. A mondatot természetesen annak megfelelően hangosítjuk, hogy melyik aktuális tagolás érvényes rá.
A különböző tagolásból (elsősorban: abból, hogy mi a mondat rémája) általában különböző szórendek következnek. "Az apámtól könyveket kaptam születésnapomra.": a szövegben a születésnapról és/vagy az apáról feltehetőleg már volt szó; az új információ a könyv mint ajándék. "A könyveket apámtól kaptam születésnapomra.": ebből a szórendből az érezhető, hogy az előzményből a könyvek biztosan ismertek, és talán a születésnap is, az apa mint ajándékozó viszont új közlés. Mindeközben ha a két mondatot mondatrészenként elemezzük, ugyanarra az eredményre jutunk, és ezért ugyanazt az ágrajzot készíthetjük el a kettőről.
Az aktuális tagolástól függően (valójában: attól függően, hogy mi a mondat témája) más-másféleképpen lehetséges szövegmondattá alakítani egy rendszermondatot, mert más-más információ megfogalmazása redundáns benne az egyik és a másik esetben. Ha "Az apámtól könyveket kaptam születésnapomra." rendszermondatot szövegmondattá alakítjuk, ez az egyik lehetséges eredmény: "Tőle könyveket kaptam." Minthogy az apám a téma részhez tartozik, rá visszautalhatunk egy anaforikus grammatikai kapcsolóelemmel, a személyes névmással. Ha a születésnapról is volt már szó, elhagyhatjuk a szövegből a születésnapomra szót, mert a vele azonos fogalomkörbe tartozó kaptam szó kapcsolatot tart a korábbi mondatban megnevezett ünnepi alkalommal. "A könyveket apámtól kaptam születésnapomra" mondatból viszont nem elhagyható az apám szó, mert abban nem redundáns. Szövegmondattá így alakítható: "Ezeket apámtól kaptam."
Források:
Balázs Géza - Benkes Zsuzsa: Magyar nyelv a gimnáziumok és a szakközépiskolák 9. évfolyama számára. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011. 137-138. oldal
Gaál Edit: Nyelvről, anyanyelvről 17 éveseknek. Calibra Kiadó, Budapest, é. n. (1998) 108-110. oldal, illetve ennek elektronikus változata a Sulinet Tudásbázisban: >>>